Kitabı oku: «Népdalok és mondák (3. kötet)»

ELŐSZÓ

Midőn a Kisfaludy-Társaság czime és tekintélye alatt megindított Népköltési Gyüjtemény jelen harmadik kötete világ elé megy, be van fejezve az első folyam, vagyis az, melly az időnkénti beküldésekből, ugy a hogy összeállítva, kiadathatott. Ennyi az eredménye néhány év előtti felszólalásunknak; igen elég arra, hogy tanuságot tegyen a népköltészetnek keletéről irodalmunkban; de még mind kevés ama hoszú történeti élethez, mellyet fajunk a négy folyam mellékén századok óta nemzetileg él. Mi van, mi nincs e népi szellemvirágokban, döntse el a kritika, s a közönség biráló véleménye, mert mig ez nem történik, további lépés lehetlen, vagy csömört okozó volna az első hatás kellemes íze után. Részemről, mint e vállalat sürgetője, vagy tán létesítője is, örömmel fordíték reájok minden időt és figyelmet, könnyű szivvel mondván le ama kétes dicsről, mi talán eredeti dolgozatok után jutott volna irodalmi pályámnak, mert használnom kelle az időt, a közönség fogékonyságát, s tömegben adni elé a mit lehetett, hogy kielégíttessék vágyakodása. Tudom, mit s miért tevék. Az én gondolataim az irodalomról nagyobb körüek, mint legtöbb emberé, s ha a népben akarék alapot vetni az irodalmi ösmereteknek, nem annyit tesz, mintha nagy feneket igyekeztem volna terveimnek keriteni, hanem mivel jól tudom, hogy szük alapon nagyság nem emelkedhetik. S ezt tudva, hálás köszönettel tartozom mind azon érdemes ügybarátoknak, kik a Kisfaludy-Társaságot, s általa engemet küldéseikkel gyámolítva, anyagot gyüjtének emez alap lerakásához; miért legyen itt nevök följegyezve, mint munkatársaké, folyó rendben:

157. Kelecsényi Pál ujobban Családról, néhány régibb és ujabb dalt és töredéket külde 3. számu gyüjteményben.

158. Zerpák Antal, széplaki segéd lelkész 76 dalt.

159. Borzi Nagy Iván Váczról több rendbeli régi kéziratu és nyomatott dalokat.

160. Karancsvidéki Népdalok (folytatás) Nógrádból, beküldve Hegyessy Sándor által.

161. Pécskai és környékebeli dalok, öszveszedve Ruszt Teréz által Arad megyéből.

162. Domoszlay György Bécsből, nógrádi, gömöri, honti, borsodi dalok (gyüjteményét engedé át használatul).

163. Májer István esztergami tanár által a) veszprém-somlyói 6 népdal. b) Esztergamból, kőhid-gyarmati 18 d. c) Csallóközről, nagypákai 4 d.

164. Népdalok. Összegyüjté Galambos István Jász Kis-éren (használatul volt átengedve).

165. Henczy József gyüjteménye Sümegről.

166. Kelecsényi Pál ujabb (4. számu) gyüjteménye.

167. Szvorényi J. több füzetkéből álló küldése Fehérvárról.

168. Sopronból Irinyi József.

169. Marmaros-Szigetről, Bartók Gábor, oktató, I. II. füzetben mondákat.

170. Népdalok második küldeményben. Gyüjté Pesty Frigyes, Temesvárról.

171. Machik József, a magyar irodalom tanitója a zágrábi főiskolában, két kötetet.

172. Rumy Ágoston beküldé néhai édes atyja Rumy Károly György becses gyüjteményét.

173. Mondák, III. küldemény Bartók Gábortól Máramaros-Szigetről.

174. Pest megyei Népdalok, Gyüjté Szeberinyi Andor.

175. Pesty Frigyes harmad izben Temesvárról.

176. Obernyik Károly Népregék czim alatt mondákat.

Fogadják mindnyájan hálámat s köszönetemet becses fáradságaikért. Pesten, marczius 15. 1848.

Erdélyi János.

SZERELMI DALOK

1

 
Babám szerelmiért
Mit nem cselekedném!
Folyó s tenger vizét
Kalánnal kimerném.
 
 
Annak fenekéről
Apró gyöngyöt szednék,
Apró gyöngyöt szednék,
Gyöngy koszorút kötnék.
 

