Kitabı oku: «A Hősök Küldetése », sayfa 16

Yazı tipi:

Huszonnyolcadik Fejezet

Thor keményen meghajtotta a lovát a sötétben. Ahogy bevágtatott Királyudvarhely hátsó kapuján, úgy ugrott le a nyeregből, hogy szinte nem is lassított, és az egyik istállószolga kezébe nyomta a szárat. Reggel óta nem szállt le a lóról, most pedig már órák óta lement a nap. A kiszűrődő fáklyafényből, a duhaj lármából rögtön tudta, hogy a királynál már elkezdődött a lakoma. Szidta magát, amiért ilyen sokáig elmaradt. Csak azon imádkozott, hogy ne legyen túl késő.

Odafutott a legközelebbi inashoz.

– Bent minden rendben? – hadarta. Meg kellett tudnia, jól van-e a király – noha természetesen nem kérdezhetett rá, hogy megmérgezték-e.

Az inas hüledezett.

– Miért ne lenne? Minden rendben, azon kívül, hogy elkéstél. A légió tagjainak mindig pontosnak kell lenniük. A ruhád pedig mocskos. Így rossz fényt vetsz a társaidra. Moss kezet, azután futás befelé!

Az izzadó Thor berohant az ajtón, megmártotta a kezét egy kő mosdótálban, az arcára is locsolt a vízből, és végiggereblyézte ujjaival hosszú haját. Reggel óta nem volt megállása, tetőtől-talpig belepte az út pora, és úgy érezte, ez a nap felért tízzel. Mély lélegzetet vett, hogy megnyugodjon, és lehetőleg rendes benyomást keltsen, miközben egyik folyosóból a másikba bekanyarodva sietett a lakomaterem óriási ajtaja felé.

Ahogy belépett a hatalmas, boltíves ajtón, mintha az álmába került volna vissza: ott húzódott a két, legalább száz láb hosszú asztal, a terem túlsó végében, embereinek gyűrűjében a király ült az asztalfőn. A csarnok zsúfolásig megtelt, a hangzavar iszonyú volt. Több százan lebzseltek odabent az udvaroncokon, az Ezüstlovagokon és a légión kívül: vándormuzsikusok, táncosok, mutatványosok, mindenféle szolga és testőr. Kutyák futkostak az asztalok között. Tiszta bolondokháza volt.

Hatalmas serlegekből vedelték a bort meg a sört. Sokan állva, egymásba karolva, sűrűn koccintva bőgtek bordalokat. Az asztalok roskadoztak az ételtől, a tűzhelyeken nyárson sült a vadkan, a szarvas és mindenféle más vadhús. A terem egyik fele zabált, a másik összevissza mászkált a csarnokban. Thor elszörnyedve nézte ezt a részeg zűrzavart. Ha korábban érkezik, akkor, amikor a lakoma elkezdődött, sokkal nagyobb lett volna a rend. Ezen a kései órán nagyon úgy tűnt, hogy részeg verekedésbe fog torkollni az egész.

Kezdeti csalódását rögtön követte a mélységes megkönnyebbülés, amikor látta, hogy a király még él, és semmi baja. Fellélegzett. Hátha nem is jelent semmit az ómen? Sem az álma? Hátha csak túlreagálja a dolgot, és képzelődik? Mégsem szabadulhatott az érzéstől, hogy oda kell mennie a királyhoz, figyelmeztetnie kell.

Védd a királyunkat!

Belefúrta magát a tömegbe, hogy utat vágjon magának a királyig, ami nem ment könnyen egy olyan helyen, ahol enynyi a kötözködő részeg, és ahol több száz láb választotta el a királytól.

Körülbelül félútig sikerült eljutnia, amikor megtorpant, mert észrevette Gwendolynt. Az egyik kis mellékasztalnál ült az udvarhölgyeivel. Rosszkedvűnek tűnt, ami nem volt jellemző rá. Hozzá sem nyúlt sem az ételhez, sem az italhoz, és félrevonult királyi rokonaitól. Mi baja lehet?

Keresztülverekedte magát a tömegen a hercegnőhöz.

