Kitabı oku: «Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet)», sayfa 2

15

 
Aranyos pillangó az ágon,
Nem kap szivem többé a lányon,
Mert a lány pillangó a réten,
Hamar odább ád a legényen.
 
 
Eresz alá fészkel a fecske,
Szeretőnek jobb a menyecske;
Liliomkarját, ha kitárja:
Szeretőjét keblére zárja.
 

16

 
Árokparti csalány,
Kökényszemű kis lány,
Eszem a szemedet
Mért vagy oly halovány,
 
 
Nem vagyok halovány,
Mind ilyen a leány,
Kinek a gyűrűjét
Más hordja az ujján.
 
 
Hervadj, rózsa, hervadj,
Már az enyém nem vagy;
Mig az enyém voltál,
Piros rózsa voltál.
 
 
Nem tehetek róla,
Hogy szerelmes vagyok,
Az anyám is az volt,
Én meg lánya vagyok.
 

17

 
Arra alá Baranyában
Jó természet van a lányban,
Maga mondja a legénynek:
Adjon isten engem kendnek!
 
 
Mondd meg hugám a nénédnek,
Adjon csókot a legénynek!
– Nem mondom meg a nénémnek,
Magam is adok szegénynek.
 

18

 
Arra kérem Teremtőmet,
Adja vissza szeretőmet;
Ha nem mostan, ha nem mostan, tehát máskor,
Kukoricza-kapáláskor.
 
 
Irigyeljék az emberek,
Hogy én, rózsám, tied leszek;
Tied leszek, tied leszek nemsokára,
Vén asszonyok, rossz asszonyok bosszujára.
 

19

 
Árva vagyok mint gerlicze,
Mint a kinek nincs senkije,
Árva vagyok apa nélkül,
De még inkább anya nélkül.
 
 
Nincsen senki, ki szeressen,
Csak a rózsám s a jó isten –
Én is árva, te is árva,
Bujjunk egymás árnyékába!
 

20

 
Az ég alatt, a föld szinén,
Nincsen olyan árva mint én.
Nincsen apám, nincsen anyám,
A ki gondot viseljen rám,
 
 
Minden virág virágozik,
Csak az enyim hervadozik,
Hadd hervadjon, hadd száradjon,
Csak az isten el ne hagyjon.
 
 
Segélj meg oh én istenem,
Te légy nekem hű vezérem,
Hogy egy társat találhassak,
Kivel holtig maradhassak.
 

21

 
Az én ágyam lába
Muskátlinak ága,
A fejtől valója
Rozmaringnak ága.
Haja rózsa, rózsa!
 
 
Lehajtom fejemet,
Babám, az öledbe,
Kicsordul a könnyem
Piros kötényedbe.
Haja rózsa, rózsa!
 
 
Lehajtom fejemet,
Babám, a válladra,
Kicsordul a könnyem
Feszes dolmányodra.
Haja rózsa, rózsa!
 

22

 
Az én galambomnak
Partba van a háza,
Csinos házeleje,
Tükör az ablaka.
 
 
Az ablaka alatt
Csergő patakocska,
Abban mosakodik
Páros galambocska.
 
 
Ha egyik legény vón,
A másik meg leány!
A legény én volnék,
A lány meg te, rózsám!
 

23

 
Az én rózsám jó kedvéből, haj, haj, haj,
Almát adott a zsebéből, haj, haj, haj,
A kendőjét is id’adta, haj, haj, haj,
Hogy mossam ki vasárnapra, haj, haj, haj.
 
 
Édes rózsám válj ördöggé, haj, haj, haj,
Vigy el engem egy kevéssé, haj, haj, haj, haj,
Csak a pitarajtó mögé, haj, haj, haj,
Váljunk ketten egy ördöggé, haj, haj, haj.
 

24

 
Az én rózsám szemöldöke
Többet ér, mint a hat ökre;
A hat ökre szántó-vető:
De a rózsám hű szerető.
 