Szeged

2

 
Szólnak a kakasok,
Majd is reggel lesz már,
Fordulj felém babám,
Mert magad maradsz már.
 
 
Bár csak az a hajnal
Hamar ne hasadna,
Gyenge szerelmünknek
Vége ne szakadna.
 
 
Látod-e te, babám,
Azt a száraz nyárfát?
Mikor az kizöldel,
Akkor jövök hozzád.
 
 
Könnyebb kősziklából
Poharat csinálni,
Mint két igaz szívnek
Egymástól elválni.
 
 
Babám szerelmiért
Mit nem cselekedném!
Sebes tenger vizét
Kanállal kimerném.
 

Szeged

3

 
Hosszú farkú fecske,
Bácskai menyecske,
Hogy jöttél te ide,
Az idegen földre?
 
 
Nem jöttem én ide
Senki látására,
Barna kis angyalom
Szive szakadtára.
 
 
A másik faluba
Legény a lányt hivja,
Párját nem találja,
Annak vagyok párja.
 

Szeged

4

 
Lányom, lányom, gyöngyvirágom,
Kerti rózsaszálom,
Elmennél-e a kovácshoz,
Az eszemadtához?
Jaj anyám a kovács,
Ollyan mint a rosz bogrács.
Nem megyek én ahhoz.
 
 
Lányom, lányom, gyöngyvirágom,
Kerti rózsaszálom!
Elmennél-e a takácshoz,
Az eszemadtához?
Jaj anyám a takács,
Ollyan mint a záptojás.
Nem megyek én ahhoz.
 
 
Lányom, lányom, gyöngyvirágom,
Kerti rózsaszálom!
Elmennél-e a Jánoshoz
Az eszemadtához?
Jaj anyám a János,
Valamennyi mind álmos.
Nem megyek én ahhoz.
 
 
Lányom, lányom, gyöngyvirágom
Kerti rózsaszálom!
Elmennél-e a diákhoz
Az eszemadtához?
Jaj anyám a diák,
Ollyan mint a gyöngyvirág.
Elmegyek én ahhoz.
 

Szeged

5

 
Esik eső a haraszton,
Nem kapok én a paraszton;
Jó az isten, jót ád nekem,
Hej szolgabiró vesz el engem.
 
 
Én ezután már nem bánom,
Kocsi jöjjön értem, három,
Lovaslegény tizenhárom,
Hej de nem leszel az én párom.
 

Szeged

6

 
Kiöntött a Duna vize meszszire
Valamennyi szép leány van, elvitte;
Fogja hát ki mindenki a magáét,
Ne szeresse soha senki, soha senki, a másét.
 
 
Nincsen kedvem, mert elvitte a fecske,
Egy száraz jegenyefára letette,
Akkor leszek, – édes rózsám, a tied,
Mikor az a jegenyefa, jegenyefa, megered.
 
 
Nincsen kedvem, mert elvitte a gólya,
Mert ott jártam, a hol nem kellett volna.
Lesz még kedvem, majd elhozza a szélvész,
Füred alatt, Füred alatt, majd kifogja a révész.
 

Pápa

7

 
Söprik a füredi utczát,
Masíroznak a katonák.
Tizenhat esztendős barna kis lány
Megyen a regement után.
 
 
Hová hová, barna kis lány?
Kérdi tőle a kapitány.
Ne kérdje azt hej huj, fő kapitány,
Megyek a szeretőm után.
 
 
Nem is leány, ki nem barna;
Nem is legény, ki nem nyalka,
Nem menyecske, hej huj, ki nem csalfa,
Ki az urát meg nem csalja.
 

Pápa

8

 
Fölszántottam a kőrösi nagy utczát,
Vetek belé piros pünkösti rózsát;
A két szélin piros rózsa nyildogál,
Közepiben barna legény sirdogál.
 
 
Nem meszsze van az én rózsám tanyája,
Ide látszik annak az almafája;
Rá szállott egy fehér galamb bújába,
Kedves babám, itt hagylak nem sokára.
 

Tisza-Vezseny

9

 
Szeretnék én páva lenni,
Pávaruhába öltözni,
Szomszéd asszony menye lenni,
A fiának párja lenni!
 

Tisza-Vezseny

10

 
Estve kezdem pej paripám nyergelni,
Hajnalig tart a rózsámtól bucsúzni;
Elbucsúzok, kedves rózsám, örökre;
Nem kacsingatsz világos kék szemembe.
 

