Kitabı oku: «Bank Ban»

Dráma öt szakaszban

SZABADOS KECSKEMÉT MEZŐVÁRASSA NEMES FŐBÍRÁJA ÉS TANÁCSÁHOZ

Hol hazánk egyik legelső

Vára, ősz Partiscum álla —

Hol Zalán első futása

Győzedelmi halmot ása

Ung-urinknak; hol a hála

Szent helyét adó Gemelső —

Hol keverve nincs be még a

Szentkori

Pásztori

Kún magyar szív – Kedskő-méga!

Te! mely nekem oly sokat osztogatál.

Anyás kebeled, hol a boltozat áll.

Melyben gyenge

Bölcsőm renge —

Te vedd is ez első szülöttemet el!

Arass (noha szűken is) így, ha vetel! —

Gyászos az, mit búja szívvel

Itten egy latorfi mível:

Egy magyar becsűletével

Rogy le két ház drága

Földi boldogsága. —

Isten ójjon szülötthelyem!

Ezt neked szívből szentelem.

Vedd kegyessen a nevével,

Nemes

Főbíró és Tanács

SZEMÉLYEK

II. ENDRE, a magyarok királya

GERTRUDIS, a királyné

BÉLA, ENDRE, MÁRIA, kis gyermekeik

OTTÓ, Berchtoldnak, a meraniai hercegnek fia, Gertrudisnak testvéröccse

BÁNK BÁN, Magyarország nagyura

MELINDA, a felesége

SOMA, a fiacskájok az udvarnál

MIKHÁL BÁN, SIMON BÁN, Melinda bátyjai

EGY ZÁSZLÓSÚR

PETÚR BÁN, a bihari főispán

MYSKA BÁN, a királyok nevelője

SOLOM MESTER, ennek fia

BENDELEIBEN IZIDÓRA, thüringiai leány

EGY UDVORNIK

BIBERACH, egy lézengő ritter

TIBORC, paraszt

Zászlósurak, Vendégek, Udvornikok, Udvari asszonyok,

Ritterek, Békételenek, Katonák, Jobbágyok

Történt az 1213-ik esztendő vége felé

ELŐVERSENGÉS

(PROLÓGUS)

Ottó és Biberach

Ottó (örömmel vonja be Biberachot).

Ah Biberach! Örvendj! bizonnyal az

Enyim fog ő – az a szemérmes angyal —

Enyim fog ő lenni, kiért sokat

Oly nyughatatlan szívvel éjtszakáztam!

Oh Biberach, enyim bizonnyal ő!

Biberach

Hm, hm, ugyan bizon! Melinda? jó!

Ottó

Oh, mely hideg! – mit is beszélek én

Ezen megúnt fagyos személy üres

Szívének, aki eddig sem tudá azt,

Hogy mit tegyen forróan érzeni.

Biberach

Ej, sőt igen nagyon tudom, kegyes

Herceg, hacsak reá találok is

Gondolni, könnybe lábbad a szemem,

Olyan nagyon tudom heves szerelmünk

Áldott javát savát megérzeni.

Ottó

Hallgass! – de mégis – halljad csak: Melinda —

Oh addsza halhatatlan életet,

Vagy csak szüntelen álmot, ég! – Örök

Mindenható! hahogy Melinda hold:

Endymion lehessek általa. – —

Halljad csak: ő – Melinda szánakoz

Rajtam, midőn komor tekéntetem

Tartom szegezve rajta, azt sohajtván:

“Miért nem maradtam a hazámba”. —

Biberach

Még

Innét az ördög ássa azt ki, hogy

Szeret.

Ottó

De sírt, midőn valék vele —

Sírt, Biberach!

Biberach

Nevetni vagy pedig

Könnyezni: az mindegy az asszonyoknál.

Ottó

Úgy, úgy; de a szemem közé se néz. —

Biberach

Páh, milliom! midőn nekem Luci

Nem néz szemem közé, előre már

Tudom, Lucim megént csalárdkodik:

Jó hercegem, vigyázz! talán világnál

Útálat a szerelme – és ha nem: mint

Bánk hitvesétől, meglesz a kosár.

Ottó

Akkor Melindáról lemondok és

Színlett feláldozásom annyival

Jobban kötöz szivéhez. Oh bizony

Egy asszony álma vajmi gyenge a szép

Hívségről, és – Melinda is csak asszony.

Biberach

De Bánk – az áldozat-kipótoló —?

Ottó

Ej, őtet a nagyúri hívatal —

Biberach

El fogja úgy-é majd vakítani?

Oh jó uram, csalatkozol, szerelmes

Bánk bán szemének íly titok nehéz.

Ottó

És még ma kell, hogy ő enyém legyen!

Szerelmet érzek én, s csak az meríthet

Vég nélkül édes Elysiumba, hol

Önnön szerelmünk önkirálynénk,

Szép életünk világa, valódi jó,

Forrása annak, a mi nagy, koporsó

Üregében élet, és kivánt jövendőnk

Egyetlen egy kezesse – az, de az! —

Biberach

Kárával a szegény hitesnek? Oh

Te elragadtató szerelem te! a —

Mely Éva csábítója volt, ugyan

Ilyen szerelmet érezett az a

Kigyócska. Prósit a fölöstököm!

Ottó

Embertelen! Most oktatásra nincs

Szükségem.

Biberach

Ej, hercegem, hiszen, – no – jó

Ottó

Távozz előlem —

Biberach

Imhol a királyné – —

Gertrudis (belép).

Ottó, no jőjj! látod, leereszkedek

S magam jövök hozzád: de mondhatom

Neked, hogy ez ma udvaromban az

Ily esztelenkedések közt utolsó

Fog lenni; mert azért, hogy a király

Után való bánatjaimat kiverjem

Fejemből, avagy téged hercegem

Örvendezőbbé tégyelek – soha

Jobbágyaim kedvéért nem áldozom fel! —

Te holnap útazol! —

Ottó (dörmögve)

Csak célomat

Érjem – ha a pokolba is – megyek.

(El, Gertruddal.)

Biberach

Ej, ej, kegyelmes úr, vigyázz, vigyázz; mert

Egy ily keszeg, sovány fiút az izmos

Bánk bán – bajúsza egy végére tűz.

(Utánok ballag.)

ELSŐ SZAKASZ

A mulatópalotának vendégszobája. Több asztalokon kész italok.

Gyertyák égnek. Gyakor jön be néhány vendég, iszik, s ismét megy.

Kívül táncmuzsika, mely hellyel-hellyel megszűnik.

Mikhál egy asztalkánál szundikál.

ELSŐ JELENET

Simon (belép).

Hm; hátha mégis úgy lehetne? Furcsa!

(Meglátván Mikhált.)

Ej, lássa bár az ember, e bizony

Alszik megént! – No bátyám! ébredezz!

Ki s be járnak emberek s reád mosolyogva

Nézgélnek (Mellé ül.)

Mikhál (felveti szemeit, s kezét nyújtja Simonnak).

Ősz hajam vagyon Simon,

Jó lelkiesméretem: azért biz én

Nem gondolok velek.

Simon

De mégis, én —

Velem csak fogsz ürítni egy pohárt?

No – a bojóthi Mortundorfok! (Pohárt emel.)

Mikhál (eszmélkedve, kezét mellére nyomja s sóhajt).

Ah!

Hazám! szerette jó hazám, Bojóth!

De vége! Már nekik is – jó éjtszakát!

(Felkapván az ezüstpohárt.)

No, éljetek fenn ott, bojóthiak!

Ott, ott van élet; itt csak éjtszaka. (Iszik.)

Simon

De hátha mégis úgy lehetne itt is?

Mikhál

Olyan csodálatos hangon felelsz.

Simon, reménylesz? – ej, jó éjtszakát!

Simon

Nem gyötrelek, Mikhálom, hát vele.

Még gyóntatómnak is csak esküvés

Alatt nyilatkozhatnám ki; de

Neked – neked Mikhál, nem: én atya

Vagyok.

Mikhál (feláll).

Simon!

Simon

Tán kétségeskedel?

Negyvenhat esztendősnél nem vagyok

Több.

Mikhál

Oh Simon, nem hal ki a bojóthi

Gróf-faj! spanyol hazánkba vissza kell

Mennünk – csak ott kell a bojóthi fajnak

Zöldelni —

Simon

Vagy Magyarországban. Magam

Is gondolám már s elvégeztem azt,

Hogy minden országból Bojóthra vinném;

De itt nem aljasúl el a spanyol —

Elég ha mindmegannyi jó magyar

Háznépnek ők lehetnek törzsöki.

Mikhál

Ők?

Simon

Hét fiú.

Mikhál (elszomorodva leül).

De már ez csúnya tréfa.

Simon

Hallgass meg engem: tegnap estve a

Vadászaton egy őzet kergeték,

És – egy banyát találtam. Ő alig

Látott meg engemet, s leroskadott

Térdére és tudtomra adta, hogy

Feleségem immár megszült. Szinte el —

Indultam; amidőn hatot felém nyujt.

“Óh, légy kegyelmes (úgymond) asszonyodhoz

Ő egykor egy szegény koldús személyt

Elkergetett magától s becstelennek

Nevezte, mert kettős szülöttje volt:

Hogy most az istenség adott hetet

Neki, nyomban emlékébe jött az, amit

Mondott. Megindulván azon, nehogy

Feslettnek ítéltessen, egy fiat

Megtart magánál – a többit, hogy öljem

Meg, azt parancsolá” —

Mikhál

Tigris-anya!

Simon

Megesketém és titkon általa

Neveltetem mindnyáját.

Mikhál

Hát az anyjok?

Simon

Mindég keservesen zokog, midőn

Az egyet a kezébe vészi és

Nem tudja azt, hogy én tudom, miért sír?

Mikhál

Aztán mi lesz?

Simon

Mikor majd nagyra nőnek,

Akkor fogom mutatni csak, hogy ő

Haljon meg akkor – de örömébe haljon.

Minő öröm lesz ez? Már elhagyom

Endrének udvarát, s velek leszek. —

Mikhál, miért sírsz oly keservesen?

Mikhál

Nem hal ki a bojóthi nemzetem!

Simon

Nem. Nem. De hát ne sírj!

Mikhál (poharat kap).

Öröm miatt. —

Ott cimbalom, síp, hárfa zengenek:

Ott azt hiszik, hogy ők örvendenek —

Nem, nem csak egy az, aki itten örvend,

Mikhál az, a bojóthi. (Iszik.)

Simon

Nézd, ezek nem.

Vendégek jönnek vegyest békételenekkel, kik komoran,

minden valakire való ügyelés nélkül leüldögélnek, isznak.

Simon (Mikhál mellé ülvén, poharat tölt).

Nézd, mintha orra vére folyna, úgy

Kullog be némelyik. Manó vigye

Vígságtokat, hol a szabad magyar

Érzés az itt erőltetett feszesség

Láncába kénytelen harapni.

Egy udvornik (rossz kedvvel nyújtja poharát egynek az összeütésre).

No! —

MÁSODIK JELENET

Petur (belép, vadon körülnéz, Simon mellett egy székre veti magát).

Igy? – Ördög és pokol! Bizony majom

Mind egyről egyig. – Oh te szép nevű

Magyar – Magyar? – Hej, félre oktalan

Aggodalom! mit használ itten a fog —

Csikorgatás?

(Főbe üti magát.)

Bolondos agyvelő!

(Dörmög.)

Szabad kivánna lenni mindenik,

És torkukon kegyes nagyasszonyuk

Sült-főttje oly mohón rohan le, hogy

Majd szinte megfulladnak. Lévnyalóvá

Lettél dicső Árpád gyümölcse te?

Simon

Bán, hát mi lelt?

Mikhál

Petur, nem vagy magad,

Nyelvedre vigyázz.

Petur

Úgy? igaz – helyes – —

Mikhál, Simon, miért spanyol hazátok-,

Bojóthotokban nem maradtatok?

Mikhál

Csitt, csitt, ez itt (szívére mutat) sebet ver.

Ó fiam!

Simon

Ember, belőled a rossz lélek ordít!

Ott élni nem lehet nekünk. Spanyol —

Ország halálos ágyában nyögött

Ránk nézve, hogy kiléptünk abból egykor.

Azóta megholt.

Mikhál

Meg bizony. De csak

Békével —

Petur

Átkozott jámbor te! ki

Békével? Én talán! Ég és pokol!

A békés egy bolond; s az is bolond, ki

Békételen: de én békételen

Mégsem leszek, míg nem bolondulok meg.

Oh, célra! célra! így különben egy

Bárányi békesség – mi több, maga

Epét okádna itt a békességes

Tűrés, kiáltva: ördög és pokol!

Mikhál

De, ember! Ej, eredj, eredj haza,

Aludd magad ki – menj, menj!

Petur

Én?

Mikhál

No, leg —

Alább beszélj hát egy kicsinyt alantabb

Hangon: az emberek néznek —

Petur (felugrik, de majd leül).

Ki? Hol? —

No, jó! – nem is beszélek – még csak egy

Szócskát se. Mindenik kimondatott szó

Hazud, s az emberekben nyargaló

Tüdő csak a hazugság ördögének

Lakása. Így ni (az asztalra könyököl) hallgatok.

Mikhál

S kiálts

Jó éjtszakát.

Petur

Jó éjtszakát? igen —

Majd amidőn egy nemzetség kipusztul;

Vagy csontjaimmal a meráni gyermekek

Fognak tekézni, – akkor – — Most, fogok

Hallgatni – még ma néma lenni, mint egy

Carthusianus. (Ismét dörmög.) Ó mikép tekéntett

Le ránk! csak a merániakra néz.

Bámulja a harisnyát – a magyar

Csak hátul áll s sóhajt az ily hazánk

Nagyasszonyán. Haj! Istenemre leg —

Alább csak egy vidám tekéntetet

Mutatna hát, ha színből is: nem esne

Olyan nagyon szívére a magyarnak! —

Ő is meráni! – —

Simon

Hát honnét akarsz

Már most barátokat? midőn sem a

Meráni, sem pedig magyar – —

Petur

Ki mondta

Azt? Én s meráni?! Hát mikor nevezte

Testvérnek a tűz a vizet? – csupán

Csak bennetek van még egyetlenegy

Bizodalmam! A ti húgotok —

Mikhál, Simon

Melinda?

Petur

Felesége a nagyúrnak: ő, vele

Kedvére játszhat; ti pedig húgotokkal.

Mikhál

Szegény teremtés vagy, ha célodat

Csak asszony által gondolod kivinni! —

Hát nemzeted? – —

Petur

Ne ingerelj fel! – Oh

A nemzet! – ahány fő, szintannyi ész.

