Kitabı oku: «A nyaklánc», sayfa 6
HÁZASÁG
Lilia visszajött.
– Gyertek ide egy kicsit.
Nem szívesen, mert mindegyikük már a saját szobájában szöszmötölt, de bementek hozzá a napaliba.
– Ernő elvesz feleségül és összeköltözünk.
– És mi?
– Ti is ott lesztek.
– Muszáj? – kérdezte Bea.
– Igen, nem tudunk egymás nélkül élni.
– Akkor te csak az övé leszel? – mondta féltékenyen Gábor.
– Mindenkié leszek, és továbbra is az anyátok, mint eddig.
– Ez nem normális!
– Mi nem normális, Gábor?
– Az, hogy Ernő mindig ott lesz.
– Mondd, és miért normális az, hogy apátoknak van egy felesége, aki oké, és két gyereke?
– Az más, te az anyánk vagy.
– Állítsd le magad, Gábor! – szólt rá Bea. – Anyánk évekig csak értünk élt. Most megkapta azt, amire vágyott. Neki is van rajtunk kívül élete.
– Ernő mindig ott lesz.
– Nem leszünk mindig, mindenhol ott. Dolgozunk, ti iskolába jártok.
– Ő hol fog dolgozni?
– A rendelőjében, mint eddig.
– Hol lakunk?
– Ezt majd holnap tudom megmondani. Feküdjünk le.
Lilia írt egy jó éjt SMS-t Ernőnek. Ernő így válaszolt: „Még itt a fejed nyoma a párnán, hajszálak, a szagod, minden itt van, csak te nem.”
Lilia: „Holnap, szerelmem!”
Ernő nem tudott elaludni. Verssorok kerengtek a fejében. Felkelt és írni kezdett:
Hol vagy? Vagy még nekem?
Merre visz a végzet,
Édes, szép kedvesem?
Hol vagy? Hol talállak?
A zöld lombok alatt?
Vagy fényíves alkonyban,
Amikor nyugszik már a Nap?
Merre jársz, kedvesem?
A csillagok közt bujkálsz,
És onnan mosolyogsz rám?
Minden olyan messze van,
De te vagy a legtávolabb,
Mikor szívem mély kutjában
A sötét éj látogat.
A verset Lilia pongyolájára tette és elaludt.
Reggel, nyitás előtt Lilia még felugrott Ernőhöz.
– Nem bírom ki ma estig, hogy ne lássalak.
– Én sem jól. Alig várom, hogy vége legyen ennek az állapotnak.
– Majd este megbeszéljük. Most mennem kell.
– Mit intéztél a gyerekekkel?
– Megmondtam, hogy feleségül megyek hozzád.
– Nem kifogásolták?
– Nem kértem az engedélyüket, közöltem.
– A gyerekről nem beszéltél?
– Dehogy, még nincs miről beszélni.
Lilia indult, az ajtóban Ernő megcsókolta.
– Engedj, drágám, mert beindulok.
– Mi van az ananászkonzervvel?
– Ajjaj, teljesen üres.
– Üres? Majd feltöltöm.
Lilia szó szerint úgy tépte el magát Ernőtől.
AZ ÚJ OTTHON
Negyed hét és fél hét körül beszélte meg az ingatlanközvetítő irodával a lakás megtekintését. Először későnek vélték, de amikor elmondta, hogy ki akarja a másik lakással együtt bérelni, beleegyeztek. Délben hívta Liliát, sok dolga volt, ezért csak röviden beszéltek.
Hat után érkezett Lilia, nemsokára jött Baranyai Krisztián az ingatlan irodából. Ernő már ismerte.
– Jó estét, Baranyai úr. Bemutatom a menyasszonyomat, illetve jövendő feleségemet. – Liliára nézett, mert rájött, hogy elfelejtette a vezetéknevét.
Ez most égő, mondaná Bea. Nem tudom a feleségem nevét!
Lilia kezet nyújtott.
– Üdvözlöm, Boldizsár Lilia.
– Kezét csókolom, Baranyai Krisztián vagyok. Tehát ezért szeretnék a nagyobb lakást?
– Igen, Liliának van két gyereke, több hely kell.
– Menjünk fel és nézzék meg.
