Kitabı oku: «Népdalok és mondák (1. kötet)», sayfa 2

15

 
Minek sirsz, kedvesem, bájoló angyalkám!
Minek panaszkodol kincsem, ó Lórikám!
Tán, hogy elhagytalak,
Méreggel csaltalak,
Ne gondold azt.
 
 
Minek mondottad azt, hogy engem szerettél,
Engem mindeneknél leginkább kedveltél.
Papi rendbe léptél,
Engem kinevettél,
Rabbá tettél.
 
 
Ki ne szomorkodnék éretted, oh édes!
Minden szavaidat hallani keserves,
Könyes bús szivemre,
Több ismeretedre,
Mind halálig.
 
 
Mivelhogy társamnak meg nem kaphattalak,
Nyoszolyó lányomnak én téged választlak.
Köss koszorút mostan,
Imádkozzál ottan,
Az oltárnál.
 
 
Térdepelj közelebb, az isten áldását
Hadd adhassam reád, ugy mint áldomását.
Több szerencsét keress,
Papokat ne szeress,
Élj boldogul.
 
 
Megteszem kinok közt, ámbár nem szivesen,
Csak hogy utolszor is áldásod vehessem.
Én rólam szegényről,
Szeretett hivedről,
Emlékezzél.
 
 
Ki fog már ezután engem vigasztalni,
Egyéb mint zöld erdő, hol fogok sétálni.
Egyedűl én árván,
Az istent imádván
Te éretted.
 
 
Add reám csókodat, el kell már bucsúznom,
Tőled, szép angyalkám, el kell már indulnom.
Keress egy hivebbet,
Kivel szerelmedet
Feloszthatod!
 

16

 
Hol jártál violám, illyen korán?
Látom a czipődet, harmatos már.
Rózsás kertben jártam,
Violát vizsgáltam.
Kedves rózsám!
 
 
Hoztál-e violát a számomra?
Kit felteszek holnap kalapomra?
A mellyről megtudják,
Hogy szeretjük egymást,
Kedves rózsám!
 
 
Bocsáss be, galambom, egy két szóra,
Mert ime már eljött az az óra,
Mellyben bucsuzásom,
Lészen elválásom,
Kedves rózsám!
 
 
Te is tégy érettem hív fogadást,
Hogy én rajtam kivűl nem szeretsz mást.
Jártadban, keltedben,
Teljes életedben,
Kedves rózsám!
 
 
Szivemnek, violám, az lesz nehéz,
Hogy te ékes szemed reám nem néz,
Mert már tőlem elválsz,
Engemet árván hagysz,
Kedves rózsám!
 
 
Szivemet szivednek most ajánlom,
Ihol a jobb kezemet beadom,
Hogy visszajöttömbe
Legyek szerelmedbe,
Kedves rózsám!
 
 
Áldjon meg az isten, kedves rózsám,
Látom, igaz szivvel voltál hozzám.
Köszönöm hivséged,
Hozzám szivességed,
Kedves rózsám!
 

17

 
Vajjon, mit irjak rózsámnak,
Legkedvesebb violámnak?
Reszket kezem, alig irok,
Hogy nem látlak, azért sirok.
 
 
Gyakran nézek házad felé,
Mind reggel, mind este felé;
Kikönyöklök az ablakon,
Még sem láthatlak, galambom!
 

18

 
Vajjon mit irjak rózsámnak, jaj!
Vajjon mit irjak rózsámnak, jaj!
Legkedvesebb violámnak jaj, jaj, jaj!
 
 
Reszket kezem, nem irhatok, jaj!
Reszket kezem, nem irhatok, jaj!
Fáj a szívem, nem szólhatok, jaj, jaj, jaj!
 
 
Hozd ki rózsám, kantáromat, jaj!
Hozd ki rózsám, kantáromat, jaj!
Kantározd meg a lovamat, jaj, jaj, jaj!
 
 
Látod rózsám, hogy nyergelek, jaj!
Látod rózsám, hogy nyergelek, jaj!
Még sem hiszed, hogy elmegyek, jaj, jaj, jaj!
 
