Kitabı oku: «Bank Ban», sayfa 3

MÁSODIK SZAKASZ

Setét boltozat Petur házában. Hátul középen egy fekete asztal,

mely körül Mikhál bán, Simon bán s a békételenek ülnek, sokan pedig

körülöttük állanak. Petur bán az előlülő; a feje felett, a falon egy

kép függ, melyen egy a trónuson büszkén ülő asszony látszik. Mindenik

békételen mellett a székhez egy béfedett paizs van támasztva.

Nagy függő lámpás világít. Az előbbeni éjtszaka.

ELSŐ JELENET

Petur

A hajnal érkezik, s még mind csak ily

Határozatlanúl? – Szorongatást

Okoz talán a jó szerencse? vagy

Csak összetett kezekkel várakoztok,

Hogy majd helyettünk fog dolgozni a sors? —

Hát nem ti voltatok, kik oly mohón

Kapátok érc-pohártokat, midőn

Vagy három órával ezelőtt ivék a

Magyar szabadság hosszú életére!?

Úgy, Úgy! hiszen, meg kellett volna azt

Gondolni, hogy csak akkor mernek a

Kis gyermekek mást fenyegetni, a —

Midőn hiszik, hogy azt nem tudja senki.

Simon

Boldog, ki hisz: mert meg nem váltja a

Jelenvaló kisebb rosszat talán

Rosszabb jövendővel. Mi lesz hazádból

Akkor?

Petur

Megállja még az a sarat.

Simon

De mégis – úgy lehet, hogy elmerül.

Békételenek (dörmögve).

Igaz.

Petur

Hah! Ördög és pokol, biz’ úgy

Kívántok itt világosíttatást, mint —

Ha a dolog csak engem érdekelne,

És bőrötökre tán építeni

Magamnak egy uralkodást akarnék.

Simon

Mikhál, te szólj.

Mikhál (aki szundikált).

No mit? – csináljatok

Mit tetszik, és ahol közegyezéssel

Megállapodtok, ott megegyezek. (Ismét szundikál.)

Simon

Hm! csalhatatlan a közegyezés?

Békételenek (dörmögve).

Kérdés!

Petur

Tehát ti szűntelen csak

Visszhangi vagytok e szőrszálhasító

Fontolgatásinak? Mért jöttetek

Ide hát? vagy a pillantatnak közel —

Létébe’ kívánnátok visszamászni?

Oh gyáva lelkek! mondom: a jövő

Éjjelre.

Simon (homlokát dörgölve).

És olyan hamar.

Békételenek (nyughatatlansággal).

Hamar.

Petur

Zárt néki, míg nekünk nem adja ő.

Tű asszonyok kezében, nem királyi

Pálcánk – le onnan édes asszonyom!

(A felette lévő képet ellöki.)

Egy olyan teremtés, akinek nem ez

Hazája, – cinteremjeinkben a —

Kinek lenyúgodott szülői nem

Tevék le csontjokat, – ki gyermeki

Játékainkban is nem osztozott volt:

Bennünket az vajjon szerethet-é?

Békételenek (elevenebben).

Nem, nem!

Simon

De hátha mégis úgy lehetne?

Petur

Hallgass Simon! – Nem érdemes talán

Az, ami játékon forog, hogy a

Kockák vetésén kissé karjaink

Fárasszuk?

(Felkapván a mellette levő paizst, arról a takarót

lerántja és a címer rajta egy a trónus alatt vérében

fetrengő asszony.)

Im csak ide tekéntsetek!

Nem érdemes mászásra e derék

Szőlőgerezd? Nem érdemes, hogy a

Király megént király legyen? s nyakunkra

Ne hágjon a dölyfös Meránia?

(Mind bámulva vonják le mellettük levő paizsaikról a

takarót s mindeniken az előbbeni címer látszik.)

Egy véres asszony a királyi szék alatt. – — —

Nincs senki is? – no menjetek haza

Tehát s vegyétek fel magatokra a

Töredelmeseknek köntösét, ha ez

Vétek; s zokogjatok, mint a bolondok,

Kik vétkekért csapra ütik véreket —

Békételenek (felzúdulva kardot rántanak s az asztalra csapják).