A tetőtérben kisebb volt a lépcsőház, csak a lépcsőnek hagytak helyet. Baranyai Krisztián kinyitotta a nagy lakás ajtaját. Az előszobában álltak. Egy rövid folyosó volt balra, amelyről négy ajtó nyílt. Előre, nagy térben, a nappali és lakókonyha egyben. A konyhával szemben még egy szoba fürdőszobával. A tető fával volt burkolva, a falak fehérre festve, a szobák világosak voltak a tetőbe beépített ablakoktól. Krisztián kinyitott néhány ablakot.
– Régen volt szellőztetve – jegyezte meg. – Nézzük meg a szobákat.
A konyha mindennel, ami szükséges, be volt rendezve, plusz egy mosogatógép és gőzelszívó az elektromos tűzhely felett. A nappali tágas, onnan egy hálószoba nagy fürdőszobával, kád és zuhany, WC és mosdókagyló, egy mosógép szárítóval kombinálva. A hálószoba tető alatti oldalán beépített ruhásszekrény és szőnyegpadló.
– Ezt nevezzük a szülők hálószobájának.
– Akkor most lássuk a gyerekekét.
A folyosó végén volt a legkisebb szoba. Egy ablakkal, de ott is tető alatti tárolóhellyel, egy valamivel nagyobb, és egy még nagyobb.
– A kisebbik Gábor kuckója lesz, a nagyobbik Beáé.
– A kicsi?
– Majd még kiderül.
A folyosóról még egy WC nyílt zuhanyozóval.
– A másik lakást is szeretném látni – kérte Ernő.
Bementek. Egy helyiség volt az egész. Csak a zuhanyozónak és a kis konyhának volt ajtaja. Itt is padlószőnyeg.
– Azt hiszem, mindent láttunk. Menjünk le a lakásba a részleteket megbeszélni, ott le tudunk ülni.
– Főzzek egy kávét?
– Megköszönném, még hosszú a napom – mondta Krisztián.
Lilia kiment a konyhába, ekkor a mobilja jelezte, hogy Bea hívja.
– Igen, Bea.
– Anya, mikor jössz?
– Még Ernőnél vagyok, a lakást néztük meg, most éppen megbeszéli a szerződést.
– Szép?
– Ez nem egészen a megfelelő kifejezés rá.
– Miért, nem szép?
– Annál több.
– Hű, de kíváncsi vagyok!
– Eljöttök nyolcra a pizzériába?
– A Don Giovanniba?
– Oda.
– Várj – kikiáltott: – Gábor, van még leckéd? Van neki, persze megint mást csinált. Azt mondja, még másfél óra.
– Tehát fél kilencre.
– Az menni fog. Szia, anya.
– Szia.
Eközben lefőtt a kávé. Lilia bevitte az asztalra és leült.
– Lilia, megbeszéltük, hogy szeretném a lakásokat.
– Nincs semmi akadálya. Megírom a szerződést, és szeptember elsején beköltözhetnek.
– Nem lehetne előbb?
– Három hónap a felmondási idő.
– Nekem is – mondta Lilia. – Mióta laksz itt, Ernő?
– Most lesz tizenkét éve.
Lilia Krisztiánra nézett elbűvölő mosolyával.
– Baranyai úr, ha előbb odaadnák Ernőnek a lakásokat, nem veszítenének semmit, mert ha jól tudom, az ilyen lakásokat ezen a környéken tízévente szokták felújítani. A két lakást sokkal gyorsabban ki tudják adni, és nem állnak egy évig üresen, mint ezek. Mikorra szeretnél beköltözni, Ernő?
– Június elejére.
– Megoldható – mondta Krisztián, mert tudta, hogy Liliának igaza van.
– Viszont szeretném az összes padlószőnyeget lecserélni fapadlóra, parkettára.
– Bocsánat, doktor úr, de ez az ön költsége lesz, és a parketta nagyon drága.
– Ezzel tisztában vagyok. Meg tudják oldani június elejére?
– Meg, csak a parkettát önöknek kell kiválasztani. A jövő héten hozom a mintákat. Ma este át küldöm e-mailen a szerződést, és a napokban majd bejön gyorsan az irodába aláírni. Köszönöm a kávét, a viszontlátásra, kezét csókolom – állt fel Baranyai Krisztián és elment.
