Kitabı oku: «Csillagom», sayfa 2
– Mi fasz az az ekrü? – kérdezte Gabriel váratlanul, és belőlem úgy tört ki a nevetés, hogy alig kaptam levegőt tőle.
– Mi lenne, ha fogadnál Alice-nek egy személyi beszerzőt? – ajánlottam fel a lehetőséget.
– Hogy még több pénzemet költse el a még több ruhára, ami már be sem fér az öltözőbe? – kérdezett vissza Gabriel.
– Mi lenne az első dolgod, ha Alice nem lenne az életedben? – kérdeztem, hogy kicsit felvidítsam.
– Ájulásig dugnálak a hátsó ülésen – mondta Gabriel szárazon.
Húha. Azt hiszem, még levegőt is elfelejtettem venni. Ez nem munkahelyi zaklatás? Váratlanul ért ez a nyers kijelentés, de pár pislogás után válaszoltam.
– Hát, ez a lehetőség kétszeresen is elúszott, Gabriel – nyöszörögtem. – Egyéb?
– Farmert és pólót vennék minden vasárnap, aztán elmennék utazni. Minden szabadidőmben csak úton volnék egy új, ismeretlen hely felé – mondta halkan.
Újra csörgött a telefonja.
– Hallgatlak, Erica! – szólt bele, és én örültem, hogy végre nem rám figyel.
Össze kellett szorítanom a combomat, de csak még rosszabb lett tőle.
– Mr. Woods, holnap tizenegyre volt megbeszélve egy találkozója a Sollab Inc.-nel, de attól tartok, a talajvizsgálat eredményei miatt a találkozó elmarad – hallottam a női hangot a túloldalról, ami úgy remegett, mint a nyárfalevél.
– Miért, mi van az eredményekkel? – kérdezte Gabriel gyanakvón.
– A Greenerz a Sollab eredményeire hivatkozva megtámadta a portlandi beruházás engedélyét, mondván, az eredmények, melyekre a beruházás elkezdődött, hamisak voltak.
– Erica, kérlek, küldj el minden vizsgálatra vonatkozó anyagot Ms Jamesnek e-mailen, a feljelentést pedig küldd el Mr. Andrewsnak, hogy átnézze a jogi oldalát, a többit majd holnap megbeszéljük!
– Értettem, Mr. Woods – mondta a hölgy, és szinte hallottam, hogy fellélegzett.
– Volt már erre precedens? – kérdeztem Gabrielt, miután letette a telefont.
– Nem, még nem – mondta csendesen. – Jókor kerültél az utamba az utcán – mosolygott fáradtan.
Amikor megérkeztünk az első helyszínre, a beruházás már majdnem készen állt az átadásra. Gabriel lazán szállt ki az autóból, és visszavette magára az üzletember-énjét. Tartottuk a vezérigazgató és beosztottja távolságot. Egy egész lakónegyedet építettek fel a legmodernebb zöld technológiával. Minden épület passzív ház volt, és a közösségnek teljes önellátó rendszer lett kialakítva; mint egy űrhajó, amelynek évszázadokig szállítania kell az emberi fajt, elszigetelve minden mástól. Még soha nem láttam hasonlót sem. Bemutatkoztam a kinn lévő embereknek, majd felfedezőútra indultam az egyik házban. A leendő nappaliból meseszép volt a kilátás a környező hegyekre.
– Csodálatos, nem igaz? – kérdezte Gabriel mögém lépve.
– Fantasztikus – mondtam halkan. – Mint egy tündérmese!
Gabriel pontosan annyira jött közel, hogy éreztem a közöttünk vibráló levegőt. Aztán megéreztem, hogy kezei kétoldalt összefogják a hajamat, és félrehúzzák a jobb oldalamra. Majd ajka finoman a nyakamhoz ért a fülem mögött. Becsuktam a szemem, és kiélveztem minden egyes pillanatot. Ajka lejjebb indult, majd kicsit előre, finoman, alig érintve, majd óvatosan megharapta a fülemet és elengedett. Kinyitottam a szemem; már nem láttam magam mögött alakját az ablaküvegen. Miért csinálja ezt velem? Miért játszadozik? Tegnap ezzel akart elcsábítani idáig, de ma már nem értem. Nyeltem egy nagyot, és visszaindultam az autóhoz.
– Kávét? – kérdezte, amikor már vagy félórája felhúzott lábbal kifelé bámultam az ablakon.
– Valami töménnyel – dünnyögtem magam elé.
Gabriel megállt egy étterem előtt, és míg ő a kávéért állt sorba, én elmentem a mosdóba. Utólag már tudom, hogy akkor kellett volna magamhoz nyúlnom, hogy kielégülve menjek vissza mellé az autóba. Akkor talán a helyes döntéseket hoztam volna meg aznap. Az autóban iszogattam a kávém, miután megettem a szendvicset, amit mellé hozott.
