Kitabı oku: «Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet)», sayfa 12
Yazı tipi:
170
Meg kell a buzának érni,
Mert minden nap új szél éri.
Meg kell szivemnek hasadni,
Mert mindennap új bú éri.
171
Megzörgettem a galambom ablakát,
Éppen akkor vetette föl az ágyát,
Éppen akkor vetette föl az ágyát,
Rozmarinnal söprötte ki szobáját.
172
Mért ragyog a sok csillag az égen?
Mért nyilik a sok virág a réten?
Miért dalol a sok madár az erdőn,
Ha nincs nekem igazszivű szeretőm?
173
Mezitláb a czigánylegény,
Ugy didereg, fázik szegény!
Majd kizöldül fa levele
Betakarózhatik vele!
174
Mikor a világra jöttem,
Nem törődött senki vélem.
Bölcsőm volt a zöld mező,
Keresztelőm az eső.
175
Mikor megyek az oltárhoz esküdni,
Egyik könnyem a másikat ott éri.
Jaj, istenem, hogy lehet itt esküdni,
Soh’se tudom tiszta szívből szeretni!
176
Mind azt mondja ez a kis lány: vegyem el,
Azt sem kérdi, hogy én mivel tartom el.
Eltartom én tisztabúza kenyérrel,
Hej! a piros rózsa gyenge levelével.
177
Mind azt mondják: legyek páva,
A rózsámnak legyek párja.
A tavaszon páva leszek,
A rózsámnak párja leszek.
178
Mindennek azt kommendálom;
Gyászvirágot ne gyomláljon.
Mert én egyszer azt gyomláltam,
A rózsámtól meg is váltam.
179
Minek van énreám másnak gondja?
Én nem nézem, ki a más galambja!
Mért járnak az enyém után mások?
Másé után én sohasem járok!
180
Mink vagyunk a rózsák,
Mink szeretjük egymást,
Szép, piros hajnalban
Megcsókoljuk egymást!
181
Nagy árnyéka van a fának,
Nagy hire van a szép lánynak.
Ugy folyik annak a hire,
Mint Dunába Garam vize.
182
Nagy az én rózsám ereje,
Kilencz pandur sem bir vele,
De ha az én szavam hallja,
Sirva borul az asztalra.
183
Ne busuljon komámasszony,
Csak az isten rozsot adjon!
Addig iszunk, míg egy ló lesz,
Azután a lúg is jó lesz.
184
Négy ökröt adtam egy lóért,
Negyven tallért egy patkóért,
Csókot adtam egy szép lányért,
El nem hagynám a világért!
185
Ne kapj olyan nagyon
A német hadnagyon,
Bugyogója vagyon,
Menykő csapja agyon!
186
Ne készíts nagy palotákat jóbarátid számára
Kik borodra beköszöntnek, ott hagynak elfogytára.
Egy kis lóczára mind ráfér, ki igaz barátod
S utoljára magad maradsz azon is, meglátod!
187
Nem bánom én, ha rám szakad is az ég,
Ugyis mindig krumpli-leves az ebéd.
Krumpli-leves, mellé meg-meg semmi más,
Vacsorára elég lesz egy – sohajtás!
188
Nem forog a szent-iványi szitás malom,
Még én meg nem igazgatom;
Szomorú a kis galambom,
Még én még nem vigasztalom.
189
Nem kell hinni a mostani leánynak
Két szine van mint a jeges almának.
Mer’ a leány olyan mint a jeges fa,
Rásüt a nap, leolvad a jég róla.
190
Nem kell nekem ez a csárdás szerető,
Van már nekem, adott a jó Teremtő.
Szép is, jó is, szeret engem kedvemre,
Nem vet ez majd annyit az én szememre.
191
Nem messze van, nem messze van karácsony,
Ez a kis lány, ez a kis lány menyasszony.
Én leszek a, én leszek a vőfélye,
Hej de nem a, de nem a vőlegénye!
192
Nem szeretlek másért:
Két piros orczádért,
Szemed járásáért,
Szád mosolygásáért.
193
Ne tőccsetek, ne tőccsetek,
Nem iszom,
Hisz lássátok, hogy a fejem
Sem birom.
Nem is iszom, hogy én a bort
Szeretem,
Azért iszom, mert rávisz a
Szerelem.
194
Nincsen nagyobb gyötrelem,
Mint a titkos szerelem.
Mert a ki azt próbálja
Nincsen boldog órája.
195
Nincsen olyan keserűség,
Mint a kikapó feleség.
Nincsen olyan szomorúság,
Mint az egyedül-valóság!
196
Nincsen pénzem, van erszényem,
Jó bort ihatnám.
Nincsen lovam, van kantárom,
Lovagolhatnám.
Ej, haj! nincs szeretőm,
Házasodhatnám.
