Kitabı oku: «A Sárkányok Dühe »

A Sárkányok Dühe

A Varázslö Gyűrűje (3. Kötet)

MORGAN RICE

Lelkes éljenzés Morgan Rice-nek

“Egy szellemes fantázia, ami relytélyt és cselszövéses elemeket sző a történetbe. A Hősök küldetése leginkább a bátorság megnyilvánulásáról szól, és az életcél tudatosításáról, ami a fejlődéshez, érettséghez, és tökéletességhez vezet…. A velős fantázia kalandokra vágyóknak, a főszereplők, eszközök, és akció, élénk találkozás sorozatot nyújt, melyek jól alátámasztják Thor fejlődését, az álmodozó gyerekből egy fiatal felnőtté való változását, miközben lehetetlen esélytelenséggel küzd a megélhetéséért …. Ez csak a kezdete egy ígéretes fiatal hősies sorozatnak.”

--Midwest Book Értékelések (D. Donovan, eBook bíráló)

“A VARÁSZLÓ GYŰRŰJÉNBEN az azonnali siker eléréséhez szükséges minden hozzávaló megtalálható: összeesküvések, az összeesküvésekkel szembeni ellenállás, relytély, vitéz lovagok, és virágzó szerelmek, teli összetört szívekkel, csalódással és elárulással. A regény olvasása órákig le fog kötni, kielégítve minden korosztály ízlését. A könyv mélyen ajánlott minden, fantázia dús olvasmányt kedvelő állandó könyvtárába.”

--Books and Movie Értékelések, Roberto Mattos

“Rice szórakoztató hősies fantáziája [A VARÁSZLÓ GYŰRŰJE] a műfaj klasszikus vonásait foglalja magába —az erős beállítás, az ősi Skócia történelme és tájai, valamint egy jó adag udvarházi cselszövés adott ihletet a könyv megírásához.”

—Kirkus Értékelések

“Nagyon tetszett ahogy Morgan Rice felépítette Thor személyiségét, valamint a világot amiben élt. Nagyon jól le van írva a helyszín, valamint a helyszínt benépesítő lények…Nagyon élveztem [a cselszövést]. Rövid és bájos volt…. Épen elég értéktelen szereplő volt benne, így nem zavarodtam össze. Kalandok és szívszaggató percek is vannak benne, de a leírt cselekmény nem volt túlságosan furcsa. A könyv kitünő olvasmány egy tinédzser olvasó számára... Megtalálható benne valami jelentős folyamat kezdete…”

--San Francisco Book Értékelések

“A Varázsló gyűrűje című akciódús hősies fantázia regényciklus első könyvében (ami jelenleg 17 kötetből áll), Rice bemutatja az olvasóknak a 14 éves Thorgrin-t "Thor" McLeod-ot, akinek egyedüli álma, hogy a királyt szolgáló lovagok élgárdájába, az Ezüst Légióba lépjen…. Rice leírása vaskos, az előfeltétel érdekes.”

--Publishers Weekly

“[A HŐSÖK KÜLDETÉSE] egy gyors és könnyű olvasmány. Minden fejezet vége arra készteti az olvasót, hogy tovább haladjon és felfedezze mi történik a következőkben, nem engedve az olvasót, hogy letegye a könyvet. A könyvben némi helyesírási hibát találunk, néhány név összekavaródik, de ez nem vonja el figyelmünket a történetről. A könyv vége arra késztetett, hogy rögtön elkezdjem a második kötet olvasását, és pontosan ezt tettem. „A varázsló gyűrüje” regénysorozat mind a kilenc kötete megvásárolható a Kindle könyvesboltban , kezdetként pedig, az első kötet – „A Hősök küldetése” ingyenesen letölthető! Ha vakációban valami gyors és szellemes olvasmányt keresel, ez a könyv a célnak kitünően megfelel.”