Kényes becsűlete, mint a köntöse —

Sértsd meg csak, öszvetörni kész; de adj

Neki hirtelen egy jó szót s világot

Teremtve öszverontja ellenségidet.

Nézzétek – itt is – ott is – úgy kiválnak

A többi lévnyalók közül, miképpen

Egy medve több vakondokok közűl.

Nem méreg az, mely őket oly komorrá

Teszi, – bánat az, hogy bort adnak nekik,

De ami egy fillérbe se kerülne —

Jó szót, figyelmet, nem találnak itt.

HARMADIK JELENET

Myska bán egy ritterrel jön

Myska (egy üres ivóasztalhoz megy s tölt).

Úgy, úgy vitéz úr: a magyar bor olyan,

Mint a magyar barátság – mentől óbb,

Annál erősebb. (Leülnek.)

Petur (bosszankodva néz reá).

Hogyha nem dohos.

Mikhál

Csak a dologra mostan.

Petur

Ah, soká jön.

Mikhál, Simon

Kit vársz?

Petur

De el fogjátok-é hát hinni?

Mikhál, Simon

Szólj!

Szólj!

Petur

A nagyúrt.

Mikhál

Bánk bánt?

Petur

No csak ne oly

Csodálkozást! – Utána küldtem egy jó

Futó legényt titokban. Lássa azt,

Hogy itt mik esnek.

Simon

Petur, Petur!

Petur

Csitt! – nektek erről egy kukkot se kell

Ám tudni. Nagy – nagy, ami fenn forog

Játékon: a haza és Melinda.

Mikhál, Simon (hirtelen az asztalon által Petur kezét megkapják).

Mit?

Melinda, mondod?

Myska (poharat emel).

A mi nagy királynénk!

Vendégek

Éljen sokáig!

Petur (vad tekintettel s vérben forgó szemmel felugrik, öklével

süvegét szemére nyomván, ordítja).

A magyar szabadság! (Iszik.)

Békételenek (felugrálva, dörömbölve viszonozzák).

Éljen soká!

(Myska s a vendégek bámulnak.)

Egy udvornik (jön).

Utolsó tánc! (Ismét elmegy.)

Mind

Jerünk. (Elmennek.)

NEGYEDIK JELENET

Bánk bán úti köntösben, zavarodva, egy zugolyban lévő ajtócskában

mutatja magát. Nemes mélóság, mindenben gyanakodó tekintet, fojtott

tűz, mely minden pillanatban kitörni láttatik, és minden környülállás

azt árulja el, hogy mindenkor nagyobb indulat dühösködik belőlről.

Petur meglátván Bánkot, hátramarad.

Bánk (midőn mind eltakarodtak, előre siet).

Petur! Ha! – hogy mindent így kelletik

Találnom! —

Petur

Jaj kegyes nagyúr! sokat

Fogsz még te itt találni, ami akkor

Nem volt, midőn elmentél. Oh de hála,

Hogy itt vagy ismét. Orvosolj, ha tudsz.

Bánk

Hazánk külön-külön vidékein

Jajt s bánatot találtam; s itt ime

Ellenkezőt találok, s nem tudom,

Melyik tehet rémítőbbé – Köjön

Táján talála engem a serény

Követ. Petur, miért hivattatál

Te engem vissza? még pedig titokban!

Petur (körültekint).

Titokban bán, titokban – azonban szólni

Itt nem lehet – hiszen magad tudod, sőt

Látod, (csúfosan kimutat) hogy egy jól megteríttetett

Asztal legyekbe nem szűkölködik.

Ezek donognak, és lehet talán, hogy

A titkom is kidonganák —

Bánk

Titok?

Petur (szinte súgva).

Úgy van, kegyes nagyúr, úgy van, titok,

És még pedig setétben —

Bánk (megijed).

Bán!

Petur

Te is

Bele vagy keveredve, és ha veszteségre

Jön a dolog, tied lesz a nagyobb.

Bánk

Bán! bán! hamar beszélj!

Petur

Nem, óh nagyúr!

Mert azt kivánni, hogy megsúgjanak

Mindent az emberek, csak annyi, mint

Abban találni kedvet, hogy ha sok

Irigye, ellensége van: pedig

Mindenkor a legördögebb nadály

A sugdosó maga, – én az nem vagyok; de

Jőjj még az éjjel – itt ha eloszlanak —

Házamhoz. A jelszónk lészen: Melinda! (El.)

ÖTÖDIK JELENET

Biberach, aki éppen kevéssel előbb, mint valakit kereső,

belépett, amint Bánkot meglátja, megijedve vonja egy szegletbe

magát és alighogy Petur elvégzé beszédét – hamarébb kisuhan.

Bánk (elkiáltja magát).

Melinda!? (Sok ideig nem tudja magát szóra venni)

Az – Melinda – Jelszavok!

Melinda szép, mocsoktalan neve

Ma szemfedélűl szolgál egy setétben

Ólálkodó csoport között! – Titoknak

Lett zára a Melinda szabad neve!

HATODIK JELENET

Tiborc (ugyanazon ajtón, melyen Bánk bejött, becsúszik).

Ni, boldog Isten! Mégis ő biz’ az!

Bánk bán – nagyúr —!

Bánk

Elárultattam?

Tiborc

Én

Tiborc vagyok, kegyes nagyúr – no, lám!

Bánk

Tiborc – (Gondolkodva járkál).

Tiborc

Igen – mert szólni kellenék

Nagy dolgokat —

Bánk

Melindáról?

Tiborc

Nem arról.

Bánk

Nem!

Tiborc

Lopni jöttem ide; mivel a szegény

Anya s gyermekek velem – (Elfojtódik.)

Bánk

No jól van – úgy.

Tiborc

Oh, én szerelmes Istenem! hiszen

Nem is figyelmez rám – Bánk! – bán! – nagyúr —

Bánk

Melinda! és mindég Melinda! – szent

Név! égi s földi mindenem javát

Szorosan egybe foglaló erős

Lánc, úgy elomla törhetetlen élted,

Hogy abból a gazoknak is jutott? (Fellobban.)

Mennyben lakó szentséges atyám! ide

Mindentudásod égi cseppjeit!

Nekem – nekem, hogy e nagy fátyolon

Átlássak és eszemmel a halandók

Szívébe nézhessek, mint a tükörbe.

Tiborc

Nagyúr —

Bánk

S ugyan továbbra láttak ők,

Mint a szerelmes? És azért futom —

E én az országot, hogy addig itthon

Fojtsák meg üdvösségemet? – talán

Ez a királyos asszony azért tetéz

Munkákat a munkákra, hogy szemem

Elkábulásakor, szívemben a benn —

Lakó becsűletet megölje? – Jaj! —

S most már ezen setétben bujdosók

Volnának, akik engemet bolond

Álmomba’ szánva háborítani

Igyekszenek s a végveszélybe’ forgó

Becsűletem felett rikoltanák:

“Bán, ébredezz; mert meglopattatik Bánk!”

Azonban – ezek talán csak úgy fogadt

Szolgái voltak egy veszett irígy

Embernek, aki nyúgodalmamat

Sajnálva, itt (szívére ver) szorongatást okozni,

S döbbentni szívemet kívánta – (Megijed.)

Meg —

Döbbenni? ezt előttem egykor úgy

Festék le, jól tudom, mint egyikét a

Lélek betegségének – — – — – —

Az sem lehet hiszen szünetlen ép! (Reszketve.)

Bánk! Bánk! te nem mered kimondani

Talán? Ki, csak ki! hogy kacagja a

Visszhang is árva gyengeségedet —

Tiborc

Oh szent teremtő!

Bánk

A szerelme-féltő

Bánk bán! (kacag) Tüdő, hazudsz! hazudsz!

(Fájdalommal fejét kezei közé szorítja.)

Mit nyughatatlanítsz setétes álom —

Kép! mit gyötörsz incselkedő chimaera!?

Hát a világnak egyik pólusától a

Más pólusáig, szerelmeimben, én

Miért öleltem mindent egybe? mért

Mindent? miért te benned, óh Melinda!?

S egy ember – egy haszontalan por – az

Ütné ki őtet karjaim közül?

Őtet!? Ki lenne az? Ki lenne az? – —

Világot, itt! világot! (hirtelen) A setétben

Ólálkodókhoz elmegyek. (Elmegy, amerre jött.)

Tiborc

No itt hágy. —

Ah, mintha jönnének – jönnek – csak el! —

Éhezzetek szegény férgek: nem ért

Még a lopáshoz ősz Tiborc apátok.

(Rettegve Bánk bán után siet.)

HETEDIK JELENET

Ottó és Biberach jönnek.

Ottó

Frissen – beszélj – találhattad magát?

Biberach (jelentőleg).

Találtam – a galamb helyett oroszlánt.

Ottó

Talán haragszik? Mit szólott?

Biberach

Hogy: eljön.

Ottó (örömmel).

Eljön!

Biberach

No csendesen! – Dicsérd csupán

Múltával a napot.

Ottó

Hiszen maga

Mondá Melinda, hogy eljön?

Biberach (fagyosan elmosolyodik s futva azon ajtóra veti szemeit,

melyen Bánk elment).

Maga.

(Hangosan, vélvén, hogy Bánk hallgatózhat.)

Germanciust, ki elrejté magát,

Hogy majd kilesse, mit beszéllenek

Felőle, nem jó ám követni mindég,

Mert a szelíd Germancius tudá

Az indulatjait mérsékleni.

Ottó

Miért beszéled ezt nekem?

Biberach

Csak úgy —

Ottó

Te indulat nélkül való teremtmény,

Esmérlek-é immár én tégedet?

Vagy egy csodálatos embernek óhajtsz

Látszani úgy-e? – Légy nekem barátom.

Biberach

Én nem.

Ottó

Nem? és miért?

Biberach

Hogy más legyen.

Ottó

Derék.

Biberach

Azon bolondság, amidőn

Az állapotját elfelejti az

Ember, nevetségesebb, mint ha a

Természetét erején fellyűl feszíti.

Ottó

No, adj tehát tanácsot most.

Biberach

Miben?

Ottó

Te esméred Melindát —

Biberach

Tán – igen.

Ottó

Szólj!

Biberach

Hm —! minden, ami a fehérszemélyek

Szív-büszkeségeinek hízelkedik,

Egyúttal az már tetszik is nekik.

Ők a legundokabb kirugdalódzót

Is még dicsőségesnek esmerik,

Ha benne egy kis rendkívül-való van.

Egy herceg – egy királyi néne – egy

Kereszt – arany lánc, mind egérfogók

Az asszonyokra nézve.

Ottó

S a derék

Bánk bán, Melindára?

Biberach

Férj, kit szeret.

Ottó

Elvesztem!

Biberach

Oh, dehogy! A férj se várjon

Az asszonyának szívétől soha

Többet, csak amit egy becsületes

Kalmártól: ez bármilyen szentül is fel —

Fogadja a kiválasztott jószáginak

A félretételét – mégis hazud —

Egész örömmel adja által a leg —

Elsőnek, aki értek többet ád.

Ottó

Mért könnyezett hát, hogy velem beszélt?

Biberach

Ez éppen a fő bökkenő! Uram,

Hidd el, hogy asszonyink ravaszabbak ily

Esetben, mint az ördög, amidőn

Az elragadni egy bűnöst törekszik.

Ottó

Oh, hát enyim Melinda!

Biberach

Nem hiszem.

Ottó

Nem?

Biberach

Mért akarsz elvenni egy szerencsét,

Melyet nem adhatsz vissza?

Ottó

Biberach!

Mi lesz hát ebből? hisz’ egyszer így,

Máskor pedig másképp szólsz —

Biberach

Mert sem a

Búdban, sem a szerencsédben soha

Ok lenni nem kivánok.

Ottó (felbosszankodván; megvetőleg).

Ostoba! (El.)

Biberach (egyedül).

A repkedő kicsinyke lelkek oly

Sokan donognak a világba’, mint

A szúnyogok; de vajjon hol van az

Az ember, aki abban elhitetné

Magát, hogy ő közikbe tartozik?

Sokszor derék, ha egy ily ostobát

Jól megzavarhat az ember, ámde úgy,

Hogy ő megént mást légyen kénytelen

Zavarni. Rajta csak kegyelmes Ottóm:

Ugorj! de Biberachod hátra áll.

S ilyen szegény egy ember? éspedig

Uralkodó ember! mégis kezében

A nénje szíve, akit egy nagy ország

Fél —! Tartományok hát csak machinák,

Amelyeket kis gyermek is megindít,

Ha félelem s reménység mindenik

Kereket helyén maradni kényszerít.

(Gondolkozik.)

Itthon vagyon tehát – Melinda a jel —

Jó, jó – — de csak vigyázva. Meglehet,

Bánkhoz szegődök. Ott van a haza,

Hol a haszon – s miért ne húzzam azt?

Hisz’ aminek meg kell történni, az

Anélkül is megtörténik. (Kitekint.)

Ha! más

Oldalra a palásttal Bíberach.

NYOLCADIK JELENET

Izidóra (sietve jön).

Ő volt az! Úgy-e ő —?

Biberach (vállat vonyít).

Kisasszony! én

Száraz reménnyel nem tudlak tovább

Éltetni.

Izidóra

Mit? – Leselkedő! ezért

Csaltad tehát ki titkomat —?

Biberach

Hisz’ Isten

Én nem vagyok – ha mást szeret.

Izidóra

Való

Tehát? Melinda —

Biberach

És te is tudod?

Izidóra

Ha mások észre vehetik, én legyek csak

Vak? – Bíberach, oh, szólj, tudná magát

Melinda elfelejteni?

Biberach

Talán. Hisz’ asszony.

Izidóra (dölyfösen).

Asszony? Te érzéketlen ember! és

Te is tudod közelről e nemet

Esmerni —

Biberach

Megtanultam, emberi

Elmém ezernyi baklövésivel.

Izidóra

Melinda e szerént —?

Biberach

Asszony.

Izidóra (méreggel).

S azok —?

Biberach

Az ördögökkel is elenyelgenének,

Ha nincsenek körülöttök férfiak. (Kitekint).

Jönnek! (A legnagyobb hidegséggel ott akarja hagyni.)

Izidóra (szemeit tenyerével elfedi).

Jaj a szemeknek, melyek ezt

Látják – jaj a szívnek, mely érezi! —

Oh Bíberach, ne hagyj el!

Biberach (visszaballag).

Érted azt

Is megteszem. – De térj ki most előlök!

Egyetlenegy tanácsadásom ez:

Kövesd Melindát, szép kisasszonyom,

S ne ess utána Ottónak nagyon.