A lány felnézett, meglátta, hogy közeledik, ám szokásával ellentétben most nem mosolygott, hanem elsötétült az arca. Thor először látott dühöt a tekintetében.

Gwendolyn felállt, hátat fordított a fiúnak, és elindult az ellenkező irányba.

Thornak mintha kést döftek volna a szívébe. Nem értette. Valami rosszat csinált?

Futva megkerülte az asztalt, és gyengéden megfogta Gwen csuklóját.

Megdöbbenésére a lány gorombán ellökte, és haragosan meredt rá.

– Ne merészelj megérinteni! – kiáltotta.

Thor egy lépést hátrált a megdöbbenéstől. Ez ugyanaz a Gwendolyn, akit ismert?

– Ne haragudj! – mondta. – Nem akartalak megsérteni. És nem akarok tiszteletlen lenni. Csak beszélni akartam veled.

– Nekem nincs mit mondanom neked – sziszegte a lány. Szeme égett az indulattól.

Thor alig kapott levegőt. Fogalma sem volt, mi rosszat követett el.

– Úrnőm, kérlek, mondd el, mit tettem, amivel megbántottalak? Akármi is az, bocsánatot kérek.

– Amit tettél, arra nincs bocsánat. A bocsánatkérés nem elég. Most már tudom, ki vagy.

Ismét elindult. Thor tulajdonképpen hagyni akarta, hadd menjen, ugyanakkor mégsem hagyhatta, azok után, ami közöttük történt. Tudnia kellett, mi okozta ezt a haragot.

A lány elé futott, elállta az útját. Nem engedhette el. Így nem.

– Gwendolyn, kérlek! Csak egy lehetőséget adj, hogy legalább megtudhassam, mit követtem el! Kérlek, legalább ennyit árulj el!

A lány indulatosan csípőre tette a kezét.

– Szerintem tudod te azt. Szerintem nagyon is jól tudod.

– Nem tudom – felelte komolyan a fiú.

Gwen fürkészőn nézte. Végül úgy tűnt, mintha mégis hinne neki.

– Mint hallottam, a találkozásunkat megelőző éjszakán sörházban jártál, ahol több némberrel is összeadtad magadat, és egész éjjel a kedvükre tettél. Azután pedig, ahogy fölkelt a nap, eljöttél hozzám. Emlékszel erre? Undorodom a viselkedésedtől! Undorodom magamtól, amiért egyáltalán találkoztam veled, amiért engedtem, hogy hozzám érjél! Remélem, sosem látlak többé. Bolondot csináltál belőlem – belőlem pedig senki sem csinálhat bolondot!

– Úrnőm! – kiáltott a fiú, és továbbra is igyekezett visszatartani, hogy magyarázkodhasson. – Ez nem igaz!

Ám ekkor közéjük furakodtak valamiféle muzsikusok, és a lány abban a pillanatban elmenekült. Olyan sebesen cikázott ide-oda a tömegben, hogy Thor hamarosan szem elől tévesztette.

Ette a méreg. Ez hihetetlen, hogy valaki képes volt mindenfélét összehazudozni róla Gwennek, és ellene fordítani a lányt. Vajon ki állhat e mögött? Bár mit számít? Az esélyei Gwennél a nullára apadtak. Neki vége.

Támolyogva elindult a csarnokban, mert eszébe jutott a király. Olyan üresnek érezte magát, mintha nem maradt volna semmi, amiért élhetne.

Alig néhány lépést tett meg, amikor elébe toppant az elégedetten vigyorgó Alton. Selyemnadrágot, bársony ujjast, tollas kalapot viselt. Hosszú orrú, hosszú állú képéről sütött a dölyfös arrogancia.

– Lám, lám! – mondta. – Nohát, a pór! Megtaláltad már leendő arádat? Hát persze, hogy nem. Azt hiszem, széles körben elterjedtek a hírek a nyilvánosházi hőstetteidről. – Mosolyogva közelebb hajolt, kimutatva apró, sárga fogait. – Sőt bizonyosan elterjedtek! Ismered a mondást: egy csipet igazság elég a hazug beszédnek. Én megtaláltam azt a csipetet. Fuccs a jó hírednek, kölyök!