Sokáig éljen a magyar szabadság!

Mikhál (felütődik).

Mi az? mi végződött?

Simon (ingadozva).

Én nem tudom.

Petur (egy szegletbe dobván a nála levő paizst).

Le a királyi székből asszonyom!

Békételenek

Véressen is!

Mikhál

Mit? Oh nagy Istenem!

Petur

Mi lelt öreg? – vagy úgy! Hát a jövő

Éjjelre —

Békételenek

Pártütés!

Mikhál (felugorván, egyik széktől a másikig tántorodik).

Hah! Pártütés?!

Petur

Utálatos beszéd! nem pártütés —

Kicsikart szabadság! – csak nyúgodj, öreg.

Mikhál

Oh nyughatatlan éjtszakám! Simon,

Petur – ti – emberek! – Irtóztató

Álomba rengettetek el engemet.

Mikhál – öreg! mi lett belőled? – ébredj!

(Magát mellénél rázza.)

Petur

Csak csendesedj! neked semmit se kell

Csinálni —

Mikhál

Oh, bán, bán, ez már gyalázat!

Simon, Simon! te is közöttök? oh nem!

Simon

De hátha mégis —

Petur

Ő is fegyveres —

Társunk —

Mikhál

Csalárd vagy bán: az én öcsém ő?

Uram teremtőm szánj! mire

Jutottam? (Térdreesik.) Irgalom meg irgalom,

Irgalmas Isten! Ah, hová jutottam!

(Elhanyatlik.)

Simon (felfogja).

Bátyám!

Petur

No, hagyd el, üljetek le csak.

A vének ollyak, mint a gyermekek,

Kik mindenért sírva fakadnak. Nem is hal

Ő meg.

Simon

De hátha mégis úgy lehetne —?

Az Őr (kívül).

Ki vagy?

Szózat

Szabad magyar.

Az Őr

Mi jelszavad?

Szózat

Melinda.

Petur

Jön.

Békételenek

Ki az?

Simon

Melinda?

MÁSODIK JELENET

Bánk (betoppan).

Bánk.

Az Isten e gyülekezet álmodott

Céljával, az, ha elsül, és igaz, jó.

Petur

Nem álmodott ez, elsül, és igaz, jó.

Bánk

Úgy hát szerencsét kívánok.

Petur s a Békételenek

Köszönjük.

Mikhál (feleszmélkedvén Bánkhoz siet).

Bánk, kedves, édes öcsém! Isten hozott

Egy ősznek oltalom-pajzsúl! Te ments

Meg engem e haramiák közűl.

Bánk (kardjához kap).

Haramia?

Békételenek

Hogyhogy?

Petur

Semmitől se tarts, bán!

Bánk

De hát miért reszket ez az ősz?

Petur

Mivel

Csak gyermek.

Mikhál (égre vetett szemekkel).

Oh, uram, bocsásd magadhoz

E gyermeket, s adj neki jó éjtszakát!

Bánk

Öreg! világosíts meg e dologban.

Mikhál

Úgy vélekedtem, hogy Peturnak egy

Vitézi társaság lesz célja, mint —

Hogy a Kalandosok már elhagyatnak.

Azonban képzelhedd érzésimet

Midőn felébredék s kiáltani hallom:

Le a királyi székből! – Pártütés!

Bánk (egészen kirántja a kardját).

Való tehát?

Petur

Nem egészen. Csak hogy egy

Asszonynak engedelmeskedni nem

Fogunk.

Bánk

S miért?

Petur

Miért? miért? te kérded

Azt bán? szegény lélek, sajnálhatom

Szép gyengeséged.

Bánk

Gyengeségemet?

Petur

Ne erőszakoskodjál magadon! Tudom

Én jól, hogy elvesztette lelked egy

Részét arany nyugalmának. – Panasszát

Nem hallod elnyomattatott

Hazádnak és nem látod, mint potyog

Hazádfiának orcáján le könnye? —

Ez a merániaknak izzadoz;

Amaz merániaknak a hasát

Hizlalja vérverejtékével; ez

Bőrét siratja, mert merániak

Takargaták be abba testeket.