 
Lovam lába indulóban, jaj!
Lovam lába indulóban, jaj!
Magam szája bucsuzóban, jaj, jaj, jaj!
 
 
Nézz utánam keservesen, jaj!
Nézz utánam keservesen, jaj!
Látsz-e többé vagy soha sem, jaj, jaj, jaj!
 
 
Ha meg nem látsz az életben, jaj!
Ha meg nem látsz az életben, jaj!
Meglátsz a magas egekben, jaj, jaj, jaj!
 

19

 
Én csak szenvedek, és nem tudom mért?
Holtig epedek hűségemért.
Nem is ugy érteném,
Ha kedvem érzeném.
De látják az egek,
A felsőbb seregek,
Igazságom,
I, i, i, i, i, igazságom.
 
 
Oh nyisd meg, angyalom, szived titkát,
Haragodnak, kérlek, mondd meg okát.
Mert, hogyha vétettem,
Kedvedet vesztettem:
Oh szánd meg ügyemet,
Keserves éltemet
Jaj, szüntesd meg;
Jaj, jaj, jaj, jaj szüntesd meg.
 

20

 
Mig élek, szép lélek, nem felejtlek,
Elmémből, szivemből ki sem vetlek;
Én haljak, én muljak, én romoljak,
Előbb, hogysem tőled én megváljak.
 
 
Ha téged nem látlak, csak ohajtlak,
Mind éjjel, mind nappal igy kiáltlak:
Pin, pin, pin, pin, pin, pintyőkécském!
Kin, kin, kin, kin, kin, kincsecskécském!!
 

21

 
Istenem, istenem!
Vajjon mi lelt engem?
A szeretőm anyja
Átkozott meg engem.
 
 
Bár ha megátkozott,
Az csak mind oh semmi,
Csak rózsámat hagyja
Nekem csókolgatni.
 
 
Tudom akkor leszen
Nekem ő kedvesem,
Ha őt ölelheti
Gyenge fejü kezem.
 

22

 
Hej, be szépen világit
Az esteli csillag;
Hej be szép szőke legény
Áll ablakom alatt.
Be kellene híni,
Mellém is ültetni,
Piros szőke legénynek
Puha ágyat vetni.
 
 
Ujjamon a gyürűje,
Zsebemben levele,
Piros szőke legénynek
Rajta van a neve.
Nem adnám én a nevét
Két arany almáért.
Hát ő magát hogy adnám
Széles e világért!
 

23

 
Feljött már a hajnal,
Hajnali szép csillag,
Egy szép piros legény
Ablakomon hallgat.
Ki kellene menni,
Be kellene híni,
Két szép piros orczáját
Meg kellene csókolni.
Ki is fogok menni,
Be is fogom híni,
S azt a kerek száját
Egyszer megcsókolni.
 

24

 
A fényes csillag is
Ballag haza felé,
Ballag barna legény
A galambja felé.
 
 
De mig oda ballag,
Jóformán megvirad,
Gyenge szerelmeknek
Hamar vége szakad.
 

25

 
Oh én édes rózsám, be szeretlek,
Szomoru szivemből ki sem vetlek,
Mig bennem a lélek,
Mig testemben élek,
Szeretgetlek.
 
 
Akkor jőj el hozzám, mikor mondom,
Még a csizmád sarka se kopogjon,
Oh én édes rózsám,
Jere el ma hozzám,
De csak este.
 

26

 
Juttassa eszedbe ez a kis nefelejcs,
Hogy engem szivedből soha el ne felejts.
Soha el nem felejt tégedet ez a szív;
Csak te is hozzája légy állandó és hív.
 
 
Én csak egynek vagyok igazán áldozó,
Soha nem szokásom, hogy legyek változó;
Jőj hozzám, mert vagyok régen várakozó;
Csak te is légy nálam holtomig lakozó.
 

27

 
Ha te tőled rózsám, meg kellene válni,
Nem tudnék igazi szeretőt találni.
 
