Kitabı oku: «A Meggyőzés Grófja», sayfa 2
2. Fejezet
Három hónappal később
Minerva megállt a mondat közben, lélegzete elállt a látványától. Egy magas, széles vállú úriember mahagóni hajjal és szúrós sötét szemekkel lépegetett át a báltermen. Ő volt az. Minerva kalandja. Gyakran álmodott róla, mindig őt kereste, és három hosszú hónap után megállapította, hogy minden kétséget kizáróan megőrült.
Most pedig itt volt Ő.
Minerva nyelt egy nagyot, mielőtt meg tudott szólalni.
- Engedelmet kérek.
- Valami baj van? – kérdezte az édesanyja.
- Egyáltalán nincs.
Minerva kifogást keresett, hogy elmehessen az anyja mellől.
- Látom Carstine-t és szeretnék vele szót váltani.
- Rendben van, drágám – mondta az édesanyja, és jóváhagyólag bólintott.
Minerva elindult a frissítőkkel megrakott asztalhoz, ahol az ő kalandja éppen állt. Ezúttal nem fogja hagyni, hogy elmeneküljön. Legalábbis addig, amíg meg nem tudja a nevét. Átverekedte magát csevegő hölgyek és sétálgató párocskák fürtjei között, mielőtt áthaladt volna két páfrány között és egy márványszobor mellett.
A frissítőkkel teli asztalhoz érve felemelt egy pohár mandulalikőrt, majd odaállt az asztal végéhez – kalandja közelébe. Minerva ivott egy kortyot az édes italból, majd tekintetét a férfire emelte.
Küzdött, hogy visszatartsa mosolyát, amikor a férfi megközelítésére kigondolt terve működött. Mosoly helyett csupán a szájához emelte a poharát, miközben állta az idegen pillantását. Valami a játékukkal kapcsolatban bátorrá tette. Az idegentől izgatott lett, és Minerva élvezte ezt az érzést – a veszélyt.
Az idegen kinyújtotta az egyik karját és meghajolt.
- Nekem adná ezt a táncot?
Igen! – kiáltotta az elméje, de a szájának más ötlete volt, ezért ezt mondta:
- Attól félek, hogy nem lettünk megfelelően bemutatva egymásnak.
A férfi tekintete kutatva összeszűkült.
- És Ön megengedné, hogy egy ilyen dolog az útjába álljon? Caccogó hangot adott ki, majd így folytatta:
- Kötve hinném. Főleg nem azután, ahogy most idejött hozzám.
Minerva elpirulva elfordult, ivott egy cseppet a likőrjéből, majd letette a poharat.
- Táncolj velem, szépségem! – mondta Ő, szavai bársonyosak voltak, és túlságosan közel volt a lány füléhez.
A várakozás borzongása futott át Minerván, ahogy csendesen belekarolt a férfibe. Ő pedig a táncparkettre vezette, ahol éppen waltzot játszottak. Minerva minden idegszála megfeszült, ahogy az úriember a karjaiba vette.
Hosszú percekig csak élvezte a táncot. Élvezte a férfi izmos karjának ölelését és az őt körbelengő férfias illatot. Szívverése felgyorsult, amikor pillantásuk találkozott.
- Rájöttem, hogy Ön az én kalandom.
A férfi hetyke vigyorral válaszolt:
- Jobban szeretem a kalandot.
Minerva ajkai felfelé görbültek, ahogy a férfi körbeforgatta a táncparketten.
- Kicsoda Ön? – kérdezte ziháló hangon.
- A nevem Brian Kennington.
Arcát közelebb vonta a lányéhez.
- És téged hogy hívnak, szépségem?
- Jobban szeretem a szépséget.
A vallomástól átfutott a forróság a mellkasán.
- De a nevem Minerva Fox.
Valami megvillant a férfi sötét szemeiben, egy pillanatnyi hezitálás, vagy határozatlanság. Minerva csak arra tudott gondolni, hogy elhagyta a játékos kedve. Talán ismerte őt? Esetleg ismerte a családját? Ettől függetlenül kérdései voltak és túlságosan jól érezte magát a férfivel ahhoz, hogy itt véget érjen a kalandja.