Thorban felforrt a düh. Nem bírta tovább. Hasba vágta Altont, aki összeesett. A következő percben a légiósok és a katonák rájuk vetették magukat és szétválasztották őket.

– Túllépted a határt, kölyök! – rikácsolta Alton, és rászegezte az ujját Thorra az emberek feje fölött. – Senki sem illethet kézzel egy királyi személyt! Holtodig börtönben fogsz rohadni miatta! Teszek róla, hogy letartóztassanak! Pitymallatkor ott lesznek érted! – visította, és elviharzott.

Thor fütyült Altonra és az embereire. Neki csak a király volt a fontos. Lerázta magáról légiós bajtársait, és ismét elindult MacGil felé. Mindenkit félrelökött, akik elállták az útját a királyi asztalhoz. Összevissza kavargott a feje, egyszerűen nem bírta felfogni ezt a váratlan fordulatot. Milyen szépen gyarapodott a hírneve, csak azért, hogy lerombolja holmi álnok kígyó, és fondorlattal elvegye tőle a szerelmét. Most pedig az a veszély fenyegeti, hogy holnap bebörtönözhetik. Mivel pedig a királyné is Altont pártolja, okkal tarthat tőle, hogy csakugyan rács mögé kerül.

De most nem törődött ezzel. Csak azzal, hogy megvédje a királyt.

Még erőszakosabban tolakodott, nekiment egy mutatványosnak, egyszerűen keresztülgyalogolt a mutatványán és végül, miután még három szolgával megküzdött, ott állt a király asztalánál.

MacGil középen trónolt, kezében püffedt borostömlővel, és kivörösödött képpel hahotázott a mutatványosokon. A tábornokai ültek körülötte. Thor odaállt elébük, hogy a királynak észre kelljen vennie.

– Felséges uram! – kiáltotta, és hallotta magán, milyen kétségbeesett a hangja. – Beszélnem kell felségeddel! Kérlek, uram!

Egy őr el akarta vonszolni, de a király fölemelte a kezét, hogy hagyja.

– Thorgrin! – bömbölte MacGil mély, borízű hangján. – Fiacskám! Miért jöttél az asztalunkhoz? A légió asztala amott van.

Thor mélyen meghajolt.

– Bocsánatodat kérem, uram király, de szólnom kell felségeddel. Egy muzsikus épp Thor mellett püfölte a cintányérját, amíg a király le nem intette, hogy hagyja abba.

A muzsika elhallgatott, az összes tábornok Thorra nézett. Mindenki őt figyelte.

– Nos, ifjú Throgrin, tied a lehetőség. Beszélj! Mi az, ami nem várhat holnapig? – kérdezte MacGil.

– Felséges uram – kezdte Thor, azután elnémult. Mit is mondjon? Hogy álmot látott? Hogy rossz előjelet kapott? Hogy úgy érzi, a királyt meg fogják mérgezni? Nem hangzik ez őrültségnek?

De hát nem volt választása. Folytatnia kellett.

– Felséges uram, álmot láttam – kezdte. – Rólad. Ebben a teremben voltál, ennél az asztalnál. Az álom arról szólt… hogy nem szabad innod.

A király előrehajolt a szeme tágra nyílt.

– Nem szabad innom? – ismételte meg, lassan és hangosan.

Pillanatnyi meglepett csönd után hátradőlt és bömbölve hahotázni kezdett, miközben az asztalt verte.

– Nem szabad innom! – kiáltotta. – Micsoda álom! Inkább lidércnyomás! Bömbölt a nevetéstől. Minden embere csatlakozott hozzá. Thor elvörösödött, de nem hátrált.

MacGil intett, egy őr a fiúhoz lépett, megragadta a karját, vonszolni kezdte, ám Thor kitépte magát. Mindenképpen át kell adnia a királynak az üzenetet!

Védd a királyunkat!

– Királyom, követelem, hogy hallgass meg! – kiáltotta kivörösödött arccal. Az asztalhoz rontott, és rávágott az öklével. Az asztal belerázkódott az ütésbe. Az egész terem Thort bá

multa. Meghökkent csönd lett. A király arca elsötétült.