 
Ha bár minden rózsa leánynyá válnék is,
Galambomnak párja nem származnék mégis.
 
 
Lehet-e gerlicze boldogabb én nálam?
Lehet-e boldogabb nálad, virágszálam?
 

28

 
Huss, huss, huss,
Ölbe huss!
Kedvesem, hozzám juss!
Rajta szép leánykám!
Jösz te, kis báránykám,
Váltsunk csókot.
 
 
Czupp, czupp, czupp,
Édes czupp,
Édesebb, mint szirup!
Rajta hát! czuppantsunk,
Lángokat lobbantsunk,
S oltogassunk!
 

29

 
Azt gondolod, édes rózsám,
Hogy te megcsaltál,
Hogy helyettem más szeretőt
Titkon tartottál;
Engem bizony meg nem csaltál:
Hanem csaltad magadat,
Nem barna galambodat.
 
 
Vége légyen szerelmünknek,
Már most megmondom;
Azért ne is haragudjál,
Tudtodra adom.
Én is találok szeretőt,
Ki én hozzám hivebb lesz;
Ki megölel, hozzám fordul,
Jaj de is szépen megcsókol,
Velem vidám szókat szól.
 

30

 
Mért nem jöttél hozzám,
Midőn parancsoltam,
Már az én szivemet,
Azzal mindenemet,
Másnak ajánlottam.
 
 
Nemcsak ajánlottam,
De oda is adtam;
Régi jó kedvemet,
Egész életemet,
Gyászba boritottam.
 
 
Oda van mindenem,
Nincsen semmi kedvem,
Mert már eltávozott
Tőlem, s elbucsúzott,
A kit én szerettem.
 
 
Engem ámitottál,
Hamis szivű voltál,
Egy szóért, kettőért,
Egy kis gyarlóságért
Máshoz folyamodtál.
 
 
Te tettél fogadást
Én előttem, nem más,
Hogy én rajtam kivül,
Soha tiszta szivbül,
Senkit sem szeretsz mást.
 
 
Szerelem, gyötörtél,
Mert mézet igértél;
És hiv, kis szivembe,
Dobogó mellembe,
Ime mérget mértél.
 
 
Ne bánkódjál többé,
Légy másnál hivebbé;
Minthogy kisded szivem,
Volt legdrágább kincsem
Tovább nem türheté.
 

31

 
Bucsúznak szavaim
Te tőled, galambom!
Indulnak lábaim,
Megjött elválásom.
 
 
Könyeznek szemeim,
Örömem elveszett,
Reszketnek ajakim,
Oh szomorú eset!
 
 
Töröld le, galambom,
Sürű könyeidet,
Hogy meg ne emészsze
Szőke két szemedet.
 
 
Minden pillantásban
Rólam emlékezzél,
Lángoló szivemről
El ne felejtkezzél.
 
 
Köszönetet szólok
Hív szivességedért,
Miglen sirba szállok,
Égek jó szivedért.
 
 
Irva vagy, galambom,
Örökre szivemben,
Valamig piros vér
Folydogál eremben.
 
 
Utójára kérlek,
Rólam ne felejtkezz,
Hogy együtt vigadjunk,
Szüntelen ügyekezz.
 
 
Csak egy pár csókot adj
Uti költségemre,
Ha isten visszahoz,
Százat adok érte.
 

32

 
Azt gondolom, eső esik,
Pedig a szemem könyezik.
A szeretőm halva fekszik,
Holnap délre eltemetik.
 
 
Bár csak addig ki ne vinnék,
Mig én innen oda mennék,
Koporsójára borúlnék,
Jaj be keservesen sirnék.
 

33

 
Sem eső nem esik,
Sem felhő nem látszik,
Mégis az én bundám
Két oldalról ázik.
 
 
De hogy is ne áznék,
Mikor mindig sirok,
Bánatim árjával
Már többé nem birok.
 
 
Sir az egyik szemem,
A másik könyezik.
Sirjon mind a kettő,
Mint a sebes eső.
 