– Laminált nem lett volna elég? – sóhajtott Lilia.
– Utálom. És abba a lakásba? Neked és a kislánynak? Láttad a szobáját?
– Persze, de először velünk lesz a szobában.
– Velünk?
– Ott hátul meg sem hallanám, ha sír. Az elején négyóránként kell szoptatni.
– Szoptatni akarsz?
– Nem, Ernő! Majd fogadsz egy dajkát, hogy a feleségednek ne lógjon a melle, és csak a tiéd legyen!
– Erre még nem gondoltam.
– Sok mindenre nem gondoltál még, ami rád vár. A rendetlenség, a piszkítás, a nyüzsgés, és így tovább.
– Ha elegem lesz, átmegyek a rendelőbe.
– Az lesz a legjobb.
– Oda is beteszünk egy fali franciaágyat.
– Mit?
– Te, mint szorgalmas IKEA-látogató, még soha nem láttál felhajtható ágyakat?
– De, most, hogy mondod. Minek még egy ágy?
– Amikor majd ketten akarunk menekülni!
– Még van egy óránk, nem menekülnénk még most is?
Ernő felállt, átfogta hátulról, és a hátrahajló arcát csókolta.
– Te vagy a menedékem, te vagy az otthon, te vagy a tűz és a napsütés. Milyen szegény volt az életem, amíg nem voltál! Gyere, szerelmem, add a melegedet.
A Don Giovanniban ültek. Ernő és Lilia lasagnét ettek, a gyerekek spagettit.
– Csak spagettival lehetne őket etetni. Gábor, egyél salátát is!
– Az sok lesz.
– Majd szólok, ha desszertet akarsz!
– Azért nem kérek salátát.
– Ettől vagy ilyen dagadt – mondta Bea tele szájjal. Gábor az asztal alatt megrúgta.
– Auá!
– Most viselkedjetek, te meg ne beszélj tele szájjal.
Ernőhöz fordult: – Olyan szépen ettek, amikor kicsik voltak, most meg, mint két malac.
– Kék malacok, édesem, ez a kamaszok malaca! – nevetett Ernő.
– Anya, mondjatok végre valamit a lakásról, olyan izgatott vagyok – kérte Bea.
– Mindenkinek megvan a helye, nagyon szép és teljesen új. Még senki nem lakott benne. Részletesen elmesélték a gyerekeknek.
– Szuper! – lelkesedett Bea.
– Tényleg egy kuckóm lesz, és mindent be lehet tunkolni a tető alá? – csillogott Gábor szeme.
– Ettől félek én is. Majd egyszer egy évben kirámoljuk a hörcsögfészkedet.
– Segítek – ajánlkozott Ernő.
– Mikor nézhetjük mi is meg?
– Talán a jövő héten.
– Te, Ernő apa, itt nem lenne helye a kiskutyának? – kérdezte reménykedve Gábor. – Úgy szeretném! Megígérem, hogy sétáltatom, mindent csinálok. Mindig szerettem volna egy kutyát, de nekünk anyával nem ment, mert dolgozott. Kérlek!
Lilia nem szólt hozzá. Ernő a kisfiú reménykedő szemébe nézett.
– Holnap felhívom a menhelyet. Megmondom nekik, hogy érte jövünk. Eljössz velem?
Gábor örömében nem tudott válaszolni, hátra lökte a székét, ami csattanva felborult, Ernőre vetette magát, ölelte, és nagy, cuppanós puszikat adott neki. Lilia sírva nézte őket. Bea féltékenykedett.
– Egy férfit puszilgat, ahhoz már túl öreg!
– A puszilgatáshoz soha nem öreg az ember, és most egy gyerek szeretgeti a nevelő apját.
Gábor felállította a széket és leült.
– Mikor van időd velem eljönni?
– Szerdán csak délig van iskolám.
– Lilia, hallod, tedd a szerda délutánt szabaddá.
– Szerdán nem tudok veletek jönni.
– Akkor Gáborral megyek.
– És én? – kérdezte Bea.