 
Az én rózsám szeme, szája,
Többet ér, mint a pajtája;
A pajtája fekete gyász:
De a rózsám arany kalász.
 

25

 
Az én rózsám takaros,
Takaros egy kis menyecske,
Mert ő neki magyaros,
Magyaros a szive, lelke;
Áldja meg az isten őtet,
Az én kedves szeretőmet!
 
 
Ne nézz, rózsám, ragyogó,
Ragyogó szép két szemeddel,
Mert nem bírok lángoló,
Lángoló nagy szerelmemmel;
Bevádollak a birónak,
Hogy te szivgyujtogató vagy!
 

26

 
Azért csillag, hogy ragyogjon,
Azért asszony, hogy megcsaljon;
Azért jöttem a világra,
Hogy bolonduljak utána.
 
 
Azért erdő, hogy zöldeljen,
Azért vihar, hogy tördeljen;
Azért a sziv, hogy szeressen,
Bánatában megrepedjen.
 

27

 
Azért, hogy kend kicsit ragyás,
Kend az én szeretőm nem más;
Illik kendnek rettenetes’,
Hogy egy kicsit hímlőhelyes.
 
 
Szeretem én magát nagyon,
Mert fekete szeme vagyon,
Szemöldöke sugár vagyon,
Az enyimhez illik nagyon.
 

28

 
Azon a tenger éjszakán
Ragyog a csillag igazán.
Ahol az a csillag ragyog,
Én is odavaló vagyok!
 
 
Ne menj rózsám a mezőre,
Sokat sirtam a zöld füre;
Szemeimnek zöld harmatja,
Gyenge lábad föláztatja.
 
 
Göndör hajad simitsd hátra,
Hadd nézhessek szép orczádra;
Adj egy csókot utoljára,
Búm eltemet nemsokára.
 

29

 
Azt gondolom eső esik,
Pedig a szemem könyezik,
A szeretőm halva fekszik,
Holnap délre eltemetik.
 
 
Bár csak addig ki ne vinnék,
Mig én innen odamennék,
Koporsójára borulnék,
Jaj, be keservesen sirnék!
 

30

 
Azt mondják, nem adnak
Engem galambomnak,
Inkább adnak másnak,
Annak a hat ökrös
Fekete subásnak.
 
 
Pedig az én rózsám
Oly szeliden néz rám,
Hogy ha csókot hint rám:
Tizenkét ökörért
Csakugyan nem adnám.
 
 
Édes anyám kérem.
Ne hütse meg vérem,
Hiszen azt igérem,
Hogy én a rózsámmal
Holtomig beérem!
 

31

 
Barna kis lány megy az Isten házába,
Hova lépik, virág nyílik nyomába.
Imádságos kis könyv van a kezébe,
Tündérország tündöklik a szemébe.
 
 
Virágoskert szentannai nagy templom,
Te vagy benne legszebb virág angyalom.
Úgy elnézlek te gyönyörű virágszál
Soh’ se tudom, hogy a pap mit prédikál.
 

32

 
Barna pej paripa,
Selyem kantár rajta,
Ott a kútnál rózsám
A lovát itatja.
 
 
Nem lovát itatja,
Magát fitogtatja,
Két piros orczáját
Mással csókoltatja.
 

33

 
Beteg az én rózsám szegény,
Én vagyok a doktor legény.
Szedek százféle virágot,
Abból főzök urusságot.
 
 
Beteg az én szivem tája,
Te vagy annak patikája.
Ne szedj százféle virágot,
Ne főzz nekem urusságot.
 

34

 
Bolond volnék, ha búsulnék,
Ha szeretőt nem tartanék;
Tartok biz én ötöt-hatot,
Mert én olyan legény vagyok.
 
 
Valamit sugok magának,
Vállaljon el galambjának,
Hisz én úgyis olyan vagyok:
Szeretőnek való vagyok!
 