 
Lehajtom fejemet,
Rózsám, a válladra,
Hullatom könyemet
Hószinű nyakadra.
 

34

 
Záporeső után
Eszterhaj megcsordul,
Talán még idővel
Szived hozzám fordul.
 
 
Te tettél fogadást
Én előttem nem más,
Hogy soha sem szeretsz
Én kivülöttem mást.
 
 
Hamis lelkü voltál,
Engemet megcsaltál,
Egy csókért, kettőért
Máshoz folyamodtál.
 
 
Azzal ne dicsekedj,
Ha megvetettél is:
Parancsol az isten
Talán még nekem is.
 

35

 
Találsz, rózsám, találsz
Szebbet, gazdagabbat.
De soha nem találsz
Nálam igazabbat.
 
 
Azzal ne dicsekedj,
Hogy engem megcsaltál,
Nem én vagyok első,
A kivel igy bántál.
 
 
Másnak irigylettél,
Magad megvetettél;
Illy szerencsétlenné,
Valld meg, miért tettél?
 
 
Azért én nem sirok,
Ha megvetettél is,
Parancsol az isten
Szeretőt nékem is.
 

36

 
Hervad az a rózsa,
Kinek töve nincsen.
Elhervadok én is,
Mert szeretőm nincsen.
 
 
Hervadj rózsám, hervadj,
Már az enyém nem vagy;
Mig az enyém voltál,
Piros rózsa voltál.
 
 
Piros rózsa voltam,
De már elhervadtam;
Sürű könyeimmel
Orczámat lemostam.
 
 
Jobb lett volna nékem
Világra se lennem,
Mintsem illy kinokat
Kelletik szenvednem.
 
 
Elmehetek már én
Alá s fel az utczán;
Nem mondják már nékem:
Gyere be, violám!
 
 
Gyere be, violám,
Csókold meg az orczám,
Én is megcsókolom
Százszor egymás után.
 

37

 
Bolondság volt nádhoz bizni,
Melly fel szokott szépen nőni,
De mihelyt a szél kezd fújni,
Minden felé kezd hajolni.
 
 
Én is biztam egy nádszálhoz,
Ki elhagyott, hajlott máshoz;
Kiért immár halálomhoz,
Közel vagyok végórámhoz.
 
 
Én te reád nem haragszom,
Óh én kedves virágszálom!
Noha tőled meg kell válnom,
Okát én ennek nem tudom.
 
 
Fekete gyászban jár szivem,
Nékem sincs már semmi kedvem.
Hogy elhagyott szép szerelmem,
Akkor én nagy búba estem.
 
 
A mit szivem nem remélett,
Most szerencse abba ejtett,
Kiben szivem dicsekedett,
Tőlem elidegenedett.
 
 
Illy kedves jóakarómat,
Szépen szóló galambomat,
Ki megcsókolá orczámat,
Elszalasztám madaramat.
 
 
De már bárcsak valahára
Repülnél az ablakomra,
Tudom, sokszor galambmódra,
Csókot adtam ajakidra.
 
 
Siratnálak, hogyha szánnál,
Megfognálak, ha megvárnál.
Eddig, szívem, enyim voltál,
Nyugszik szived immár másnál.
 
 
Nem szólhatok, csak hallgatok,
Mert azzal nem használhatok.
Másoknak példát adhatok;
Kérlek, rólam tanuljatok.
 

38

 
Rózsa vagy, rózsa vagy,
Még annál is szebb vagy;
Aranynál, ezüstnél,
Sokkal ékesebb vagy.
 
 
Aranyat, ezüstöt
Mindenkor találok;
De te tőled, rózsám,
Könnyen el nem válok.
 

39

 
Hajnal, hajnal, hajnal akar lenni,
Én galambom haza akar menni.
Ne menj el, drága kincs,
Még egyszer rám tekints.
Hej gyönyörű virágom!
 
 
Estve, estve, ha elnyugszik a nap,
Látogass meg majd, galambom, holnap.
Éretted, kedvesem,
Édes az életem,
Hej drága egyetlenem!
 

