Kitabı oku: «Válogatott magyar népdalok», sayfa 5

209

 
Ez a derék legény házasodni akar,
De nem megy hozzája, kit elvenni akar.
Jól meggondold, rózsám, elejét, utóját,
Hogy kivel kötöd be két szemed világát.
Mert nem kölcsön kenyér, hogy visszaadhatnád,
Se nem tarka kendő, hogy megfordíthatnád.
 

210

 
Három éli van a sásnak,
Hamis lelke van a lánynak.
Négy éli van a gyékénynek,
Igaz lelke a legénynek.
 
 
Nem tud tettetni a legény,
Gyakran megcsalódik szegény.
De a leány szép szin alatt
Megcsal, mérget ad méz alatt.
 

211

 
Nem vagyok én paraszt ember,
Reám ugy nézzetek;
Familiám, nemzetemre
Bár figyelmezzetek.
Bizonyos anyám volt,
Kirül apám igy szólt,
Hogy a fagyban aratáskor megholt.
 
 
Eszem-iszom törzsökébül
Származtak eleim,
Ezt mutatják a korcsmákon
Adós leveleim.
Apám akárhol járt,
A vizben nem tett kárt,
Evett, ivott, sok kinálást nem várt.
 
 
Hogy én vagyok e törzsöknek
Egyik igaz ága:
Bizonyitja száraz torkom
Gyakran szomjusága.
Ihatnám mindenkor,
Reggel és éjfélkor,
Csak kaphassam, mindenkor jó a bor.
 
 
Egyik ága czimeremnek
A jó káposztás hus,
Melyre ha nincs kolbász rakva,
Szivem is immár bús.
Oh áldott káposzta!
Paradicsom hozta!
Áldott, a ki kolbászszal foltozta.
 
 
Másik része czimeremnek
Ama jó bosporos.
Ha a sült hus borsos lészen,
Legyen is jó boros.
Mert bor nélkül méreg,
Egye meg a féreg;
Annyit használ, mint ebnek fakéreg.
 
 
Harmadikát czimeremnek
Hiják kaszáslének,
Eztet mondják a magyarok
Legjobb ételének.
Valaki ezt falja,
Ajakát megnyalja.
Kálvinista menyországnak vallja.
 
 
Nemes levél pecsétemnek
Ha kivánod tudni
A viaszát, nem akarok
Én abban hazudni.
Ez forditott kása,
Melynek nincsen mása;
Sczithiából vagyon származása.
 
 
Eztet csak sátoros s jeles
Ünnepen készitik;
De az asztalt ezzel nagyon
Szépen ékesitik.
Hasunk jó barátja,
Egy forinton latja;
Szalonnátul vagyon jó illatja.
 
 
Boritéka levelemnek
Két katonabéles,
Rétessel van ki bélölve,
Jó vastag és széles;
Oh drága ármális!
Böcsös uraknál is,
Könnyen lehetsz ezzel generális.
 
 
Addig valál virágodban,
Hervadt Magyarország!
Mig e drága jó étkektül
Magad meg nem fosztád.
Mihent a tortáta
Országod meglátta:
Elfonyadtál, már mikor állsz lábra!
 

212

 
Elment a kisasszony, Trézi,
Kölcsön üres zsákot kérni;
Hogy asszony anyja küldötte,
A magáét kiégette.
 
 
Tekintetes szomszéd asszony!
Azért küldött anyám asszony:
Ha egy üres zsákot adna,
Ma bengészni kisétálna.
 
 
Kisasszony lelkem, csak egy van,
Az is az urfi alatt van,
Ha kiveszem, felkel, majd sir;
Éhes mindjárt kenyéret kír.
 
 
Pedig már egy falat sincsön,
Tegnap kértem egyet kölcsön.
A lisztünk is már elfogyott,
Hombárunk is összerogyott.
 
 
Majd hát, tekintetes asszony,
Hoz kenyeret anyám asszony,
Ha felkel is János urfi,
Kenyérrel kell csititgatni.
 
 
Csak ne bántsa, kérem szépen,
Mert mezítelen van épen;
A gatyáját meglugoztuk,
Róla még tegnap lehuztuk.
 
 
Ugy kötöttük be a zsákba,
Hogy szegényke meg ne fázna.
Mert nincs neki több gatyája.
Zsákon van hosszu párnája.
 