Sok férfiak – tudom magamról – az

Olyat, ki könnyű győzedelmet igér,

Azért se’ szívelik; de légyen a

Meghódítás nehéz, már akkor ők

Csak puszta büszkeségből is belé —

Szeretnek.

Izidóra (megsértetve).

Ah te szemtelen! (Elsiet.)

Biberach (könnyű vállvonyítással).

Szegényke!

(Szünet után.)

Kár ilyen csinos főért, hogy a

Velő hibáz belőle! Benne van

Szép két szem, amely hódítón beszél;

Szép ajkak, édesen beszéllenek;

És még egy elcsábíthatóan beszélő

Szajkói nyelv – és minden, ami csak

Beszélhet, azt beszéli, hogy:

Az ész hibázik, a fejecske kong. (Elkullog.)

KILENCEDIK JELENET

Melinda s Ottó belépnek

Melinda

Távozz!

Ottó

Melinda!

Melinda

Távozz, mondom!

Ottó

Egy

Szót csak, Melinda —!

Melinda

Édes Istenem,

Mi lett belőle! —

Ottó

Énbelőlem?

Melinda

Ál —

Orcádból, undok ember! oh szerelmes

Jó Istenem, be megcsalatkozék!

Ottó

Oh én is – én is megcsalatkozék!

Melinda

Kiben?

Ottó

Melindában. Midőn bejöttem ez

Országba – mindjárt a szemembe tűntél.

Egy szív után esenkedék, hogy e

Szívem’ felosszam. A sok udvari

Szívek között – bocsáss meg – a tied volt

Legegyügyübb, ártatlanabb, Melinda!

Melinda

Úgy, úgy! ezért kellett tehát nekem

Ide jönni és ezért nem ille Bánk

Bán hitvesének a magányba’ lakni?

Mert udvarunknak nagy szüksége volt

Tapasztalatlan együgyű szivekre. Oh

Ez fáj – kimondhatatlanúl.

Ottó

Midőn

Fülöp király ölettetése végett

Gyanúba jővén, szenvedésemet

Elbeszéltem, oly szerelmes érzés

Csillámla kedves könnyeidben —

Melinda

Jaj, jaj, tehát azon könnyeknek!

Ottó

Engedj

Meg! vak valék, mivel szerettem. Ottó

Többé nem az, ki volt. Ottó oda

Maradt Merániában: más terme itt

Már általad, Melinda. Akkoron

Levék teremtve, amidőn először

Megláttalak; mint gyertya által a

Világ lesz – úgy valék melletted, úgy

Követtelek; s levésemnek legelső

Pillanatában eltünt lételem.

Vétek-e ez?

Melinda

Oh én csak sírhatok!

Ottó

Melinda, kéméld könnyid záporát!

És mégis – esküszöm – drágák ezek

Előttem és vigasztalói meg —

Átkoztatott jövendőmnek —! (magában)

Helyessen

Mondád, ravasz kölyök!

Melinda

Sajnállak. – Oh

Herceg! Szerelmem által egy lehet

Csak boldog és szerencsés – az pedig

Bánk.

Ottó

Oh bizonnyal az ő – egy boldog ember!

(Sóhajtva, Melinda lecsüggő keze után hajol, s azt

hosszasan homlokához nyomja.)

TIZEDIK JELENET

Bánk (az ajtócskán ismét visszajön).

Vad indulat, mért kergetsz vissza ismét?

(Meglátván őket, tenyerét szemeire csapja.)

Oh véghetetlen, szent könyörületesség!

(Erős muzsika; Bánk megijedve szédeleg ki, vissza az ajtón.)

Melinda

Ah oszlanak!

Ottó

Csak egy szót még, Melinda!

Melinda

Bocsáss!

Ottó (szavakat láttatik keresni).

Melinda! Oh mért kell nekem

Olyan nagyon szeretni, mint soha

Még nem szerethetett egy szív is! Oh

Mért kell nekem csak nyögni ott,

Hol minden érző szív megrészegedne

Örömébe’! – Mért hogy reményem, szerencsém

Vígságait haladja és szerelmem

Oly vágyakat nevelni kénytelen,

Melyek talán elmémtől fosztanak meg —!

(hevesen)

Lennél csak egyszer enyim Melinda, úgy

Az álmot útálnám, mivel szemed

Szememtől elvenné – a szelet, mert elragadná

Tőlem lehelleted’ – s a napvilágot,

Mert képedet csókolná tőlem el.

Eszelős szerelmem egy egészen új

Világot álmod őrültségiben,

Melynek csak Ottó a lakossa és —

Melinda. (Letérdel.)

Melinda (megretten).

Térdepelsz?!

Ottó

Előtted, akit

Imádok. Oh engedd meg gyermeki —

Báb-módra minden gondolatjaim’

Enyészni, és csak a Melinda édes

Nevével agyvelőm betölteni.

Melinda

S ő térdepel! – Bánk, Bánk emlékezek

Szavadra —

Ottó (felemelkedik).

Bánknak a szavára?

Melinda

Arra.

Midőn kezem’ megkérte, nem rogyott

Ő térdre —! szép se’ volt igen; de egy

Alphonsus, egy Caesar állott előttem.

“Szabad tekéntet, szabad szív, szabad

Szó, kézbe kéz és szembe szem, – minálunk

Igy szokta a szerelmes: aki itt

Letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít.”

Ő mondta ezt, ámító! és bizony

Bánk nem hazud: s ezért megvet Melinda.

(Egész bosszúval el akar sietni; de szemközt jön Gertrudis.)

TIZENEGYEDIK JELENET

Gertrudis az udvari asszonyokkal megjelen, s hol a bosszús Melindát,

hol a magát feltalálni nem tudó Ottót nézvén, egy ideig megáll

hátulról; végre szúrósan felszólal.

Gertrudis

Hogy sokszor oly hivatlan érkezik

Az ember! és – (indulattal) mi volt ez itt

Melinda?

Melinda (keserűn).

Édes – mulatság —!

Gertrudis

Nem reményleném!

Melinda

Mindent lehet. Köszönöm, nagyasszonyom,

Hogy oly kegyes valál s átláttad azt,

Hogy a bojóthi Melindának nem illik

Falun magányban lakni, mert nagyúrné,

S alkalmatosságot szerzél nekem

Ezzel (Ottóra mutat) sok édes múlatságra is —

Oh, mert hiszen Melinda együgyű!

(Szinte illetlenül elsiet.)

Gertrudis (ajkát harapva néz utána).

A kis majom harap (szünet). Negyed napig

Előmbe nem bocsájtatik.

(Járkál, végre az udvariakhoz szól.)

Magam

Fogok maradni. – (Azok elmennek.)

TIZENKETTEDIK JELENET

Gertrudis

Ottó! hát mi volt ez?

Ottó

Kedves királyi néném!

Gertrudis

Félre azzal!

Ottó

Ő – ő —

Gertrudis

Mi ő? mi ingerelte oly

Nagyon fel őtet?

Ottó

Szívem.

Gertrudis

Szíved?

Ottó

Az.

Gertrudis

Ottó!

Ottó

Mi lelt?

Gertrudis

Azt kérded, biborunk

Bemocskolója?

Ottó

Istenemre —!

Gertrudis

Mit?

Ottó

Tűrtesd magad —

Gertrudis

Ki vagy te? és ki én?

Az én anyám, s hazám Meránia

Szült téged? a nagy Berchtold vére így

Fajúlt el?

Ottó

Egyszer minden útakat

Számomra készíted – azután pedig meg —

Gyalázol!

Gertrudis

A célod nem; de a módjaid

Útálhatom. Magam készítek útat,

Mivel beteg testvérem megvidámítása

Volt késztetőm; nem tiltottam soha

Tőled szerelmet! Vidámság, öröm,

Minden csak a szolgálatodra volt;

S most fajtalan véred tilalmas úton

Melinda bírására csörgedez.

Itt áll ím a gyűlöltetett; s az a

Szép győzedelmes, kit meg kellett volna győzni,

Amott meg – útálván ezt, engem is

Kerűl.

Ottó

De hallgass meg!

Gertrudis

Meráni herceg —

Egy férfiú nem tud kifogni egy

Asszonyszemélyen; s egy Gertrudis – egy

Asszony tud országok felett megállni.

Ottó

Na jó! tehát lemondok róla.

Gertrudis

Le —

Mondasz? s te tudhatnád azt tenni? úgy

Lelkemre mondom hát nem is szeretted.

Ottó

Szerettem, esküszöm: de most eszem

Szólt fel.

Gertrudis

Hazudsz! – Az a tűz, melyet a

Természet alkotott az asszonyok

Szemébe, oly sebesen elragad,

Hogy azt csak egy nyájas szó is dühös

Lángokra gerjeszti s az erőtlen ész

Elhallgat: ekkor már az észbe bízni

Csak annyi, mint egy nagy tüzet csupán

Buzgó imádság által oltani.

Ottó

De könnyeit tekintvén —

Gertrudis (elkomorodik).

Sír is!

(Keserűen elmosolyodik.)

És

Te róla mégis le akarsz mondani?

Nem ösmered tehát az asszonyi

Szív gyengeségeit? sem a hanyatló

Virtusnak e fogásait? – Hiszen

Könnyezni kell, hogy áldozatja színlett

Becsét nagyítsa és a könny az a

Gyöngy, mellyel a halálos ágyba’ fekvő

Szép virtus ékesíttetik! Ki ekkor

Is még lemond, az oktalan – bolond.

Ottó (unatkozva).

Néném, tehát mi lesz kedved szerént?

Majd bíborunk bemocskolása, majd

Megvettetett szerelmem által a

Rád háromolható szégyen gyötör.

Gertrudis

Tudd meg, kicsinylelkű, hogy e dolog,

Ha Melinda érdemét temette volna

El, úgy kikergettetni kész lehetnék

Országaimból – és mégis, ha azt

Megérni kellene, hogy reám mutatva

Susogni hallanám: ni itt megyen

Gertrúd, az öccse kinek kontár vala

Melinda elszédítésében – Ottó!

Ottó

De Istenem! tehát szólj, mit tegyek?

Gertrudis

Te engemet megláncolál, s magadnak

Egy gödröt ástál, mostan mégis én —

Én húzzalak ki abból?

Ottó

Csak te, oh

Gertrudis! add tanácsodat nekem.

Hogyan lehessen enyim Melinda szíve?

Gertrudis (elsárgulva visszarezzen).

Hallatlan (Járkál; végre kikiált.)

Asszonyok! – — Megyek.

Ottó

Kegyes

Néném! (ölelni akarja Gertrudist).

Gertrudis (visszalöki).

Hah! Vessz el itt arany kalitkád

Ürében, árva bíboros teremtmény —

Mit gondolok veled! (Elsiet, az asszonyok követik.)

Ottó

Hah!

(A bosszúság és a szégyen közt habozván, végre kikiált.)

Bíberach!

TIZENHARMADIK JELENET

Biberach belép és parancsolatot vár. Ottó valamit akar mondani, de

ismét abbahagyja, ki is akar menni, de nem bír magával, és végre az

elmosolyodó Biberachon akad meg kérdő szeme.

Biberach (vállat vonít. Ottóhoz akar menni, de a kis ajtó figyelmessé teszi.

Végre megfogja Ottó kezét és az ellenkező oldalnak elejére kivezetvén ezt súgja):

Eredj utána – mutass előtte ki —

Derűlt tekéntetet – kérj engedelmet —

Mondd, hogy sokat hallottál a magyar

Feleségek állhatatosságáról – ez

Csak próba volt. Örömében még maga

Fog a királyné elvezetni hozzá,

S a résztvevésig úgy is megpuhult

Melinda tán öleléssel is köszön

El nem rabolt bizodalomért. Kikérsz

Elútazásod végpillanatán

Egy János-áldását üríteni.

Ott leszek én majd a pohárnok; a —

Vagy légy magad – ne, itt egy kis hevítő;

(Porokat ád által.)

Emez pedig nénédnek altató.

Ha ezt az álom elszólítja onnan

Te vissza is mehetsz Melindához megént —

(Elmosolyodik.)

Ottó (megrázkódik az öröm, félelem és Bíberach iránt való

útálat s szeretet között).

Irtóztató – de köszönöm. Úgy van! ő

Enyim bizonnyal. – (A királyné után siet.)

Biberach

Hogyha bőkezűbb

Lettél s fizettél volna, jobb tanácsot

Is adhaték. Most jobb lesz tartani,

Jó herceg, a magyarsággal. – No csak menj!

(Le akar egy székre ereszkedni, de mintha valami jobb jutott

volna eszébe, halkkal felemelkedik, és a belépő Izidórának,

Ottó után mutatván, a másik oldalon elmegy.)

TIZENNEGYEDIK JELENET

Izidóra fájdalommal néz mind a kettő után, azután elsiet Ottó után.

Bánk Bán (eléjön a rejtek-ajtóból meztelen fegyverrel; magán kívül

sok ideig tipeg-topog).

Hogy e tetem fagyos, hogy e szemek

Vakok, hogy e fülek dugúlva nem

Valának! – Egy királyné és – Melinda —

Oh, oh!

(Hidegülve.) Megént lehelhetek, megént,

És érzem azt, hogy élek. A homály

Eloszla – megvirradt – felébredék.

Irtóztató kilátás a jövő

Nappalra! – Vond ki lelkem, most magad

Azon setét ködből, mely eltakarta

Előled a világot s emberi

Vak bízodalomba szőtt! – És ilyen asszony

Őriz meg, oh magyar hazám? Hah, egy

Fertelmes asszony, kit, hogy ördögi

Érzésiben ne lephessen meg a

Jobb ember, érthetetlenül beszéli

Kétféleképpen gondolatjait. —

De hát Melinda! oh! hát a haza!

Itten Melindám, ottan a hazám —

A pártütés kiáltoz, a szerelmem

Tartóztat. – Énrám bíz a szúnnyadó

Gondatlan – énrám tevé le a

Szegény paraszt elfáradt csontjait:

Nem vélik ők a zendülést, mivel

Bánk a király személye – esküszöm

Meg is fogok felelni ennek, és

Habár tulajdon síromon fog is

A békességetek virágzani. —

Szedd rendbe, lélek, magadat és szakaszd

Szét mindazon tündéri láncokat,

Melyekkel a királyi székhez és

A hitvesedhez, gyermekidhez, oly

Igen keményen meg valál kötözve!