Tisza-Vezseny

11

 
Vizi malom, őröld meg a buzámat,
Azzal sem fárasztom pej paripámat,
Van hat ökröm, befogom a szekérbe,
Ugy állok a vizi malom elébe.
 
 
Nem forog már a jászkiséri malom,
Mig én azt jól körül nem igazgatom;
Nem alhatik az én kedves galambom,
Mig én őtet körül nem csókolgatom.
 

Tisza-Vezseny

12

 
Csak azért szeretek falu végin lakni,
Hogy az én galambom arra jár itatni.
 
 
Arra jár itatni, magát fitogatni,
Magát fitogatni, a lovát ugratni.
 
 
Mig a lova iszik, lehet vele szólni,
Piros két orczáját meg lehet csókolni.
 

Tisza-Vezseny

13

 
Eszem a te istenedet,
Mért nem szeretsz te engemet?
Ha szeretsz is, nem ér semmit,
Nem szeretek már én senkit.
 
 
Kimentem én a kis kertbe,
Arczczal borultam a földre,
Még se láttam a kit kéne,
Kit a szivem kedvelene.
 

Tisza-Vezseny

14

 
Már én többet éjtszaka nem járok,
Mert megtudják hogy szeretőt tartok,
Rászokott a szemem az intésre,
Gyenge karom az ölelgetésre.
 
 
Már ezután kis kalapot veszek,
És melléje rozmaringot teszek,
Szagos leszek a merre én járok,
Annál jobban szeretnek a lányok.
 

Tisza-Vezseny

15

 
Vezseny felé látok eget,
Ott látok egy bús fölleget;
Ha Vezseny felé fordulok,
Talpig gyászba beborulok.
 
 
Álnok hitü, de megcsaltál,
De kedves szeretőm voltál!
Azt kivánom hogy az halál
Ragadjon el, ha rád talál.
 
 
Eddig rózsám, enyém voltál
Csalárd szived nyugszik másnál,
Jobb-e hát más mint én voltam?
Pedig érted majd megholtam.
 
 
Nem tudtam volna gondolni
Hogy egy álnok meg fog csalni,
De megcsalt egy gonosz lélek,
Már ezután mindig félek.
 

Tisza-Vezseny

16

 
Búsul a gerlicze madár,
Minden erdő szélin leszáll,
Hát a szegény szolgalegény,
Mikor utra indul szegény?
 
 
Búsuljon már, ki nem élhet,
Búsuljon a kutya többet,
Bolond volnék, ha busulnék,
Ha szeretőd nem tartanék.
 
 
Tartottam is egy kis barnát,
Kiért szólt az egész világ.
Egész világ rólam beszél,
De azt mind elfujja a szél.
 

Tisza-Vezseny

17

 
Szól a világ mit hajtok rá,
Ugy ég a tűz, ha tesznek rá.
Tettek is rá, tesznek is rá,
Ugy-e babám, ne hajtsunk rá.
 
 
Megmondtam, hogy lányt ne szeress,
Ha menyecskére szert tehetsz,
Nem egyébre való a lány,
Csak járatni maga után.
 
 
Nem is erdő, kibe fa nincs,
Nem is falu, kibe lány nincs;
Ha leányok nem volnának,
A kutyák sem ugatnának.
 

Tisza-Vezseny

18

 
Ide kékellik a Mátra,
Rózsa nyilik oldalába,
A ki aztat leszakasztja,
Kedves rózsám neve rajta.
 
 
Kékellik a liliomszál,
Rabod vagyok, mert megfogtál;
De ne ugy bánj mint raboddal,
Hanem ugy mint galamboddal.
 

Tisza-Vezseny

19

 
Szép a csikó, ha szépen fölnyergelik,
Szép a leány, ha szépen felöltözik,
Ha elmegyen a templomba előttem,
A lelkem is majd kirepül belőlem.
 

Tisza-Vezseny

20

 
Minden bokor a szállásom,
Csak a botom a pajtásom,
Minden falu édes hazám,
Minden asszony édes anyám.
 
 
Nincsen nekem édes anyám,
Ki szánó szemet vessen rám,
Idegenből lett mostohám,
Az is mindig haragszik rám.
 
 
Azt gondolod, rózsám, bánom,
Hogy te tőled meg kell válnom?
Én előttem az csak álom –
Van szeretőm kettő, három.
 