– A következő megálló már a te szakterületed lesz. Ez az a beruházás, amivel most gondok adódtak. Gyanítom, a jövőheti földmunkából már nem lesz semmi – merült bele a szakmába egy pillanatra.
Ekkor kapott üzenetet Alice-től, hogy megrendelte-e már a ruhát.
– Gabriel, melyik az a kontakt? Hadd intézzem el! – vettem át a telefonját a kezéből.
– A te neved alatt van, Ingrid Wozik– mondta Gabriel.
– Tudod a telefonszámom? – ejtettem kezem az ölembe.
– Ha nem jössz el ma az irodába, magam hurcollak be – mondta, de nem volt fenyegetés a hangjában.
– Miért akarod ennyire, hogy neked dolgozzak? – kérdeztem.
– Mert nem hiszek a véletlenekben – mondta rekedten.
– Ó, a sors! – húztam el a számat. – Ő és én nem vagyunk túl jóban – mondtam szomorúan.
– A szüleid? – kérdezte.
– Még gyerekkoromban, anyukám. Aztán három évvel ezelőtt… – csuklott el a hangom, és nem tudtam befejezni.
Nagyon sokáig csendben voltunk.
– Én édesapámat veszítettem el – mondta Gabriel.
– Sajnálom – mondtam fásultan.
– Én is sajnálom – mondta, és megfogta a térdem, de most minden hátsó szándék nélkül.
A rét, amire hamarosan megérkeztünk, csodálatos volt. Csak álltam a közepén, és néztem a késő tavaszi virágokat. Aztán agyam munka-üzemmódba kapcsolt, és azonnal szakmai szemmel kezdtem el méregetni.
Gabriel zsebre tett kézzel állt a kocsi mellett és aranyosan mosolygott. Mint aki elhozta a gyereket a játszótérre.
– Forogj körbe! – mondta, amikor a derékig érő erdei füzike lila virágai közé értem.
Először nem akartam, de addig erősködött, hogy végül nevetve tártam szét a karjaimat, miközben lefotózott.
– Alice ki fog nyírni, ha meglátja – léptem oda mellé, hogy megnézzem a képet. – Hát ez… – dadogtam –, szép lett! – döbbentem meg magamon.
– Még jó! Gyönyörű vagy! – nézett rám Gabriel olyan meggyőződéssel, hogy elpirultam tőle.
– Mit vársz a mai naptól? – kérdeztem elérzékenyülve.
– Hogy megmondod nekem újra, mekkora fasz vagyok – mondta, és hátrasimított az arcomból egy hajtincset.
Ajkunk majdnem összeért.
– Nem vagy fasz, csak egy papucs, ami a te pozícióddal elég paradox – suttogtam az ajkait bámulva. – Tulajdonképpen miért vagyok itt? – léptem tőle távolabb, összeszedve minden maradék ellenállásomat.
– Mert tegnap le akartál rázni, és nekem szükségem van egy bizalmasra, aki nem fél tőlem és azt is megmondja, ha éppen szar döntést készülök hozni – mondta, szomorúan leengedve a kezét.
3.
Két órával később már javában visszafelé tartottunk az autópályán. Egyikünk sem érezte a kényszert a beszédre. Ma egyértelműen elmostunk több határt is. Haverkodtunk, félreérthetetlen szexuális utalásokat fogadtam félvállról, magánéleti beszélgetésbe csöppentem, jóval többet megtudtam, mint azt egy főnökről illik. Nem tetszett, amerre tartottunk, és nem is volt világos, pontosan mi is lenne a célja mindezzel.
– Ha elfogadom az állást, mennyit találkoznánk egy átlagos munkanapon? – fordultam felé.
– Ha laborvezető leszel, akkor telefonon és mailben fogunk kommunikálni, csak néhány megbeszélésen szükséges ott lenned személyesen.
– Tehát ilyen nap, mint a mai, nem fordul elő többet – fordultam vissza előre, az utat bámulva.
– Nem, ilyen nem lesz több – a szemem sarkából láttam, hogy a reakciómat lesi. – Kettesben nem sokat leszünk. Viszont ha aláírod a szerződést, a nap huszonnégy órájában rendelkezésre kell állnod nekem – mondta komolyan.
– Rendelkezésre állnom? – vontam fel a szemöldököm. – Mármint mire?
Mosoly bujkált a szája sarkában.
– Ha a japánokkal vagy Európával tárgyalok éppen, nem érünk rá az időzónák szerint dolgozni – válaszolta komolyan, közben jól mulatott.