Úgy állj meg itt, pusztán, mint akkor, a —

Midőn az alkotó szavára a

Reszketve engedő chaos magából

Kibocsátja. – Két fátyolt szakasztok el:

Hazámról és becsületemről. A

Bocsánatot hörgés közt is mosolygom,

Ha ölettetésem ezekért lészen! – Egy

Mennykőcsapás ugyan letépheti

Rólam halandóságom köntösét: de

Jóhíremet ki nem törölheti.

Függöny

MÁSODIK SZAKASZ

Setét boltozat Petur házában. Hátul középen egy fekete asztal,

mely körül Mikhál bán, Simon bán s a békételenek ülnek, sokan pedig

körülöttük állanak. Petur bán az előlülő; a feje felett, a falon egy

kép függ, melyen egy a trónuson büszkén ülő asszony látszik. Mindenik

békételen mellett a székhez egy béfedett paizs van támasztva.

Nagy függő lámpás világít. Az előbbeni éjtszaka.

ELSŐ JELENET

Petur

A hajnal érkezik, s még mind csak ily

Határozatlanúl? – Szorongatást

Okoz talán a jó szerencse? vagy

Csak összetett kezekkel várakoztok,

Hogy majd helyettünk fog dolgozni a sors? —

Hát nem ti voltatok, kik oly mohón

Kapátok érc-pohártokat, midőn

Vagy három órával ezelőtt ivék a

Magyar szabadság hosszú életére!?

Úgy, Úgy! hiszen, meg kellett volna azt

Gondolni, hogy csak akkor mernek a

Kis gyermekek mást fenyegetni, a —

Midőn hiszik, hogy azt nem tudja senki.

Simon

Boldog, ki hisz: mert meg nem váltja a

Jelenvaló kisebb rosszat talán

Rosszabb jövendővel. Mi lesz hazádból

Akkor?

Petur

Megállja még az a sarat.

Simon

De mégis – úgy lehet, hogy elmerül.

Békételenek (dörmögve).

Igaz.

Petur

Hah! Ördög és pokol, biz’ úgy

Kívántok itt világosíttatást, mint —

Ha a dolog csak engem érdekelne,

És bőrötökre tán építeni

Magamnak egy uralkodást akarnék.

Simon

Mikhál, te szólj.

Mikhál (aki szundikált).

No mit? – csináljatok

Mit tetszik, és ahol közegyezéssel

Megállapodtok, ott megegyezek. (Ismét szundikál.)

Simon

Hm! csalhatatlan a közegyezés?

Békételenek (dörmögve).

Kérdés!

Petur

Tehát ti szűntelen csak

Visszhangi vagytok e szőrszálhasító

Fontolgatásinak? Mért jöttetek

Ide hát? vagy a pillantatnak közel —

Létébe’ kívánnátok visszamászni?

Oh gyáva lelkek! mondom: a jövő

Éjjelre.

Simon (homlokát dörgölve).

És olyan hamar.

Békételenek (nyughatatlansággal).

Hamar.

Petur

Zárt néki, míg nekünk nem adja ő.

Tű asszonyok kezében, nem királyi

Pálcánk – le onnan édes asszonyom!

(A felette lévő képet ellöki.)

Egy olyan teremtés, akinek nem ez

Hazája, – cinteremjeinkben a —

Kinek lenyúgodott szülői nem

Tevék le csontjokat, – ki gyermeki

Játékainkban is nem osztozott volt:

Bennünket az vajjon szerethet-é?

Békételenek (elevenebben).

Nem, nem!

Simon

De hátha mégis úgy lehetne?

Petur

Hallgass Simon! – Nem érdemes talán

Az, ami játékon forog, hogy a

Kockák vetésén kissé karjaink

Fárasszuk?

(Felkapván a mellette levő paizst, arról a takarót

lerántja és a címer rajta egy a trónus alatt vérében

fetrengő asszony.)

Im csak ide tekéntsetek!

Nem érdemes mászásra e derék

Szőlőgerezd? Nem érdemes, hogy a

Király megént király legyen? s nyakunkra

Ne hágjon a dölyfös Meránia?

(Mind bámulva vonják le mellettük levő paizsaikról a

takarót s mindeniken az előbbeni címer látszik.)

Egy véres asszony a királyi szék alatt. – — —

Nincs senki is? – no menjetek haza

Tehát s vegyétek fel magatokra a

Töredelmeseknek köntösét, ha ez

Vétek; s zokogjatok, mint a bolondok,

Kik vétkekért csapra ütik véreket —

Békételenek (felzúdulva kardot rántanak s az asztalra csapják).

Sokáig éljen a magyar szabadság!

Mikhál (felütődik).

Mi az? mi végződött?

Simon (ingadozva).

Én nem tudom.

Petur (egy szegletbe dobván a nála levő paizst).

Le a királyi székből asszonyom!

Békételenek

Véressen is!

Mikhál

Mit? Oh nagy Istenem!

Petur

Mi lelt öreg? – vagy úgy! Hát a jövő

Éjjelre —

Békételenek

Pártütés!

Mikhál (felugorván, egyik széktől a másikig tántorodik).

Hah! Pártütés?!

Petur

Utálatos beszéd! nem pártütés —

Kicsikart szabadság! – csak nyúgodj, öreg.

Mikhál

Oh nyughatatlan éjtszakám! Simon,

Petur – ti – emberek! – Irtóztató

Álomba rengettetek el engemet.

Mikhál – öreg! mi lett belőled? – ébredj!

(Magát mellénél rázza.)

Petur

Csak csendesedj! neked semmit se kell

Csinálni —

Mikhál

Oh, bán, bán, ez már gyalázat!

Simon, Simon! te is közöttök? oh nem!

Simon

De hátha mégis —

Petur

Ő is fegyveres —

Társunk —

Mikhál

Csalárd vagy bán: az én öcsém ő?

Uram teremtőm szánj! mire

Jutottam? (Térdreesik.) Irgalom meg irgalom,

Irgalmas Isten! Ah, hová jutottam!

(Elhanyatlik.)

Simon (felfogja).

Bátyám!

Petur

No, hagyd el, üljetek le csak.

A vének ollyak, mint a gyermekek,

Kik mindenért sírva fakadnak. Nem is hal

Ő meg.

Simon

De hátha mégis úgy lehetne —?

Az Őr (kívül).

Ki vagy?

Szózat

Szabad magyar.

Az Őr

Mi jelszavad?

Szózat

Melinda.

Petur

Jön.

Békételenek

Ki az?

Simon

Melinda?

MÁSODIK JELENET

Bánk (betoppan).

Bánk.

Az Isten e gyülekezet álmodott

Céljával, az, ha elsül, és igaz, jó.

Petur

Nem álmodott ez, elsül, és igaz, jó.

Bánk

Úgy hát szerencsét kívánok.

Petur s a Békételenek

Köszönjük.

Mikhál (feleszmélkedvén Bánkhoz siet).

Bánk, kedves, édes öcsém! Isten hozott

Egy ősznek oltalom-pajzsúl! Te ments

Meg engem e haramiák közűl.

Bánk (kardjához kap).

Haramia?

Békételenek

Hogyhogy?

Petur

Semmitől se tarts, bán!

Bánk

De hát miért reszket ez az ősz?

Petur

Mivel

Csak gyermek.

Mikhál (égre vetett szemekkel).

Oh, uram, bocsásd magadhoz

E gyermeket, s adj neki jó éjtszakát!

Bánk

Öreg! világosíts meg e dologban.

Mikhál

Úgy vélekedtem, hogy Peturnak egy

Vitézi társaság lesz célja, mint —

Hogy a Kalandosok már elhagyatnak.

Azonban képzelhedd érzésimet

Midőn felébredék s kiáltani hallom:

Le a királyi székből! – Pártütés!

Bánk (egészen kirántja a kardját).

Való tehát?

Petur

Nem egészen. Csak hogy egy

Asszonynak engedelmeskedni nem

Fogunk.

Bánk

S miért?

Petur

Miért? miért? te kérded

Azt bán? szegény lélek, sajnálhatom

Szép gyengeséged.

Bánk

Gyengeségemet?

Petur

Ne erőszakoskodjál magadon! Tudom

Én jól, hogy elvesztette lelked egy

Részét arany nyugalmának. – Panasszát

Nem hallod elnyomattatott

Hazádnak és nem látod, mint potyog

Hazádfiának orcáján le könnye? —

Ez a merániaknak izzadoz;

Amaz merániaknak a hasát

Hizlalja vérverejtékével; ez

Bőrét siratja, mert merániak

Takargaták be abba testeket.

Román ugyancsak zendítő vala

Meg is fizette Zavichosztnál halállal;

De a szegény Miciszlavic Miciszláv

Mit véte, e meráni büszke asszony

Hogy tartományait kívánja el?

Bánk bán! barátim! a szülők Polyák —

Ország felé néznek kisírt szemekkel,

Mert tán fiuk Endrével ott veszett,

Azért, hogy egy ötesztendős gyerek

Nyerhesse a galíci tartományt.

Légy boldog, Endre! ha te királyi pálcád’

Kezébe adtad asszonyodnak, és

Jóságodat dicsérni hallván, úgy veszed

Incselkedését, mint jó pénzt – íme:

Alattvalóid így segítenek.

Bánk

S mit véte nektek e meráni asszony?

Petur

Oh bán! ez a derék asszony nagyon

Értett azon közönséges szokáshoz —

De engemet csak nem fog lépre csalni —

Jól tudta ő azon mindennapi

Fogást, miképp kelljen az alattvaló

Nagyoknak orrára az édes reménység

Üvegszemét nevetve tenni fel;

De úgy, hogy azt ők észre sem vegyék —

Az ollyanoknak, mint te vagy, nagyúr,

Ő rang, igéret és aranyhegyek

Zacskóba zárt szelével el tudá

Mázos kegyelmét osztogatni,

S a jó bolondok, hogy helyét találják,

Kiveték zsebekből ön vagyonjokat.

Bánk

Amit magok vetettek el, királyok

Vérén vegyék meg azt ismét?

Békételenek

 Nem úgy van.

Petur

Mi a királyt imádjuk – ámde egy

Endrében – egy férfiú-királyt imádunk,

Meráni asszony nem kell itt soha.

Békételenek

Nem, nem!

Petur

Görög, gubás, bojér, olasz,

Német, zsidó, nekem mihelyst fejét

A korona díszesiti, mindegy az,

Mert szent előttem a királyom, és az

Asszonyt becsűlöm – ah, de mégis annak

Én engedelmeskedni nem tudok,

Nem, nem tudok, mint Endre a királyunk! —

Midőn Pozsonyvárban Erzsébetet

Általvevé Lajos thüringi herceg

Számára a követség – oh mikép

Állt ottan ő! Egész ország csupán

Nyelvén lebegni láttatott: “Köszöntöm

Uratokat (így szólt), mondjátok neki,

Hogy ezen csekélységgel elégedne meg;

Ha Isten éltet, még idővel a leg —

Több drágaságokkal fogom tetézni,” —

S kirakta a szörnyű sok kincseket,

Amelyeken Thüringia elvakult.

Hogy álla ottan Endre, hátul egy

Szegletben – Endre, a magyar király! —

Pirúlva morgott a magyar, s te Bánk

A köntösét rántád, hogy előbbre menjen. —

Sírt bennem a lélek, hogy a pazarlást

Szemléltem és minden magyar szeme

Könnyekbe lábbadt. – Honnan volt az a kincs?

Bánk, nem felelsz? – Tulajdonunkat el —

Vevé s od’adta a hazájabéli

Cinkosinak, s kihúzta a szegény

Magyarnak a kezéből a kenyért s azt

Megette a meráni fegyveres.

Lerontatá atyáink várait,

S meráni fegyverest rakott oda;

Elszedte hivataljainkat és

A puszta bán-névvel cifrázta fel.

Eckbert, az öccse, alig törölte le

Fülöp királynak a vérét kezéről

S itt a scepúsi földet elnyeré.

Berchtold az üstökét se tudja még

Befonni, s már érsek, bán, vajda s Bács —

Bodrog megyékben főispán leve.

Bánáti Bertalan kihal fimag

Nélkül: s ez asszony egy jött-ment Jerindó

Di Vegliát atyafivá teremt —

Bánk

Igen – de Ráskai Demeter, pohárnok —?

Petur (megütközik s ajkát harapja).

A sógorom? Hm! A derék s hasznot —

Hajtó pohárnok a vámot valóban

Elnyerte Újfalun, mert szorgalommal

Töltötte a királyné kancsóit. – Sokáig éljen!

(Egy kancsót magasan felemel, azután kiönti a földre.)

Mikhál

A gyermekek tapossanak anyjokon,

Midőn az atyjok messze tartományban

Fárad szerencséjek miatt? – Gonoszság! —

Petur

Minő szerencséért? hogy enged egy

Asszony kevély áhítozásinak

S Kálmánnak, a fiának, hogy dobot,

Vagy egy kicsiny kürtöt nyerhessen – űzi

Galiciából el Miciszlavict?

Bánk

És így hazátok elbúsultjait

Játszani akarjátok s királytokat

Úgy tenni a királyi székre, hogy

Gertrúdis estén szíve megrepedjen?

Fájdalmiban megölni érzeményit,

Hogy társitoknak könnyeit soha

Se lássa többé, – egyszersmind szeretni

Is, ölni is szándékoztok; mivel

Gertrúdis éppen a király maga!

Petur

Ne élne vissza hát azzal s ne kapna

Vasas marokkal a magyar javak

Közé; mivel részemről én bizonnyal

Orrára kész vagyok koppintani.

Békételenek

Mi is!

Bánk

De ő azért mégis csak az marad.

Petur

No nekem ugyan nem az! ha egyszer ő

Rabló, királyném is megszűnne lenni —

Ezt esküszöm, míg Endre élni fog.

Meg kell erősítenie régi (szent

Első királyunktól kitett) szabadság —

Beli jussainkat; vagy ha megmutatja,

Hogy a hazám boldogságán segít

Ezen szabadság eltörlése – egy szót

Se szólok: ámde míg ez a szokás,

E század, Árpád vére, a magyar

Érzés, magyar javak virágzanak,

Mindaddig azt fogom kiáltani; üsd az

Orrát, magyar, ki bántja a tied’!

Békételenek

Üsd, üsd!

Bánk

S ezen szokást tekintve, mi

Szükség setétben bódorogni? Ha

Törvény s szokás szerént cselekszetek, nem

Csak én, hanem minden magyar segítő

Kezét sietve nyújtaná —

Mind (Peturon kivül mintha hályog esne le szemökről).

Igaz.

Bánk (csendességgel).

Az őseink becsülettel s vitézi

Lélekkel estek egykor el, kicsiny

Vagyonoknak elnyeréséért, vagy inkább

Értünk: s mi azt mostan magunk javára

Tartsuk hazánknak omladékain?