Tisza-Vezseny

21

 
Egerben a fűszál mind bánatnak hajlik,
Az én kedves rózsám rólam gondolkozik:
Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok,
A jó isten tudja mikor szabadúlok.
 
 
Akkor leszen, rózsám, hazajövetelem,
Mikor kapufélfád piros rózsát terem;
Azt pedig jól tudod, hogy soha sem terem,
Igy hát nem lesz nekem hazajövetelem.
 
 
Kivánod-e rózsám, szabadulásomat?
Vagy jobban kivánod csendes halálomat?
Csak azért kivánom csendes halálodat,
Rabsággal töltöd el fiatalságodat.
 

Tisza-Vezseny

22

 
Elmengyek, elmengyek, messze földre mengyek,
Ennek a falunak lakosa nem leszek.
 
 
Ha elmégy, ha elmégy, csak hozzám igaz légy,
Igaz szereteted hamisra ne fordítsd.
 
 
Kisérj el galambom, csak a kapuig is
Azután elmegyek magam egyedül is.
 

Tisza-Vezseny

23

 
Búval és bánattal élem világomat,
Búval is terítik az én asztalomat.
 
 
Ha nem szeretsz rózsám, csináltass koporsót,
Annak oldalára egy keserves jajszót.
 
 
Ird fel a nevemet kalapod szélire,
Hogy mikor leveszed, hadd jussak eszedbe.
 

Tisza-Vezseny

24

 
Hogy tudott kend, rózsám, ide jönni, ide jönni,
Árkot kellett kendnek itt ugrani, itt ugrani;
Ha a lába ki fog ficzamodni, ficzamodni,
Ki fog kenden, rózsám, szánakozni, szánakozni?
Szánakoznék rózsám, de nem merek, de nem merek,
Barna szeretőm van, attól félek, attól félek.
 

Tisza-Vezseny

25

 
Fekete pántlikám fujdogálja a szél,
Köszönöm, galambom, hogy eddig szerettél;
Arról sem tehetek hogy már megvetettél,
A sok irigy miatt elidegenedtél.
 
 
Az igaz szeretet azt hozza magával,
Hogy minden érje meg maga galambjával;
De te meg nem érted, az enyim elvetted,
Verje meg az isten a te álnok szived!
 

Tisza-Vezseny

26

 
Este későn ne járj hozzám,
Mert nagy vigyázat van reám;
Ha eljösz is, lassan járjál,
Ablakomon hallgatózzál.
 
 
Kopogtasd meg ablakomat,
Majd kinyitom az ajtómat,
Meg is vetem az ágyamat,
Rá fektetem galambomat.
 
 
Nem mind arany, a mi fénylik
Nem gyémánt, a mi tündöklik,
Nem szeretőd az mindegyik,
A ki szivből hizelkedik.
 
 
Hiába kelsz, hiába jársz,
Hiába taposod a sárt,
Mert én rózsám, gyenge vagyok,
Nem is kendhez való vagyok.
 

Tisza-Vezseny

27

 
Megérem még azt az időt,
Sirva mégy el kapum előtt,
Megöleled kapufáját,
Ugy siratod a gazdáját!
 
 
Elmehetsz már házam előtt,
Nem vigyázlak mint ezelőtt.
Szólok hozzád egy vagy kettőt,
De azt sem ugy mint ezelőtt.
 
 
Elmehetsz már a kert alatt,
Nem kérdik hogy ki lánya vagy;
Ha kérdik is, csak azt kérdik,
Hány szeretőd lesz még őszig?
 
 
Elmehetsz már én előttem,
Szeretőt is tarthatsz tőlem;
Meg is csókolhatd én tőlem,
Szemedre sem vetem, szivem.
 

Tisza-Vezseny

28

 
De szépen megy a hajó a vizen, a vizen,
De szépen szól a kis madár a réten, a réten,
Szállj le, szállj le te kis madár, a földre,
Vidd el az én levelemet messzire.
 
 
Makó alatt van egy kis ház magába, magába,
Abba van az én galambom rabságba, rabságba,
Irok neki vigasztaló levelet,
Én is elmék, kedves babám, ha lehet!
 
 
Szépen szól a kolozsvári czimbalom, czimbalom,
Esztendőre biztat kedves galambom, galambom,
Esztendőrül esztendőre angyalom,
Áldjon meg a jó isten, azt kivánom.
 