--FantasyOnline.net

Morgan Rice

Morgan Rice, a tizenhét kötetből álló, legolvasottabb hősies sorozat: „A VARÁZSLÓ GYŰRŰJE” írója manapság az Amerikai Egyesült Államok első besztszeller irója, és számos regénysorozat szerzője. Regénzsorozatai közül megemlíthetjük a: „VÁMPIR FOLYÓIRATOK” című első besztszeller sorozatot, ami tizenegy könyvből áll (és még folytatódik); a „TÚLÉLÉS TRILÓGIÁJA”, ami szintén első besztszeller, poszt-apokaliptikus thriller két könyvbe foglalva (de még folytatódik); valamint a legújabb hősies fantáziaregény sorozatot „KIRÁLYOK ÉS VARÁZSLÓK”. Morgan könyvei megvásárolhatók több mint 25 nyelvre lefordítva audió, és nyomtatott kiadásban.

FORDITOT (a Vámpír folyóiratok első kötete), AZ ELSŐ ARÉNA (a Túlélés trilógia első kötete) és A HŐSÖK KÜLDETÉSE (a Varázsló gyűrűje első kötete) ingyenesen letölthetők!

Morgan szívesen veszi az önök véleményét, ezért kérjük látogasson el a www.morganricebooks.com weboldalra, iratkozzon fel az e-mail listára, ezúttal egy ingyenes könyvben részesül, ingyen ajándékot is kap, ingyenes applikációt tölthet le, elolvashatja a legújabb exkluzív híreket, valamint Facebook és Twitteren keresztül is kapcsolatba léphet az íróval!

KIRÁLYOK ÉS VARÁZSLÓK

A SÁRKÁNYOK ÉBREDÉSE (Első kötet)

A VARÁZSLÖ GYŰRŰJE

A HŐSÖK KÜLDETÉSE (1 kötet)

A KIRÁLYOK SORSA (2. kötet)

A SÁRKÁNYOK SORSA (3. kötet)

A BECSÜLET SIRALMA (4. kötet)

A DICSŐSÉG ESKÜJE (5. kötet)

A HŐSIESSÉG MEGBIZÁSA (6. kötet)

A KARDOK RITUSA (7. kötet)

A FEGYVEREK FOGADÁSA (8. kötet)

VARÁZSLATOK EGE (9. kötet)

A PAJZSOK TENGERE (10. kötet)

AZ ACÉL URALMA (11. kötet)

A TŰZ BIRODALMA (12. kötet)

A KIRÁLYNŐK URALMA (13. kötet)

A TESTVÉREK FOGADALMA (14. kötet)

A HALANDÓK ÁLMA (15. kötet)

A LOVAGI TORNA (16. kötet)

A HARC AJÁNDÉKA (17. kötet)

A TÚLÉLÉS TRILÓGIÁJA

AZ ELSŐ ARÉNA: RABSZOLGAKERESKEDŐK (1 kötet)

ARÉNA KETTŐ (2. kötet)

A VÁMPIR FOLYÓIRATOK

FORDITOTT (1 kötet)

SZERETETT (2. kötet)

ELÁRULT (3. kötet)

ELRENDELTETETT (4. kötet)

KIVÁNT (5. kötet)

JEGYESPÁR (6. kötet)

KIJELENTVE (7. kötet)

MEGTALÁLT (8. kötet)

FELÉLESZTETT (9. kötet)

SÓVÁRGOTT (10. kötet)

VÉGZETES (11. kötet)

Írta: Morgan Rice A mű eredeti címe: A Fate of Dragons

Fordította: Komáromy Zsófia Szerkesztő: Vajna Gyöngyi Nyelvi korrektor: Gortva Tamás Műszaki szerkesztő: Szuperák Attila

© Morgan Rice 2013 © Komáromy Zsófia 2015 © Maxim Könyvkiadó Kft. 2015

A kiadvány a Lukeman Literary Management Ltd. engedélyével készült.

ISBN: 978 963 261 620 9, kiadói kód: MX-909

Borítóterv: Szőnyi Gergely

Kiadja: Maxim Könyvkiadó Kft. Cím: 6728 Szeged, Kollégiumi út 11/H Tel.: (62) 548-444, fax: (62) 548-443, e-mail: info@maxim.co.hu Felelős kiadó: Puskás Norbert Nyomda: Kinizsi Nyomda Kft., felelős vezető: Bördős János

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítást, a mű bővített, illetve rövidített változata kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában – akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást – nem sokszorosítható.