35

 
Bús az idő, bús vagyok én magam is,
Valamennyi szép leány van, mind hamis.
Szeretete nem állandó,
Mint az idő változandó, ihaja!
 
 
Felettem is mért borult be ily korán?
Mert elhagyott, kit szerettem igazán.
Másnak hódolt a hitetlen,
Azért vagyok ily kedvetlen, ihaja!
 
 
Árva vagyok, hej nincsen olyan árva,
Mert szivedből, rózsám, ki vagyok zárva.
Nem leszek én árva mindég,
Boru után derül az ég, ihaja!
 

36

 
Csak azért szeretek falu végén lakni,
Hogy az én galambom arra jár itatni.
Arra jár itatni, magát fitogtatni,
Magát fitogtatni, a lovát ugratni.
Mig a lova iszik, lehet vele szólni,
Piros két orczáját meg lehet csókolni.
 

37

 
Csak titokban akartalak szeretni,
De ki kellett annak világosodni.
No de sebaj! hadd tudja meg a világ,
Igy is, ugy is hű leszek én tehozzád.
 
 
Száraz ágról messze száll el a madár,
Addig repül, mig zöld ágra nem talál.
A kis madár elmaradt a párjátúl,
Ugy maradunk mi el, rózsám, egymástúl.
 
 
Sárga dinnye ráfutott a görögre,
Meg kell válni, kedves rózsám örökre.
A kék eget sötét felhő borítja,
Megválásom még az ég is siratja.
 

38

 
Cserebogár, sárga cserebogár,
Nem kérdem én tőled: mikor lesz nyár?
Azt sem kérdem: sokáig élek-e?
Csak azt mondd meg: rózsámé leszek-e?
 
 
Nem kérdem én tőled, te kis madár,
Derül-e még életemre több nyár?
Ugyis hév nyár lankasztja kedvemet,
Mióta rózsám birja szivemet.
 

39

 
Csillagok, csillagok,
Szépen ragyogjatok!
Annak a legénynek
Utat mutassatok.
 
 
Mutassatok utat
Annak a legénynek,
Ki nem tudja házát
A szeretőjének.
 

40

 
Csillagos az ég, csillagos,
Rózsafa levele harmatos;
Rózsafa levele, szakadj rám,
Kedves, édes rózsám, nézz reám.
 
 
Csillagos az ég, csillagos,
Bú szállt a szivemre, bánatos.
Akárhova hajtsam fejemet:
Seholsem találom helyemet.
 

41

 
Csipkés a szőlő levele,
Vártalak rózsám az este,
Váratlanul jöttél hozzám,
Áldjon meg az isten, rózsám.
 
 
Kék eres a szőlő-level,
A szép asszony szép lányt nevel;
Mióta fölcseperedtem,
Mindig a szépet szerettem.
 

42

 
Csongorádi kis barna,
Fodros szoknya van rajta.
Kényesen jár a kicsi,
Jaj, a lába de piczi!
 
 
Ez a kis lány de hamis,
Nevetne meg sirna is.
Lelkem, ha fáj a szive,
Boruljon a keblemre!
 

43

 
Csütörtökön este
Három legény leste,
Hogy a kis lány a szoknyáját
Pántlikába szegte.
 
 
Tej, turó, tejfel,
Fehér gatya, pendel, –
Azért a kis barna lányért
Majd meghal az ember.
 

44

 
Czin tányéron, czin tányéron pogácsa,
Fáj a szivem, fáj a szivem magára.
Én rám bizony, én rám bizony ne fájjon,
Ugy sem leszek a magáé a nyáron.
 
 
Czin tányéron, czin tányéron pogácsa,
Fáj a szivem, fáj a szivem magára;
Nem kell nekem, nem kell nekem pogácsa,
Csak az a ki, csak az a ki csinálta.
 
 
Három bokor, három bokor saláta,
Három kis lány, három kis lány kapálta;
Nem kell nekem, nem kell nekem saláta,
Csak az a ki, csak az a ki kapálta.
 