Tisza-Vezseny

29

 
Sír a leány a kocsiba,
Mikor viszik más faluba;
Sirhat is az, mert van miért,
Az ő szülötte földeért.
 
 
Sirhat az az édes anya,
Kinek katona a fia,
De még jobban az az anya,
Kinek eladó a lánya.
 

Tisza-Vezseny

30

 
Szerettelek, kedves babám, a nyáron,
Fáradoztam tizenhárom határon;
Hol erdőben, hol mezőben, hol sáron;
Nem hagylak el, mig élek a világon.
 
 
Kedves babám, ha azt tudnád, a mit én,
Jaj de igaz szivű leány vagyok én,
Álnoksággal megcsaltad a szivemet,
A jó isten ugy áldjon meg tégedet.
 
 
Már ha elmégy, kedves babám, kivánom
Hogy az ut előtted rózsává váljon,
Még a fű is édes almát teremjen,
Az én szivem téged el ne felejtsen!
 

Tisza-Vezseny

31

 
Ne szomorkodj, légy vig,
Nem lesz az mindig igy,
Ki megszomorított,
Meg is vigasztal még.
 
 
Rab vagyok, rab vagyok,
Szabadulást várok;
A jó isten tudja,
Mikor szabadúlok.
 
 
Ha rabot volnék is,
Csak tied is lennék,
Virágos kertedbe
Gyomlálód lehetnék.
 
 
Ne szeress, ne szeress,
Mert nekem nem kellesz,
Elmult az az idő,
Mellyben voltál kedves.
 
 
Az egek is tudják
Szomoru szivemet,
Mert ők is hallgatják
Jajos beszédemet.
 
 
Mig ezt az unalmas
Föld hátát taposom,
Emlékezetedet
Könnyeimmel mosom.
 
 
Ha megszünik a bú
Szivemet gyötreni,
Még a halál sem fog
Onnét kitörleni.
 
 
A mit én mondottam,
Azt fogadtam ma is,
Hogy téged szeretlek
A koporsómban is.
 

Bereg-Szabolcs

32

 
Ha Petriből elmégysz,
Soha vissza ne nézz,
Talán a szivednek
Nem lesz ollyan nehéz.
 
 
Petriből elmentem,
Visszatekintettem,
Szomoru szivemnek
Nagyobb bút szereztem.
 
 
Szerelem, szerelem!
Ugyan hol lellek fel?
Kősziklán nem termesz,
A mezőn sem vetnek.
 
 
Ha az a szerelem
Kősziklán teremne,
Nem egy kisasszonynak
Keze lába törne.
 
 
Ha a mezőn vetni,
Mint búzát lehetne,
Sok nyalka urficska
Szántó vető lenne.
 

Bereg-Szabolcs

33

 
Túl a hegyen, Tótországon
Ül a madár egy zöld ágon,
Tőrt vetettem a lábára,
De elrepült nem sokára.
 
 
Repdess madár, repdess szivem,
Tied vagyok, te légy hivem,
Siess vissza kebelembe,
Mert visellek hiv szivembe.
 
 
Im ha elszállt, hadd repüljön,
Csak a szive meg ne hüljön,
Hogy tavaszra visszatérjen,
Szivem czélját úgy elérjem.
 
 
Csak ne volna az irigység!
Szeretni nagy gyönyörűség.
Mert a ki szeret, kétszer él;
Jaj de minden irigytől fél.
 
 
Akár élek, akár halok
Tőled, kincsem, meg nem válok.
Én is ollyan barna vagyok,
Épen hozzád való vagyok.
 

Szabolcs-Bereg

34

 
Most akadtam egy hajóra, de jóra,
Evező nélkül valóra, hajóra.
Magam vagyok evezője,
Barna rózsám szeretője, haja ha.
 
 
Nem jó erdős helyen lakni, haja ha!
Mert sok ölfát kell ott vágni, haja ha!
Ha elvágom a lábomat,
Nem láthatom galambomat, haja ha!
 
 
Esik eső karikára, haja ha!
Az én rózsám kalapjára, haja ha!
Azért esik karikára,
Hogy én vagyok a rózsája, haja ha!
 
 
Esik eső a fenyvesen, haja ha!
Ne kapj rózsám, a nemesen, haja ha!
Inkább kapjál a paraszton,
A kupeczes kalaposon, haja ha!
 