– Taylor felhív éjjel tizenegykor, hogy lenne egy fontos, kiértékelni való adathalmaz, és nekem be kell mennem az irodába ezért? – Nem lepleztem a döbbenetem.
– Lilien, ha te leszel a labor vezetője, akkor harmincnégy ember lesz közvetlenül az irányításod alatt. Mire mindent összekészítesz, már kezdődik a munkaidejük – magyarázta.
– Vége a csipkelődésnek és viccelődésnek – mondtam halkan. – Szép kis bevezető volt.
– Fontos volt, hogy tudd, kinek fogsz dolgozni. Hogyan képviselnéd a cég érdekeit, ha nem tudod, miért vagy kiért teszed?
– Tehát előre megtervezted az egészet? Manipuláltad az érzéseimet, hogy elfogadjam az állást? – fordultam felé sértődötten – A nem kis összegű fizetés önmagában is elég lett volna.
– Taylor előkészítette a szerződésed, vár az asztalodon. Holnap nyolckor eligazítást tartok az irodámban, várlak majd – zárta le a beszélgetést. Mire betolatott a Woods-székház parkolójába, rajtam már eluralkodott a csalódottság. Ígért, adott, majd el is vett. Egyértelművé tette, hogy semmi nem lehet és lesz közöttünk. Igazából ez így rendben is van. Már nem mosta össze a határokat. Félek magamnak is bevallani, de már most hiányzott a mai Gabriel. Jól éreztem magam vele, és most, hogy nem ígérte, lesz még ilyen alkalom, hiányérzetem támadt.
– Egy élmény volt, Mr. Woods! – léptem be vele a liftbe, miközben visszavette a tökéletesen vasalt zakóját.
Mielőtt válaszolhatott volna, elléptem mellőle. Becsukódott mögöttem a lift ajtaja, és vissza sem nézve kisétáltam a garázsból.
Odakint már valóban későre járt, lement a nap és lehűlt az idő. Nem bántam, lehűtötte a kedélyeimet is. A sok kimondott ígéret, a ki nem mondottak, az érintések, a vágyak. Majd a semmi, meg sem történt. Haragudtam rá, és igazából meg sem fontoltam, hogy elfogadjam az állást. Nekem erre nincs szükségem. Mire is lenne szükségem? Ugye nem gondoltam komolyan, hogy alkalmazott leszek, és alkalmi szexpartner is? Vagy mégis. Valahol titkon, mélyen legbelül vágytam rá. Jobban, mint egy munkakapcsolatra. De ha másképp nem tudok a közelében lenni, akkor marad a meló. A sóvárgással és vágyakkal, a lopott érintésekkel, amik csak konfliktust szülhetnek. Nem, ez így nem lett volna helyes. Holnaptól visszatérek a jól megszokott napi rutinomhoz, és megpróbálom szépen elfelejteni ezt az egészet.
Nagyot sóhajtottam, és a döntéstől megkönnyebbülve folytattam utam.
Megcsörrent a telefonom. Ennek a napnak sosem lesz vége! Ismeretlen szám. Megnyomom a hívásfogadás gombot, de még köszönni sincs időm, Gabriel hangja máris megállásra kényszerít a járda közepén.
– Ez nem volt szép tőled – mondta halkan, de szavai fenyegetőnek tűntek.
– Bagoly mondja verébnek – vakkantottam.
– Mégis mit vártál? – hallottam a hideg, érces hangot, és teljesen kiábrándultam a sértettségem bugyraiban.
Mit vártam. Mit is? Fasz sem tudja. Egy jó kis dugást, ájulásig a kocsi hátsó ülésén, majd semmi mást. Elsétálok, szarul érzem magam, sírok egy sort, majd minden megy a régiben.
– Köszönöm a mai napot, Gabriel, sokféle szempontból is tanulságos volt – mondtam távolságtartóan, és kinyomtam a telefont.
Hát, ő sem fog már keresni többé. Ez a mai nap legjobb híre. Befordultam egy gyorskajálóba, vettem magamnak vacsit, és meg is ettem útközben. Bajlódtam a folyosón a kulcsokkal, majd az ajtó elé érve minden kiesett a kezemből, ami még benne volt.
Gabriel állt a falnak támaszkodva, és nagyon pipának tűnt. Basszus. Zavarodottan guggoltam le, hogy összeszedjem a táskám, a kulcsom, a telefonom és még ki tudja, mit a folyosó padlójáról. Kész szerencse, hogy teljesen nyitva volt a táskám; minden szar kiesett belőle.
– Menj el! – morogtam magam elé.
– Még nem végeztünk – dörmögte, és ellökte magát a faltól.