Azokon; mivelhogy zendülésbe’ nem

Fog-é kiömleni az ártatlanok —,

A felebarátjainknak vére is? mely

Bugygása közben fogja a szabadság

Jajos tüzét átkozni – hörgeni.

És tagja légyek e rossz társaságnak

Itt én is? ártatlan vért ontani

Segítsek? és abban eszköz legyek, hogy

Jajgasson a szabadságunk miatt

Szegény magyar hazám? —

Az éltöket s a nyúgodalmokat

Kockára tégyük polgártársainknak,

Kik, mint szülőinket, bennünket is

Táplálnak! – És miért? mivelhogy ez

Asszonynak a hatalma bűntetetlen

Teszi azt, mit a közönséges zsivány

Talán fizetne életével is?! —

Vétkűl tulajdonítsuk azt neki,

Hogy a felekzetét jobban szeretné,

Mint a magyarságot? – Ha németek

Között közűletek király lehetne

Egyik, nem elsőbb volna-e előtte

Még ott is a magyar?

Békételenek (gondolkozva, dörmögve).

Hisz az való.

Bánk

És ennek ellenét kivánja még —

Is mindenik; sőt azt akarja, hogy

Úgy tégyek én is. – Nem, magyarok! soha

Azt tenni nem fogom. Való, hogy engem

Az emberek bolondozása meg —

Mulattat; oh, de a vérekbe és

Az életekbe forró ösztönöm

Markolni nem kíván, se játszani. —

Hogy Bánk leüljön a setét szövetség

Gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb

Mint Bánki sértődés kivántatik.

Békételenek (egymásra nézvén).

Jól, jól beszél.

Petur

Nem jól beszél, ha mondom.

Simon

Ispán! de hátha mégis úgy lehetne —?

Bánk

Ha oly hatalmatok lehetne is,

Mint volt Leventa- vagy pedig Kupának —

De nékik is elsűlt-e?

Simon

Mikhál! gyerünk!

Mikhál (örömmel).

Öcsém!

Békételenek (mind felkerekednek).

Gyerünk!

Petur

Pokolba! hát talán nem

Esküdtetek meg itten?

Békételenek (ismét le akarnak telepedni).

Az való!

Bánk

Kérlek, ne bántsd őket, különben én

Tőlük fogok kivánni egyet itt

Mindjárt. Ne engedj jönni annyira —

Úgyis felelned kell még egyre – egyre,

Mely őrülésre hoz: de félre ezt

Most egyszer! – Emberek, jertek velem!

Előbb való a hit parancsolatja;

Istennek a kenettje egy király felség.

Békételenek (Bánkhoz állanak).

Petur (eleikbe futván).

Az Istennek kenettje Endre, nem

Gertrúd! ez a rabló az nem lehet!

Azért csak érjem el, torkon fogom,

S királyi széke kárpitjának a

Zsinórjával fojtom beléje lelkét.

Mint vizözön zúgok mindenfelé,

S ahol találom, ottan rontom öszve

Ez asszony annyit átkozott fejét.

Bánk

Várdán, belőled most a nemzeti

Rút gyűlölet, nem az igazság beszél.

Jertek velem, magyarok! szánjátok őtet,

Mert nem gonoszságért gyűlöl, hanem

Azért, mivel más más köntöst visel.

Mind

Gyerünk!

Petur

Kiholtak szabadítóid, oh

Te vasravert hazám? no nyeld le a bilincsed

Jajgatva s edd magadnak a halált!

Nem kényszerítelek – magam is tudok

Hóhérja lenni azon utálatosnak! (El akar.)

Bánk

Megállj! – Ezen haza- s felségárulót

Láncokba verjétek – parancsolom.

Én, a király személye, én – maga

Parancsol Endre a király! —

Petur (Bánk lábaihoz hajol).

Királyom!

Bánk (elérzékenyedve felemeli).

Petur, Petur, kedves bátyám, ölelj meg!

Látod, hová tud téged csak neve

Is vinni Endrének! ládd, mint buzogsz

Érette, mégis a szívét akarnád

Kitépni! – Hát jut-é eszedbe még a

Testvéri háború? Te ott is Endre

Pártján valál, – s midőn jószágidat

Elszedte Elmerik király —

Petur

Eressz!

Bánk

Hozzám jövél szökésed éjjelén,

Még egyszer elmentünk a cinterembe

Együtt – lerogytál ott atyádnak a

Sirjára, s azt mondád: “Igazad vala

Atyám, – az Isten nem segít soha

Felkent királyok ellen! Nem maradt

Semmim, csak egy szivem: már legyen a

Föld, melybe’ nyugszol, akárkié; de sirod

Ölelése s e mondás enyim marad.”

Petur (Bánk nyakába esik).

Öcsém! – az Isten nem segít soha

Felkent királyok ellen! – Már legyen

Akárkié a föld és a vagyon —

Egy szív marad; s így – szent haza, békesség!

Mind (Bánkhoz tolakodnak).

Az – békesség! —

Mikhál

Öcsém! Uram-teremtőm!

Bánk (mintha mind egybe akarná ölelni).

Oh Endre! győzedelmeskedj te bár

Országokon; de ilyen győzedelmet

Mint Bánk neked nyert most, nem nyersz soha!

Az Őr (kívül).

Ki vagy?

Szózat

Szabad vitéz.

Az Őr

Jelszód?

Szózat

Melinda!

Bánk

Melinda! oh, ki gyógyít engemet meg?!

Mind (egy oldalra tolódnak).

Hah! árulás!

HARMADIK JELENET

Biberach (jön).

Csak Bíberach.

Békételenek

  Hah! halj meg!

Biberach (nyugodtan visszalép).

No lassan! ejnye milliom! biz úgy

Nekem estek, énhelyettem hogyha itt

Más állna, tán a nyavalya is kitörné.

Kedves vitézek, csendesen! biz’ az

Ördög nem alszik! – ej, szégyen, gyalázat

Kardot ragadni! (Csalfa alázódással).

Egy magyar csak egyik

Bajúsza végével pokolba űzhet

Egy ily szegényke németet.

Simon

Melinda!

Mikhál

Hol loptad el húgomnak a nevét?

Biberach

Ahol magát más lopta: a királyné

Dombérozó mulatságában.

Bánk, Mikhál, Simon

Ember!

Biberach

No hadd beszéljem hát magam ki; de —

(Igazán megszeppenve).

Ördögbe is! valóban most eszem’

Fel kell tekerni – átkozott hajón evez szerencsém,

S elül, hahogy reája nem vigyázok.

Bánk

Kóbor! hogyan jött a Melinda név

Nyelvedre?

Biberach

Páh! tehát mégsem tudod? —

De igaz! hisz a királyné prüszkölő —

Becs-rang-porától egész bolondulásig

Elszédültél te. No de, szó ami szó,

Ők szépen is fogának a dologhoz,

Úgymint: “Nagyúr – ej – Bánk bán – így, meg így;

Nem illik, ország első nagyja, hogy —

Így meg-meg így.” – Felhozta hát ide

Szép együgyű feleségét a nagyúr,

Bármint dörömbözött szerelme-féltő

Nagy szíve.

Bánk

Ember!

Biberach

Csak csendesen, óh

Bán most az egyszer úgy kell már viselni

Magamat, hogy a hajlandóságodat

Megérdemeljem; mert ebűl leszek.

Ládd bán, sokan tudták ezt a regét;

És ha igazat kell szólni, addig én is

Sípot faragtam nádatok között,

Míg benne ülhettem s hiú szemekkel

Néztem magam körül – nevetve mást.

Véletlen így tanultam azt ki, a —

Mit szorgalommal sem tudtak sokan.

Ispán uram, te oly merőn tekéntesz

Reám, s nem tudod, hogy csak ezen éjtszakát

Lett volna szükség el nem lopni Bánk bán

Nagyúrtól, és hogy addig, míg ti itt

Vele vagytok – otthon Ottó és Melinda —

Bánk, Mikhál, Simon (egyszerre).

Melinda, húgom? Fattyú megöllek!

Biberach

Ezt ugyan bizony

Szolgálatomra nem reményleném.

Ládd bán: királyod a kezedbe adta

Egész hatalmát; s így hogy egyikének,

Vagy másikának útjában ne légy,

El kelle ország-vizsgálásra menned.

Petur (mérges kacajjal emeli fel ökleit).

Gyalázat! Ellágyulhattam? – No Bánk,

Hát nem kacagsz velem?

Bánk (összecsapván kezeit).

Pokolbeli

Irtóztatóság büntetései —

Földünkre jöttetek hát már? hiszen

Ni, itt világos egészen, amit én

Üres fejű ki nem tudtam találni? —

El, a királyhoz – a császárhoz, – a

Pápához elmegyek s hogy elpiruljon,

Lerántom e parázna bíborosról

A szép álorcáját kacagtatón.

Oh, légy velem hidegvér, légy velem!

Ne hagyj el állhatatosság! hogy merőn

Nézvén szemek közé, becsűletes

Tekintetemnél elvakúljon a

Szentségtörő. Meggyilkolom ott előtte

A bíboros gazembert; és ha a

Vesztőpiacra hurcolnak, kiáltom:

Azért jutott hóhér kezébe Bánk, mert

Hitvesse virtusát bosszúlta meg!

Biberach

Páh, milliom! bizony tán nem tudod,

Hogy csóka csóka-társának szemét

Ki nem kaparja? mert ám mintsem oly

Nagyot bokázzon a bíbor, bizonnyal

Előbb feláldoznak tíz Bánkot is.

De gyilkod is haszontalan fened:

Az útakat jól tudjuk elállani;

Vesztőhelyet se fogsz te látni, hogy

Ottan rikolthassál, – az ily rikoltót

Titokban szokták ám eloltani.

Bánk

Német! te megnyitottad a szemem!

S ily kábaságot akartam tenni? – Nem!

Szeggel szeget! hisz a tilalmas és

Megengedődhető ravaszkodás

Úgy állnak el, mint a hazug s igaz.

Megmenthetem talán még – nemde, oh

Szólj, Bíberach, lehetne még talán

Meggátlanunk? szólj, szólj!

Biberach (öklét összeráncosított homlokához nyomván, igen mély,

de rövid gondolkozás után).

Talán. – Gyerünk!

Bánk

Ember! ha még késő nem volna – oh

Angyal! szerezd meg üdvösségemet. —

Ne menjetek széjjel mindjárt barátim,

Hogy megtaláljalak, hahogy talán

Lehetne szükség rátok – (Mikhálhoz). Ősz, remélj

Egy nyúgodalmas éjtszakát.

Mikhál

Uram,

Szent isten! adj te!

Mind (morogva).

Ámen. Úgy legyen.

Simon

Szabadítsd szerette húgomat, Melindát!

Bánk

Csak egyszer őtet a kezem közé

Vehessem, oh mikép fogom kacagni

A gyáva herceget; s ha húsomat

Lerágja a kerítő asszony, akkor

Még csontomon is elviszem Melindát,

Hogy elhagyattatott helyen legyen

Inkább kenyéren s vízen, mintsem itt

Pompában, bíbor és a hermelin

Bemocskolásra eszközül vettessen,

S szolgáljon egy bujának, akinél még

Drágább s becsesb előttem a kutyám. (El)

Biberach (maga eleibe dörmögve, követi).

És – jó ez is. Egyik csak nyerni fog! (El)

Petur (egy ideig merően nézi mindnyájokat, kik elgondolkodtak).

No – üljetek le hát – azt mondta, hogy

Maradjatok. —

Mind (székekhez ballagnak, leülnek, s az asztalra békételenül

könyökölnek. A többiek körül-körül a fal mellett levő padokra

telepednek, és vagy térdekre bókolnak, vagy fejeket hanyatt a

falnak támasztják.)

Jó, jó! Maradhatunk.

Mikhál

Bojóth! Bojóth! – Kopácsolásokat

Lelkem menyasszonyi ágynak gondolá;

Pedig becsűletünknek egy koporsót

Szegeztek, Oh Melinda!

(Bánatosan lehajtja fejét s végre elszunnyad.)

Simon (mellé ül).

Még hiszem,

Tán jóra fordulhat minden (Maga elébe néz.)

De hát

Ha nem? Kevély spanyol szív, hol maradsz? —

Hamar tünő örömremény, mi vagy

Te? játszi képzete a kívánkozó

Észnek: – mosolyg s – meghal. —

Petur (az ablaknál egy székbe vetette magát).

Jó éjtszakát!

Mind (anélkül, hogy megmozdulnának, dörmögik).

Jó éjtszakát!

Petur (magába morog).

Virrad. – Nem úgy, nem úgy

Ti földi istennék! ne gondoljátok azt,

Hogy minden irtózik hatalmas hangotoktól!

(Hirtelen visszateként.) Hát alszotok?

Mind (lassabban).

Jó éjtszakát! —

Petur

Aludj,

Mohón kilobbant hazafiság! —

(Elragadtatva néz ki a hajnalcsillagra.)

Dicső fény —

Csillag! (Hirtelen gúnyolva.)

Lopott fény! – ej! – (Lassan.)

Jó éjtszakát!

Függöny

HARMADIK SZAKASZ

Melinda szobája

ELSŐ JELENET

Bánk (az asztalnál állva kezére bókolt).

Hazudsz!

Melinda (előtte térdepel).

Igen; mióta hitvesed

Megszünt Melinda lenni, mindenik

Vétek lehetséges. Hazudni? óh!

Oh vajha angyalom lehetne az.

Bánk

Mit térdepelsz? az Isten nincsen itt —

Állj fel! beléphet egy meráni állat,

És azt hihetné: őtet illeti.

(El akar menni, de ismét visszajön.)

Hát nem cselekszed?

Melinda (térdein eleibe csúszik).

Ölj meg engemet

Bánk! ölj meg engemet —

Bánk

S egy semmi asszonyt!

Melinda

Oh Istenem! de én nem az vagyok.

Bánk

Ártatlan? és az udvar nyelve e

Névvel nevezte-é becsűletem?

Melinda

Nem, azt ne mondja az udvar, mert hazud

Mindenkor – ez ne mondjon engem annak,

Ah, én szerencsétlen személy vagyok!

(Lerogy a földre.)

Bánk (felemeli).

Szegény, szerencsétlen Melinda!

(Merően néznek egymásra.)

Mit

Akarsz? Mi kell? tehát engemet, mint

Egy Tantalust az el nem érhető

Végcél után csak hagysz kapkodni? – Sírsz?