Román ugyancsak zendítő vala

Meg is fizette Zavichosztnál halállal;

De a szegény Miciszlavic Miciszláv

Mit véte, e meráni büszke asszony

Hogy tartományait kívánja el?

Bánk bán! barátim! a szülők Polyák —

Ország felé néznek kisírt szemekkel,

Mert tán fiuk Endrével ott veszett,

Azért, hogy egy ötesztendős gyerek

Nyerhesse a galíci tartományt.

Légy boldog, Endre! ha te királyi pálcád’

Kezébe adtad asszonyodnak, és

Jóságodat dicsérni hallván, úgy veszed

Incselkedését, mint jó pénzt – íme:

Alattvalóid így segítenek.

Bánk

S mit véte nektek e meráni asszony?

Petur

Oh bán! ez a derék asszony nagyon

Értett azon közönséges szokáshoz —

De engemet csak nem fog lépre csalni —

Jól tudta ő azon mindennapi

Fogást, miképp kelljen az alattvaló

Nagyoknak orrára az édes reménység

Üvegszemét nevetve tenni fel;

De úgy, hogy azt ők észre sem vegyék —

Az ollyanoknak, mint te vagy, nagyúr,

Ő rang, igéret és aranyhegyek

Zacskóba zárt szelével el tudá

Mázos kegyelmét osztogatni,

S a jó bolondok, hogy helyét találják,

Kiveték zsebekből ön vagyonjokat.

Bánk

Amit magok vetettek el, királyok

Vérén vegyék meg azt ismét?

Békételenek

 Nem úgy van.

Petur

Mi a királyt imádjuk – ámde egy

Endrében – egy férfiú-királyt imádunk,

Meráni asszony nem kell itt soha.

Békételenek

Nem, nem!

Petur

Görög, gubás, bojér, olasz,

Német, zsidó, nekem mihelyst fejét

A korona díszesiti, mindegy az,

Mert szent előttem a királyom, és az

Asszonyt becsűlöm – ah, de mégis annak

Én engedelmeskedni nem tudok,

Nem, nem tudok, mint Endre a királyunk! —

Midőn Pozsonyvárban Erzsébetet

Általvevé Lajos thüringi herceg

Számára a követség – oh mikép

Állt ottan ő! Egész ország csupán

Nyelvén lebegni láttatott: “Köszöntöm

Uratokat (így szólt), mondjátok neki,

Hogy ezen csekélységgel elégedne meg;

Ha Isten éltet, még idővel a leg —

Több drágaságokkal fogom tetézni,” —

S kirakta a szörnyű sok kincseket,

Amelyeken Thüringia elvakult.

Hogy álla ottan Endre, hátul egy

Szegletben – Endre, a magyar király! —

Pirúlva morgott a magyar, s te Bánk

A köntösét rántád, hogy előbbre menjen. —

Sírt bennem a lélek, hogy a pazarlást

Szemléltem és minden magyar szeme

Könnyekbe lábbadt. – Honnan volt az a kincs?

Bánk, nem felelsz? – Tulajdonunkat el —

Vevé s od’adta a hazájabéli

Cinkosinak, s kihúzta a szegény

Magyarnak a kezéből a kenyért s azt

Megette a meráni fegyveres.

Lerontatá atyáink várait,

S meráni fegyverest rakott oda;

Elszedte hivataljainkat és

A puszta bán-névvel cifrázta fel.

Eckbert, az öccse, alig törölte le

Fülöp királynak a vérét kezéről

S itt a scepúsi földet elnyeré.

Berchtold az üstökét se tudja még

Befonni, s már érsek, bán, vajda s Bács —

Bodrog megyékben főispán leve.

Bánáti Bertalan kihal fimag

Nélkül: s ez asszony egy jött-ment Jerindó

Di Vegliát atyafivá teremt —

Bánk

Igen – de Ráskai Demeter, pohárnok —?