ELSŐ FEJEZET

ELSŐ FEJEZET

MÁSODIK FEJEZET

HARMADIK FEJEZET

NEGYEDIK FEJEZET

ÖTÖDIK FEJEZET

HATODIK FEJEZET

HETEDIK FEJEZET

NYOLCADIK FEJEZET

KILENCEDIK FEJEZET

TIZEDIK FEJEZET

TIZENEGYEDIK FEJEZET

TIZENKETTEDIK FEJEZET

TIZENHARMADIK FEJEZET

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

TIZENÖTÖDIK FEJEZET

TIZENHATODIK FEJEZET

TIZENHETEDIK FEJEZET

TIZENNYOLCADIK FEJEZET

TIZENKILENCEDIK FEJEZET

HUSZADIK FEJEZET

HUSZONEGYEDIK FEJEZET

HUSZONKETTEDIK FEJEZET

HUSZONHARMADIK FEJEZET

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

HUSZONHATODIK FEJEZET

HUSZONHETEDIK FEJEZET

HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

HARMINCADIK FEJEZET

HARMINCEGYEDIK FEJEZET

ELSŐ FEJEZET

McCloud király levágtatott a hegyoldalon átvágva a Felföldön a Gyűrű birodalmának MacGilék uralta felére. Több száz embere követte életveszélyes sebességgel száguldva le a lejtőn. A király hátranyúlt, felemelte az ostorát, és durván rácsapott vele a lovára: a paripát egyáltalán nem kellett volna nógatni, ám az uralkodó előszeretettel ostorozta, csak úgy. Élvezte, ha szenvedést okozhatott az állatoknak.

McCloudnak szinte összefutott a szájában a nyál az elétáruló látványt elnézve: MacGilék királyságának egy idilli kis faluja terült el előttük, a férfiak a földeken dolgoztak fegyvertelenül, az asszonyok odahaza teregették a mosott ruhát, alig voltak felöltözve a nyári hőségben. A házak ajtaja tárva-nyitva állt; a tyúkok szabadon mászkáltak; az üstökben már főtt a vacsora. A király elképzelte, micsoda kárt fog okozni, mekkora zsákmányt fog összeharácsolni, hány nőt fog megbecsteleníteni… és vigyora fülig ért. Előre élvezte a vérontást.

Egyre csak vágtattak és vágtattak, lovaik patadobogása mennydörgéssel ért fel, elárasztották a vidéket. Ahogy közeledtek, végül észrevette őket valaki: a falu őrszeme, egy katonának nem nevezhető, szánalmas ifjonc, egy kamasz fiú, aki lándzsával a kezében álldogált, és dübörgésük hallatán feléjük fordult. McCloud jól megnézte kidülledt szemét, látta az arcára kiülő rettegést és pánikot; ezen a békés, isten háta mögötti vidéken a fiú valószínűleg még egy árva csatát sem látott soha életében. Siralmasan felkészületlenül érte a támadás.

McCloud nem vesztegette az idejét: ő akarta kioltani a legelső életet, mint minden csatában. Az emberei jól tudták, hogy ezt rá kell hagyniuk.

Megint a lovát ostorozta, míg az fel nem nyerített, és gyorsabban nem vágtatott, még jobban megelőzve a többieket. A király felemelte ősei lándzsáját, a nehéz vasfegyvert, hátrahajolt, majd elhajította.

Tökéletesen célzott, mint mindig: a fiú alig fordult meg, hogy meneküljön, amikor a suhogó hanggal a levegőt hasító lándzsa a hátába fúródott, átdöfte, és egy fához szegezte. Az ifjú őrszem hátából ömlött a vér, és ez máris bearanyozta McCloud napját.