– Ó, dehogynem – mondtam, és duzzogva szuszakoltam a hirtelen apróbbnál is kisebb táskámba a szétgurult tamponjaimat.
Istenem, lehetne ez még ennél is cikibb?
– Ne kúrjál fel, Lilien, mert nem lesz jó vége! – lépett pár centire elém, láttam a cipője orrát. Felugrottam, hogy szemtől szembe szórjunk szikrát egymásra.
– Semmit sem tehetsz. Nem írtam alá semmit, és ha egy ujjal is hozzám érsz, esküszöm, hogy rendőrt hívok! – hajoltam hozzá öt centire. – Jól mutatna az önéletrajzodban, hogy a sitten töltötted az éjszakát zaklatásért – sziszegtem.
Vett három mély levegőt, a hajába túrt, és a fal mellett lehajolt, hogy felvegyen valamit.
– Holnap reggel legyél az irodámban nyolcra! – mondta némiképp lenyugodva, és átnyújtotta a kis fém vibrátoromat.
Basszus! A szeme sem rezdült, nekem meg már a kezem is remegett. Ennyire megalázó helyzetben sem voltam még soha. Pislogtam párat, mire érte nyúltam és elvettem tőle.
– Kösz – dünnyögtem, és betuszkoltam a táskám tetejére, majd elléptem mellette és kinyitottam az ajtót.
Mikor végre bejutottam, a lábaim alattam annyira remegtek a sokktól, hogy lerogytam a földre. Reméltem, hogy Gabriel már nem áll a folyosón és hallgatózik, mert a következő pillanatban a tarkómat ütöttem az ajtónak, vagy hatszor egymás után.
Ültem a sötétben, egyedül a lakásomban. Semmi extra; kicsi nappali, onnan pulttal elválasztva a konyhám. A kedvenc helyem, az egyik legtágasabb és levilágosabb helyiség a lakásban. A nappali legnagyobb falán, velem szemben nagy üvegajtók, mögötte a kertemmel. A helyiség másik oldalán folyosó után nyílik a háló, odabent a fürdő, ahová most be is vetettem magam, és a kis fém rezgőm helyett egy nagyobbat keresve a fiókban, a forró zuhany alatt Gabrielre gondoltam. Sajnos még hajnalban is, és reggel is egyszer. Felzaklatott, hogy ennyire nem tudok lenyugodni. Tudta, hogy így lesz. Direkt csinálta. Már az utcán tudta, hogy kívánom, és egész nap azon ügyködött, hogy elcsábítson, hogy most ne is tudjak másra gondolni.
Reggeli előtt duzzogva zuhanyoztam le és bújtam bele a ruhámba. Megittam a kávém, közben beágyaztam, és már úton is voltam kifelé. Hát, velem nem fogja ezt játszani, az biztos. Nekem semmi szükségem nincs ilyen számító faszkalapokra. Tegye a szépet valaki másnak.
Még az egyetemen is fortyogtam, míg az előadóban vártam a hallgatókat az első órára összegyűlni. Pontban nyolckor köszöntöttem őket, és felálltam, hogy elkezdjem a napot. A telefonom akkor csörrent meg először. Szerencsére rezgőn volt, de erről eszembe jutott az egész éjszakás kalandom a műfasszal a szobámban és azonnal benedvesedtem. Gabriel hívott. A második óra előtt már hat nem fogadott hívásom volt tőle, két hangüzenet, amit nem hallgattam vissza, és négy SMS. Tiltottam a számát, majd az irodámban a következő órámra készültem. Az agyamra megy ez a törtető alak. Fú, de elegem van belőle! Gyűlölöm, hogy így megkívántam. Senkit, soha nem kívántam még ennyire. No, ezt gyűlöltem a legjobban az egészben.
Égető szükségét éreztem egy kávénak, és belevetettem magam az egyik cikkem írásába, amit a héten vártak tőlem tördelésre egy jó nevű szakmai lapnál. Egyszer csak kopogás nélkül valaki feltépte az irodám ajtaját és becsörtetett rajta.
– Szép jó reggelt neked is, Gabriel – dőltem hátra meglepődve a székemben.
– Ne szívass, Lilien, mert már így is a tököm tele van veled – túrt a hajába és vett egy mély levegőt, majd valamivel nyugodtabb hangon folytatta, miután becsukta az ajtót maga mögött.
– Kérsz egy kávét? – álltam fel mosolyogva.
– Jó nagy szarban vagyok – jött hozzám közelebb. – E-mailezve lett a címedre az anyag, amiért bepereltek minket, és nincs, aki kézbe vegye az ügyet – sziszegte.
– Mi közöm nekem ehhez? – kortyolgattam a kávémat, és esküszöm, majdnem elnevettem magam.