40

 
Arra járjunk arra,
Merre furulyáznak;
Merre a legények
Éjjel nappal járnak.
 
 
Szabad a legénynek
Éjjel nappal járni.
De a szegény lánynak
Házához kell várni.
 
 
Házához kell várni.
Talpon istrázsálni,
Sok éjjeli álmot
Érte elmulatni.
 

41

 
Rózsám kertje alatt mentem,
Rózsa szagát megéreztem.
Fájt igen a szivem,
Változott a szinem,
Hogy galambom nem láthattam.
 
 
Ha még egyszer arra mennék,
Szeretőmmel beszélhetnék!
Megmondtam anyjának,
Mondja meg apjának,
Adják nekem leányukat.
 
 
Ha nekem nem adja kendtek,
Jó gondját viselje kendtek,
Írassák levélbe,
Csinálják üvegbe,
Hogy szivem ne fájjon érte.
 

42

 
Itt hagynál-e, nem szánnál-e?
Elhagyni nem sajnálnál-e?
Szived értem nem fájna-e?
Szemed könye nem hullna-e?
 
 
Csillagoknak ragyogása,
Gyöngy két szemed rám forgása,
Piros orczád égő lángja,
Jaj szivemnek gyöngyvirága!
 
 
Ennyi esztendőtül fogva
Nem voltam én senki rabja,
Most estem én nagy rabságba,
Angyalomnak hállójába.
 
 
Mások mondják hogy rád néztem,
Véled, angyalom, beszéltem;
Annyira hogy tiéd vagyok,
Mig az életben maradok.
 
 
Hogyha nem szeretsz, megválom.
Mindenektől elbucsúzom,
A koporsómig bujdosom,
Igy közelget el halálom.
 

43

 
Ha én rózsa volnék,
Hamar elhervadnék.
Senki rám nem nézne,
Senki nem szeretne.
 
 
Ne mondj hát rózsának,
Engem violának;
Egy viola-szegfüt,
A nyári nap elsüt.
 
 
Bizony, ha lehetnék,
Én csak galamb lennék;
Oh hová nem mennék,
Ha most repülhetnék!
 
 
Sem rózsa nem leszek,
Sem galamb nem leszek,
Mert én, édes rózsám,
Csak a tied leszek.
 

44

 
Pirulj, rózsa, pirulj
De nekem ne virulj;
Boldogtalan lettem,
Mert özvegyet vettem.
 
 
Özvegyet, tanultat,
Ki nézi a multat;
Ültében, jártában,
Voltért nyög magában.
 
 
Hol vagy első férjem!
Jó volt nálad nekem.
Korán lefeküdtem,
De későn ébredtem.
 
 
A midőn ébresztett
Csókjával füresztett;
Kelj fel, szivem, kelj fel,
Itt van a szép reggel!
 
 
Felment a mi anyánk,
Kisöpri a szobánk;
Messze fáradozott,
Fris vizet is hozott.
 

45

 
Megüzentem az édes anyámnak,
Gyöngy koszorút kössön a lányának;
Két szélire két szál rozmaringot,
Közepibe bokros búbánatot.
 
 
Kimegyek a temetőm szélire,
Kiásatom siromat előre,
Feltekintek sirva az egekre,
Szép angyalom, hagylak az istenre.
 

46

 
Árva vagyok, árva lettem,
Szerencsétlennek születtem,
Mert attól elrekesztettem,
A kit igazán szerettem.
 
 
Bezárom hát bús szivemet,
Siratom szeretetemet;
El kell hagynom kedvesemet,
Vele együtt mindenemet.
 
 
Ott, a hol nem látnak mások,
Magamnak majd egy sirt ások,
A búk és könyhullatások
Lesznek nekem a sirásók.
 

47

 
Nem átkozlak, nem szokásom,
De sok sürű sohajtásom
Felhat a magas egekre,
Mind te felelsz meg ezekre.
 