Az uralkodó rövid örömkiáltást hallatott, miközben mindannyian tovább vágtáztak. Átszelték MacGilék termékeny földjét, ahol a szélben lengedező, aranysárga gabonaszárak a lovak combjáig értek, miközben a sereg a falu kapuja felé dübörgött. Szinte túl szép volt ez a nap, szinte túl szép volt ez a táj a pusztításhoz, amit McCloudék véghez terveztek vinni.

Átcsörtettek a község védtelen kapuján. Nagy ostobaság volt falut alapítani itt, a Gyűrű peremén, ilyen közel a Felföldhöz. Több eszük is lehetett volna, gondolta McCloud megvetően, miközben fellendített egy bárdot, és leverte a helység nevét feltüntető táblát. Úgyis át akarta nevezni a falut.

Emberei megrohamozták a községet, az uralkodó körül sikoltani kezdett minden nő, gyermek és öreg, akit csak otthon találtak ezen a nyomorúságos helyen. Talán száz szerencsétlen lélek került az útjukba, és McCloud szentül elhatározta, hogy mindannyian súlyosan megfizetnek ezért. Feje fölé emelte a bárdját, és kiszemelt magának egy nőt, aki épp elrohant előle, majd otthona fedezékébe próbált szaladni, hátha így megmentheti az életét. De nem menekülhetett.

A bárd a nő lábát érte, pontosan, ahogy McCloud akarta, és áldozata sikítva rogyott a földre. A férfi nem kívánta megölni, csupán megbénítani. Elvégre is élve akarta elfogni, hogy utána alaposan kiélvezhesse. Remekül választott: a nő alig lehetett több tizennyolc évesnél, hosszú, szőke, zabolátlan haja és keskeny csípője volt. A király magának akarta. Addig nem szándékozott végezni vele, amíg meg nem kapja. Vagy talán még azután sem; eszébe jutott, hogy esetleg megtartja rabszolgának.

Rikoltott örömében, ahogy a nő mellé ügetett, és a lovát meg sem fékezve levetette magát a nyeregből, egyenesen a sebesültre zuhanva, és a földhöz szegezve őt. Jó nagyot puffant a talajon, a porban hempergett a nővel, és mosolyogva élvezte az őt elöntő életerőt.

Az életnek végre megint volt értelme.

MÁSODIK FEJEZET

Kendrick a vihar előtti csendet megérezve állt a fegyverek házában, oldalán több tucat bajtársával, az Ezüstcsapat harcedzett tagjaival. Nyugodtan nézett farkasszemet Darlockal, a királyi testőrség parancsnokával, akit igencsak szerencsétlen küldetésre rendeltek ide. Mégis mit képzelt Darloc? Komolyan azt hitte, hogy egyszerűen bemasírozhat ide, és megpróbálhatja letartóztatni Kendricket, a királyi család legnépszerűbb tagját, csak így, az összes fegyvertársa előtt? Tényleg úgy gondolta, hogy a többiek félreállnak, és hagyják ezt megtörténni?

Darloc súlyosan alábecsülte az Ezüstlovagok lojalitását Kendrick iránt. Még ha a testőrség jogos vádak miatt is jött volna letartóztatni a lovagot – márpedig ezek a vádak teljesen alaptalanok voltak –, Kendrick úgy vélte, a bajtársai még akkor sem engedték volna, hogy elhurcolják őt. Hűségük egy életre szólt, és az életüket áldozták volna a hűségért. Ez volt az Ezüstcsapat alapelve. Maga Kendrick is ugyanígy reagált volna, ha felebarátai bármelyikét fenyegetés éri. Elvégre együtt edződtek, és együtt harcoltak egész életükben.

A néma csöndben szinte tapintani lehetett a feszültséget, miközben az Ezüstlovagok fegyvert rántva néztek farkasszemet a királyi testőrség alig egy tucat tagjával, akik egyik lábukról a másikra álltak percről percre egyre jobban feszengve. Nyilván tudták, hogy vérontást von maga után, ha bármelyikük is kardot ránt, így bölcsen egyikük sem tette. Csak álltak, és várták a parancsnokuk, Darloc utasítását.

Darloc nagyot nyelt, roppant idegesnek tűnt. Rádöbbent, hogy az ügye reménytelen.