 
Zsákunk nincs, tavaly eladtuk,
Az árát is bálban hagytuk.
Az urfinak nagy kedve volt,
A sok serbe majd bele holt.
 

213

 
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
A kutyának ugatása
Észrevétet engem.
Adok csontot a kutyának,
Vége lesz az ugatásnak;
Igy bejöhetsz hozzám.
 
 
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
A lovaknak dobogása
Észrevétet engem.
Adok szénát a lovaknak,
Vége lesz a dobogásnak;
Igy bejöhetsz hozzám.
 
 
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
A ludaknak gágogása
Észrevétet engem.
Adok zabot a ludaknak,
Vége lesz a gágogásnak;
Igy bejöhetsz hozzám.
 
 
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
A macskának nyávogása
Észrevétet engem.
Adok tejet a macskának,
Vége lesz a nyávogásnak;
Igy bejöhetsz hozzám!
 
 
Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
Az egérnek czinczogása
Észrevétet engem.
Félre, vitéz! minek is élsz,
Ha már egy egértül is félsz;
Távozz tőlem messze.
 

214

 
A dió is törve jó,
Az asszony is verve jó!
Elhidd bizony, elhidd bizony,
Ritka van jó asszony.
 
 
Mert az asszony gyarló,
Másokhoz hajlandó.
Elhidd bizony, elhidd bizony,
Ritka van jó asszony.
 
 
Azon kivül csacska,
Hamis mint a macska.
Elhidd bizony, elhidd bizony,
Ritka van jó asszony.
 
 
Hárman négyen összegyülnek,
Csak ugy tanácskoznak,
Sógor asszony, komám asszony,
Bába asszony, gyerünk a korcsmára,
Meggyühetünk, ha sietünk
Holnap délutánra.
 

215

 
Mindennek van szeretője,
Csak én nekem nincsen,
Kinek kettő, kinek három,
Nekem egy csep sincsen.
Ha az Isten egyet adna,
Jaj, beh megbecsülném;
Kezét lábát összekötném,
A füstre feltenném.
 
 
A barátok, a barátok
Faczipőben járnak;
Azok élik világokat,
A kik ketten hálnak.
Én, mint szegény árva legény,
Csak egyedül hálok.
Minden felé tapogatok,
De csak falat látok.
 

216

 
Minek az a pörge kalap,
Ha a legény csak egy darab?
Hej huj hajnalban,
Meghalok bánatomban.
 
 
Minek az a pej paripa,
Ha más nyargalódzik rajta?
Hej huj hajnalban, sat.
Minek az a rojtos gatya?
 
 
Ötvent, hatvant vágnak rajta.
Hej huj hajnalban, sat.
Minek az a selyem kendő,
Ha a leány nem kelendő?
 
 
Hej huj hajnalban, sat.
Minek a suvikszos stibli,
Ha a legény hibli, hubli?
Hej huj hajnalban, sat.
 
 
Minek az a fényes csizma?
Ötven font vas csörög rajta.
Hej huj hajnalban,
Meghalok bánatomban.
 

217

 
Szintelen, szintelen
A legény, mig nőtelen;
Ázik is, fázik is
Egyaránt nyáron, telen;
De ha lészen párosa,
Pirul arczulatja,
Rózsaszinűre mossa
Szerelem harmatja.
 
 
Szintelen, szintelen
A leány, mig férjtelen;
Ázik is, fázik is
Egyaránt nyáron, telen;
De a férje árnyékában
Jobban fölmelegszik,
Mintha leány korában
Parázstűzbe fekszik.
 
 
A ki hát szájat tát
A páros élet ellen,
Harázsló, varázsló
Légyen az a szemtelen.
Száraz fán járjon, keljen,
Száraz fán zápuljon,
Kenderhámot viseljen,
Kenderen kimuljon.
 

218

 
Ne készits nagy palotákat jó barátid számára;
Kik borodra beköszöntnek, ott hagynak elfogytára:
Egy kis lóczára mind ráfér, ki igaz barátod,
Utoljára magad maradsz azon is, meglátod.
Jobb az Isten minden papnál,
És az erszény száz barátnál.
Gazdálkodj és imádkozz:
A konyhára többet hoz.
 