45

 
Duna partján sétáltam,
Szeretőmet ott láttam,
Rózsavizben mosdózott,
Az orczája mosolygott.
 
 
Aranyhaju kis leány.
Gyere által a Dunán.
– Mindjárt megyek, angyalom,
A szoknyámat fodrozom.
 
 
Három rojtu a szoknyám,
Ugy-e, babám, illik rám?
Azt is azért vettem rám,
Hogy több legény nézzen rám!
 

46

 
Édes alma terem
Az édes almafán, –
Amikor szerelmes
Akkor szép a leány.
 
 
Fehér kendőt tesz föl
Két tűzes szemére,
Ugy megy göndörhaju
Galambja elébe.
 
 
Megérik az alma,
Leesik a fárul, –
Hej, ez a kis lány is
Megérik magátul.
 
 
Olyan vagy te, rózsám,
Mint az engedelem,
Piros két orczádon
Nyílik a szerelem!
 

47

 
Édes anyám, adjon isten jó estét!
Haza hoztam a szép barna szüzecskét,
Ha megtetszik, kössön neki koszorút,
Sárga czitrom- s rozmaringból két sorút.
 
 
Édes anyám, adjon isten jó estét!
Haza hoztam a szép barna menyecskét,
De nem azért vettem el, hogy szeressem,
Kedves szülém könnyebbségét kerestem.
 

48

 
Édes anyám nem fonok már több szálat,
Gerendába feldugom a rokkámat,
Hej, elhagyott az én régi szeretőm,
Holnap délre künn leszek a temetőn.
 
 
Édes anyám, valjon ismer-e kend még?
Valjon engem lányának hí-e kend még?
Ha kend engem nem hí többet lányának,
Én se mondom soha többet anyámnak!
 

49

 
Édes anyám sok szép szava,
Kit fogadtam, kit nem soha;
Megfogadnám még valaha,
Kit fel nem találok soha.
 
 
Édes anyám mondta nekem,
Mire a szerető nekem?
De én arra nem hajtottam,
Titkon szeretőt tartottam.
 
 
Édes anyám rózsafája,
Engem nyitott utoljára;
Bár engem se nyitott volna,
Maradtam volna bimbóba.
 

50

 
Egész éjjel nem aludtam egy órát,
Hallgattam a kedves rózsám panaszát.
Éjfél félé elfáradt a jobb karom,
Bal karommal öleltem a galambom.
 
 
Ha meguntál, kedves rózsám, szeretni,
Szabad neked más szeretőt keresni.
Adjon isten szebbet, jobbat nálamnál,
Hej, de nekem csak olyat mint te voltál!
 

51

 
Egy fekete holló szállott ablakomra,
Az ablakrostélyon mind csak az koccsintsa,
Nem leszel te babám szabad soha,
Szabad soha.
 
 
Azt is súgta holló a fülembe,
Azt is súgta holló a fülembe,
Nem ülsz többé rózsám, az ölembe,
Az ölembe.
 

52

 
Elmennék én tihozzátok egy estve,
Ha az anyád a kapuban nem lesne,
Ott sem tennék, kedves rózsám, egyebet:
Szűz válladra hajtanám bús fejemet.
 
 
Nem járok én többet kurta subába,
Nem járok én a rózsám udvarába!
A minap is, hogy ott voltam egy estve
Már az anyja az ablaknál kileste.
 

53

 
Elment az én rózsám
Idegen országra;
Azt izente vissza,
Hogy menjek utána.
 
 
Hogy ha én azt tudnám:
Melyik uton ment el,
Azt én felszántanám
Aranyos ekével.
 
 
Azt én be is vetném
Apró szemű gyöngygyel,
El is boronálnám
Sürü könyeimmel.
 
 
Azt én meggyászolnám
Délig feketével,
Délután pediglen
Patyolat fehérrel.
 