Felelj; de szóval, és ne így! hiszen

Szép könnyid elbúsíthatnák az ég

Lakosait, s az angyalok magok

Szánnák kigördüléseit. Elveszek, s én

Igy férfi nem vagyok. (Elereszti.) Még sem hiszek.

Ottó, s Melinda, egyaránt örültek! —

Melinda (térdeit kulcsolja).

Bánk, Bánk! Taposs meg legalább engemet!

Én bűntelen vagyok. Oh, ne mondd meg ezt

Testvéreimnek: nem feleség – anya.

Bánk (belök egy oldalajtót).

Te átkozott kis alvó, mit mosolyogsz?

Melinda (sikoltva felugrik).

Ember, tudod te, mit mondtál fiadnak

Most? – Átkozott! – (Merően néz maga elébe.)

Atya-átok egy anyáért!

Bánk

Mint vándor a hófúvásokban, úgy

Lelkem, ingadoz határtalan

Kétség között, s eszem egy nagy óceánban

Lebeg, veszejtve minden csillagot.

Melinda

Atya-átok egy anyáért! – Kábaság!

Ha a szegény hold férjhez adja szép

Leányait, mondjátok, hogy királyi

Lakadalma van két nyíl-lövésnyire.

Bánk

Boldogtalan! —

Melinda

Jó név. Pokolbeli

Tűz ége csontjaimban s a királyné

Aludni ment – álmos volt. Ébredezz!

Add vissza gyermekem, te nagy királyné!

(Elsiet.)

Bánk

Menj, menj hová a történet viszen! – —

Úgy, úgy! aludni ment – álmos vala.

Helyes, helyes, meráni asszonyom! – Nap

Küldd oktalan Phaétonod, hogy a

Világot öszve meg-meg öszverontván,

Pörköljön engem is pokolra le!

De istenemre, lehetetlen mégis ez —

Nem! nem lehet! Tanácsot álmod e

Szív, s a kimérhetetlen irgalom

Által susogja azt a jó reménység

Lelkembe: nem lehet. – Setét remény!

(Karjait kinyújtja az ablakon, ölelve.)

Ne rontsa ezt el a világod, oh

Auróra!

Hiszen Melinda úgyse tudja, mit

Beszéle – — ég, és föld! de hát ki az

Oka, hogy szegény nem tudja mit beszél?!

És a királyné álmos volt! – Nem-é? (Megijed.)

Hah!

Mely gondolat lesz agyvelőmben első

Zsengéjekor már meghatározás? – —

Épülj fel! Izmosodj meg, gondolat! —

Veled épül ismét csak fel, örök lenyugtom

Felett, megéledő becsületem! (El akar.)

MÁSODIK JELENET

Izidóra (felszakaszt egy oldalajtót, dölyfösen kilép).

Kiállhatatlan!… Elfelejtkezél

Rólam, gyalázóm? Úgy hát zárodat

Kitörve karjaimmal, megmutassam,

Hogy Bendeleiben Egenolf vére foly

Ereimben? és – nagyúr, ki adta azt a

Hatalmat, engemet hogy itt bezárj?

Bánk (csak maga elébe néz).

Ha engemet Prometheusom csak egy

Hangyának, és az égi tüzet talán,

Még abban is sajnálva, hogy hideg

Szerszámnak alkotott meg volna, úgy

Szolgálatodra tán lehetne hangom —

Izidóra

Nagyúr! királynénak barátja a nevem.

Bánk (elébe mutat).

Nézd, nézd az árnyékot – hallgass oroszlán,

Az a királyné – oh hazug! csak árnyék.

Izidóra

Bán, bán, mi lelt téged? – Nagyúr, mi lelt?

Könyörületességből felelj —

Bánk

Ki innen!

Izidóra

Megengedek, mert meg vagy háborodva.

(El akar.)

Bánk

Egy szót csak irgalmas lélek: hiszem,

Éjjel Ottóval még a mulatság

Után soká beszéle a királyné —?

Izidóra

És a kegyelméből csaknem kijött:

De majd Melinda megbékélteté. (Elsiet.)

Bánk

Kígyói nyelv! – Megbékélt; álmos is volt!

Szépen kidolgozott csalárdkodás —

Igy megcsalatva egy pokolbeli

Kísértet által, akitől levésekor

Már úgy megundorodott az alkotó,

Hogy félben hagyni dolgát kénytelen volt.

HARMADIK JELENET

Tiborc (bizodalom s félelem közt besompolyog).

Bánk bán, nagyúr! jó reggelt.

Bánk

Útonálló!

Tiborc

Igazán? lehet meglátni képemen?

Bánk

Minek is becsület emberek között!

Tiborc

Való igaz; megőszült a fejem.

Bánk

Miért?

Tiborc

Időm eljárt, jaj s panasz közt.

Bánk

Azért teremtettem —

Tiborc

Köszönöm. Ma már

Nem háborogsz úgy, mint az éjtszaka.

Bánk

Munkálkodó légy, nem panaszkodó —

Tiborc

Oh, istenem! tekéntenél csak egyszer

Házamba – élve látnád a panaszt

Előtted. Mért valék becsűletes!

Holott gazember lévén, mostan is

Tied lehetnék.

Bánk

Mely boldogtalan

Az, akinek bármely bilincsei

Boldogtalan módon oldóznak el!

Tiborc

Oh, mint örültem, hogy szabad levék!

Bánk

Mikép örültem és bilincseimnek!

Tiborc

Hiszen való, hogy jó is az: de már

Mióta a merániak —

Bánk

Hah! – oh!

Tiborc

Sok pénzre van szükségek: és mivel

Mi annyit adni nem tudunk, tehát

Sovány nyakunkra izmaelitákat

Ültettek – ez már égbe kiált.

Bánk

Piha!

Tiborc

Míg tűrhetém, tűrtem becsűletessen:

Most már gazember is lennék; de késő —!

Ősz fő, kiszáradt kar: hová megyek?

Bánk

Haramia – nincs itt más kigázolás.

Tiborc

Ma éjtszakán először kezdtem el

Próbálni azt a mesterséget; oh

Hiszen beteg feleségem és öt éhes

Porontyaimnál szívem majd kiugrott.

De látja isten, hogy nem értem azt.

Lenn a királyi ház előtt soká

Ólálkodék. Vígan valának abban.

És sokszor azt vettem csak észre, hogy

Nyelvem kiöltém, mintha azt akarnám

Felnyalni, amit ott fenn ellocsoltak.

Akkor lopózkodtál be a kapun —

Hallám az őrzővel beszédedet —

Én is tehát utánad mentem, és

Mivelhogy azt meg tudtam mondani:

Ki ment be oly titokba, mindenik

Azt hitte, hogy Bánk bánhoz tartozok.

Bánk

Pih! minden e szerént tehát hamis

S megcsal, – keresse bár az ember a —

Hol akarja – legtisztábbnak mutassa

Magát, de egyben mégis mocskos az.

Tiborc

Mért bélyegez meg a szükség vele!

Bánk

De hogyha jól meggondolom: maga

A tiszta hívség, oh! – de, ej, mi meg —

Gondolni is való van itten? a

Hívség? Kisértet, melyről minden ember

Fecseg; de még nem látta senki is.

Tiborc

No, édes istenem! Ismét azt hiszem, hogy

Velem beszél. —

Bánk

Beszélj, beszélj; igen

Jól hallom én panaszod; de magam

Panasza is beszél —

Tiborc

Uram teremtőm

Még a nagyúrnak is van? – No hát

Nem vétek a szegény Tiborcnak, egy

Titkos szövetségben hitét letenni.

Bánk

Ha! – ezt hogy elfelejthetém – istenem!

Tiborc

Van más kigázolás? – vitézkedést

Ugyan ne várjanak tőlem; de hisz’

A háborúban szabad fosztani.

E gondolat legjobbnak látszatott.

Bánk (búsan néz ki az ablakon).

Magyar hazám! —

Tiborc

A jó merániak

Azt háború nélkül is megteszik; mert

Hisz’ a zsidók eleget fizetnek; a —

Kiket tulajdonképpen tán nem is

Lehetne embernyúzóknak nevezni,

Nyúzásra bőr kivántatik, holott

Azt a merániak magok lehúzták

Már csontjainkról; így tehát ezek

A húsba kénytelenek bemetszeni —

Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de

Hisz’ arra nem szükség hallgatni, csak

Haszon lehessen. – S a nagyasszony —?

(Keserű megvetéssel lódítja el a kezét.)

Bánk (fejét az ablakfához nyomván).

Oh!

Tiborc

Ő cifra és márványos házakat

Épittet; és mi – csaknem megfagyunk

Kunyhónk sövényfalai közt —

Bánk

Átkozott!

Tiborc

Ő csorda számra tartja gyűlevész

Szolgáit! éppenséggel mintha minden

Hajszála egy őrzőt kivánna; sok

Meránit, olykor azt hinné az ember,

Hogy tán akasztani viszik, úgy körül

Van véve a léhűtőktől, s mi egy

Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.

Ő táncmulatságokat ád szűntelen,

Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy

Keresztelője volna: és nekünk

Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az

Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy

A tartozás mindjárt eszünkbe jut.

A jó merániak legszebb lovon

Ficánkolódnak – tegnap egy kesej,

Ma szürke, holnap egy fakó: – nekünk

Feleség- és porontyainkat kell befogni,

Ha veszni éhen nem kivánkozunk.

Ők játszanak, zabálnak szűntelen,

Úgy, mintha mindenik tagocska bennek

Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk

Kéményeinkről elpusztúlnak a

Gólyák, mivel magunk emésztjük el

A hulladékot is. Szép földeinkből

Vadászni berkeket csinálnak, a —

Hová nekünk belépni nem szabad.

S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény

Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk

Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,

És aki száz meg százezert rabol,

Bírája lészen annak, akit a

Szükség garast rabolni kényszerített.

Bánk

Hogy úgy van!

Tiborc

Ők monostort, templomot

Építenek, hol úgy sípolnak, úgy

Megzengenek, hogy a zarándokok

Táncolni kénytelenek a sáros útcán;

Nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,

Melyben magát az ember egy becses

Védszent előtt mutathatná meg a

Templomban.

Bánk

Oh, buzogj vér! csak buzogj!

Tiborc

Hahogy panaszkodni akarunk, előbb

Meg kell tanulnunk írni; mert az ily

Szegény paraszt az úr elébe nem

Mehet be többé – úgy rendelte Béla

Király, s merániak hasznát veszik —

Hisz’ öszvekarmolázná a szegénynek

Patkója a szép síma padlatot!

S ha tán utolsó fillérünkre egy

Törvénytudó felírja a panaszt:

Ki írja fel keserves könnyeinket,

Hogy jó királyunk megláthassa azt. – —

Bánk

Te Isten!

Tiborc

El kellene pirúlniok,

Midőn ezüst-arannyal varrt övek

Verődnek a lábszáraikra, mert

Véres verejtékünk gyümölcse az.

Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt

Kötnének inkább a hasokra, – leg —

Alább csak úgy külsőkép is mutatnák

A gyászt azon szegény nyomorúltakért

Kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal

A sírba döntenek —

Bánk

Tűrj békességgel —

Tiborc

Tűrj békességgel, ezt papolta az

Apáturunk is sokszor: boldogok

A békességesek, mert isten fiainak

Hívatnak, – úgy de tömve volt magának

A gyomra. Istenem! mi haszna! ha

Szorongat a szegénység: a pokolt

Nem féljük – a mennyország sem jön oly

Szép színben a szemünk elébe.

Bánk

Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk

A jó barátot, ellenséget; és

Aztán ha célra értünk, sírni kell csak:

Szánom keserveiteket, emberek!

Tiborc (nevetve).

Te szánsz nagyúr? oh a magyar se gondol

Már oly sokat velünk, ha zsebe

Tele van – hisz’ a természet a szegényt

Maga arra szánta, hogy szülessen, éljen.

Dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és —

Meghaljon. Úgy van, úgy! ismérni kell

Az élhetetlenek sorsát, minek —

Előtte megtudhassuk szánni is.

Bánk (haraggal teként reá, de szeme Tiborc homlokán lévő sebhelyen akad fel).

Tiborc (észreveszi, s kevés hajával igyekszik eltakarni).

Huszonhat esztendő előtt vala ez

Még gyenge ifjonc voltál. – Jáderánál

Egy rossz velencei akart tégedet s

Atyádat – Ej, hisz’ az régen vala!

Bánk (Tiborc homlokát megölelvén, melléhez szorítja, majd egy

erszényt nyom a markába).

Engem s atyámat – menj, menj, menj Tiborc.

Tiborc

Szép pénz; de adhatsz-é hát mindenik

Szűkölködőnek? visszaadja-é

Ez a halottakért hullt könnyeket?

Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek

Adsz, még szegényebb vagy. Vigyázz, hogy egy

Zsivány, tömött erszényeiddel együtt

Ne lopja el nagylelkűségedet.

Bánk (méltósággal).

Tiborc! Tiborc! kivel beszélsz?

Tiborc (térdre rogyik).

Uram —

Isten! hisz’ azt akarom, hogy vesszek el.

Én nem vagyok gonosztevő – azért nem

Bátorkodom magamat elölni, mert az

Isten haragjától félek.

Bánk

Tiborc!

Menj, menj; keresd fel asszonyomat, s ha meg —

Találtad, úgy jöjj, s várakozz reám.

Haza mentek – ott megmondhatod, hogy él

Még Bánk.

Tiborc

Igen – kedves szomszédok! él

Még Bánk, atyánk – fogom kiáltani.

(Sírva elmegy.)

Bánk

Atya? – úgy – ez is még hátra van —

(Megáll a belökött ajtónál.)

Hah! fel,

Fel puha ágyadból gyermek, nehogy

Megvesztegessen udvarunk szele. (Bemegy.)

NEGYEDIK JELENET

Biberach (jön).

Bán! Asszonyod magánkívül futott el.

(Az oldalszobába besiető Bánk után néz; azután egész

maga alkalmatosságával le akar ülni, de a visszajövő

Bánk tekéntete visszatartóztatja).

Bánk (az álmos kis Somával jön vissza).

Ne sírj, ne sírj gyermek; hisz’ egyszer akkor

Ébredni kell. (Vezetvén kifelé.) Menj tigrisek, fene —

Vadak közé, szelidíts hiénát,

S ha mindened feláldozván nekik,

Hálaadással megnyalják kezed —

Öleld, szorítsd melledhez és kiáltsd

Örömmel: oh még is találtam embert!

Biberach

Bán! őrülést mutat tekénteted!

Bánk

Tudom, tudom: de hallom is közel —

Létét eszem lerontatása hír —

Kürtjének, és azért kivánom azt

Használni addig, míg egészen el nem

Veszejtem. (El a fiával.)