 
Az én rózsám a kocsmába, haja ha!
Lobogós ing, gatya rajta, haja ha!
Érte mennék, eső esik,
Majd szégyenli, ha elesik, haja ha!
 

Tiszahát

35

 
Megemésztett engem a bú,
Mint a levágott fát a szú;
Engem ugyan megemésztett
A titkon való szeretet.
 
 
Jó szeretni, de titkosan,
Nem mindenkor világosan.
A ki szeret világosan,
Szenvedi gyalázatosan.
 
 
A kit a szerelem megfog,
Nem kell annak semmi dolog.
Engem a szerelem fogott,
Kell a kutyának a dolog.
 

Tiszahát

36

 
Terjed a kökényfa ága,
Keservesen sír az árva,
Bár csak isten adta volna,
Hogy egy árva se lett volna.
 
 
Végig mentem a kő hidon,
Szembe jött rám az én hugom,
Nem a hugom: a galambom,
Kinek orczáját csókolom.
 
 
Én istenem, hogy tud élni,
Melly madár nem tud repülni,
Az a legény házasodni,
Ki csak most tanul szeretni.
 
 
Ez az utcza tekervényes,
Mi nálunk a lányok kényes,
Nappal a legényt megszólja,
Estve pedig megcsókolja.
 
 
Én istenem, add meg nekem,
Szabad világomat érnem,
Hozd fel a régi napomat,
Add vissza a galambomat.
 

Tiszahát

37

 
Zavaros a Tisza vize nyárba,
Ha szépen felárad a partjába,
Ha megfujja záporeső szele,
Vajjon, rózsám, jutok-e eszedbe?
 
 
Akkor jutok én neked eszedbe,
Mikor bú száll szomorú szivedre,
Szállott már egy, rózsám, az enyimre,
Szálljon másik párja a tiedre.
 
 
Kerecsenyen végig sütött a nap,
Rajta sétál a rózsám mindennap.
Ha feltekint seprett udvarára,
Hull a könyü piros orczájára.
 
 
Mondd meg rózsám, szeretsz-e engemet?
Ha nem szeretsz, ne biztasd szivemet.
Ha nem szeretsz galambom, hagyj abba,
Mert nem varrtak engem a nyakadba.
 
 
Ha meghalok, el ne temessetek,
Megizenem az én édesemnek.
Hogy lássa meg hideg tetememet;
Ugy tegyetek a sirba engemet.
 
 
Minden madár siratja a párját,
Ugyan ki ne szánná meg rózsáját,
Mikor előtte a sirba teszik,
A szivére olly nagy bánat esik!
 

Tiszahát

38

 
Nem megyek én sebesen,
Csak az uton csendesen,
Ott sem áll meg a szemem,
Csak az én édesemen.
 
 
Majd megnézem mentemben,
Mi van a kiskertedben,
Apró virág, viola,
Tied leszek valaha.
 

Tiszahát

39

 
Uj a csizmám, most vették,
Huzd rá czigány, hadd kopjék.
Kicsi nekem ez a ház,
Majd kirugom a padlást.
 
 
Kedves szivem, galambom,
Te vagy az én orvosom.
Beteg szivem igen fáj,
Orvosa az édes száj.
 
 
Kicsiny perge kalapom,
Adjál csókot, galambom,
Mert a kezem ugy is már
Csak te véled leszen pár.
 
 
Egy pohár bor, egy jó szó,
Szádnak csókja olly forró,
Hogy égeti képemet
Hozzád köti szivemet.
 
 
Itt van gyürű, karika,
Háljunk itt az éjtszaka;
Ha megfázol, tubiczám,
Majd betakar bő gubám.
 

Erdély

40

 
Sárga csikó, csengő rajta,
Vajjon hová megyünk rajta?
A kő hidról nagy utczára,
Onnan Kis Pál udvarára.
 
 
Annak van egy kényes lánya,
Irás után nyolcz párnája,
Kék asztala, zöld abrosza:
Vajjon ki koczkázik rajta?
 

Erdély

41

 
Gyere rózsám, Enyedre,
Ott a világ közepe;
Ott árulják a rózsát,
Köss belőle bokrétát.
 

Erdély

42

 
Jobb a bor, jobb a bor,
Jobb a pálinkánál;
A magyar menyecske
A német lánykánál.
 