Gábor tiltakozott:
– Az én kutyám, és én megyek el Ernő apával!
– Menj – sértődött meg Bea.
Ernő mobilja jelzett. Látta, hogy Baranyai Krisztián hívja. Fogadta a hívást.
– Én vagyok, doktor úr, átküldtem e-mailben a szerződést. Mikor jön aláírni?
– Szerdán, ebéd után.
– Az jó lesz. Kérdezhetek valamit?
– Természetesen.
– Hol lehet ilyen nőket találni, mint a jövendőbeli felesége?
– Sokáig kell rájuk várni, de van egy lánya – igaz, hogy még nagyon fiatal.
– Mennyi idős?
– Az idén lesz tizenhat éves.
– Tényleg fiatal az én harminchét évemhez. Nincs más a családban?
– Nincs, és a menyasszonyomat nem adom még három tevéért sem.
– Tevéért? Nincs állatkertem.
Ernő nevetett.
– Az araboknál szokás kecskével és tevével fizetni a feleségekért. Egy háromtevés már nagyon jó minőségű!
– Az öné teve nélkül is jó.
– Én is így vélem, köszönöm a hívását, szerdán jövünk – kinyomta a mobilt. – Gábor, a kutya előtt elmegyünk a szerződést aláírni, valószínűleg megkapjuk a kulcsokat is. Bea, nincs kedved neked is eljönni, hogy együtt nézzük meg a lakást?
– De! Köszönöm, Ernő apa, most tőlem kapsz egy puszit – és teljesítette az ígéretét.
– Én nem kapok? – kérdezte Lilia.
– Te már eleget kapsz Ernőtől!
– Puszit keveset.
– Szegény – sajnálkozott Bea. Ernő odahajolt és megcsókolta. A gyerekek nézték; csak úgy sugárzott róluk a mérhetetlen szeretet.
– Ez ilyen?
– Mi, Gáborkám?
– A szerelem.
– Ilyen.
– Csak csókolózásból áll?
– Nem, kisfiam, az a következménye.
– Miért?
– A csóknak van előzménye és folytatása.
– A szex?
– Az is.
– Az kell?
– Kell, különben az emberiség már kihalt volna – kapcsolódott Ernő a beszélgetésbe.
– A gyerekek miatt, ugye?
– Miattuk, és látod, az emberek szeretetből születnek. Egész életünket kíséri a szeretet.
– Azért szeretlek téged, mert az életünkhöz tartozol?
– Csakis. Nem önmagamért.
– Ernő, itt most nincs igazad. Ha nem lennénk olyanok, amilyenek vagyunk, nem szeretnénk egymást – szólt közbe Lilia.
– Lehet, hogy így van, de mi van akkor, ha már szerettük egymást, úgy jöttünk a világra, megkerestük a másikat, megtaláltuk, és ezért szeretjük egymást most is? Ma történt valami vicces, gyerekek. Be akartam anyátokat mutatni az ingatlanirodás embernek és akkor vettem észre, hogy elfelejtettem a vezeték nevét.
Bea felnevetett.
– Égő volt, mi?
– Az.
– Nem tudtad, hogy Boldizsár? – csodálkozott Gábor.
– Nem.
– Aztán mi lett?
– Észrevettem és bemutatkoztam, de olyan hangosak vagytok, hogy másokat zavar.
– Nem zavarunk, szerelmem, inkább örülnek a vidámságunknak. Ritka manapság a nevetés.
– Tényleg okos vagy, Ernő – bókolt Bea.
– Elkísérlek benneteket az autóhoz.
Ölelkezve mentek, a gyerekek mögöttük gyalogoltak. Már nem kellett őket felszólítani, hogy üljenek az autóba. Gábor elővette a gameboyt a zsebéből.
– Hoztam játékot.
– Én meg fülhallgatót a mobilhoz. Gábor, ugye nagyon szépek együtt?
– Igen. Anya mindig gyönyörű volt, de ketten is azok.
STELLA
Lilia álmodott. Rózsaszínű felhőkön repült, és fényes lények repkedtek vele. A fény zengett, mozgott. Nem félt a repüléstől, boldog volt. Minden egyetlen mosoly volt körülötte. Ernőt hívta, és ő valahonnan távolról válaszolt neki.