Biberach

És magam maradjak itt!

(Utána néz, azután járdogál.)

De nem hiszem biz’ én, a gyáva herceg

Hogy boldogult. – Gyanú kinozza Bánkot.

(Leül.)

Egy sincsen a sok emberi indulat

Közt, melynek oly kevésbe kerüljön a

Képzelt lehetség általöltözése

Az igazra, mint a szerelemféltésnek.

(Maga eleibe nézvén, egymásra tett lábait lógatja.)

Biz’ úgy.

ÖTÖDIK JELENET

Ottó (lihegve fut be).

Jó, hogy talállak – oh, de mért hogy itten

Talállak, itten, Bíberach?

Biberach (felemelkedik).

Igen.

Oly sárga a herceg, hogy jött ide?

Ottó

Tudom-é, hogy? – és te Bíberach is itt?

Biberach

Igen. Te reszketsz, jó uram! mi baj?

Ottó

Segíts, segíts!

Biberach

Hogyhogy?

Ottó

  Néném kerestet.

Biberach

Az semmi sem.

Ottó

De hátha mégis —

Biberach

Úgy

Hát menj el. —

Ottó

Ő kerestet; érted ezt?

Biberach

Értem.

Ottó

Melinda ott van. Bánk is itthon.

Biberach

Láttam.

Ottó

Melinda – reszketek.

Biberach

Soha

Bizony —

Ottó

Nem a nagyúrtól – nem az egész

Országtól; én csak rettentő királyi

Nénémtől irtózok; mert hogy gyanút

Ne tenne Myska bán által kerestet.

Elmenjek-é? hová menjek?

Biberach

Csak amely

Hely legközelb van hozzá: ott nem is

Keresnek. – Édes hercegem, de hát

Mért félsz; talán vétettél ellene?

Ottó

Te kérded azt, tanácsadó? te?

Biberach

És

Volt annyi lelked azt követni, herceg?

Ottó

Csúfolsz, csavargó?

Biberach (szepegve).

Megesett a dolog?

Ottó (elfogódva szegezi a földre szemeit).

Biberach

Hallgatsz? – no – élj szerencsésen.

Ottó

Hová?

Biberach

Elég nagy a világ.

Ottó

Engemet akarsz

Elhagyni? – rémítőn fogok fizetni

Gazemberes tanácsodért.

Biberach

No még

E volna szép! – Én szabad ember vagyok.

Ottó

Reszkess!

Biberach

Miért nem? Gondolod, hogy a

Felháborított tengert meg fogod

Állítni, hogyha egyszer egy habocskát

(magát érti)

Vessződdel el tudsz széjjel ütni?… mit? —

No, nézd ezen kevés hajat.

(Maga hajából igen keveset morzsol ujjai közé.)

Nem is

Méltó azon kis fáradságra, mellyel

Ki lehetne rántani – ha most ennyivel meg

Tudnám szerencséd váltni, hidd el azt

Nem tartanám méltónak e csekély erőre.

(A legnagyobb hidegséggel.)

Még gyermekekhez nem bocsájtkozék le,

Mióta csak megszűntem hinni azt,

Hogy a tanítómnak vesszőitől

Reszketne minden ember. Jobban ismérsz

Jó hercegem, mintsem hogy azt reméld,

Egy Bíberachot egy mesés manó is

El fogja tán mindjárt rémíteni.

Első bejöttöm a világra megölt

Már egy anyát, s bús tékozló atyám

Gyűlölni kezdett, – én is rajta kezdtem

Gyűlölni minden embert. Néha jól

Megöklözém. Egyszer végre feladott.

Bűnöm bocsánatjáért, ölni, a

Szentföldre kellett volna mennem; és

Az atyám megitta volna addig otthon

Minden vagyonkámat. Nem mentem. Akkor

Bedugtak egy klastromba, hogy pedig

Még életemben szentté lenni kedvem

Nem volt, kiszöktem a falak közűl.

Minden vagyon nélkül, köszönhetem,

Hogy ott tanultam; s így az emberi

Vakságból éltem; – elég az ostoba! —

Ritter, paraszt, szegény, úr, hercegek

Lettek barátjaimmá, és csak egyszer

Forrt szinte a torkomra. Nem kivánom

Hogy többet úgy legyen. (Menni akar.)

Ottó (eláll szeme, szája).

De oly hideg

Vérrel?

Biberach

Miért nem? Én beüthetem hűs

Vérrel Lucim nyakába kardomat,

Hát tégedet miért ne tudjalak

Hűs vérrel itten hagyni? – Hogyha úgy áll

Előttem egy valaki, mint férfiú,

Biz’ úgy ijedni meg tudok magam

Is – most nem.

Ottó

A nyugalmamat tekintsd,

És adj tanácsot e zavarba, kérlek.

Biberach

Hahogy te is szavadnak embere

Lettél s beteljesítted volna szép

Igéretid – legengedelmesebb

Lett volna Bíberach. A sok jutalmat

Özönnel ígérted, mely egykor a

Vénségemen segítsen: – és nem úgy lett.

Tudván, hogy a hasonló emberek

Kények szerént várják meg a tanácsot,

Kétféleképpen adtam mégis azt,

És rajtad állt abban választani.

Most hát sziszegj azon gödörben, a —

Melyet magad véstél magadnak. Azt

Csak meg fogod nekem bocsátani,

Hogy érted én is abba esni nem

Kivánkozok?

Ottó

S valóban oly gödörben

Lennék? Tanácsolj Bíberachom! Oh

Ha vallásomat kivánod – ím

Megesmerem, hogy vigyázatlan

Voltam; de nem, sőt oktalan.

Biberach

Mi, mi?

Még oktalan? – Ti földi istenek,

Soha oktalan nem tesztek semmit is;

Az égi isten adja nektek az

Ő csalhatatlan bölcsesség-malasztját;

Kérdezd, s megesküszik reá akár —

Mely embered. – Te mindenféle földi

S mennybéli bölcsességek összessége!

Igy hát hogyan lehetsz te oktalan?

Ottó

Ember! csak egy szót még, vagy egy nyomot

Tovább s fejed lábadnál fog heverni.

Bolondokat lelhetsz; de engem a

Szerencse itt uraddá tett —

Biberach (kissé megdöbbenve).

S miért

Tartóztatod tehát intésedet, hogy

Végére járjon életemnek? Úgy,

Úgy! ölni tudtok, jó urak: bezzeg

Ha életet tudnátok adni, akkor

Érdemlenétek meg az uralkodást.

Még eddig egy kevésre becsültelek,

De most idétlen rémítésedért

Megvetlek. Útálnám magam, ha abban

A hiedelemben hagyhatnálak el,

Hogy testi-lelki híved voltam: – engem

Csak a haszon kötött hozzád —

Ottó

Vitéz!

Biberach

Ne félj, uram; hiszen nem esz meg a

Nagyúr – való, hogy éktelen dühös

Lett, midőn a dolgot felfedeztem —

Ottó (kardot ránt).

Még ezt is? Ördög! —

Biberach (mosolyogva kardmarkolatjára teszi kezét).

Ottó (gyengülve ereszti le kardját. Bíberach megy. Ottó

segítségért akar kiáltani).

Hej!

Biberach

Ne szólj – uram!

(Hidegen visszatér.)

Én elmegyek. Te megfogathatol:

De jól tudod, hogy én egyedül tudom:

Ki volt Fülöp királynak gyilkolója! – —

(Megy.)

Ottó (elhanyatlik).

Várj, Bíberach – ne menj! várj! várj!

Biberach (elballagva).

Soha!

Ottó (rimánkodva siet a hátra se néző után).

Várj! Várj! – (Midőn utólérte, ledöfi.)

Pokolba veled alávaló! —

Ahol Fülöp nem fog reám kiáltani. (Elsiet.)

Biberach (visszafordulván, kardot rántott Ottóra; de elgyengülve

botlik azon keresztül a földre).

Pih! ez gyalázat. – Átkozott! halálos

Ágyad felett kétségbeesésedet

Kacagja árnyékom. – Gyilkos! segítség! —

HATODIK JELENET

Myska bán (jön többekkel).

Rejtsd el magad herceg, kér a királyné

Hol van? szavát hallottam. Hej! mi ez?

Biberach

Ottó döfött le – hátul – óh segíts —

Gyógyíts – azért nagy dolgokat fogok,

Bán, felfedezni, melyek a királynét

S hazádat illetik.

Myska

Hazámat? oh

Hozzátok őtet frissen hát utánam!

(Felemelik Bíberachot, ki a kezük közé hanyatlik.)

Függöny

NEGYEDIK SZAKASZ

A királyné szobája

ELSŐ JELENET

Gertrudis (az asztalnál ül mély gondolatban. Az udvorníknak – aki

az asztal megett áll, s egyik kezében egy már megolvasott levelet tart,

a másikban pedig egy világtörténet könyvét kinyitva – a levelet kivévén

kezéből, feláll, megnézi s ismét visszaveti az asztalra).

Csak szúnyogok – csak szőnyeget nekik. —

Elég! —

Udvornik (beteszi a könyvet és néz a királynéra).

Gertrudis

De hol van Ottó? – Törnek ő —

Rá; mert öcsém. (Az udvornikhoz.)

Már elmehetsz.

Udvornik (leteszi a könyvet az asztalra s meghajtván magát, elmegy).

Gertrudis (az ablakhoz menvén, kinéz).

Napest! —

(Az asztalhoz megy, felvevén a könyvet, végigpergeti ujjain,

s ismét leveti.)

Hogy nem lehet Solon és Lycurgus – asszony!

Immár ki háborgat megént?

MÁSODIK JELENET

Izidóra (jövén, távul meghajtja magát).

Kegyelmes

Nagyasszonyom – —

Gertrudis

Leány! szerencse, hogy

Te vagy – megént büntetnem kellene.

(Kezét nyújtja.)

Izidóra (megcsókolja azt).

Köszönöm. Igaz, hogy rendelésedet

Tudtam, mivel be nem bocsájtatik

Még maga Melinda is. De egy kegyelmet

Jövék kikérni —

Gertrudis

Szólj.

Izidóra

Bocsáss hazámba.

Gertrudis

Izidóra!

Izidóra

Én ez országodba úgy

Jöttem be egykor, mint egy asszonyi

Szép érdemünkkel büszke leány, de az

Ma meggyaláztatott; azért tehát

E büszkeségem megmaradt darabját

Engedd hazámba visszavinni még!

Gertrudis

Ha hazudsz, leány —

Izidóra (letérdepel).

Nem, istenemre, nem!

Nem!

Gertrudis

Szólj!

Izidóra

Szerettem Ottót —

Gertrudis

Mit beszélsz? —

A herceget?

Izidóra

Nem. Ottót a vitézt; de a

Vitéz bemocskolá magát s azért

A büszke német lány a bíborost

Is megveté.

Gertrudis

Leány, az én öcsémet?

Izidóra

Azt.

Gertrudis

Állj fel!

Izidóra (megteszi).

Oly igen szerethetém

Még akkor is, hogy megcsalt engemet:

De már ma félénk gyilkossá leve.

Gertrudis

Az én öcsém félénk gyilkos leve?!

Izidóra

Szemérmemet meggyőzve, mindenütt

Nyomában voltam estve ólta. – Hogy

Téged, nagyasszonyom, Melinda mellett

Az álom elfogván, feküdni mentél —

Előmbe jött lihegve Bíberach;

S midőn lefektedet megtudta, kért

Hogy menjek el Melindához, mivel

Italt adott mindkettőtöknek Ottó.

Gertrudis

Hah!

Izidóra

Én futottam; nem hozzád, mivel

Ez altató volt csak – futottam Ottó

Herceghez és Melindához hamar. —

Rendetlenül láttam kifutni onnét

A herceget. Szemmel tartván, alig

Értem Melinda ajtajához, amidőn

Egy durva lábdobogás riaszta fel.

Gertrudis

No —

Izidóra

Vállamat ragadta egy erős

Kéz – bélökött Melinda ajtaján,

S előttem állott Bánk bán.

Gertrudis (megmerevedik, végre halkkal mondja).

A nagyúr?!

Izidóra

Melinda felsikoltva elhanyatlott —

Én fagyva álltam, mint egy útazó

Az égnek első dördülésekor.

Mindent kivallottam: melyért bezárt egy

Oldalszobába, – szabadulásomért

Ott várakoztam hasztalan. Segítség

Után akartam az ablakon kiáltni

Már; s ím kacajt hallottam fel. Szemem —

Világa elveszett. – Hajnalban egy

Idegen szobában – rajtam a kacaj!

Iszonyú erőt éreztem karjaimban

És felszakasztám Bánknak ajtaját.

Gertrudis

Bánk itthon —

Izidóra

Oh királyné! ez gyalázat!

Eressz hazámba: hiszen ez itt marad.

Gertrudis

Ottó! —

Izidóra

Kevés időre alattomosan

Megölte ritter Bíberachot —

Gertrudis

Ezt is?

Ottó!

Izidóra

Szerencsétlenségembe kezdem

Esmerni udvarod – milyen mohón

Kap a gyalázaton, hogy gúnyolódjon!

Gertrudis

Ottó! Meránia!

Izidóra

Midőn elvivé

Leányod, a követség – engemet

Itten hagyattál —

Gertrudis

Berchtold nemzete!

Izidóra

Jó Bertha, légy leányom anyja, mint

Én anyja leszek a tiednek! – azt

Mondád te akkor jó anyámnak. – Oh

Kegyes nagyasszonyom! Hazámba vágy

A szívem, és az ott vagyon, hol a

Holtteste nyugszik annak, akinek

Az életem s lelkem felébredését

Köszönöm.

Gertrudis

Dicső kinézésim!

Izidóra

Nagyasszony!

Hidd el, királyi udvarodra nem

Vagyok én teremtve. Itt nekem hideg,

Lármás, világos minden, oly nagyon —

Gertrudis

Izidóra!

Izidóra

A magányosságnak édes

Ölében voltam én nevelve, ott

Tanultam esmerni egy jobb világot. Ottó!

Gertrudis

Átok reád fiú, ki örök mocsok

Közé keverted a hazádat!

Izidóra

Ott

Fogok talán én megnyugodni; vagy

Könnyezni, elfelejteni.

Gertrudis

Izidóra!

Jöjj máskor el. —

Izidóra

Reménylhetek?

Gertrudis (kezét nyújtja, anélkül, hogy elfordítaná egy helyről szemeit).

Izidóra

Királyné!

Gertrudis (széjjelnéz s valamin nagyon láttatik gondolkodni).

Az egy halál —

Izidóra (mohón megcsókolja a kezét).