Petur (megütközik s ajkát harapja).

A sógorom? Hm! A derék s hasznot —

Hajtó pohárnok a vámot valóban

Elnyerte Újfalun, mert szorgalommal

Töltötte a királyné kancsóit. – Sokáig éljen!

(Egy kancsót magasan felemel, azután kiönti a földre.)

Mikhál

A gyermekek tapossanak anyjokon,

Midőn az atyjok messze tartományban

Fárad szerencséjek miatt? – Gonoszság! —

Petur

Minő szerencséért? hogy enged egy

Asszony kevély áhítozásinak

S Kálmánnak, a fiának, hogy dobot,

Vagy egy kicsiny kürtöt nyerhessen – űzi

Galiciából el Miciszlavict?

Bánk

És így hazátok elbúsultjait

Játszani akarjátok s királytokat

Úgy tenni a királyi székre, hogy

Gertrúdis estén szíve megrepedjen?

Fájdalmiban megölni érzeményit,

Hogy társitoknak könnyeit soha

Se lássa többé, – egyszersmind szeretni

Is, ölni is szándékoztok; mivel

Gertrúdis éppen a király maga!

Petur

Ne élne vissza hát azzal s ne kapna

Vasas marokkal a magyar javak

Közé; mivel részemről én bizonnyal

Orrára kész vagyok koppintani.

Békételenek

Mi is!

Bánk

De ő azért mégis csak az marad.

Petur

No nekem ugyan nem az! ha egyszer ő

Rabló, királyném is megszűnne lenni —

Ezt esküszöm, míg Endre élni fog.

Meg kell erősítenie régi (szent

Első királyunktól kitett) szabadság —

Beli jussainkat; vagy ha megmutatja,

Hogy a hazám boldogságán segít

Ezen szabadság eltörlése – egy szót

Se szólok: ámde míg ez a szokás,

E század, Árpád vére, a magyar

Érzés, magyar javak virágzanak,

Mindaddig azt fogom kiáltani; üsd az

Orrát, magyar, ki bántja a tied’!

Békételenek

Üsd, üsd!

Bánk

S ezen szokást tekintve, mi

Szükség setétben bódorogni? Ha

Törvény s szokás szerént cselekszetek, nem

Csak én, hanem minden magyar segítő

Kezét sietve nyújtaná —

Mind (Peturon kivül mintha hályog esne le szemökről).

Igaz.

Bánk (csendességgel).

Az őseink becsülettel s vitézi

Lélekkel estek egykor el, kicsiny

Vagyonoknak elnyeréséért, vagy inkább

Értünk: s mi azt mostan magunk javára

Tartsuk hazánknak omladékain?

Azokon; mivelhogy zendülésbe’ nem

Fog-é kiömleni az ártatlanok —,

A felebarátjainknak vére is? mely

Bugygása közben fogja a szabadság

Jajos tüzét átkozni – hörgeni.

És tagja légyek e rossz társaságnak

Itt én is? ártatlan vért ontani

Segítsek? és abban eszköz legyek, hogy

Jajgasson a szabadságunk miatt

Szegény magyar hazám? —

Az éltöket s a nyúgodalmokat

Kockára tégyük polgártársainknak,

Kik, mint szülőinket, bennünket is

Táplálnak! – És miért? mivelhogy ez

Asszonynak a hatalma bűntetetlen

Teszi azt, mit a közönséges zsivány

Talán fizetne életével is?! —

Vétkűl tulajdonítsuk azt neki,

Hogy a felekzetét jobban szeretné,

Mint a magyarságot? – Ha németek

Között közűletek király lehetne

Egyik, nem elsőbb volna-e előtte

Még ott is a magyar?

Békételenek (gondolkozva, dörmögve).

Hisz az való.