– TE követelsz? – kiáltotta MacGil. – Te semmit sem követelhetsz tőlem, fiam! – ordította, egyre jobban belelovallva magát a haragba.

Az asztalnál még nagyobb lett a csend. Thor arca lángolt a megaláztatástól.

– Bocsáss meg, uram király! Nem akarok tiszteletlen lenni. De aggódom érted. Ne igyál! Azt álmodtam, hogy megmérgeztek. Kérlek! Nagyon féltelek! Kizárólag ezért mondtam, amit mondtam.

MacGil arca lassan megenyhült. Mélyen Thor szemébe nézett, és mély lélegzetet vett.

– Igen, látom rajtad az aggodalmat. Még ha bolondos fiú vagy is. Megbocsátom tiszteletlenségedet. Most eredj! És ne lássalak holnap reggelig.

Intett az őröknek, akik ezúttal ellenkezést nem tűrve vonszolták magukkal a fiút. Az asztalhoz lassan visszatért a jókedv, mindenki folytatta az ivást.

Thor mérhetetlenül meg volt sértve, ugyanakkor meg is ijedt attól, amit tett, és az a nyomasztó balsejtelem kísértette, hogy másnap meg kell fizetnie mindenért. Talán még arra is felszólítják, hogy távozzon innen. Örökre.

Amikor az őrök utoljára lökték meg, a légió asztalánál találta magát, nagyjából húszlábnyira a király asztalától. Valaki a vállára tette a kezét. Thor megfordult. Reece állt mellette.

– Egész nap kerestelek. Mi történt veled? – kérdezte. – Olyan az arcod, mintha kísértetet láttál volna! Thor túlságosan zaklatott volt ahhoz, hogy válaszoljon.

– Gyere, ülj mellém, foglaltam neked helyet! – mondta Reece.

Lehúzta Thort maga mellé az asztalnál, amely a királyi családé mellett állt. Godfrey mindkét kezében kupát markolt. A sunyi tekintetű Gareth ült mellette. Thor mindennek dacára remélte, hogy ott lesz Gwendolyn, de persze nem volt sehol.

– Mi baj, Thor? – faggatta Reece. – Úgy nézed azt az asztalt mintha meg akarna harapni téged.

Thor megrázta a fejét.

– Ha elmondanám, nem hinnéd el. Jobb, ha hallgatok.

– Mondd csak! Nekem mindent elmondhatsz – sürgette Reece.

Thor a barátja szemébe nézett, és látta, hogy valaki végre komolyan veszi. Mély lélegzetet vett, és belevágott. Nem volt veszteni valója.

– Múltkorában, amikor az erdőben voltunk a nővéreddel, láttunk egy fehérhátú kígyót. Gwen azt mondta, hogy a halál hírnöke, és én el is hiszem. Elmentem Argonhoz, aki megerősítette, hogy a halál közeledik. Röviddel utána álmot láttam, amelyben apádat megmérgezték. Itt. Ma este. Ebben a csarnokban. A csontom velejéig biztos vagyok benne. Így lesz. Valaki meg akarja ölni – fejezte be Thor.

Fellélegzett, miután elhadarta. Jó érzés volt, hogy valaki meghallgatja. Reece sokáig nem szólt, csak nézte őt. Végül megszólalt:

– Őszintének látszol. Nincsenek kétségeim. Méltányolom, hogy aggódsz apámért. Hiszek neked. De komolyan. Csakhogy az álmok csalósak. Nem mindig azt jelentik, amit gondolunk.

– Elmondtam a királynak – folytatta Thor. – Kinevettek. Ő pedig természetesen tovább iszik ma este.

– Thor, elhiszem, hogy ezt álmodtad. Elhiszem, hogy így érzel. De nekem is szörnyű álmaim voltak egész életemben. A múlt éjjel azt álmodtam, hogy elűznek a kastélyból, és amikor felébredtem, úgy rémlett, hogy már meg is történt. Mégsem volt igaz. Érted? Az álmok különös dolgok. Argon pedig rébuszokban beszél. Nem szabad mindent ilyen komolyan venned. Az apám jól van. Én is jól vagyok. Mindnyájan jól vagyunk. Igyál egy kicsit, és próbálj lazítani! Élvezd az estét!