– Jövök, édesem!
Oda nézett a távolba, ahonnan a hang jött. Megváltozott a szín, kék lett, egyre mélyülőbb kék, és lassan formát öltött. Egy kaput látott, két oldalán egy-egy oszloppal. A kapuban egy ragyogó, szárnyas lény állt. Egy angyal – gondolta álmában. A lény elindult felé, közeledett, angyal volt, de minél közelebb ért, annál inkább emberi formája lett. Egy kislány, rózsakoszorúval a szőke fürtjein. Odaért hozzá és ő meglátta a szemét: a saját szeme volt. A gyerek hangtalanul mozgatta az ajkait, de Lilia hallotta:
– Anya!
Kitárta a karját, és a kislány repült felé.
– Kislányom, Csillag!
Felébredt.
Mit álmodtam? A kislányom jön! Ernő, miért nem vagy itt, nem bírom egyedül.
Sírni kezdett. Ránézett az ébresztőórára. Két óra volt.
Felírjam, mint Ernő?
Felhívta:
– Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de álmodtam valamit, amit fel kell írnod.
– Nem ébresztettél fel, szerelmem, mert már ébren voltam, én is álmodtam, és azt írom most fel. Mit álmodtál? Mondd el.
Lilia elmesélte az álmát.
– Most te mond el.
– Az álmod másik felét álmodtam. Táncoltál, nem volt rajtad igazán ruha, csak fátyol, rózsaszínű, napsárga és fehér. Nem voltál meztelen, de így meztelenebb voltál, mint amikor az vagy. Gyönyörű volt a tested, villogott, én álltam és néztelek. Ekkor megszólal mögöttem egy hang, mélyen zengő, mindent átható szavak:
– Add rá a köntösét! – parancsolta. A kezemben egy égkék köntös volt és indultam feléd. Beburkoltalak.
Ernő sírt.
– Lilia, tudod, hogy mit jelent ez?
– Tudom – és elcsuklott a hangja.
– Te is sírsz?
– Nem tudok nem sírni… a kislányunk közeledik.
Lilia szobájának kinyílott az ajtaja. Gábor állt ott.
– Anya, mit csinálsz?
– Látod, hogy telefonálok.
Bea is megjelent.
– Miért sírsz?
– Gyerekek, olyan nagy a boldogság súlya, annyi minden történt rövid idő alatt, és olyan mérhetetlenül szeretem Ernőt. Nincs semmi baj, ne féljetek.
Bea halkan kérdezte:
– El akarsz menni hozzá?
– Nem akarlak itt hagyni benneteket.
– Menj csak, anya, nagyon sokat szenvedtél, amíg ő nem volt.
Ernő hallotta a beszélgetést, és most beleszólt a telefonba.
– Lilia, rendelj egy taxit, de a Főtaxit, a legbiztosabb cég. Lent várlak a taximegállónál, ahol fel szoktál venni.
– Hívok, és majd szólok, hogy mikor leszek ott.
– Feküdjetek vissza. Holnap reggel nem leszek itt.
– Nem baj, mi tudunk reggelizni. Lekísérjünk a taxihoz?
– Nem kell eltúlozni, a ház előtt fog megállni. Most hívom, aztán felöltözőm.
Hívta a taxit.
– Tíz perc múlva itt lesz.
Gyorsan szólt Ernőnek, hogy húsz perc múlva jön. A gyerekek megvárták, amíg elindult. Megölelte őket.
– Nekem vannak a világon a legjobb gyerekeim.
– Nekünk meg a legjobb anyánk.
– És a legszebb – egészítette ki Gábor Bea mondatát.
Ernő a taxik helyén várta. Kifizette az utat és mentek a lakásba. Villanyfényben látta, hogy Lilia nincs kifestve és kócos; így sápadtan, gyűrötten fiatal és védetlen volt.
– Gyere az ágyba, csillagom, ott is beszélgethetünk.
Lilia vállán nyugvó fejét simogatta.
– Olyan megrázó volt, drágám, annyi minden történik egyszere. Kivagyok idegileg, még ha a boldogságtól is.