54

 
Elment messze az én párom,
Szerencsés útakon járjon.
Csendes folyóvizet igyék,
Ott is rólam gondolkozzék.
 
 
Visszatérte könnyü legyen,
Az ösvénye rózsa legyen.
Puha moha a párnája,
Rólam legyen álmodása.
 

55

 
Elmész úgy-e? el bizony én.
Itt hagysz úgy-e? itt bizony én.
Elmentedet nem kivánom.
Visszajöttöd holtig várom.
 
 
De te elmész, engem itt hagysz,
Szivemre nagy bánatot hagysz.
Ha elmész, csendesen járjál,
Csendes folyóvizet igyál.
 
 
Akkor jussak én eszedbe,
Mikor kenyér a kezedbe.
Akkor se jussak egyébről,
Csak az igaz szeretetről.
 

56

 
Elvesztettem lovam
A bükkös erdőben,
Elszakadt a csizmám,
A nagy keresésben.
 
 
Ismerem a lovam
Csengője szaváról,
Ismerem a babám,
Kevély járásáról.
 
 
Ne keresd a lovat,
Be van az már hajtva,
A székház udvarán
Szól a csengő rajta.
 
 
Ne keresd a babád,
Szavát már nem tartja,
A biró fiával
Lakodalmát tartja.
 

57

 
Elvirágzott már a búza, kaszálják,
Búza között búzavirág, levágják;
Viszik már a regementet,
Vágják ott is már a rendet,
Hej, csak az én virágomat ne bántsák!
 

58

(Csángó dal.)

 
Elvirult már az én kincsem, kedvesem,
Fáj a szivem érette nagy szüvesen,
Elsirattuk a falevél-éréssel,
Há! mit teszek árván maradt szüvemmel.
 
 
Virágáért szomorkodik a mező,
Koronáját busulgatja az erdő,
Én meg téged szomorgatlak, jó lélek,
Szivecskédet, szerető lelkecskédet.
 
 
Kertecskémben hangicsáló kis madár,
Árva vagyok, te is csak úgy maradtál.
Csáljunk egyet, menjünk a temetőbe,
Nagy búbánat van úgy is a szivünkbe.
 
 
Énekeljünk egy szomorút szivünkből,
Sirassuk meg kedvesemet mindkettűl,
Hadd hallja meg halhatatlan álmába,
Há! hogy örökké sir a lelkem utána!
 

59

 
Én vagyok a falu rossza egyedűl
Engem ugat meg a kutya messziről.
Bepanaszlom az Istennek magának:
Mért tartanak engem világ rosszának.
 
 
Nem szerettem életemben csak egyet,
Azt is elvették tőlem az irigyek.
Nem kivánok én azoknak egyebet:
Próbálják meg az én bús életemet!
 

60

 
Én vagyok az a gerlicze,
A ki párját elvesztette;
Egy vadgalamb elkergette
Szerelmünket irígyelte.
 
 
Kis kertemben cserfa ződül
Tetejibe vadgalamb ül.
Hogyne sírnék a babámér’?
Mikor ő is a párjáér?
 

61

 
Erdő, erdő, de magas vagy,
Szép galambom, de messze vagy!
Azt az erdőt levághatnám,
Szép galambom megláthatnám!
 
 
Szép galambom megláthatnám,
Kalitkámba bézárhatnám,
Környöskörül csókolgatnám,
Könyeimmel áztatgatnám.
 

62

 
Erre kakas, erre tyúk,
Erre van a gyalogút.
Ide te, oda te,
Subám alá gyere te!
 
 
Egyszer voltam nálatok,
Letörött az ágyatok.
Ide te, oda te,
Subám alá gyere te!
 
 
Ha még elmék hozzátok,
Jól megcsináltassátok.
Ide te, oda te,
Subám alá gyere te!
 

63

 
Esik eső, nől a sár,
Ránczig sáros a csizmám.
Megérdemli az a lány,
Kiért sáros a csizmám.
 