Ezzel hátradőlt prémmel bélelt székében, és ivott. Intett egy szolgának, aki nagy darab vadpecsenyét tálalt Thornak, és elé tett egy kupát.

De Thor csak ült, bámulta az ételt, és úgy érezte, mintha kiperegne az ujjai közül az élete. Nem tudta, mit tegyen.

Most is csak az álmára bírt gondolni. Mintha egy éber lidércnyomásban figyelné, ahogy körülötte falnak és vigadoznak. Annyit tehetett, hogy figyelte, milyen kelyhek kerülnek a király elé. Lesett minden szolgát, minden kupa bort. Valahányszor a király ivott, a fiú összerezzent.

Ez már megszállottság volt. Nem bírt másfelé nézni. Úgy rémlett, órák óta bámulja MacGilt.

Végül feltűnt egy szolga egy olyan kehellyel, amely semmihez sem volt fogható. Nagy aranykehely volt, körös-körül kirakva zafírokkal és rubintokkal.

Ezt a kelyhet látta álmában.

A fiú vadul dörömbölő szívvel, elborzadva nézte, ahogy a szolga közelít a királyhoz. Amikor már csak párlábnyira volt tőle, Thor nem bírta tovább. Minden porcikája azt ordította, hogy ez a méregpohár.

Felugrott, keresztülvágta magát a tömegen, oldalba könyökölt mindenkit, aki az útjába állt.

A király éppen megfogta a kelyhet, amikor a fiú odaugrott az asztalához, és kiverte MacGil kezéből.

Ijedt zihálás töltötte be a termet, rémült tekintetek kísérték a kelyhet, amely ívet írt le a levegőben, azután hangos csendüléssel csapódott a kőhöz.

Síri csend lett a csarnokban. A zenészek és komédiások megálltak. Férfiak és nők százai fordultak oda, nyújtogatták a nyakukat.

A király lassan felállt. Gyilkosan meredt Thorra.

– Hogy merészeled! – ordította. – Pimasz kölyök! Ezért börtönbe csukatlak! Thor csak állt, mint a sóbálvány. Úgy érezte, mindjárt rászakad a tető. A legszívesebben elsüllyedt volna.

Váratlanul egy kutya ügetett oda a kifolyt borhoz, és fellefetyelte a padlóról. Minden tekintet az állatra szegeződött. Mielőtt Thor válaszolhatott volna, mielőtt a terem életre kelhetett volna, az állat rémes, vérfagyasztó hangokat adott ki magából, majd egy perc múlva megmerevedett, és holtan terült el. A csarnok rémülten felhördült.

– Te tudtad, hogy az ital meg van mérgezve! – kiáltotta valaki.

Thor meglátta Gareth herceget, aki a királyhoz lépett, és vádlón szegezte az ujját a fiúra.

– Honnan tudhattad, hogy mérgezett? Hacsak nem te tetted bele a mérget! Thor meg akarta mérgezni a királyt! – rikoltotta Gareth.

A tömeg ordított a felháborodástól.

– A pincebörtönbe vele! – parancsolta a király.

A következő percben az őrök megragadták a fiút, és vonszolni kezdték kifelé. Thor vergődött, tiltakozni próbált.

– Ne! – kiabálta. – Ti ezt nem értitek!

De senki nem hallgatott rá. Egykettőre végighurcolták a termen, miközben ő látta, hogyan tűnnek el sorra a szeme elől az emberek, hogyan tűnik el az élete. Kicipelték az ajtón, amely becsapódott mögöttük.

Itt csend volt. A következő percben lefelé kezdték vonszolni egy csigalépcsőn. Egyre sötétebb lett, hamarosan meghallotta a rabok ordítását.

Kinyílt egy vasajtó. Már tudta, hova hozták. A pincebörtönbe. Rúgkapált, tiltakozni, szabadulni akart.