Minden keserveinket

Elűzi, és a sírban a sebek

Is mind begyógyulnak. – Mosolyogj remény!

(El)

HARMADIK JELENET

Udvornik (jön).

Nagyasszonyom —

Gertrudis (egy futó pillantással).

Jöjjön Melinda.

Udvornik

De… —

Gertrudis (elmerülve).

Uralkodás! Parancsolás! – minő

Más már csak ennek még a hangja is,

Mint engedelmeskedni – hát minő

Ez még valóságában? – Egy Magyar —

Országba! Majd Polyák – Podólia,

Aztán Velence, a kevély Velence —

Európa harmadába! (Szédülni láttatik.)

Gyenge lélek,

Szédülsz? – pirúlj! ha egyszer annyira

Segítne Endre fegyvere, semmivel

Se lenne szédítőbb, mint mostan ez.

(Elevenebben.)

Törvényt kiszabni, és úgy lenni e felett,

Miképpen a nap sok világokon! Csak ez

Is elfelejtetheti velünk rövid

Éltünknek álmatlan sok éjtszakáit.

(Az udvornikhoz.)

Hah! mégis itt?

Udvornik

Mikhál bán jönne be

Erővel is —

Gertrudis

Melinda.

Udvornik

Jól vagyon. (El).

Gertrudis

Saját eszünket s akaratunkat a

Legostobább köntösben is annyira

Szentté teremteni, hogy azt egy egész

Ország imádja: önmagunknak az

Lehetni, aminek szeretjük; és

Másnak parancsolhatni, lennie

Az, aminek kell lenni – átkozott! mitől

Foszthatsz meg, Ottó, még tán engemet!

NEGYEDIK JELENET

Melinda (hirtelen belép, megáll, merően néz).

Ez a magyar királyné?

Gertrudis

Kérdezed?

Melinda

Úgy, úgy, ez a kevély királyi asszony!

Gertrudis

Eszelős!

Melinda

Hiszed, hogy reszketek?

Gertrudis

Mi kell?

Melinda

Mi? Kérdezed? Nem, nem! lehetetlen az!

Gertrudis

Micsoda?

Melinda

Hogy álmos a – rabló!

Gertrudis

Esze —

Veszett! megengedek. —

Melinda

Késő az immár!

Add vissza egy anyának gyermekét

Add vissza testvérnek testvéreit —

Add vissza férjét e tökéletessen

Megrontatott beteg lelkemnek is.

Gertrudis

Szánlak.

Melinda

Köszönném, hogyha elhihetném.

Nincs, aki szánjon – nincs, nincs, nincs. – Midőn

Kifutottam a sárkány elébe, még

Bánkom se jött utánam – szegény!

Azt vélte tán, hogy nála nélkül is

Elmenni tudnék lakodalomba. – Oh jaj!

(Fejét kezei közé szorítja.)

Gertrudis (megijedve néz rá).

Hah! istenem – Melinda!

Melinda

Csak ne lennél

Az, ami vagy: megátkoználak. Oh

Ti a szegény Melinda jó nevével

Ma egy egész familiát töröltetek

Az üdvözülhetők sorából el.

Átkozza férjem azt az esküvést,

Mely engem hitvesévé teve —

Átkozza a szerette gyermeket,

Mert a bojóthi Melinda szülte azt —

Gertrudis (csenget).

Udvornik! A nagyúr! —

Udvornik (bámul).

Itthon?

Gertrudis

Siess!

Udvornik (el).

Gertrudis (szelíden).

El kell az udvarunk hagynod, Melinda.

Melinda

El, el? helyes!

Gertrudis

De minden lárma nélkül.

Melinda

Semmit se félj, hogy pompásan hagyom

El! – Gazdagon jövék abba; és

Koldúsi módra költözök ki abból —

Gertrudis

Szegény Melinda!

Melinda

És – te tudsz így szólani?

Gertrudis (kezét nyújtja a csókolásra).

Melinda (nem fogadja el).

El ezzel a szennyes kézzel.

Gertrudis

Melinda!

Melinda

Nem csókolom – nem is csókolhatom

Azon kezet, mely útat nyithatott

Lelkem kirablására. Úgyde hát

Ki állhat a pestisnek ellene,

Hogy el ne terjedjen?

Gertrudis

Te oktalan!

Tudod, hol, és kivel beszélsz?

Melinda

Veled,

Koronák bemocskolója! aki meg —

Loptad királyi férjedet, – kitépted

Kezéből a jobbágyi szíveket,

Áruba tetted a törvényt – nyomád a

Nyomorultakat – mártirrá tetted az

Erkölcsöt és (sírva fakad) testvéri indulatból

Egy szennytelen nyoszolyának eltörése

Végett, királyházban bordélyt nyitottál.

Gertrudis (az oldalajtón kikiált).

Hah! asszonyok!

Mikhál (szava kívül).

Melinda!

Melinda (térdreesik).

Istenem!…

Ne hagyd bejönni őtet – csak ne most —

Ne hagyd királyné (eleibe mászik).

Mind csak kérdezé

Odakinn, miért sírok s fehér hajával

Törölte könnyeit, hogy nem tudá

Meg tőlem azt. Ha benned emberi

Érzés vagyon, ne öld meg őtet ön

Gyalázatoddal! (háborodva).

Mondd, hogy a menyegző

Két nyillövésnyi – az Bánk, és Melinda.

Gertrudis (a bejövő asszonyokhoz – méltósággal, de mégis

valamennyire szánakozva).

Vigyétek e szegény tébúltat el!

Melinda

Mindenható, ments meg kerűletétől

Minden tapasztalatlan sziveket! (Mennek.)

ÖTÖDIK JELENET

Mikhál (betör – néhány udvornikok visszatartják).

Gyilkoljatok meg, hogyha sírva kell az

Ajtó előtt itt az igazságnak el —

Aludni, amíg bébocsájtatik.

Meg kell ezennel tudnom, hogy mi lelt,

Melinda —

Melinda

Félre! Félre! eresszetek!

(Kiszalad. Az asszonyok követik.)

Mikhál

Hurcoljatok hát sírba engem is! (El akar menni.)

Gertrudis

Maradj! (Int az udvornikoknak, kik eltávoznak.)

Hová ragadott indulatod?

Mikhál

Mi lelte húgomat? miért szalad

Előlem el – mint atyját, úgy szeret.

És mégis elfut —

Gertrudis

Nem tudod, miért? (Szünet.)

Tehát miért kéredzkedél be hozzám?

Mikhál

Ni, szinte elfelejtem – Istenem!

A húgom, és – ez —

Gertrudis

Ez? mi ez?

Mikhál

Követség —

Gertrudis

Micsoda követség?

Mikhál

Oh, jaj, jaj! az eszem

Mint éjtszakáim, felzavarva van

A környülállások boldogtalan

Örvényin.

(Hirtelen.)

Óráim kiszabva vannak!

Csak egy szavadba fog kerülni és az

Irtóztatón megindult sors golyóbisa

Más jobb nyomon fog hengeredni el. —

Tekéntsd magad – tekéntsd országodat —

Gertrudis

Miért?

Mikhál

Hogy azt még kérdezed! – Kezem

Reszketve tészem össze.

Gertrudis

Talán

Miattam? – én nem reszketek.

Mikhál

De én

Országodért: te reszkess éltedért.

Gertrudis

Mit? éltemért? Tán nem vagyok királyné?

Mikhál

Légy hát azoknak anyja is, kik engem

Hozzád bocsájtottak —

Gertrudis

Kik?

Mikhál (megütközik).

Kik? – kik a

Hazaszabadító névvel bélyegezték

Meg magokat.

Gertrudis

Undokság!

Mikhál

Úgy hittem ez —

Előtt csak egy órával én is ezt: de

Kik már azóta elérték volna a

Célt, várakoznak kérésemre.

Gertrudis

Pártos!

Mikhál

Az nem vagyok; mert itt nem állanék.

Oh, töltsd be kéréseket, és egyről egyig

A lábaidnál láthatod.

Gertrudis

Mi kérést?

Mikhál (letérdepel).

Nézd – így fogok beszélni. Nem vagyok

Magyar, tehát nem is gondolhatod,

Hogy részrehajlás vagy haszon beszél

Belőlem: oh add vissza híveidnek

Azt, mit elraboltál —

Gertrudis

Balgatag!

Mikhál

A nyúgodalmat, békességet és

Az életen való gyönyörködést —

A volt vagyont, a testi-lelki meg —

Elégedést, fazékok mellől a

Fát, ételekből a húst és ágyokból a

Szalmát —

Gertrudis

Hah!

Mikhál

Mert biz ezt raboltad el,

S od’adtad a saját hazádbéli

Udvornikidnak.

Gertrudis (felkapja a levelet – erősen megnézvén Mikhált – ismét

visszaveti. Csendesebben).

Állj fel és beszélj,

Mint ember emberhez.

Mikhál (feláll).

De jobban is

Megmondhatom: Te ok nélkül bocsátád

El hivataljaikból a magyar

Alattvalóidat s tiéidet tevéd

Helyekbe – és lerontatád az ősi

Szép várakat s od’adtad a tulajdon

Felekzetednek.

Gertrudis (szünet után félutálattal).

Oh, nem ösmered

Te a magyart még!

Mikhál

Sőt igen: sem a meg —

Bántást, sem a jótéteményt soha

El nem felejti a magyar – de főkép

Felekzetednek.

Gertrudis (fellobban).

Ősz ember, kik a

Békételenkedők?

Mikhál

Meg akarsz ijeszteni. —

Pedig tekéntesz ősz hajszálaimra.

Gertrudis

S ha arra én tekéntni nem fogok? —

Mikhál (megdöbben).

Úgy – elbeszélem, mért őszült meg így:

Itt van az előljáró beszéd —

(Áradó könnyeit törölgeti.)

No már

Jó éjtszakát szivem végnyúgodalma! —

Nem hinni látszol s tántoríthatatlan

Megállni, mint minden kevély eszű.

Gertrudis

Úgy?

Mikhál

Ez lopá el tőlünk mindenünket.

Nem volt utolsó a bojóthi faj

Spanyol hazámban, és pajzsunkon a

Taréjos egyfejű sast esmeré

Régtől sok ellenség. Már férfiak

Valánk öcsémmel, amidőn anyánknak

Született ez a Melinda. Szép

Volt, mint az erkölcs. Akkor szült nekem

Is egy fiat feleségem. – Oh ti szép

Napok! ti édes éjtszakák! – Ehol

Jövének egyszer a mohádik, és

A maurusok hatalma a spanyol

Földön megént egészen eltenyészett.

minden csak azt kiáltá: “A mohádik! – —

Nem messze vannak a mohádik!” – Én

Szunnyadtam és – de hátha csak mese?

Mondá az én nehezen hívő öcsém.

Igy egyszer egy boldogtalan éjtszaka

Elvette mindenünket – nemzetünket —

Barátjainkat – ős Bojóthot és (elfojtódik)

Egyetlenegy fiamat, reményemet,

Lelkemnek egy gyönyörűségét, virágzó

Ifjú korában. Boldogok szülőink,

Kik már előre elköltöztek! – A

Hajam kitépve, futottam a halál

Elől, mivel Simon megölt fiamnak a

Testével oldalam mellett futott.

Nem akarta eltemetni, mert soha

Sem hitte, hogy meghalt: de ah! midőn

Melinda elfáradván, jajgatott

A test felett – midőn erőtlenül

Én ott feküdtem és ő gödröt ásott —

Gertrudis

Ember! ledőlsz – erősödj!

Mikhál

Majd – igen.

(Tenyerével mázolgatván legörgő könnyeit.)

Fájdalma meghaladta a saját

Fájdalmamat, – kezével véste a

Sírt, mintha csak maga akart volna abba

Belé feküdni. Igy talála ott

Bennünket egy magyar, ki Elmerik

Királynak a spanyol Constantiát

Vivő követségéhez tartozott —

Kunrád, a nagyúrnak édesapja.

Alig tudták Simont felvonni onnét —

Fájdalma meghaladta a saját

Fájdalmamat! s én azt mostan neki

Háláadatlansággal… —

Gertrudis (belevág szavába).

Egyike

A pártosoknak!

Mikhál

Hát ki mondta azt? – — —

Szegény öcsém! én voltam árulód! —

Gertrudis

Fedezd fel őket!

Mikhál

Hallgatásra tettem

Le esküvésemet.

Gertrudis

Hát mégis egy

Az összeesküdtek közűl —?

Mikhál

Fiam

Sírjára esküszöm, hogy nem vagyok.

De ők mohón kívántak bánni a

Dologgal és – Melinda volt eszemben —

Kértem, hogy addig csak halasztanák,

Míg nem beszéllenék veled: hanem

Meg kelle esküdnöm, hogy egyikét

Sem árulom közűlök el —

Gertrudis

Oktalan!

Első hited mindég királyodé.

Udvornik! (Udvornik belép.)

Őrizetet! —

Tüstént Simon

Bán elfogattasson.

(Udvornik, beszólítván őrzőket, elsiet.)

Mikhál

Ha meg találják

Ezt látni —

Gertrudis

Lássák és irtózzanak —

Gertrudis ingadozhatatlan áll.

Vigyétek!

Mikhál

Engem? asszony!

Gertrudis

Esztelen!

Nem fogsz talán csak átkozódni, hogy

Az éltemet kivánom őrzeni?

Öcséd kivallja majd, (gúnyolva) mivelhogy ő

Nem esküdött meg. Ah így megcsalatva

Saját teremtményemtől – a magyar

Se tette volna ezt… Vigyétek!

Mikhál (néhányszor előrevont hajfürtjeit nézvén: visszaveti).

Ősz

Fejem! – ily gyalázat – oh Simon!

Gertrudis

Hisz’ őtet

Átkozhatod —

Mikhál (magát rendbe szedvén).

Fiamnak sírja mellett

Fájdalma meghaladta a saját

Fájdalmamat. Jó éjtszakát! Te nagy

Sorsodban elvakult, kevély eszű,

Reszkess szerencsédtől – jó éjtszakát.

(Az őrizet közt ellézeng.)

Gertrudis (merően néz utána).

Reszkessek a szerencsémtől? miért?

Gertrudis a szerencsétől legyen

Reszketni kénytelen? —

Udvornik (bejön).

A nagyúr.

Gertrudis (döbög).

Ne még —! —

Jöjjön.

(Udvornik el.)

Gertrudis

Szerencsémtől – —?

(Kinéz az ablakon.)

Vitézi módra méssz

Le szép nap! Ah, hol ily halál? Eredj,

Eredj! utól nem érlek – én csak asszony

Vagyok.