 
A kutyák is ugatnak,
Talán meg is harapnak,
Ne félj, babám, nem hagylak,
Subám alá takarlak.
 

64

 
Esteledik, a nap halad,
Tőlem a rózsám elmarad.
Esteledik, a nap nyugszik,
Tőlem a rózsám búcsuzik.
Gyászba borút az hajnalom,
Nincs szivembe nyúgodalom,
Mert elhagyott a kegyetlen,
Verje meg őtet az Isten.
Vár’ meg, vár’ meg te kegyetlen,
Mert megvér téged az Isten.
Verjen is meg, azt kivánom:
Szeretetlen társat adjon,
Lelked vele ne nyugodjék,
Bággyadt tested ne aludjék,
Szived rólam gondolkozzék;
Lábad akárhol sétáljon,
Szemed mind utánam járjon.
Szemed akárkit szeressen,
Szived engem ne felejtsen.
 

65

 
Ez a csepi utcza,
Márványkő az alja;
Mikor benne járok,
Rózsa nyilik rajta.
 
 
Nem az ám a rózsa,
Mely kis kertben nyilik,
Hanem az a rózsa,
Kik egymást szeretik.
 
 
Mi vagyunk a rózsák,
Mi szeretjük egymást,
Szép piros hajnalban
Megcsókoljuk egymást!
 

66

 
Ez a kis lány csak egyre tagadja,
Hogy ő nem járt sehol az éjszaka;
Megmutatja kis piros orczája,
Mind kihányta a szerelem lángja.
 
 
Ez a legény csak egyre tagadja,
Hogy ő nem járt sehol az éjszaka;
Megmutatja kis pej paripája,
Csupa tajték minden porczikája.
 

67

 
Ez a szemem, ez az egyik,
Jobban kacsint, mint a másik,
Ne haragudj édes, ne haragudj kedves,
Édes, kedves galambocskám!
 
 
Ez a karom, ez az egyik,
Jobban ölel mint a másik,
Ne haragudj édes, ne haragudj kedves,
Édes, kedves galambocskám!
 

68

 
Ez az utcza bánat-utcza
Bánat-kővel van kirakva,
Az én babám rakatta ki,
Hogy ne járjon arra senki.
 
 
Ez az utcza bánat-utcza
Bánat-kővel van kirakva,
Bánat-kővel van kirakva,
Hogy én sirva járjak rajta!
 

69

 
Ezt a kerek erdőt járom én,
Azt a barna kis lányt várom én;
Az a barna kis lány viola,
Én vagyok a vigasztalója.
 
 
Ezt a kerek pusztát járom én,
Azt a barna legényt várom én;
Az a barna legény czédrusfa,
Én vagyok a viruló ága.
 
 
Téged látlak mindig álmomban,
Almom után minden dolgomban;
Ha sóhajtok, érted a panasz,
Ha örülök, érted vagyon az.
 

70

 
Fakó lovam fel van kantározva,
El is megyek a rózsámhoz rajta,
Repülj fakó, szikrázzék a patkó,
Az a kis lány be kedvemre való!
 
 
Az a kis lány be kedvemre való!
Nem hiába fáradt érte hat ló;
Mind a hatnak kese volt a lába,
Barna legény azoknak gazdája.
 
 
Suba, suba, göndör szőrü suba,
Hat ökörért nem adnálak oda.
Mert az ökör csak járomba való,
De a suba szép leány takaró.
 

71

 
Fehér ruha a fejemen,
Fekete gyász a szivemen,
Mert a kit én ugy szeretek,
Azzal együtt nem élhetek.
 
 
Édes anyám sok szép szava!
Kit fogadtam, kit nem soha.
Most ha élne, megfogadnám,
Kezét, lábát megcsókolnám!
 

72

 
Fekete pántlikám
Fujdogálja a szél,
Köszönöm galambom,
Hogy eddig szerettél.
Nem én voltam első,
Mással is igy tettél,
Verje meg az isten!
Hamar megvetettél.
 