219

 
A mely leány sokat szeret,
Jámbor asszony ritkán lehet;
Mert mihelyt annyira mehet,
Hogy fejére kontyot tehet:
Az urát nevezi lónak,
Hol deresnek, hol fakónak;
Magát pedig mondja jónak,
Nem barátja a szép szónak.
 
 
Ha még egyszer legény lennék:
Megnézném, a kit elvennék;
Megválogatnám a leányt,
Mint a piaczon a dohányt.
A dohánynak a pirosát,
A leánynak a csinosát.
 
 
Ha még egyszer leány lennék:
Megnézném, hogy kihez mennék;
Megválogatnám a legényt,
Mint a piaczon az edényt.
Az edénynek a mázosát,
A legénynek a szálasát.
 

220

 
Lám, megmondtam tegnap este,
Hogy ha nem jösz a fonóba,
Csalfa lány vagy, rám se is nézz,
Mert itt hagylak ebadóba.
Nem kell nekem többé
Soha senki szép leánya,
Legyen bár a mese tündér Ilonája,
 
 
Lám megmondtam valamennyi,
Mind hamisnak terem a lány.
Annyi bennök a hamisság,
Mint a levél a fa galyán.
Egyik tizenkilencz,
Egy hián husz valamennyi,
Hová tudjon hát a szegény legény menni.
 
 
Borcsa édes, Marcsa kedves,
Julcsa nyájas, Panna mézes,
Ilka sugár, Hancsa köpczös,
Jutka módos és beszédes.
Ámde Borcsa, Marcsa,
Julcsa, Panna, Ilka, Hancsa,
Mintha mindet egy bordában szőtték volna.
 

221

 
Azt mondja kend, hogy megver,
Hogy a guzsaly csak hever.
Hát kend ugyan mit csinál?
Kertbe néha kisétál.
 
 
Mit veszekszik kend mindég,
Tudja az egész alvég.
Mondtam, hogy nem szeretem;
Minek vett el kend engem?
 
 
Csak egy rása szoknyába
Nem mehetek a bálba.
Adja el kend a tinót,
Vegyünk rajta viganót.
 
 
Azt mondja kend, nem bánja,
Hogy a pénzét kihányja.
Veszen nekem nem egyszer
Vásárfiát a mester.
 
 
Csak rá vesztek még egy szót:
Ha nem vesz kend viganót,
Ugy elmegyek a háztul,
Meg nem lel kend falustul.
 

222

 
Rákos mezőn egykor pesti vásárrul,
Tul a Tiszán levő csikós, bundástul,
Dudástul, bundástul,
Három itcze finom borra befordul.
 
 
Azt kérdezik az ottvalók tréfábul:
Ha tudnak-e tul a Tiszán magyarul?
Tiszántul, magyarul?
Felel nekik ezen csikós tréfábul:
 
 
Tul a Dunán iszik magyar glázlibul,
Megeszi a roszprádlit a czintálbul.
Dunántul, glázlibul!
Ebugatta módon van ez magyarul.
 
 
Tul a Tiszán iszik magyar kulacsbul,
Jó paprikás hust is eszik bográcsbul.
Tiszántul, bográcsbul!
Bezzeg ugyan helyesen van magyarul.
 
 
Kocsmárosné nálunk beszél magyarul,
Itten pedig magyar szótul majd megful.
Tiszántul, magyarul!
Nem is fér ki a német szó torkábul.
 
 
Dorog hajdu városában Tiszántul,
Prédikál az orosz pap is magyarul.
Dunántul, sógorul,
A bakter is gugog éjjel golyvábul.
 

223

 
Pázsitos udvaron lakik a szegénység,
Üres kamarába beszorul a szükség.
Ott egy fedél alatt legközbül az éhség,
De atyafi-látni gyakran jár az inség.
 
 
Előáll a restség, mint egy édes atya,
Mellé a korhelység, mint egy édes anya.
De a sok borital csak azt erősiti,
Hogy mindenik neki tulajdon gyermeki.
 
 
Restség korhelységet annyira szerette,
Hogy most nem régen is teherbe ejtette.
Borital fiokat szereti elvenni,
Ugy szokta magánál örökre tartani.
 

224

 
Az asszony egy szükséges rosz, de a férje
Jóvá teszi, csak lábsziját ne kimélje.
Csókolja meg kétszer,
Lábszijazza meg hétszer,
Minden héten!
Ujju! minden héten.
 