Bánk

És ennek ellenét kivánja még —

Is mindenik; sőt azt akarja, hogy

Úgy tégyek én is. – Nem, magyarok! soha

Azt tenni nem fogom. Való, hogy engem

Az emberek bolondozása meg —

Mulattat; oh, de a vérekbe és

Az életekbe forró ösztönöm

Markolni nem kíván, se játszani. —

Hogy Bánk leüljön a setét szövetség

Gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb

Mint Bánki sértődés kivántatik.

Békételenek (egymásra nézvén).

Jól, jól beszél.

Petur

Nem jól beszél, ha mondom.

Simon

Ispán! de hátha mégis úgy lehetne —?

Bánk

Ha oly hatalmatok lehetne is,

Mint volt Leventa- vagy pedig Kupának —

De nékik is elsűlt-e?

Simon

Mikhál! gyerünk!

Mikhál (örömmel).

Öcsém!

Békételenek (mind felkerekednek).

Gyerünk!

Petur

Pokolba! hát talán nem

Esküdtetek meg itten?

Békételenek (ismét le akarnak telepedni).

Az való!

Bánk

Kérlek, ne bántsd őket, különben én

Tőlük fogok kivánni egyet itt

Mindjárt. Ne engedj jönni annyira —

Úgyis felelned kell még egyre – egyre,

Mely őrülésre hoz: de félre ezt

Most egyszer! – Emberek, jertek velem!

Előbb való a hit parancsolatja;

Istennek a kenettje egy király felség.

Békételenek (Bánkhoz állanak).

Petur (eleikbe futván).

Az Istennek kenettje Endre, nem

Gertrúd! ez a rabló az nem lehet!

Azért csak érjem el, torkon fogom,

S királyi széke kárpitjának a

Zsinórjával fojtom beléje lelkét.

Mint vizözön zúgok mindenfelé,

S ahol találom, ottan rontom öszve

Ez asszony annyit átkozott fejét.

Bánk

Várdán, belőled most a nemzeti

Rút gyűlölet, nem az igazság beszél.

Jertek velem, magyarok! szánjátok őtet,

Mert nem gonoszságért gyűlöl, hanem

Azért, mivel más más köntöst visel.

Mind

Gyerünk!

Petur

Kiholtak szabadítóid, oh

Te vasravert hazám? no nyeld le a bilincsed

Jajgatva s edd magadnak a halált!

Nem kényszerítelek – magam is tudok

Hóhérja lenni azon utálatosnak! (El akar.)

Bánk

Megállj! – Ezen haza- s felségárulót

Láncokba verjétek – parancsolom.

Én, a király személye, én – maga

Parancsol Endre a király! —

Petur (Bánk lábaihoz hajol).

Királyom!

Bánk (elérzékenyedve felemeli).

Petur, Petur, kedves bátyám, ölelj meg!

Látod, hová tud téged csak neve

Is vinni Endrének! ládd, mint buzogsz

Érette, mégis a szívét akarnád

Kitépni! – Hát jut-é eszedbe még a

Testvéri háború? Te ott is Endre

Pártján valál, – s midőn jószágidat

Elszedte Elmerik király —

Petur

Eressz!

Bánk

Hozzám jövél szökésed éjjelén,

Még egyszer elmentünk a cinterembe

Együtt – lerogytál ott atyádnak a

Sirjára, s azt mondád: “Igazad vala

Atyám, – az Isten nem segít soha

Felkent királyok ellen! Nem maradt

Semmim, csak egy szivem: már legyen a

Föld, melybe’ nyugszol, akárkié; de sirod

Ölelése s e mondás enyim marad.”

Petur (Bánk nyakába esik).

Öcsém! – az Isten nem segít soha

Felkent királyok ellen! – Már legyen

Akárkié a föld és a vagyon —

Egy szív marad; s így – szent haza, békesség!

Mind (Bánkhoz tolakodnak).

Az – békesség! —

Mikhál

Öcsém! Uram-teremtőm!

Bánk (mintha mind egybe akarná ölelni).

Oh Endre! győzedelmeskedj te bár

Országokon; de ilyen győzedelmet

Mint Bánk neked nyert most, nem nyersz soha!

Az Őr (kívül).

Ki vagy?

Szózat

Szabad vitéz.