Erdély

43

 
És az eső, zug a dara, haja haj!
Ne nézz rózsám a diákra, haj, haj;
Mert a diák el nem veszen,
Utoljára csuffá teszen.
Hajja huj!
 

Erdély

44

 
Nagy árnyéka van a fának,
Nagy hire van a szép lánynak.
Ugy folyik annak a hire,
Mint Dunába Garam vize.
 

Bars

45

 
Mikor én kis leány voltam,
Szép bábuért majd megholtam.
De mikor most nagyobb vagyok,
Szép legényért meg is halok.
 
 
Meghalok én valahára,
Pünkösd második napjára.
Kiterítnek engem szépen
Galambomnak eleiben.
 

Bars

46

 
Szeretőm szépsége most jutott eszembe,
Fekete két szeme ragyog a szemembe.
Piros két orczája tündöklik elmémbe,
Az ékes beszéde habzik a szivembe.
Nincsen virágos kert, ki olly rózsát nyilna,
A kit leszakajtnak, hogy el ne hervadna.
 

Bars

47

 
Nyárban esik nyárban a derék aratás,
Karácson havában a szerelemország;
Kinek esik jóra, kinek esik roszra,
Sok édes anyának szíve fájdalmára.
 

Bars

48

 
Debreczeni czédulaház!
Földig beborított a gyász.
Sem anyámért, sem apámért,
Csak a kedves galambomért.
 

Nyirség

49

 
Én istenem, mi az oka?
Körül veres az ég alja.
Bokros bú járja szivemet,
Bánom én az édesemet.
 

Nyirség

50

 
Erdő, erdő, be szép kerek erdő!
Közepibe két szál gyenge vessző.
Gulya, ménes legeli azt,
Az én rózsám téríti azt.
Ej hej kedves rózsám, tőled meg kell válni.
 
 
Guba, guba, debreczeni guba!
Kit nem adnék hat ökörért soha.
A hat ökör szántó vető,
De a guba hív szerető.
Ej haj stb.
 
 
Erdő, erdő, be szép kerek erdő!
Be szép legény kerüli azt kettő.
Ha az isten megengedi,
Őszszel párja fogok lenni.
Ej haj kedves rózsám, tőled meg kell válni.
 

Nyirség

51

 
Ha meghalok, el ne temessenek,
Hadd üzenjek a nemzetségemnek;
Legelőször barna szeretőmnek,
Hogy ő véle egy sirba tegyenek.
 

Nyirség

52

 
Volt nekem egy rozmarinom,
Elvesztettem, jaj be bánom,
Örül az a ki meglelte,
De én holtig sirok érte.
 
 
Sír a kis lány a kocsiba
Mikor viszik más faluba.
Sirhat is ő, mert van miért
Az ő szülötte földeért.
 

Nyirség

53

 
Rózsa, rózsa piros rózsa,
Mért nem jársz te a templomba?
Hej! mig két orczád pirosítod,
Hej! a templomot elmulatod.
 

Zemplén

54

 
Jaj be szegény legény vagyok,
Egy pénznek ura nem vagyok.
Hej kölcsön kérnék, de nem kapok.
Mert nagy interest nem adhatok.
 
 
Jaj be szegény legény vagyok,
Csókot pénzért se kaphatok.
Hej! de ha egyszer megindulok,
Hej! fejem alá is rakhatok.
 
 
Szánjon meg hát, hugom asszony,
Legyen feleségem asszony.
Építsünk csak a szereteten,
Boldogok leszünk mind a ketten.
 

Hegyalja

55

 
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
A kutyának ugatása
Észre vétet engem.
Adok csontot a kutyának,
Véget vet az ugatásnak.
Igy bejöhetsz hozzám.
 
 
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
A lovaknak dobogása
Észrevétet engem.
Adok szénát a lovaknak,
Vége lesz a dobogásnak.
Igy bejöhetsz hozzám.
 
 
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
A ludaknak gágogása
Észrevétet engem.
Adok zabot a ludaknak,
Vége lesz a gágogásnak.
Igy bejöhetsz hozzám.
 
 
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
A macskának nyávogása
Észrevétet engem.
Adok tejet a macskának,
Véget vet a nyávogásnak.
Így bejöhetsz hozzám.
 
 
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
Az egérnek czinczogása
Észrevétet engem. –
Félre vitéz, minek is élsz,
Ha már egy egértől is félsz;
Távozz tőlem messze.
 

Hegyalja