– Ó, fejezd már be és induljunk! – Felnézett a plafonra, majd vissza rám. – Kérlek!
– Micsoda váratlan fordulat, Mr. Woods! – húztam fel a szemöldököm, de már nyúltam is a táskámért, hogy indulni tudjunk.
A folyosón át, az egyetemi negyeden keresztül sétálni mellette maga volt a pokol. Tökéletesen vasalt kék öltönyben, kimérten gyalogolt mellettem, és a telefon folyton a fülén lógott.
Az autóban azonban némította.
– Kezdjük ismét elölről, rendben? – fordult felém.
Lejátszódott előttem a tegnapi nap, és a testem nagyon csúnyán cserbenhagyott. Ha az eszem egy pillanatra is kikapcsol, azonnal Gabriel ölében lovagolok.
– Baszódj meg! – sziszegtem a fogaim között, és kinéztem az ablakon.
– Nos, ezt valóban megérdemeltem. Eddig is tudtad, hogy egy fasz vagyok, legalább nem okoztam neked csalódást.
– Megteszem, amit csak tudok, hogy tisztára mossam a neved, de hazudni nem fogok. Ha valóban ti csaltatok, akkor azt is leírom.
– Ezt el is várom – mondta komolyan. – Minden alkalmazottamtól elvárom, hogy tisztességes maradjon. Ha valaki elárul, az perrel a nyakában repül.
– Mit tudsz az esetről? – fordultam felé, és a telefonomon letöltöttem a Woods Inc.-től kapott postafiókomba a részleteket.
– Fél éve nyitottuk azt a nyugati part közelében fekvő, több hektáros területet, ahol tegnap voltunk. A talajvizsgálatot külsős cég végezte, sokszor segítettek már nekünk, még sosem volt baj velük, tiszták. Az eredmények mindig pontosak voltak.
– Nem fordulhat elő, hogy most valójában nem is ők hibáztak, hanem az eredmények kiértékelésénél ti?
– Sajnos de, meglehet. Két hónapja vagyunk laborvezető nélkül, a tizennyolcadikon azóta elég nagy a fejetlenség.
– Mi lett az előző vezetővel? – szögeztem neki a kérdést két talajfúrási jegyzőkönyv között.
– Kilépett – vonta meg a vállát.
– Elcsábítottad és faképnél hagytad? – ingereltem tovább.
– Nézd, Lilien, ne vedd személyes sértésnek, de ha nem ezt teszem, akkor szóba sem állsz velem, és nekem rohadtul kell valaki a pozícióra.
– Írd ki, biztosan agyontapossák egymást az emberek, hogy nálad dolgozhassanak.
– Megtörtént, egyik sem ütötte meg a mércét. A tanszékvezető egyértelműen téged ajánlott a posztra.
– Hogy micsoda? – kaptam felé a fejem. – Te felkerested Franket ez ügyben? Akkor nem véletlenül jöttél utánam az utcán?
– Mindent a cégért – dünnyögte, mintha máris megbánta volna.
– Ki kell menni a vizsgálatot végző cég embereivel közösen a területre. Párhuzamos méréssel megnézni, mi a helyzet, vagy független szakértőt fogadni, mert valami nagyon nem áll össze a történetben – engedtem el a sértődöttségemet. Majd máskor duzzogok ezen is.
– Miért?
– Fenyőerdő állt a tereprendezés előtt odakint, igaz?
– Igen.
– Végeztek talajcserét?
– Dehogy végeztek. Minek fizettünk volna ezért külön?
– Na, ez az – húztam össze a szemöldököm.
4.
Amikor felértünk a legfelső emeletre, már várt minket a háznyi alapterületű irodában a Sollab laboránsa és laborvezetője, mellette a jogi képviselőjük, és a Sollab igazgatója is. A mi oldalunkról is ült egy kimért, magas fazon, Mr. Bach, a Woods Industries ügyvédje. No és persze mi ketten. A nagy-nagy főnök, és én a nem éppen ideillő megjelenésemmel. Be lettünk mutatva egymásnak, majd helyet is foglaltunk a tárgyalóasztal körül.
– Nos, üdvözlöm a kedves vendégeinket! – mosolygott színpadiasan Gabriel, és Taylorral hozatott be mindenféle innivalót.
– Mint azt tudja, Mr. Woods, az ügy igen kínos több szempontból is – vette át a szót a másik igazgató. – Nem szeretném, ha folt esne a becsületünkön, illetve a kettőnk kapcsolatán sem, hiszen már majd’ hét éve vagyunk állandó partnerek.