– Úgy látom, nem hoztál magaddal elég embert – szólt Kendrick nyugodtan, mosolyogva. – Egy tucat királyi testőr száz Ezüstlovag ellen. Lehetetlen ügyre vállalkoztál.

A parancsnok elpirult, aztán elsápadt. Megköszörülte a torkát.

– Jó uram, mind egy királyságot szolgálunk. Nem kívánok harcba szállni veled. Igazad van: ezt a harcot nem nyerhetnénk meg. Ha azt parancsolod, máris elhordjuk magunkat innen, és visszatérünk a királyhoz. De tudod, hogy Gareth majd másokat fog küldeni helyettünk. Sokkal több katonát. És tudod, hova vezet mindez. Talán megölhettek minden ellenetek küldött katonát… De tényleg azt akarod, hogy bajtársaid vére tapadjon a kezedhez? Tényleg polgárháborút akarsz kirobbantani? Az embereid hajlandóak lennének kockára tenni érted az életüket, bárkit megölnének az érdekedben. De tisztességes volna ezt kívánnod tőlük?

Kendrick farkasszemet nézett a parancsnokkal, és átgondolta a helyzetet. Darlocnak teljesen igaza volt. A lo-vag nem akarta, hogy egyedül miatta bármelyik emberének is bántódása essen. Semmi sem volt számára fontosabb annál, mint hogy megóvja a többieket a vérontástól, akármilyen árat kelljen is fizetnie ezért. És bármilyen rémes testvér volt Gareth, akármilyen borzalmas uralkodó, Kendrick nem akart polgárháborút. Legalábbis nem akarta, hogy miatta törjön ki. Más megoldás is akadt; a lovag megtanulta, hogy nem mindig a szemtől szembe támadás a leghatásosabb módszer.

Kendrick a barátja, Atme kardjáért nyúlt, és lassan lejjebb tolta a pengét. Megfordult, és szembenézett a Ezüstlovagokkal. Elöntötte a hála, amiért a védelmére keltek.

– Bajtársaim! – szólt. – Lekötelez, hogy kiálltok mellettem, és biztosíthatlak titeket, nem alaptalanul teszitek. Mindannyian jól ismertek, így tudjátok, hogy semmi közöm apám, a volt királyunk halálához. Meg fogom találni a gyilkost, sőt, a letartóztatási parancs alapján gyanítom, hogy már meg is találtam, és én magam állok majd elsőként boszszút. Az ellenem felhozott vád hamis. Mindazonáltal nem akarok polgárháborút okozni. Ezért kérlek, ne ragadjatok fegyvert! Békésen hagyom, hogy az őrség elvezessen, mert a Gyűrű polgárainak soha nem lenne szabad kezet emelniük egymásra. Ha az igazság győzedelmeskedik, be fog bizonyosodni az ártatlanságom, és hamarosan visszatérek hozzátok.

Az Ezüstcsapat tagjai lassan, vonakodva tették el a fegyvereiket, miközben Kendrick visszafordult Darloc felé. Odalépett a parancsnokhoz, majd elindult vele az ajtóhoz, a királyi testőrség tagjainak gyűrűjében. Kendrick büszkén, emelt fővel lépkedett a testőrök között. Darloc meg sem próbálta láncra verni. Talán tiszteletből, esetleg félelemből, vagy inkább azért, mert ő maga is tudta, hogy a lovag ártatlan. Kendrick önszántából haladt a tömlöce felé. Ám nem adta fel ilyen könnyen. Elszánta magát, hogy tisztázza a nevét, kiszabadul a börtönből, és végez apja gyilkosával. Még akkor is, ha az illető a saját fivére.

HARMADIK FEJEZET

Gwendolyn a kastély mélyén állt, oldalán a bátyjával, Godfrey-val, és az előttük toporgó, a kezét tördelő Steffenre meredtek. A szolga nagyon furcsa alak volt: nemcsak a deformitása, púpos és görbe háta miatt, hanem azért is, mert mintha mindig ideges lett volna. Tekintete egyfolytában ide-oda cikázott, és úgy kulcsolta össze remegő ujjait, mintha bűntudata lenne. Egyik lábáról a másikra állt, előre-hátra ringatta magát, és mély hangon dúdolgatott a bajsza alatt. Hosszú évek óta robotolhatott idelent, gondolta Gwen, és nyilván azért lett belőle ilyen fura szerzet, mivel ki tudja, mióta volt elszigetelve a külvilágtól.