 
Bánom én a házasságom, a mig élek;
Szaporodik a sok poronty, attul félek.
Már is tele a kuczkó,
Majd megbódul a ficzkó
Boszujában,
Ujju! boszujában.
 
 
Föl sem veszem a világot, eb busuljon!
Csak hogy tőlem a komorság eloszoljon.
Előveszem a pintest,
Megujul ettül a test,
Egyszeriben,
Ujju! egyszeriben!
 

225

 
Kincsem, komám asszony!
Csak olyan az asszony.
 
 
Ujjai az orsón,
Szemei a korsón.
Ha megitta magát,
Félre üti kontyát.
Kincsem, komám asszony!
Csak olyan az asszony.
 
 
Dudolja nótáját,
Hajtja kotyogóját,
Mereszti a száját,
Nyeli borocskáját.
Kincsem, komám asszony sat.
 
 
Ha azt mind kiitta,
Veszett ilyen adta!
Pöröl sikos nyelvén,
Urától sem félvén.
Kincsem, komám asszony sat.
 
 
Medve pofozza meg,
A bagoly rugja meg,
Vágja le a sárkány,
Röfögje az ártány.
Kincsem, komám asszony sat.
 
 
Ha magát megunja,
Pajtását kinálja:
Igyál! most van módunk,
Még fennáll a kontyunk.
Kincsem, komám asszony sat.
 
 
Ha az majd lecsuklik,
Nekünk is ugy tetszik,
Fekszünk nyoszolyánkra,
A puha párnánkra.
Kincsem, komám asszony!
Csak olyan az asszony.
 

226

 
Ázsiából jött dicső eleink,
Párduczbőrös, kalpagos őseink,
Ha egy aba posztó mentét vettek,
Abban becsülettel megvénhedtek.
 
 
Puczot, dominót még nem ismértek,
Likőröket hitelbe nem kértek;
A czukkerpakkeráj, meg a torta
Igazán gyült pénzök el nem hordta.
 
 
A sok olasz tészták és fagylaltak
Sok magyar vért már ugy megfagylaltak,
Hogy az igaz magyar vér helyébe
Csupa savó folydogál erébe.
 
 
A sok régi magyar öltözettel
Sok szép szokás és erkölcs veszett el.
Minket megemészt a más módia,
A speczeráj és galantéria.
 
 
Módi ruhánk azért ugy ujuljon
Hogy kevés vagyonunk ne pusztuljon.
Igy aztán nem átkozzák hamvaink
Miattunk szegény maradékaink.
 

227

 
Gyászos én életem,
Bánom cselekedetem,
Hogy én pappá lettem.
Nem tetszik ez élet,
Mert engem a természet
Más utra vezérlett.
 
 
Igaz: urak a papok,
De nincsen nyugodalmok,
Mert szerelemrabok.
Járnak gyászruhába,
Nem mehetnek a bálba,
Sem a játékházba.
 
 
De majd ugy cselekszem,
Papi ruhám leteszem
S mással fölcserélem.
Nem kell reverenda,
Maradjon a klastromba,
Nekem többé soha.
 
 
Sok szem néz a papra,
Sok fül hallgat szavára,
Predikálására.
Eszének kell lenni,
A ki megy predikálni,
Vagy misét szolgálni.
 
 
Nem lehet ott nevetni,
A lányokra inteni,
Szemmel hizelkedni.
Bár ne mentem volna
Én is ma a templomba,
A szent rorátéra.
 
 
Lámpás nélkül mentem,
Helyem eltévesztettem,
Egy szép lányhoz ültem.
Meglátott a püspök,
Bezzeg volt száraz früstök,
Izzadott az üstök.
 
 
Nagyon megbűntettek,
Füstös kóterbe tettek,
Még vasra is vertek.
Pedig nem vétettem,
De még sem volt hitelem,
Sem semmi kegyelem.
 
 
De azért nem busulok,
Mihelyt megszabadulok,
Katonának állok.
Nem kell reverenda,
Maradjon a klastromba,
Nekem többé soha.
 

228

 
Nyomoruság az életem,
A sok adót én fizetem;
Nincs, ki könnyitse sorsomat,
Van, ki nevelje bajomat.
 
 
Én állitom a katonát,
Én fizetem annak zsoldját;
És hogy az urat őrizze,
Nálam kovártélyozzák be.
 