– Nem célom a cég nevének besározása, Mr. Tall, csupán csak szeretném kideríteni, ki hibázott, és a lehető legkisebb feltűnéssel megoldani a problémát.
– Remélem, hatékony, mint mindig Mr. Woods! – biccentett az elnök úr.
– Ebben lesz a segítségünkre Ms Lilien James, az egyetem által kijelölt szakértő.
– Nos, Ms James, remélem, nem sértem meg, de ön túl fiatal ahhoz, hogy kellőképpen átlásson egy ilyen komplex problémát, mint a miénk – hajolt előre a Sollab laborvezetője, kicsit sem szimpatizálva velem.
– Ezt most bóknak veszem, Mr. Silverman, és azonnal a tárgyra is térnék – mosolyogtam tettetett kedvességgel. – Ha jól értem, akkor Mr. Sabo végezte a beérkezett talajminták vizsgálatát önöknél – fordultam a szóban forgó férfihoz. – Ön vette a mintákat is?
– Milyen ostoba kérdés ez? – nevetett fel Mr. Sabo. – Természetesen nem.
– A területnek milyen a típusos altalaja, Mr. Sabo? Végzett terepbejárást, mielőtt nekiállt volna modellezni a felszínt? Készültek légi fotók a területről előtte, illetve utána? És ha nem, akkor miért nem? Elég sok a hiányosság és a kérdőjel, holott a Woods Inc. által elküldött megrendelőn mindezek egyértelműen kiírásra kerültek.
Mr. Sabo pislogott párat, és csak ökögött-makogott.
– Ez a feladat meghaladja Mr. Sabo hatáskörét; ő egy laboráns, aki elvégezte a kért vizsgálatokat – vette át a szót Mr. Silverman.
– Ez esetben, feltételezem, ön fog válaszolni a feltett kérdéseimre – fordultam hozzá még mindig kedvesen mosolyogva. – A kapott eredményeket összevetette bárki is a vártakkal?
– A terület semmilyen szempontból nem kiemelt, nem történt bolygatás az erdőirtás előtt, nem volt szennyeződés, semmi arra utaló jel, hogy fokozott figyelemmel kellett volna eljárnunk – magyarázkodott az igazgató a papírjait lapozgatva.
– Miért kell ahhoz indok, hogy fokozott figyelemmel járjanak el? – kérdeztem vissza csípőből, de éreztem, hogy most elvetettem a sulykot.
Megdörzsöltem az orrnyergem, vettem egy mély levegőt és folytattam:
– Nézzék, a kapott eredményeket akár az olasz tengerpartra is levihetném, értik? Magyarázzák már el nekem, hogyan lehetséges egy ilyen, alsó hangon is ötvenéves fenyőerdő „A” szintjében ilyen mértékű mészkőfelhalmozódás? – vetítettem ki a képet a telefonomról a nagy képernyőre. – Hogyan lehetséges a mért víztartalom a borsóvas kéreg kellős közepén? A fúrásokhoz rendelt koordináták alapján ez teljességgel lehetetlen.
Mindenki Mr. Sabo és Mr. Silverman válaszát várta, de mindegyik csak a jegyzőkönyveket olvasgatta.
– Mr. Sabo, ki végezte a vizsgálatokat? – tudakoltam, és már nem mosolyogtam.
– Természetesen én – húzta ki magát az úr.
– Akkor miért nem tudja fejből az ötször egymás után mért értékek eredményeit, mikor minden vizsgálathoz legalább tízszer kellett, hogy beírja őket az elmúlt két hétben?
Most már nemcsak szaporán vette a levegőt, hanem teljesen bele is pirosodott.
– Nos, eleget hallottam – állt fel zakóját begombolva Mr. Tall. – Mr. Woods, mindent meg fogok tenni azért, hogy házon belül rendezzük a hibánkat és pótoljuk a hiányosságainkat. Elnézést kérek a felkészületlenségünkért! Ms James, öröm volt találkozni önnel! – állt fel és kezet csókolt, majd távozott.
Amint az urak leléptek, kiittam a kávémat és én is pakolászni kezdtem. Azon gondolkodtam, mennyire ritka manapság a magánéletben is, hogy valaki ennyire nyíltan elismeri a hibáját, nemhogy a szakmai tévedését.
– Te meg hová mész? – lépett vissza az irodába Gabriel.
– Megyek vissza az egyetemre, még lesz két órám este – mondtam makacsul a szemébe nézve.
– Tartozom egy óriási bocsánatkéréssel és egy óriási köszönömmel. Mondd meg, mekkora összeget írjak a csekkre és elmehetsz.
– Ez igazán nagylelkű, de éppen ráértem, és köszönöm, nem kell a pénzed.