Belenézett a szemébe, és megkérdezte:
- Miért tört be a hintómba?
- Attól félek, hogy tönkreteszem a kalandját, ha válaszolok.
Újra megpörgette, mielőtt visszavezette volna a táncparketten keresztül.
- Úgy tűnt, hogy kalandra vágyik.
- Úgy van…
Szavai elhalkultak, miközben orcái elpirultak. Alig hitte el, hogy tényleg kimondta ezeket a szavakat. Minerva régóta vágyott már kalandra. Ez volt az a vágy, amely felháborító ötletekhez és kotnyelességhez vezette. És mégis, valójában soha nem volt része kalandban.
Mostanáig.
Sugárzóan nézett a férfire, zavarát legyőzte a vágy, hogy a pillanatnak éljen.
- Lovaglóülésben szeretnék lovagolni, táncolni egy szökőkútban, pisztollyal lőni…
Elfordította a tekintetét, és úgy folytatta:
- Bolondozni szeretnék mezítláb a fűben, táncolni az esőben, és megcsókolni egy idegent.
Pulzusa felgyorsult a vallomásoknál, és most először szabadnak érezte magát.
- Most biztosan a legrosszabbakat gondolja rólam.
- A legjobbakat gondolom rólad – hangja selymessé és mélyebbé vált. Megfogta Minerva kezét és levezette a táncparkettről.
Minerva kíváncsi tekintettel nézett rá, amikor az édesanyja helyett a terasz felé vezette.
- Mit csinál?
- A következő kalandodba viszlek.
Egy pillanatra elfogta a pánik. Egy dolog hangot adni a vágyainak, de ez… hogy bármelyiket is valóra váltsa… vele…
- Nem tehetem.
A férfi lépése nem lassult, miközben találkozott a tekintetével.
- Persze, hogy megteheted.
- Tönkre leszek téve – tiltakozott szavaival, de nem tett semmit, hogy lépteit megállítsa.
Brian egy bűnös, huncut mosolyra húzta a száját. Az a fajta mosoly volt, ami arra használnak a gyerekek, hogy belevigyék a barátaikat a csínytevéseikbe. Minerva el volt ragadtatva a kihívástól, amit az arcán látott. Vele maradhat. Hódolhat a szeszélyeinek.
De mi van a következményekkel? Hajlandó lesz kockáztatni a lehetséges összezördülést? Elbír majd a hírneve egy kis botrányt?
Vett egy mély levegőt és megállt. Ebben az esetben nem lehet önző.
- Sajnálom, de nem tehetem. A lányoknak nem bocsátják meg olyan könnyen a vétkeiket, és nekem másokat is figyelembe kell vennem.
Fájdalmat okozott neki az elutasítás. De mégis tudta, hogy ez a helyes.
- A bálterem tele van ismerősökkel. Ha bárki meglátna minket együtt eltűnni… A családom legalább annyira szenvedne, mint én magam.
A férfi belenézett a szemébe, sötét tekintete meglágyult.
- A szemeid meghazudtolják a szavaidat.
- Nem igaz.
Brian szája sarka felfelé mozdult.
- Ha felfedeznek minket, feleségül veszlek. Most pedig siessünk! – húzta magával Minervát.
A lány szíve megremegett, lábai pedig önszántukból mozogtak.
A magasságos egek segítsenek neki! Ez a férfi – ez a kaland – olyan izgatottá tette, mint eddig semmi más korábban. Hogyan is utasíthatná el?
3. Fejezet
Brian Kennington, Connlee ötödik grófja minden bizonnyal elvesztette az eszét! Megrögzött agglegény volt, a Bűnös grófok klubjának büszke tagja, és felesküdött, hogy sosem nősül meg. Most pedig megfogadta, hogy elveszi ezt a hölgyeményt, ha a szükség úgy hozza.
Mi az ördögöt gondolt?
Minervára vetett pillantása mindent tisztázott. Elállt a lélegzete, felforrt a vére, inspirálta és izgatta őt a lány. Nem bírta ki, hogy ne legyen a közelében. És amikor beszélt, el volt bűvölve. Meg akarta neki adni a kalandot, amelyre úgy vágyakozott.