 
Én csinálom meg a gátot,
Mégis én fizetek vámot:
A nagy adó terhe alatt
Házgerendám majd leszakad.
 
 
Házam előtt áll a biró,
Nem hatja meg a sok siró;
Kocsira rakja gunyámat,
Utolsó véka buzámat.
 
 
Sok csak a lábát lógatja,
Mégis zsiros a falatja.
Ha szememből nem foly könyem,
Sótalan eszem kenyerem.
 

229

 
Meg ne mondja komám asszony
Az uramnak,
Hogy eladtam a zabomat
A zsidónak.
Ha kérdi, azt mondja kend:
Egy szemet se látott kend.
Komám asszony!
 
 
Van én nekem egy kakasom,
Majd eladom,
Ha kérdi az én emberem,
Majd azt mondom:
Hogy valaki elvitte,
Hogy a róka megette.
Komám asszony!
 
 
Egy két véka kukoricza
Még az nem sok,
Látom én, hogy visznek el még
Többet mások.
Jobb ma nekem egy, kettő,
Mint holnap tizenkettő.
Komám asszony!
 
 
Ördög bujjék az én uram
Bocskorába,
Mért nem tudja, hányszor mentem
A kocsmába.
Nincs a fején annyi szál,
A hányszor megcsaltam már.
Komám asszony!
 
 
Elküldöm én a lányomat
A kocsmába,
Hogy töltessen kilencz itczét
Csutorámba;
Kilencz itczés a gyomrom,
Tizedikkel megtoldom.
Komám asszony!
 
 
Ördög bujjék komám asszony
Ködmönébe,
Kilencz itcze pálinka fér
A zsebébe.
Tizediket ugy viszi,
Attul fájul a feji.
Komám asszony!
 
 
Ördög bujjék komám asszony
Bocskorába,
Mit csatangol éjjel nappal
A kocsmába.
Hogy a fene egye meg,
Mikor szőrösödik meg?
Komám asszony!
 

230

 
Isten áldjon meg, édes barátom!
Jó hitvestárssal, szivből kivánom.
A házasságra van kedved, látom.
Azért a rendet tartsd meg, javaslom.
 
 
Lába nyomaért vadat ne keress,
Kecskét gyapjáért soha ne fizess,
Üres tarisznyával lovat ne keress.
Nőtlen legénynek ez a rend helyes:
 
 
Arany ezüstért czifra ruháért,
Leányt el ne végy koszorujáért,
Inkább szeressed jámborságáért,
Előtted való szép járásáért.
 
 
Ne nézz a leány tánczos lábára,
Ne hajolj az ő mézes szavára.
Figyelemmel légy indulatára,
Tanulj szert tenni szive titkára.
 
 
Jól lehet ezt még én nem próbáltam,
De jó barátom házánál láttam,
Az asszony dolgát ott megtanultam,
Urához ilyen szavát hallottam.
 
 
Mondja urának: egyél, ha hoztál,
Üres konyhára mért házasodtál.
Hogy megkészitsem, mondd meg, mit adtál,
Egyél kenyeret, nincs egyéb annál.
 
 
A szegény férfi nem tud mit tenni,
Szegény létében a vizet veszi,
Száraz kenyerét azzal öntözi,
Az asszony dolgát sirva könyezi.
 
 
Koporsójáig gyász dolga annak,
Kinek szemére efélét hánynak,
Ilyen rosz asszonyt kerüld, mint lehet,
Mert ez sok bút hoz fejedre neked.
 
 
Régi beszédben igaz közmondás:
Tanulj másoktól, hogy sok bút ne láss.
Az igazmondás nem emberszólás,
De a rosz asszony holtig való gyász.
 
 
Azért, barátom, adom tudtodra,
Ezen tanácsom ne vessed hátra:
Magadban járó, ne hágj nagy fára,
Mert visszaesel fejed lágyára.
 
 
Mert nehéz dolog az erőtlennek,
Nagy fát levágni a csonka kéznek,
Gazdag lányt venni szegény legénynek,
Nagy fát mozgatni az erőtlennek.
 

231

 
Reménység az embert gyakorta táplálja,
Strázsa istrázsáját reménységért állja,
Erős hadat, várat ugyanazért szállja,
Hogy pályafutását ő is megpróbálja.
 
 
Hol kiebb, hol belebb halászhat a halász,
Távol puskájával kerülget a vadász.
Lépet vet és lest hány reggel a madarász,
Reménységért hányja horgait a halász.
 