– Egy: sose mondd senkinek, hogy éppen ráértél, még akkor sem, ha valóban így van. Kettő: a pénzt sose utasítsd vissza. Nem fogom hagyni, hogy üres kézzel távozz innen – fonta össze a karját a mellkasa előtt tüntetőleg.
– Szeretnék csak úgy simán kilépni innen, felejts el, kérlek! – szótagoltam lassabban.
– Mondd, miért haragszol rám annyira? Olyan jót szórakoztunk tegnap, jól éreztük magunkat, miért bűn az, hogy elengedtem magam egy kicsit? – túrt megint a hajába és elfordult.
Majdnem megsajnáltam. Pöcsfej menyasszony, végtelen meló. Mindegyiket ő választotta, hát most fulladjon bele!
– Eljössz velem este egy üzleti megbeszélésre? – fordult vissza hozzám az ablaktól, és még mindig nem önamaga volt.
Nem az a Gabriel, aki szopogatta az ujjamat az autóban, aki velem nevetett éneklés közben.
– Csak nyélbe ütni egy szerződést, hogyha már ilyen szépen elintézted ezt is – mosolygott álszentül.
– Fizess egy eszkortlányt, Gabriel, vele majd azt csinálhatsz utána, amit csak szeretnél – léptem egyet hátrébb, de a könyökömnél megragadott.
– Te mennyiért jönnél el velem? – pimaszkodott tovább.
– Egy szemét fasz vagy! – sziszegtem a fogam közül, de ő csak szorította a kezem.
– Vicceltem – nézett a szemembe bocsánatkérőn.
– Megint csak szórakozol, igaz? Játszod a szereped – mondtam dühösen, és kirántottam a kezem az övéből.
– Igen, Lilien, játszom, egész nap, éjjel-nappal csak játszom a szerepem – mondta idegesen megdörzsölve az arcát.
Mitől lett ilyen dühös?
– De a múltkori, veled, az igazi volt – fogta meg a csuklómat ezúttal finoman. – Gyere velem, kérlek!
– Engedj el! – mondtam neki hidegen.
Egészen közel állt. Két karunk kinyújtva volt közöttünk. Aztán valami megváltozott. Arca hirtelen nagyon komoly lett. Karom, ami eddig közöttünk feszült, most feladta az ellenállást. Nem mertem mondani semmit, mert minden szavam azonnal elárult volna. Beharaptam az alsó ajkam egyik szélét. Gabriel úgy leste a mozdulatot, mint akit hipnotizáltak. Pattanásig feszült közöttünk a levegő. Ha nem az irodája közepén állnánk, hanem tulajdonképpen bárhol máshol az épületen kívül, akkor úgy esnénk egymásnak, mint tinik részegen a bár mosdójában. Mindkettőnk a másik egyetlen apró jelére várt, hogy ez végre meg tudjon történni. Majd Gabriel tekintete elszakadt az ajkaimtól és a szemembe nézett.
– Vacsora után hazaviszlek és meghálálom – suttogta.
Más alkalommal az ilyen szöveget kinevetem és elsétálok, de ezt az ő szájából hallani zsigeri vágyfokozóként hatott. Éreztem, ahogy átforrósodok, szinte égetek odalent.
– Nem fogok lefeküdni veled, sem ma este, sem később. Jegyben jársz, és én nem vagyok a bunkó harmadik.
Nem tudom, milyen belső erőmből merítettem a mondatot, mert az arcom is úgy égett, mintha már végén járnánk az aktusnak.
– Te vagy az egyetlen, aki nem él a lehetőséggel – mosolygott kihívóan.
Keze még mindig a csuklómat fogta, és minden vágyam azon az egy ponton nyüzsgött és zizegett.
– Pedig napjában biztosan többször is elhagyja a szádat ez a szép mondat – szorítottam össze az ajkaimat mérgesen.
– Nincs rá szükség, elég egyértelműen a tudtomra hozzák, mit szeretnének. – Most már vigyorgott.
– Egy öntelt pöcs vagy! – fordultam meg, hogy kisiessek ebből a bűnbarlangból.
Csakhogy saját kezemnél fogva pillanatok alatt gúzsba kötött, és még mindig a csuklómnál tartva szorosan mögém lépett.
Szemben álltam az ablakkal és mozdulni sem tudtam. Szabad jobb keze a csípőm oldalára siklott, ujjai a combhajlatomba mélyedtek. Tüdőmből kifutott minden levegő egy mély sóhajjal és becsuktam a szemem, míg csípőm ösztönösen hátrébb csúszott, válaszolva Gabriel mozdulatára. Hátamat kihúztam, és fejem a jobb vállára hanyatlott.
– Senkinek nem mondtam még igent – suttogta a fülembe, ami így már az ajkához ért.