– Nem értitek! – ordította.

Meglátott egy foglárt. Hatalmas, otromba alak volt, a képe borostás a foga sárga. Fenyegetően nézett a fiúra.

– Ó, de mennyire hogy értelek! – mondta rekedten. Hátrahúzta a kezét, Thor utoljára az öklöt látta, ahogy az

arcába csapódik. Azután elsötétült a világ.

A Kiràlyok Sorsa

A Varázslö Gyűrűje (2. Kötet)

“A VARÁSZLÓ GYŰRŰJÉBEN” az azonnali siker eléréséhez szükséges minden hozzávaló megtalálható: összeesküvések, az összeesküvésekkel szembeni ellenállás, relytély, vitéz lovagok, és virágzó szerelmek, teli összetört szívekkel, csalódással és elárulással. A regény olvasása órákig le fog kötni, kielégítve minden korosztály ízlését. A könyv mélyen ajánlott minden, fantázia dús olvasmányt kedvelő állandó könyvtárába.”

--Books and Movie Értékelések, Roberto Mattos

„A VARÁZSLÓ GYŰRŰJE” című besztszeller sorozat második kötete „A KIRÁLYOK MENETELÉSE”, ez a „A HŐSÖK KÜLDETÉSÉT” (1 kötet) követi, amit ingyenesen letölthet az Amazon weboldalról!

„A KIRÁLYOK MENETELÉSE” egy lépéssel közelebb visz minket Thor férfivé való alakulásához. Ebben a kötetben a főhős harcossá válása útján, többet megtud arról, hogy ki is ő igazán,és milyen erőkkel rendelkezik.

Börtönből való kiszabadulása után, Thor rémülten vesz tudomást MacGil király elleni újabb gyilkosság megkísérléséről. MacGil halála után, a királyságot nagy nyugtalanság szállja meg. Mivel mindenki a trónt szeretné, az uralkodóház jobban tele van mint valaha a mindennapos családi drámákkal, hatalom iránti harcokkal, ambiciókkal, féltékenységgel, erőszakkal és cserbenhagyással. A gyerekek közül egy örököst kell választanni, ezáltal az ősi Királyi Kard, az uralkodóház minden erejének szimbóluma egy új kardforgatóra talál. De mindennek hamarosan vége lesz: megtalálják a gyilkos fegyvert, és mind közelebb kerülnek a gyilkos leleplezéséhez is. Ezzel egyidejűleg, a MacGils család új megeröltetésnek lesz kitéve, mivel a McCloudok újból megtámadják őket a Gyűrűn belül.

Thor harcol Gwendolyn’s szerelmének visszanyeréséért, de erre nincs idő: felszólítják arra, hogy készüljön fel, és vegyen részt harcostársaival együtt a Században, száz kimerítő pokoli nap, amit minden hadtest tagnak át kell élnie. Férfivé való avatásuk folyamán, a hadseregnek át kell haladnia a Szurdokon, elhagyva a Gyűrű védelmét, kilépve a Vadonba, áthajózva a Tartuvian tengeren, egészen a Ködök Szigetéig, amiről azt állítják, hogy egy sárkány őrzi.

Visszatérnek-e majd? Túléli-e a Gyűrű a harcosok hiányát? Megtudja-e végül Thor sorsa titkát?

„A KIRÁLYOK MENETELÉSE”, kifinomult szóösszetételével és jellemzéseivel, egy barátokról és szerelemről, riválisokról, vetélkedő kérőkről, páncélos lovagokról és sárkányokról, összeesküvésekről és politikai fordulatokról, megöregedésről és összetört szívekről, kiábrándulásról, ambícióról és elárulásról szóló, hősies regény. Becsületről és bátorságról, sorsról és végzetről, varázslatról szóló mese. A regény egy olyan fantáziavilágba vezet be minket, amit nem fogunk soha elfelejteni, érdekes és lebilincselő olvasmány minden korosztály számára. A regény megalkotásához hozzávetőlegesen 60.000 szavat használt az író.

A 3-17. kötet szintén megvásárolható!

“Egy szórakoztató hősies fantázia.”