 
Tengeren a gályák ha elszakadoznak,
Eloszlott deszkákhoz sokan ragaszkodnak,
Noha ők, szegények, szárazat sem látnak,
De jó reménységért azokhoz kapkodnak.
 
 
Jó reggel vitézek ágyokból fölkelnek,
Lovat abrakolnak, puskákat töltenek,
Fegyvert, kardot kötnek, harczra ugy készülnek,
A jó reménységért csaknem elröpülnek.
 
 
Jó reggel a szántó nézi taligáját,
Igazgatja vasát, éles csoroszlyáját,
Elébe ragasztja csikorgós tézsláját,
Ökrei nyakára felteszi a jármát.
 
 
Oh boldog szerencse! engem is jól biztass,
Kenyeret holtomig, Istenem, szolgáltass,
Te szent országodra igaz utat mutass;
Ha meg kell is halnom: lelkemnek irgalmazz.
 

232

 
Nincsen szerencsésebb a paraszt embernél,
Mert jobban foly dolga minden mesterségnél.
Nem cserél papokkal,
Sem gazdag urakkal,
Sorsa jobb ezeknél.
 
 
A pörpatvaroktól nem félti jószágát,
Az ellenség ellen nem őrzi országát.
Azért csendességben
Nyugszik békeségben,
Vigasztalja magát.
 
 
Paraszt az urakat tartja s királyokat,
Tartja a papokat és a katonákat.
Tartja szegényeket
És jövevényeket
Tartja diákokat.
 
 
Ha paraszt nem volna, ha ő nem szántana,
Buza nem teremne, mindenik koplalna.
Ha ő nem kapálna,
Torkunk megszáradna,
Vajmi nagy kin volna.
 

PUSZTAI, PÁSZTORI DALOK

233

 
Be van az én szűröm ujja kötve,
De nem tudod, pajtás, mi van benne.
Az egyikben aczél, kova, tapló,
A másikban százforintos bankó.
 
 
Ha megunom magam a pusztába,
Kapom magam, megyek a csárdába.
Parancsolom a korcsmárosnénak,
Hogy hozzon bort a borivójának.
 
 
Azért mondják nekem az irigyek,
Ihatom bort, mert loptam eleget.
Kurv’ az anyja! azt felelem vissza,
Hogy van annak, a ki meg nem iszsza.
 

234

 
Édes anyám szült engem a világra,
Három biró, szolgabiró bajára.
 
 
Nagy a világ, végtől végig bujdosom,
De babámat felejteni nem tudom.
 
 
Megállj, fakóm! bundámat leteritem;
Megálmodom: látom-e még kedvesem.
 

235

 
Szegény legény vagyok én,
Vásárokra járok én.
Csikót, tinót lopok én:
Csak ugy éldegélek én.
 
 
Nincs nekem több jószágom,
Csak egy barna galambom.
Ha ő véle lehetek,
Minden but elfelejtek.
 
 
Nem bánt engem más baja,
Legyen kenyere, vaja;
Van nekem egy kis tanyám,
Oda várom a rózsám.
 
 
Nincsen nekem sok kincsem,
Soha se volt most sincsen.
Nem irigylik éltemet,
Nem ohajtják vesztemet.
 
 
Eltemetnek engemet,
Elfelejtik nevemet.
Piros rózsa, viola,
Kivirítja valaha.
 

236

 
Az alföldnek sik mezején,
Ott terem a magyar legény,
Barna leány fonta, varrta
Gyolcs ing, gatya lobog rajta.
 
 
Pörge kalap nyomja fejét,
Hetyke suba válla hegyét;
Ha felpattan a lovára.
El-kinyargal a tanyára.
 
 
Nem vagyok én kósza betyár,
Ki csárdákon szerencsét vár;
Csak ugy járok a tanyára,
Házasodom nem sokára.
 
 
Kecskeméti határ felül,
Csillag ragyog éjfél körül.
A hol az a csillag ragyog,
Én is oda való vagyok,
 
 
Tisza mentén, Tisza partján,
Ott terem a magyar leány.
Darázs-karcsu a dereka,
Csókra való az ajaka.
 
 
Oda megyek, ott maradok,
Szerelem madara vagyok.
Még ma szólok az anyámnak,
S neki váltok Csongorádnak.