– Egy szavadat sem hiszem – préseltem ki a maradék levegőmmel.
Teste hozzátapadt az enyémhez, éreztem a mellkasába bejutó levegőt. Egyszerre vettük és fújtuk ki, zihálva. Csípője közben válaszolt az enyémnek, és teljesen a fenekemhez szorult. Az ösztöneim saját életre keltek és nekidörgölőztem az ágyékának. Szentséges isten! Ez kőkemény!
– Látod, nem tudsz nekem hazudni – pislogott rám az ablak üvegén keresztül, miközben keze már szorított a csípőm oldalán.
Néztem, hogy teste az enyémet körbeölelve áll, miközben nyakamon a finom, puha, vékony bőrön levegővételei megremegtetik a kis pihéket.
Ilyen nincs. Taylor bármikor benyithat. Az eszem ezt súgta, de nem értettem, mit mond. Keze diktálta a tempót, irányított. Ágyéka kellemesen izgatva simult hozzám. Felszakadt belőlem egy akaratlan nyögés, és most már mindketten lassan mozogva kényeztettük magunkat ruhán keresztül.
– Mondd, hogy nem ez az egyetlen vágyad, amióta megláttál, és elegedlek!
Annyira szerettem volna elfutni, menekülni innen, de ehelyett úgy kínáltam fel magam neki, mintha nem lenne holnap. Ajka egy leheletnyit a nyakamhoz ért, mindenhol kirázott a hideg tőle. Alig érezhető puszit adott a vállam tövére. Eddig bírtam. Hátranyúlva megmarkoltam a haját, majd oldalra fordítva a fejem ajkam az övére talált. Először meglepődött, de gyorsan viszonozta a csókot. Belenyögött a számba, bal keze végre elengedte a csuklómat, hogy az arcomhoz érjen vele. Az eddig irányító és tudatos Gabriel testbeszéde megváltozott. Finom és odaadó lett. Ellazult, ellágyult. Ez az igazi Gabirel, aki az üzletember mögé bújik. Istenem, bárcsak ne tetszene ennyire!
Teljesen elfelejtkeztünk mindenről. A párosodás ösztöne olyan elemi erővel ragadott el mindkettőnket, amilyet még életemben nem éltem át. Minden egyes porcikám sóvárgott, és izgatottan várta a beteljesülést. A türelem és józan ész fogalmak elvesztek a süllyesztőben.
Megfordultam az ölelésben, miközben saját csípőjére húzva felemelt, és néhányat lépve leültetett az asztalára. A combomat markolta a fenekem tövében, és hangosan nyögött, mikor végre szánk elengedte a másikét. Aztán hirtelen teljesen érintetlenül hagyott, és az asztal lapjára támaszkodva két kezével a combjaim mellett, lihegve nézett lefelé az ölembe és a fejét csóválta. Inge összegyűrődve, félig kihúzva a nadrágból. Ezt én csináltam? Mikor? Végignéztem magamon; én sem voltam jobb állapotban. Szoknyám illetlenül felgyűrődött, hajam összekócolódott, és úgy lihegtem, mintha negyedórát futottam volna a lekésett gyorsvonat után. Feje olyan közel volt a szoknyámhoz, hogy ha mozdulok, ágyékom hozzáér.
– Mi a… – lihegte teljesen összezavarodva, de nem tudta összeszedni a gondolatait, mert ekkor beszélgetés foszlányai szűrődtek be hozzánk odakintről, a folyosóról.
Felegyenesedett, a szemembe nézett, és nekem nyüszíteni volt kedvem, annyira kevés hiányzott ahhoz, hogy elélvezzek. Csípőmet alig tudtam mozdulatlanul tartani, és ökölbe szoruló kezem a szoknyám anyagába mart.
Gabriel összeszorította a száját és pislogott párat, majd felállított, lejjebb húzta a szoknyámat, közben tenyere a combomat simogatta, és csukott szemmel mordult egyet, majd ujjaival rendbe szedte a kusza tincseimet, csak ezután igazította meg az ingét. Közben újra úgy nézett a szemembe, mintha tőlem várná a választ. A kulcsot a rejtvény megfejtéséhez. Szemöldöke gondolkodón összehúzva nézett le rám értetlenül. Megfejtést nem adhattam neki, csak a zavaromat és a színtiszta vágyakozást. Tekintete lesiklott az ajkaimra, és egy újabb másodperc választott el minket attól, hogy újra csók legyen a vége, de ő még időben észbe kapott és gyors, de nem kapkodó léptekkel a székéhez ment és leült, hogy eltakarja a még most is dudorodó izgalmát. Amit – így elnézve – még egy ideig biztosan fájlal majd.