Ez volt a valódi oka annak, hogy hónapokkal azelőtt beszállt Minerva hintajába. Első látásra megfogta benne valami. Brian látta őt távozni a kereskedésből, és nem tudta legyőzni a késztetést, hogy találkozzon vele. Később a felbukkanása által kiváltott reakciója csak még inkább elbűvölte Briant.
Nem sikoltott, ahogy a legtöbb hölgy tette volna. Egy parányi félelmet sem mutatott – óvatos volt, de nem mutatta ki nyíltan. Nem úgy a szépségét. Magasra emelte a fejét és bátor módon szembeszállt a férfivel.
Ez még vonzóbbá tette őt, és Brian tudta, hogy újra látni akarja majd. Az egyetlen gondja az volt, hogy nem tudta, ki ez a lány.
A dolgot még bonyolultabbá tette, hogy a férfi kerülte a társasági összejöveteleket, ez a szépség pedig minden kétséget kizáróan egy hölgy volt.
Brian tudta, hogy ha újra látni akarja, meg kell jelennie bálokon vagy hasonló rendezvényeken. És igaza volt, mivel a hölgy valóban ott volt.
És most, hogy megtalálta, nem volt szüksége a bálra, és minden vágya az volt, hogy elmeneküljön. Persze csak Minervával az oldalán. Határozott ruganyossággal a lépteiben átvezette őt a nyitott francia ajtókon, és aztán ki a márvány teraszra.
Az éjszaka még jobban felvillanyozta a férfit, ahogy átvezette Minervát a fáklyával megvilágított kerti ösvényen. A sötétség fátyla elfedte őket, amikor megálltak.
- Vedd le a papucsodat – kérte a férfi.
- Nem tudom – ellenkezett Minerva, bár az ajkai széles mosolyra húzódtak.
Brian felvonta a szemöldökét.
- Nem tudod, vagy nem fogod megtenni? – kérdezte.
Minerva kitartotta az egyik lábát, papucsa kikandikált a világoskék ruha szegélye alól.
- Nem tudom megtenni.
Brian leguggolt és kezébe vette Minerva lábfejét.
- Akkor engedd meg, hogy megtegyem én.
A lány nevetett, amikor a férfi levette a papucsát, majd felemelte a másik lábát, hogy megismételhesse a műveletet. Amikor Brian mindkét papucsot eltávolította, tekintete találkozott Minerva elbűvölő kék tekintetével.
- Ha ezt jól akarjuk csinálni, a harisnyádat is le kell vennem – mondta a férfi.
- Ön megőrült! – mondta kuncogva.
- Őrült vagyok? – ugratta Brian.
- Hogy tud valaki mezítláb táncolni a fűben, ha nem veszi le a harisnyáját? – kérdezte könnyed és gondtalan hangsúllyal.
- Hmmm… - húzta el a szót összeszorított ajkakkal.
- Értem, mire gondol.
Felszegte az állát, és felnézett a csillagokkal teli égre.
- Viszont örökké meg leszek botránkozva, ha ekkora szabadságot adok Önnek.
- Rendben. Amíg ezen a dilemmán tűnődsz, leveszem az enyémet – mondta Brian.
Lerúgta a cipőjét, mielőtt levette a harisnyáját. Amikor ezzel elkészült, mezítelen lábaival belegázolt a friss fűbe.
- Kifejezetten vad hangulata van – közölte.
Minerva mosolya kiszélesedett, ahogy szemei vágyakozással teltek meg. Egy néhány lépésre lévő márványpadhoz sétált, majd leült.
- Forduljon el, leveszem az enyémet.
Brian megtette, amit kért, pulzusa felgyorsult a gondolatra, hogy Minerva fellebbenti szoknyáit és kezével a combjához ér. Elképzelte, hogy bőre meleg és selymes, és meg akarta érinteni. De nem azért hozta ide, hogy tönkretegye. Azzal a vággyal tette, hogy megadja neki az olyannyira vágyott élményt.
Viselkednie kell. Muszáj, mivel nem állt szándékában megnősülni.