A lány feszülten várta, hogy Steffen nyelve megeredjen, és végre elárulja, mi történt az apjukkal. Ám a pillanatok percekké nyúltak, a szolga homlokát kiverte a víz, és egyre hevesebben dülöngélt előre-hátra, de egy szót sem szólt. Sűrű, nehéz csönd telepedett rájuk, amit csak Steffen dúdolása tört meg.

Maga Gwen is kezdett izzadni a hőségben, hiszen eleve nyári nap volt, ráadásul túl közel álltak az idelent lobogó tüzekhez. Végezni akart itt, el akarta hagyni ezt a helyet, és soha vissza nem térni ide. Steffent fürkészte, próbálta megfejteni az arckifejezését, kitalálni, mi járhat a fejében. A szolga megígérte, hogy elmond nekik valamit, de azóta elnémult. A lány nem vette le róla a szemét, és attól tartott, hogy Steffen talán meggondolta magát. A szolga láthatóan

félt; biztosan volt valami rejtegetnivalója.

Steffen végül megköszörülte a torkát.

– Bevallom, kiesett valami az aknából azon az éjszakán – vágott bele, bár nem nézett a szemükbe, a padlóra meredt –, de nem vagyok biztos benne, mi lehetett az. Fémből volt. Amikor elvittük aznap este kiönteni a szennygyűjtőt, hallottam, hogy valami a folyóba esik. Valami szokatlan. Szóval

– mondta, többször is megköszörülve a torkát, és a kezét tördelve –, értitek, bármi is volt az, elmosta a folyó, az ár.

– Biztos vagy benne? – faggatta Godfrey.

Steffen hevesen bólogatott.

Gwen és Godfrey egymásra pillantottak.

– Legalább láttad, mi az? – kérdezte Godfrey.

A szolga megcsóválta a fejét,

– De hát egy tőrt említettél. Honnan tudod, hogy egy tőr volt az, ha nem láttad? – kérdezte Gwen. Biztos volt benne, hogy a szolga hazudik; csak azt nem értette, miért. Steffen a torkát köszörülte.

– Azért mondtam, hogy tőr, mert úgy véltem, talán az lehetett – felelte. – Kicsi fémtárgy volt. Mi más lehetett volna?

– Na, de megnézted az üst alját miután kiürítettétek? – kérdezte Godfrey. – Talán a tőr benne maradt az üstben, a legalján.

Steffen a fejét rázta.

– Megnéztem, nem maradt-e benne valami – felelte. – Mindig ellenőrzöm. Semmit sem láttam az üstben. Üres volt. Bármi is esett ki belőle, azt elmosta a folyó. Láttam, ahogy a vízen lebegve elúszott.

– Ha fémtárgy volt, hogy lebeghetett a vízen? – kérdez

te Gwen. Steffen megint a torkát köszörülte, aztán vállat vont.

– A folyó titokzatos – válaszolta. – Erős a sodrása. Gwen kétkedő pillantást váltott a bátyjával, és látta Godfrey arckifejezésén, hogy ő sem hitt Steffennek.

A lánynak egyre fogyott a türelme. Ráadásul most már össze is volt zavarodva. Mindössze pillanatokkal ezelőtt Steffen még el akart árulni nekik mindent, ahogy ígérte. Most viszont úgy tűnt, mintha a szolga váratlanul meggondolta volna magát.

Gwen közelebb lépett a fiúhoz, és a homlokát ráncolta. Biztos volt benne, hogy Steffen titkol valamit előlük. Felöltötte legszigorúbb arckifejezését, és közben érezte, hogy elönti édesapja ereje. Elszánta magát, hogy kideríti, mit tud a szolga, főleg, ha ez segít megtalálni édesapja gyilkosát.