 
Nekem a legszebbik estve,
Fekete szinre van festve;
Komor felettem az ég is,
Elhagyott a reménység is.
 
 
A mi engem vidítana,
Az élethez kedvet adna:
Attól mind meg vagyok fosztva,
A jó mind másnak van osztva.
 
 
Fel se venném, a mi nézi,
Él az isten, elintézi,
De hogy értem ő is érzi,
Ez, a mi szivemet vérzi.
 

48

 
Életemmel, halálommal,
Utolsó vérontásommal,
Mindenekre kész vagyok.
Az lesz nekem nyereségem,
Ha sirhalmomat kedvesem
Könycseppekkel tiszteli.
 
 
De ha engem elkerülne,
Más szerelmébe merülne,
Ugy előre meghalok. –
Lesz még nekem olly hív társam,
Bár a kősziklábul ásom,
Ki szeret állandóul.
 

49

 
Ha nekem szóltál volna,
Szeretőd most szebb volna;
De nekem nem szóltál,
Velem csak tréfáltál,
Elmult időd ne sirassad már.
 
 
Késő immár bánkódni,
Elmult időt siratni;
Máskor eszed legyen,
Szíved bátrabb legyen,
Szivtül, szivnek szólni, nem szégyen.
 
 
Nyisd ki festett kapudat,
Tűkör két ablakodat,
Hadd lássam pálmádat,
Piros két orczádat,
Hadd mulassam veled magamat.
 
 
Csillagok sokasága,
Nap és hold ragyogása,
Mindenek hasznára,
És vidámságára,
Csak a szivem jár érted gyászba.
 
 
Maradj tehát, reményem,
Tündöklő szép napfényem;
Im látod utamat,
Induló lábamat,
Talán többé vissza sem jövök.
 

50

 
Elment az én babám, itt hagyott engemet,
Elvitte magával, minden vig kedvemet.
 
 
Alá foly a Duna, nem foly többé vissza,
Elment az én babám, nem jön többé vissza.
 
 
A fecske is elmegy, de tavaszra megjön,
De az én galambom, akkor is csak nem jön.
 

51

 
Bucsúzni akarok, drága kincsem, tőled,
Talán örökre elvándorlok előled;
Uti leveleim pecsételve, készek,
Meghasad a szivem, midőn bucsút vészek.
 
 
Jaj, de nem válhatok, galambom, tőled el,
Nem indulhatok én utra nélküled el;
Add által szivedet, ez lesz utitársam,
Adj egy csókot rózsám, az lesz végjutalmam.
 
 
Szólani sem tudok, bánat fogja szivem,
Áldjon meg az isten jóságodért, hivem.
De mivel nem vagyok te véled magam itt,
Kisérj a pitarba, ott sugok valamit.
 

52

 
Pest mellett van egy kertecske, kuk!
Pest mellett van egy kertecske,
Abban lakik szép szüzecske,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!
 
 
Mikor éjjel álmodozom, kuk!
Mikor éjjel álmodozom,
Azt gondolom, veled játszom,
Kuk stb.
 
 
Reszket pennám, alig irok, kuk!
Reszket pennám, alig irok,
Hogy nem látlak, azért sirok,
Kuk stb.
 
 
Pesten jártam iskolába, kuk!
Pesten jártam iskolába,
Térdig jártam a rózsába,
Kuk stb.
 
 
Lehajoltam, szakasztottam, kuk!
Lehajoltam, szakasztottam,
Kedves galambomnak adtam,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!
 

53

 
Voltam én már gazdag is,
Ha most szegény vagyok is;
Találok én szeretőt,
Minden ujjomra kettőt.
 
 
Az egyikre szép rózsát,
A másikra violát,
Harmadikra lelkemet,
A ki szeret engemet.
 

54

 
Menyasszony, menyasszony!
Nem vagy már kisasszony;
Van tenéked férjed,
Kitől jussod kérjed.
 
 
Vőlegény, vőlegény!
Nem vagy szabad legény.
Van te néked párod,
Kitől jussod várod.
 