- Kész – mondta a lány.
Brian odafordult, és kinyújtotta a kezét.
- Nekem adod ezt a táncot?
A lány komoly arckifejezést erőltetett magára.
- Megtisztelne vele.
Közelebb vonta magához, és egy pillanatra elakadt a lélegzete. Minerva lenyűgöző volt, és a felszín alatt rejlő vadsága kényeztetésért könyörgött.
Észhez térve dúdolni kezdett egy egyszerű melódiát. Brian átvezette őt táncuk első mozdulatain, kiforgatta a lányt, majd ismét közelebb húzta magához.
- Milyen érzés? A fű a lábaid alatt?
Minerva lenézett kettejük között a földre, majd vissza a férfira.
- Csodálatos. Lágy, hűvös és enyhén csiklandozó. Vett egy mély lélegzetet.
- Szabadnak érzem magam - folytatta.
- Vadnak tűnsz. Gyönyörű vagy, de vad. Mint egy gyermek, aki elszökött a dadájától. Merem állítani, hogy ez nagyon jól áll neked – mondta Brian.
Minerva nevetett, vidámsága hangja körülvette őket, mielőtt az éjszakába halványult volna.
- Tudja, nem hiszem, hogy bármikor ilyen jól szórakoztam volna.
- Hát ez nagy kár, ezért most változtatnunk kell a helyzeten. Találkozzunk holnap – mondta a férfi, közel hajolva Minerva füléhez.
- Hol? – kérdezte, a fenntartás apró jele nélküli hangsúllyal.
Brian gondolkodott egy pillanatig, majd azt mondta:
- A Hyde Parkban. A Szerpentin mellett.
Amikor a lány nem válaszolt, maga felé fordította. Tekintetük összeforrt.
- Eljössz?
Minerva ajkai összerándultak, mintha el akarna rejteni egy mosolyt, de hallgatott.
- Mondd, hogy eljössz. Ígérem, hogy nem fogod megbánni – kérte Brian.
Majd kiforgatta a lányt, aztán ismét magához vonta. Mélyen a szemébe nézett, és azt mondta:
- Ne hagyd, hogy a kalandunk itt véget érjen.
Minerva elveszítette a csatát, ragyogó mosoly világította meg az arcát.
- Rendben van, meggyőzött.
A férfi visszakísérte őt a padhoz, hogy rendbe tehesse a lábait.
- Virradatkor légy ott.
- Lehetséges, hogy nem tudok. Édesanyám és a bátyám igen gyanakodna – mondta Minerva, összehúzva ajkait.
- Reggeli teendőim vannak, aztán ott van a…
- Biztos kitalálsz majd valamit. Korán kell mennünk, ha pisztollyal akarunk lövöldözni – mondta Brian.
Minerva felhúzta a harisnyáját, majd megállt egy pillanatra. Homlokát összeráncolva gondolkodott.
- Talán megjátszhatnám, hogy fáj a fejem. Vagy talán mondhatnám, hogy megbeszéltem az egyik barátnőmmel, hogy vele reggelizem.
Ráharapott az alsó ajkára.
- Valamit kitalálok. Elég jó vagyok a tervek kiagyalásában.
- Ez egyáltalán nem lep meg – mondta Brian, miközben elfordult, hogy Minerva felvehesse a harisnyáját. Várakozás közben megkereste a lány papucsait.
- Kész vagyok.
A férfi megfordult és látta, hogy az egyik lábát még felemelve tartja. Elvigyorodott, ahogy közeledett a lányhoz.
- Illik a lábadra a papucs? – ugratta a lányt, miközben tenyerébe fogta a lábfejét és beleillesztette a selyempapucsba.
A lány kuncogott, édes hangja egyenesen Brian szívébe hatolt.
Vonakodott visszakísérni Minervát a bálba, és alig várta, hogy reggel legyen. Mielőtt felhúzta volna a másik papucsot a lábára, megkérdezte:
- A szavadat adtad, ott leszel holnap reggel a parkban?
- Megígértem – mosolygott, szemei határozott szikrát szórtak.
Ücretsiz ön izlemeyi tamamladınız.