Az Őr

Jelszód?

Szózat

Melinda!

Bánk

Melinda! oh, ki gyógyít engemet meg?!

Mind (egy oldalra tolódnak).

Hah! árulás!

HARMADIK JELENET

Biberach (jön).

Csak Bíberach.

Békételenek

  Hah! halj meg!

Biberach (nyugodtan visszalép).

No lassan! ejnye milliom! biz úgy

Nekem estek, énhelyettem hogyha itt

Más állna, tán a nyavalya is kitörné.

Kedves vitézek, csendesen! biz’ az

Ördög nem alszik! – ej, szégyen, gyalázat

Kardot ragadni! (Csalfa alázódással).

Egy magyar csak egyik

Bajúsza végével pokolba űzhet

Egy ily szegényke németet.

Simon

Melinda!

Mikhál

Hol loptad el húgomnak a nevét?

Biberach

Ahol magát más lopta: a királyné

Dombérozó mulatságában.

Bánk, Mikhál, Simon

Ember!

Biberach

No hadd beszéljem hát magam ki; de —

(Igazán megszeppenve).

Ördögbe is! valóban most eszem’

Fel kell tekerni – átkozott hajón evez szerencsém,

S elül, hahogy reája nem vigyázok.

Bánk

Kóbor! hogyan jött a Melinda név

Nyelvedre?

Biberach

Páh! tehát mégsem tudod? —

De igaz! hisz a királyné prüszkölő —

Becs-rang-porától egész bolondulásig

Elszédültél te. No de, szó ami szó,

Ők szépen is fogának a dologhoz,

Úgymint: “Nagyúr – ej – Bánk bán – így, meg így;

Nem illik, ország első nagyja, hogy —

Így meg-meg így.” – Felhozta hát ide

Szép együgyű feleségét a nagyúr,

Bármint dörömbözött szerelme-féltő

Nagy szíve.

Bánk

Ember!

Biberach

Csak csendesen, óh

Bán most az egyszer úgy kell már viselni

Magamat, hogy a hajlandóságodat

Megérdemeljem; mert ebűl leszek.

Ládd bán, sokan tudták ezt a regét;

És ha igazat kell szólni, addig én is

Sípot faragtam nádatok között,

Míg benne ülhettem s hiú szemekkel

Néztem magam körül – nevetve mást.

Véletlen így tanultam azt ki, a —

Mit szorgalommal sem tudtak sokan.

Ispán uram, te oly merőn tekéntesz

Reám, s nem tudod, hogy csak ezen éjtszakát

Lett volna szükség el nem lopni Bánk bán

Nagyúrtól, és hogy addig, míg ti itt

Vele vagytok – otthon Ottó és Melinda —

Bánk, Mikhál, Simon (egyszerre).

Melinda, húgom? Fattyú megöllek!

Biberach

Ezt ugyan bizony

Szolgálatomra nem reményleném.

Ládd bán: királyod a kezedbe adta

Egész hatalmát; s így hogy egyikének,

Vagy másikának útjában ne légy,

El kelle ország-vizsgálásra menned.

Petur (mérges kacajjal emeli fel ökleit).

Gyalázat! Ellágyulhattam? – No Bánk,

Hát nem kacagsz velem?

Bánk (összecsapván kezeit).

Pokolbeli

Irtóztatóság büntetései —

Földünkre jöttetek hát már? hiszen

Ni, itt világos egészen, amit én

Üres fejű ki nem tudtam találni? —

El, a királyhoz – a császárhoz, – a

Pápához elmegyek s hogy elpiruljon,

Lerántom e parázna bíborosról

A szép álorcáját kacagtatón.

Oh, légy velem hidegvér, légy velem!

Ne hagyj el állhatatosság! hogy merőn

Nézvén szemek közé, becsűletes

Tekintetemnél elvakúljon a

Szentségtörő. Meggyilkolom ott előtte

A bíboros gazembert; és ha a

Vesztőpiacra hurcolnak, kiáltom:

Azért jutott hóhér kezébe Bánk, mert

Hitvesse virtusát bosszúlta meg!