– Hazudsz – közölte Steffennel acélosan rideg hangon, amelynek ereje még őt magát is meglepte. – Tudod, mi a büntetés azért, ha valaki hazudik a királyi család egy tagjának?

Steffen egyre csak a kezét tördelte, és egy helyben toporgott, felpillantott a lányra, de gyorsan el is kapta a tekintetét.

– Bocsássatok meg! – esdekelt. – Bocsánat! Sajnálom, de nem tudok többet.

– Az előbb azt kérdezted, nem kerülsz-e börtönbe, ha elárulod nekünk, amit tudsz – mondta Gwen. – De semmit sem árultál el. Miért kérdeztél ilyet, ha nem is tudsz semmit?

Steffen megnyalta az ajkát, és lenézett a padlóra.

– Én… én… ööö – kezdte, aztán elhallgatott. Megköszörülte a torkát. – Én attól féltem, hogy… hogy bajba kerülök, amiért nem jelentettem, hogy leesett egy tárgy az aknán. Ez minden. Bocsánat! Nem tudom, mi volt az. Elmosta a folyó.

Gwen összehúzott szemmel meredt Steffenre, próbálta megfejteni ezt a furcsa szerzetet.

– Pontosan mi történt a főnököddel? – kérdezte. – Úgy

hallottuk, eltűnt. És hogy neked közöd volt az eltűnéséhez. Steffen újra meg újra a fejét csóválta.

– A főnök elment – felelte. – Ez minden, amit tudok. Sajnálom. Nem tudok semmit, ami segíthetne nektek.

Egyszeriben hangos csobogás hallatszott a terem túlsó feléről, és mindhárman odafordultak. Látták amint szennyvíz lövell ki az aknából, és nagy loccsanással az egyik hatalmas üstben landol. Steffen megfordult, és átrohant a termen, az edényhez sietve. Megállt mellette, figyelte, ahogy megtöltötte a felsőbb szintek mocska.

Gwen a bátyja felé fordult, aki visszabámult rá. Godfrey is értetlen képet vágott.

– Bármit is titkol – mondta a lány –, nem fogja bevallani.

– Börtönbe vethetnénk – javasolta Godfrey. – Akkor

talán megeredne a nyelve. Húga a fejét csóválta.

– Nem hinném. Ez nála nem hatna. Nyilvánvaló, hogy borzasztóan fél. Szerintem a főnöke miatt. Látszik, hogy kínozza valami, de szerintem annak nincs köze apánk halálához. Azt hiszem, tud valamit, ami talán segíthet nekünk… Viszont úgy érzem, ha sarokba szorítjuk, attól csak még jobban megmakacsolja magát.

– Akkor meg mit tegyünk? – kérdezte Godfrey.

Gwen eltűnődve állt. Eszébe jutott egy barátnője még gyermekkorából, akit egyszer hazugságon kaptak. Emlékezett, mennyire nyaggaták a kislányt a szülei, hogy vallja be az igazat, de egyszerűen nem volt hajlandó rá. Csupán hetekkel később, amikor végre mindenki békén hagyta, akkor vallott színt önként, és ismerte el az igazat. Gwennek ugyanilyen benyomása támadt Steffenről: nem eredt volna meg a nyelve attól, ha nyomást gyakorolnak rá, inkább hagyniuk kellett, hogy magától tegyen vallomást.

– Adjunk neki egy kis időt! – mondta a bátyjának. – Kutassunk máshol! Lássuk, mit tudunk kideríteni, és térjünk vissza Steffenre, amikor már többet tudunk. Szerintem meg fog nyílni. Csak még nem áll rá készen.

Gwen megfordult, és figyelte a szolgát, aki a terem túlfelén a szennyel lassan megtelő üstöt felügyelte. A lány biztos volt benne, hogy Steffen elvezetheti őket apjuk gyilkosához. Csak még nem tudta, hogyan. Kíváncsi volt, milyen titkok rejtőzhetnek a szolga elméjének mélyén.

Tényleg nagyon fura szerzet, gondolta Gwen. Nagyonnagyon fura.