 
A bazsarózsának
Lehajlott a szára,
Hej! én is hajlottam
A rózsám szavára.
Mit ér a rózsafa
Piros bimbó nélkül?
Mit ér a szerelem
Igaz hűség nélkül?
 
 
Istenem! nagy dolog
Ki egymást szereti,
Mégis a jó isten
Össze nem vezeti.
De még nagyobb dolog:
Ki egymást gyülöli,
Mégis két vénasszony
Összeköszörüli.
 
 
Nehéz a kis hangyát
Kősziklán nyomozni,
Két kelletlen párnak
Egy ágyban nyugodni;
Mikor ölelni kell:
Karjait fájlalja,
Mikor csókolni kell:
Könyeit hullatja.
 

73

 
Fekete városban fehér torony látszik,
Az én kis angyalom más ölében játszik;
Verje meg az isten, veretlen ne hagyja,
Ki a más rózsáját ekkép elragadja.
 
 
Fehér falu felett fekete gyász borul,
Az én kis angyalom más ölébe borul;
Verje meg az isten, veretlen ne hagyja,
Ki a más rózsáját ekkép elragadja!
 

74

 
Felfogadtam az egekre,
Mind a három istenekre,
Atyja, fiú, szentlélekre:
Tied maradok örökre!
 
 
Boldog az a szentpillantás,
Melyben megismertük egymást,
Szerelmünkről tettünk vallást,
Hogy sohasem szeretünk mást.
 

75

 
Felleg sincsen, mégis esik az eső,
Látom, rózsám, nem vagy igaz szeretőm,
Mert ha igaz szeretőm lettél volna,
Közel laktam, felkereshettél volna.
 
 
Ugy állottam tegnap este kapudba’,
Mint valami elszáradott darabfa,
De hogyha te, rózsám, kijöttél volna,
Száraz ágam mindjárt kihajtott volna.
 

76

 
Felsütött a hajnalcsillag,
Nekem soha meg nem virrad.
Dehogy virrad, még hajnal sincs,
Bánatomnak még vége sincs.
 
 
Jaj de nagy volt az a mérték,
Mivel a bánatot mérték.
Talán bizony elvétették,
S nékem igen megtöltötték.
 

77

 
Felsütött a holdvilág,
Elmehetsz már gyöngyvirág.
Elmehetsz már el, el, el,
A szerelmed már nem kell.
 
 
Felsütött a napvilág,
Elmehetsz már kis virág,
Elmehetsz már utadra,
Nem vágyom a csókodra.
 
 
Az ajtómba jösz vissza.
A jegygyürüm add vissza.
Vége, vége mindennek,
Vége a szerelemnek.
 

78

 
Felszállott a páva vármegye házára,
Sok szegény legénynek szabadulására.
 
 
Várj meg páva, várj meg, hadd izenjek tőled,
Apámnak, anyámnak, szivbeli mátkámnak!
 
 
Ha kérdik: hogy vagyok? Mondjad, hogy rab vagyok.
A jó isten tudja, mikor szabadulok.
 
 
Rab vagy rózsám, rab vagy, én meg beteg vagyok,
Ha el nem jösz hozzám, talán meg is halok.
 

79

 
Felszántom a berek alját,
Vetek bele bazsarózsát.
 
 
Bazsarózsa ne virágozz’,
Barna legény ne várakozz’,
 
 
Mert ha én rám várakozol,
Soha meg nem házasodol!
 

80

 
Fecském, fecském, édes fecském!
Vidd el az én levelecském;
Vidd el, vidd el messze földre,
Tedd a rózsám kebelére.
 
 
Ha kérdi, hogy honnan jöttél,
Kinek a póstása lettél:
Mondd meg, hogy egy árva szivtől,
A régi szeretőjétől.
 

81

 
Földváron, a hegy aljba,
Megakadtam egy galyba;
Rózsafa galyba
Vagyok akadva,
Piros rózsafa galyba.
 