55

 
Szegény vagyok én,
Szélrül fekszem én,
Csak azt engedd, édes rózsám,
Hogy ágyadra fölfekhessem én.
 
 
Hajnal hasad már,
Majd megvirad már,
A menyasszony a padláson
Maga marad már.
 

56

 
Hol voltál te, kis nyulacska?
Atatuti, táratuti, az erdőben.
 
 
Minek voltál az erdőben?
Atatuti, táratuti, vesszőcskékért.
 
 
Minek neked az a vessző?
Atatuti, táratuti, kertecskének.
 
 
Minek neked az a kis kert?
Atatuti, táratuti, virágoknak.
 
 
Minek neked az a virág?
Atatuti, táratuti, bokrétának.
 
 
Minek neked a bokréta?
Atatuti, táratuti, legényeknek.
Atatuti, táratuti, legényeknek.
 

57

 
Szerettelek, nem tagadom,
De annak már vége vagyon.
Vége vagyon volt kedvemnek;
Teljen kedve irígyemnek.
 
 
Másoknak is azt ajánlom,
Szerelemnél jobb az álom:
Mert az álom nyugodalom,
De szerelem szivfájdalom.
 
 
Nincs ez világon drágább kincs,
Mint kinek szeretője nincs;
Mert kinek szeretője van,
Keze lába bilincsen van.
 
 
De a ki csüng a rab szíján,
Sokszor van az esze hiján.
A ki nem hiszi, próbálja,
Bizonyosan úgy találja.
 

58

 
Beteg az én rózsám,
Beteg ágyban fekszik,
Áldja meg az isten,
A ki vele bánik.
 
 
Beteg vagy, angyalom,
Beteg vagyok én is,
Talán rosz mostohád
Volt irántad hamis.
 
 
Engemet is kinoz,
Ha téged nem sajnál,
Bárcsak őtet vinné
El az a rosz halál.
 
 
Ha meghalsz angyalom,
Én is veled megyek,
A bús harangszóval
Elhínak az egek.
 

59

 
Az én galambomnak dombon van a háza,
Három szép czédrusfa van az udvarába.
 
 
Megkötöm lovamat czédrusfa ágához,
Számtalan borulok angyalom vállához.
 
 
Az eső is esik, a harmat is lepi,
Talán a kétféle meg is keseríti.
 

60

 
Felmenék egy hegyre,
Benézék egy kertbe,
Ott látám kedvesem,
Sajnálám édesem.
 
 
Még is megszólitám:
Hova mégysz, violám?
Aratót keresni:
Szeretőt számlálni.
 
 
Furcsa egy pacsirta,
A ki ezt igy irta:
Nálam a gyürűje,
Más a szeretője.
 

61

 
Azt a leányt szeretem én,
S egyedül azt dicsérem én,
Kiben egyiránt lelkem is
Gyönyörködhetik testem is.
Ki szivesen lát egyiránt,
Délben, estve, reggel, korán.
 

62

 
Jaj be szegény legény vagyok,
Egy pénznek ura nem vagyok.
Hej költsön kérnék, de nem kapok,
Mert nagy interest nem adhatok.
 
 
Szegény legény vagyok nagyon,
Magam heverek az ágyon;
Mi haszna, hogy nincs feleségem,
Ha mindig üres az erszényem.
 
 
Utszu tehát mit nem teszek!
Feleséget mindjárt veszek.
Nem bánom, legyen, ha szegény is,
Faháztul való vagyok én is.
 
 
Szánjon meg hát hugom asszony,
Legyen feleségem asszony,
Épitsünk csak a szereteten,
Boldogok leszünk mind a ketten.
 

63

 
Ugy meg vagyok határozva,
Mint a csikó kantározva,
Szabadságom el van zárva,
Mint a madár kalitkába.
 
 
Ha még egyszer szabadúlok,
Több szerelmet nem koldúlok.
Szabadságért halok, élek,
Mig bennem cseng bong a lélek.
 