– A magam módján én is, szerelmem. Úgy érzem magamat, mint egy fiatal fa tavasszal: hallom az ágaimban, a törzsemben a növekedés ropogását, a szél mozgat, fény, árad körülöttem.
– Nem is tudtam, hogy ilyen poétikus tudsz lenni. Bár a versed után tudhattam volna.
– Tudok, de titokban. Olykor verssorok jutnak az eszembe.
– Azokat is felírod?
– Igen, mint a múltkor.
– Miről szólnak a verseid?
– A szerelemről, rólad.
– Elmondasz egyet?
– El, ezen még dolgoztam. Egy dal, a szív dala.
Ernő felült, becsukta a szemét és hallkan mondani kezdte:
Lehet úgy szeretni, hogy kék lesz az árnyék.
És a sötétség napfénnyé válik.
Mikor arcod, az arcomra simul
és arcomra, arcod arany fátyla borul.
Szemem, szemedben látja a szépet,
neked küldi ezt a zengő képet:
Minden fa dalolva táncol
ringó dombokon szellős mezők,
a hársfa is neked virágzik,
érted szállnak a felhők.
Szívedben zúg, zeng a élet.
Szélszárnyon repül a lélek.
Szemedben látom a világot.
Szemedben ébred az éj.
Csillagfény harmatot sugároz,
míg arcomra árad a fény.
Arcom az arcodon nyugszik, mind fátyol.
Enyém vagy azért, hogy önmagad lehess.
De együtt a földé vagyunk.
Lilia hallgatta, már nem tudott sírni, de belül zokogott, és annyira boldog volt, hogy fájt.
– Gyönyörű – suttogta.
– Te vagy gyönyörű, és gyönyört adsz. Lilia, nem tudunk egymás nélkül létezni. Június még három hét, költözzetek ide ti is. A születésnapoddal avatjuk fel az új otthonunkat. Addigra kész lesz a parketta és itt lesz a kutya.
– Mi lesz a lakásommal?
– Felmondasz, fizetem, és ennyi. Ezért nem kell ott laknotok.
– Holnap veszek állapotossági tesztet, aztán a héten elmegyek a nőgyógyászomhoz.
Ernőnek valami nem tetszett.
– Tudom, hogy kell a nőgyógyász, de zavar a gondolat, hogy valaki rajtam kívül hozzád nyúl.
– Az én koromban, amennyiben állapotos vagyok, nagyon is szükséges egy orvos.
– De egy másik férfi…
– Nem, egy nő, ha ez megnyugtat.
– Jobb, bár ritka a nő, mint nőgyógyász.
– Az, és a legtöbb nő azt nem szereti, ha egy másik nő turkál benne.
– Te miért választottál egy nőt?
– Már akkor is miattad.
– Hogyhogy?
– Azért, amit mondtál, hogy más ne nyúljon hozzám, csak te.
– Lilia, azt mondtad a kislányunknak, hogy Csillag?
– Igen.
– Ezek szerint már megmondta a nevét. Stella.
– Szép, magyarul Csilla.
– Az Isten ajándéka. Legyen Stella Theodora.
– Silbernágel Stella Theodora, egy hercegnői név.
– Az is, hiszen a királynőm lánya. Meg sem érdemel kevesebbet!
– Meg a szívkirályé! Ernő, tudom, hogy mikor fogant.
– Mikor?
– A rubinnászunk utolsó alkalmával, már akkor megéltem az álmom elejét.
– Soha nem hittem volna, hogy ilyen a nász. Aludjunk még egy kicsit, mindjárt öt óra lesz.
– Most itt vagy mellettem, de a gyerekeim a világ legjobb gyerekei.
– Stella is ilyen lesz.
Későn ébredtek, és Liliának igyekeznie kellett az üzletébe.
– Kölcsönadod a fésűdet?
– Mindent, még az alsónadrágom is.
– Igaz, bugyit sem hoztam és fogkefém sincs.
– Új fogkeféim vannak, mindjárt kinevezünk egyet neked. Még majdnem egy hónap, amíg a fenti lakásban lakunk.
– Néhány dolgot idehozok. Megígérted Gábornak a kutyát. Hová fogod tenni?
– Itt marad a konyhában.