Biberach

Páh, milliom! bizony tán nem tudod,

Hogy csóka csóka-társának szemét

Ki nem kaparja? mert ám mintsem oly

Nagyot bokázzon a bíbor, bizonnyal

Előbb feláldoznak tíz Bánkot is.

De gyilkod is haszontalan fened:

Az útakat jól tudjuk elállani;

Vesztőhelyet se fogsz te látni, hogy

Ottan rikolthassál, – az ily rikoltót

Titokban szokták ám eloltani.

Bánk

Német! te megnyitottad a szemem!

S ily kábaságot akartam tenni? – Nem!

Szeggel szeget! hisz a tilalmas és

Megengedődhető ravaszkodás

Úgy állnak el, mint a hazug s igaz.

Megmenthetem talán még – nemde, oh

Szólj, Bíberach, lehetne még talán

Meggátlanunk? szólj, szólj!

Biberach (öklét összeráncosított homlokához nyomván, igen mély,

de rövid gondolkozás után).

Talán. – Gyerünk!

Bánk

Ember! ha még késő nem volna – oh

Angyal! szerezd meg üdvösségemet. —

Ne menjetek széjjel mindjárt barátim,

Hogy megtaláljalak, hahogy talán

Lehetne szükség rátok – (Mikhálhoz). Ősz, remélj

Egy nyúgodalmas éjtszakát.

Mikhál

Uram,

Szent isten! adj te!

Mind (morogva).

Ámen. Úgy legyen.

Simon

Szabadítsd szerette húgomat, Melindát!

Bánk

Csak egyszer őtet a kezem közé

Vehessem, oh mikép fogom kacagni

A gyáva herceget; s ha húsomat

Lerágja a kerítő asszony, akkor

Még csontomon is elviszem Melindát,

Hogy elhagyattatott helyen legyen

Inkább kenyéren s vízen, mintsem itt

Pompában, bíbor és a hermelin

Bemocskolásra eszközül vettessen,

S szolgáljon egy bujának, akinél még

Drágább s becsesb előttem a kutyám. (El)

Biberach (maga eleibe dörmögve, követi).

És – jó ez is. Egyik csak nyerni fog! (El)

Petur (egy ideig merően nézi mindnyájokat, kik elgondolkodtak).

No – üljetek le hát – azt mondta, hogy

Maradjatok. —

Mind (székekhez ballagnak, leülnek, s az asztalra békételenül

könyökölnek. A többiek körül-körül a fal mellett levő padokra

telepednek, és vagy térdekre bókolnak, vagy fejeket hanyatt a

falnak támasztják.)

Jó, jó! Maradhatunk.

Mikhál

Bojóth! Bojóth! – Kopácsolásokat

Lelkem menyasszonyi ágynak gondolá;

Pedig becsűletünknek egy koporsót

Szegeztek, Oh Melinda!

(Bánatosan lehajtja fejét s végre elszunnyad.)

Simon (mellé ül).

Még hiszem,

Tán jóra fordulhat minden (Maga elébe néz.)

De hát

Ha nem? Kevély spanyol szív, hol maradsz? —

Hamar tünő örömremény, mi vagy

Te? játszi képzete a kívánkozó

Észnek: – mosolyg s – meghal. —

Petur (az ablaknál egy székbe vetette magát).

Jó éjtszakát!

Mind (anélkül, hogy megmozdulnának, dörmögik).

Jó éjtszakát!

Petur (magába morog).

Virrad. – Nem úgy, nem úgy

Ti földi istennék! ne gondoljátok azt,

Hogy minden irtózik hatalmas hangotoktól!

(Hirtelen visszateként.) Hát alszotok?

Mind (lassabban).

Jó éjtszakát! —

Petur

Aludj,

Mohón kilobbant hazafiság! —

(Elragadtatva néz ki a hajnalcsillagra.)

Dicső fény —

Csillag! (Hirtelen gúnyolva.)

Lopott fény! – ej! – (Lassan.)

Jó éjtszakát!

Függöny