 
Kedves babám két karja
Piros rózsafa gallyja;
Rózsafa galyba
Vagyok akadva,
Piros rózsafa galyba!
 

82

 
Gyenge harmat harmatozik a rétre,
Ez a kis lány a szivem megigézte.
Szabaditsd meg a szivemet, galambom,
Inkább, ha kell, neked ingyen od’adom!
 
 
– Nem kell nekem a kend szíve, tartsa meg,
Verje meg az a kénköves fergeteg,
Sokat megcsalt, sokat hagyott faképnél,
Azért mind kend felelős az istennél!
 

83

 
Gyere be, gyere be, gyönyörü kis madár,
Csináltattam neked aranyból kaliczkát,
Aranyból kaliczkát, ezüstből ajtaját,
Ezüstből ajtaját, gyémántból váluját.
 
 
– Nem szoktam, nem szoktam kaliczkában lakni,
Csak szoktam, csak szoktam zöld erdőben lakni,
Zöld erdőben lakni, zöld ágakra szállni,
Fenyőmagot enni, gyöngyharmatot inni.
 

84

 
Gyi, fel, sárga, a tetőre!
Veled megyek menyegzőre.
Iha, czin, czináron –
Szeret a virágom!
 
 
Ha megfázom, ha meghülök,
Mellette felmelegülök.
Iha, czin, czináron –
Szeret a virágom!
 

85

 
Gyujtsd föl, babám, gyujtsd föl
Lobogós tüzedet!
Hadd melegitsem meg
Gyenge kezeimet.
 
 
Gyenge kezem fázik,
A szavam hibádzik.
Piros csizmám sarka
Ablakodnál ázik.
 

86

 
Ha bemegyek, ha bemegyek a templomba,
Rávetem szemem galambomra;
Teszek neki olyan fogadást,
Soha, soha, soha el nem hagyjuk egymást.
 
 
Ha bemegyek, ha bemegyek a templomba,
Rávetem a szemem a papra;
Teszek neki olyan kacsintást,
Elfelejti, elfelejti a létániát.
 
 
Ha kimegyek, ha kimegyek a tanyára,
Ránézek a kevély ispánra;
Mondok néki olyan jóestét.
Elfelejti, elfelejti a keresztnevét.
 

87

 
Ha elmészsz is rózsám, ne hagyj itt engemet,
Ne vidd el magaddal minden jó kedvemet.
Elejted orsódat, nem lesz ki feladja,
Bánatos szivedet ki megvigasztalja.
Nem lesz, ki kapudnak küszöbét őrizze,
Nem lesz, ki lepergő könnyed letörölje.
 

88

 
Ha én rózsa volnék,
Hamar elhervadnék,
Senki rám nem nézne,
Senki nem szeretne.
 
 
Ne mondj hát rózsának,
Engem violának,
Egy viola-szegfüt
A nyári nap elsüt.
 
 
Bizony, ha lehetnék,
Én csak galamb lennék;
Oh hová nem mennék,
Ha most repülhetnék!
 
 
Sem rózsa nem leszek,
Sem galamb nem leszek,
Mert én, édes rózsám,
Csak a tied leszek.
 

89

 
Ha én tudtam volna
Szived álnokságát;
Elkerültem volna
Szerelmed hálóját.
 
 
De el nem kerültem,
Haj, belemerültem!
Mint csikó kantárba
Bele keveredtem.
 
 
Azért én nem bánom,
Ha megvetettél is,
Parancsol az Isten
Szeretőt nékem is!
 

90

 
Haja, haja! hajnal akar lenni,
A szeretőm haza akar menni;
Az ajtóját be nem tudja tenni,
Az ágyára le sem tud feküdni.
 
 
Haja, haja! ha én oda mennék,
Az ágyára haj! én lefeküdnék:
Két karomat alá rakogatnám,
Két orczáját körülcsókolgatnám.