64

 
Már megmondtam rózsám,
Ne szeress engemet,
Kettős az én szivem,
Megcsal az tégedet.
 
 
Ha azt tudtam volna,
Hogy ugy járok véled:
Szomorú bubánat
Választ el tetőled.
 
 
Válassz el, istenem,
Széles e világtól.
Ha elválasztottál
Kedves galambomtól.
 
 
Három esztendővel
Tovább éltem volna,
Ha a te szerelmed
Meg nem fogott volna.
 

65

 
Angyalom, édesem,
Drága szerelmesem!
Szivem sebe orvosát
Szivednél keresem.
 
 
Te vagy az a drága
Szerelem virága,
Mellynek ifju szivemre
Terjedt ki az ága.
 

66

 
Szomorú az idő,
Meg akar változni,
Talán a rózsámtól
Kelletik elválni.
 
 
Csak azt mondd meg, rózsám,
Mellyik uton mégy el,
Felszántatom én azt
Aranyos ekével,
 
 
Be is vetem én azt
Szemen szedett gyöngygyel,
Be is boronálom
Sürű könyeimmel.
 

67

 
Bezzeg van Pest vármegyében,
A Dunának lementében,
A ki ragyog személyében,
Mint a csillag az egekben.
 
 
Ékes viola nemzette,
A pünkösti rózsa szülte,
Égi harmattal nevelte,
Ezt az egyet ugy kedvelte.
 
 
Mint a napnak ragyogása,
Barna szemének járása;
Ugy illik egész mozgása,
Még csak Pesten sincsen mása.
 
 
Szép kis gyönge termetének,
Ékesen zengő nyelvének,
Nem kár volna személyének,
Hogy ünnepet szentelnének.
 
 
S e gyöngy leány az én rózsám,
Ha barna szemét veti rám,
S gyöngén megcsókolja orczám,
Nincs ország, mellyér odadnám.
 

68

 
Az éjjel álmomban
Én aztat álmodtam,
Virágos kert alatt
Hat ökrön szántottam.
 
 
A rózsám is ott volt,
Az ökröt hajtotta,
Magam is ott voltam,
Az ekét tartottam.
 
 
Fel is szántottam már,
Aranyos ekémmel,
Be is vetettem már
Tiszta ezüst gyöngygyel.
 

69

 
Bár csak hamar szüret lenne,
Szüret után hideg lenne,
Azután szánon járnának,
Legények házasodnának.
 
 
Bár csak lenne ollyan szüret,
Mellyben szemlélnének szüzet.
Én is szemléltem már egyet,
A kit szivem, lelkem szeret.
 

70

 
Ha tudtad rózsám, hogy enyém vagy,
Miért adtad máshoz magadat?
Azért adtam máshoz magamat,
Nem viselted, rózsám, gondomat.
 

71

 
Felszállott a páva
Vármegye házára,
Sok szegény legénynek
Szabadulására.
 
 
Várj meg, páva, várj meg,
Hadd izenjek tőled,
Apámnak, anyámnak,
Szivbeli mátkámnak.
 
 
Ha kérdik: hogy vagyok,
Mondjad hogy rab vagyok,
A jó isten tudja,
Mikor szabadulok.
 
 
Rab vagy rózsám, rab vagy,
Én meg beteg vagyok;
Ha el nem jösz hozzám,
Talán meg is halok.
 

72

 
Szeretem én magát nagyon,
Mert fekete szeme vagyon;
Szemöldöke sugár vagyon,
Az enyémhez illik nagyon.
 
 
Nem volt eszem, hogy szerettem
Mást, mig magát nem ismertem;
Ő maga is szeret nagyon,
Azért az enyém maradjon.
 
 
Eszem-adta, teremtette,
De nagy a maga szemérme.
Jaj ne nézzen a szemembe,
Meghalok szégyenletembe.
 

73

 
Ajakid, rózsám, mézesek,
Csókjaid, rózsám, édesek.
Angyalom, csókolj, hadd czuppanjon
Ajakimon a csók, hadd czuppanjon.