– Lehet, hogy az elején nem tudod egyedül hagyni.
– Erre nem is gondoltam.
– Mint sok mindenre. Ezen kívül kutyakosár kell, etetőtálak, póráz és kutyatáp.
– Megvesszük Gáborral, bemegyünk egy ilyen állatellátó üzletbe, ott minden lesz.
– Pénteken van Kisné temetése, és Marian kettőig lesz a butikban.
– Lilia, szeretnék egy szabad délutánt. Keress az embereknek új időpontot.
– Melyik délutánra gondoltál? Nálam csütörtökön mindig ott van Marian is, akkor én is szabad lennék.
– Legyen csütörtök.
– Indulok, délben eljövök hozzád.
– Én meg felhívom a kutyamenhelyet munka előtt.
– Hogy fogjátok a kutyát hazahozni autó nélkül? Ne mondd, hogy taxival! Nem vállal minden taxis kutyát. A kutyakosarat?
– Erre sem gondoltam. Nem tudsz mégis eljönni?
– Most tényleg nem. Mariannak kell a szerda. Hívd fel Jutkát, talán ő el tud vinni.
– Megkérdezem.
Ernő elsőnek Jutkát hívta és ő megígérte, hogy elmegy velük. Aztán a kutyamenhelyet. Zsuzsu még ott volt.
Délben jött Lilia.
– Drágám, csak egy óra időm van. Vettem tesztet, adj egy dunsztosüveget.
– Mit?
– Befőttes üveget.
– Nincs.
– Papírpohár?
– Nincs.
– Mi van?
– Pohár és csésze.
– Akkor egy poharat, de ne a legkisebbet!
– Ez jó lesz?
– Majd igyekszem.
Lilia bement a WC-re.
Visszajött, kibontotta a teszteket, közben megjegyezte:
– A pohárba pisilés nektek, férfiaknak egyszerűbb.
– Csináld már! Olyan izgatott vagyok.
Vártak néhány percet. Lilia kivette és megmutatta:
– Látod?
– Nem látok és nem értek semmit.
– Ernő, állapotos vagyok.
Ernő elé térdelt, és a fejét az ölébe hajtotta. Lilia simogatta és mosolygott.
– Stella úton van, drágám, elindult.
Ernő csókolgatta a hasát.
– Lilia, Lilia, Lilia! Gyermekem lesz, nekem is lesz gyerekem! Családom lesz.
Aztán leült vele szemben. Megfogta a kezét, és beszéd közben újra meg újra megcsókolta.
– Gyermeked lesz, szívkirályom, és nekem is.
– Most sürgősen intézzük a házaságkötést, leadjuk a papírokat.
– Nem leszünk sokan az esküvőnkön és tanúk kellenek. Renáta lesz az egyik, még egy kell. Nincs egy barátod?
– Nincs.
– A kezeltjeid közül?
– Ki? Nem vagyok velük ilyen kapcsolatban. Talán Róbert?
– Ne, azt én nem akarom.
– Szerdán megkérdezem Baranyai Krisztiánt.
– Csodálkozni fog!
– Ha már úgy rajong érted, tegyen is valamit. Lilia, mostantól kezdve nagyon vigyázz magadra! Az lenne a legjobb, ha abbahagynád a munkát.
– Ernő, az állapotoság egy állapot, nem betegség!
– Most már nem nyúlhatok hozzád.
– Mit nem csinálhatsz?
– Mit? Szexet.
– Isten bizony veszek neked egy könyvet az embrió fejlődéséről.
– Nem akarom Stellát zavarni.
– Stella még egy centiméter sincs, és jól be van ágyazva. A méhszáj becsukódik, semmi sem fér hozzá a születéséig, és nem zavarja semmi.
– És később, ha nagy a hasad?
– Ahogy rám szoktál feküdni, lehet, hogy kinyomod belőlem. Ezt azért meg lehet oldani.
– Mikor mondjuk meg a gyerekeknek?
– Még nem. Most csináljunk egy kávét, negyedóra múlva az üzletben kell lennem.
– Ma este vagy éjszakára jössz?
– Munka után. Nem akarom minden éjjel egyedül hagyni őket.
Ücretsiz ön izlemeyi tamamladınız.