197
Nincs jobb étel a turóslepénynél,
Nincs szebb legény a kovácslegénynél;
Úgy is illik reá a csók,
Mint a szegeletbe a pók.
198
Nincs már nekem szeretőm,
Csak egy veres keszkenőm!
Gondolom a szeretőm…
Csókolom a keszkenőm.
199
Nincs szebb virág a leánynál,
De szomorúbb sincsen annál,
Mert nem tudja, ki veszi el,
Kivel veri meg az isten.
200
Nincs szebb virág mint a fehér liliom,
Nincs szebb leány, mint az én kis galambom.
Nem is adnám egész világ kincséért,
A tengernek valamennyi gyöngyéért!
201
Oh de esik, oh de borul,
Oh de fázom bal oldalrul!
Oh de fázik az a karom,
Kivel rózsámat takarom!
202
Oh de parányi kis csupor,
De parányi tűznél felforr!
Hej elmulik nagy hirtelen
Ez a parányi szerelem!
203
Oh, hogy fülemile-
Madár nem lehetek!
Kis kertedbe, rózsám,
Fészket nem verhetek!
204
Oh te szegény denevér,
Se nem madár, se’ egér,
Az unitárus legény
Se’ pogány, se keresztény.
205
Olyan szeretőm van nékem,
Hazáig elkisér engem;
Kétszer jön fel a holdvilág
Mikor magától elbocsát.
206
Orosházi alé alatt,
Három kis lány rózsát arat,
Rózsát arat bokrétának,
Szeretőt keres magának.
207
Pástyi Örzse háza vége leszakadt.
Tuzok Jóska egy darabbal elszaladt.
Ne bántsa kend, édes anyám, hadd vigye,
Utoljára ugyis a’ lesz a veje!
208
Piros alma pirosodjál,
Kis legény, ne házasodjál!
Gyönge vagy a házasságra,
Az viszen a más világra!
209
Pokol kapujába egy nagy cserfa vala,
Annak minden ágán egy-egy varga vala,
A szél megzúdula, a fa meglódula,
Arról a sok varga mind pokolra hulla.
210
Réten, réten, réten jártam az este,
A vadludat megfogtam a fészkibe,
Körül van a fészke rakva libával,
Mint a szivem a nagy szomorúsággal.
211
Ritka rendet vágtam,
Sűrű boglyát raktam.
Minden boglya alatt
Egy pár csókot kaptam.
212
Rózsám tegnap megkéretett,
Édes anyám nem engedett.
Mert nincs rózsámnak egyebe,
Csak a szive s két tenyere!
213
Sajó vize zavarodik,
A galambom házasodik.
Ki elcsalta, éljen vele,
De ne legyen boldog vele!
214
Sárga csikó, csengő rajta,
Menyasszonyért megyünk rajta,
Megállunk majd egy utczába,
A galambom udvarába!
215
Sárga csikóm rézpatkója –
Jegyet váltunk húshagyóra.
Jegybe adom a szivemet,
Te meg nekem a tiedet!
216
Sárga dinnye, görög dinnye, csipkefa,
A kit adtam, a gyürűmet, add vissza.
Tudom szived álnokságát,
Hozzám való hamisságát!
217
Sárga virág fekete közepe,
Jaj de gyászos a rózsám élete!
Hogyne volna gyászos az élete:
Mindörökké katona a neve.
218
Sötét az ég, még csak csillag sem ragyog,
Én istenem, jaj de árva is vagyok!
Árva vagyok, elhagyott a szeretőm,
Bár magához venne a jó Teremtőm!
219
Sül a liba, sül a kalács,
Papot illet a szentirás,
Urat, urfit a sétálás,
Szegény legényt a vándorlás.
220
Szabad madár vagy te rózsám,
Mégis ritkán jösz el hozzám.
Ha én olyan szabad volnék:
Éjjel, nappal nálad volnék!
221
Szánt az eke, szépen pereg a járma,
Jártam hozzád tizenhárom határra.
Tapodtam már én a sarat eleget,
Még sem szánt meg szíved, lelked engemet.
222
Száraz ágon nincsen levél,
Tisza szélin nincsen legény;
Mind elvitték katonának,
Kit huszárnak, kit bakának.
223
Száraz ágra ráfutott a fityfene,
Irigyemből ötöt-hatot megenne,
Irigyemből ötöt-hatot megenne,
Akkor nekem több irigyem nem lenne!
224
Száraz fából könnyű hidat csinálni.
Aj be bajos jó szeretőt találni.
Száraz fahid megbírja a szekeret.
Szőke kis lány csal meg legényt eleget.
225
Száraz paszuly, száraz paszuly az ágy alatt,
Hej, de réges, réges-régen nem láttalak!
Ha nem látlak vasárnapig,
Megszakad a szivem addig.
226
Szeged felől beborult az ég alja,
Ez a kis lány a babáját siratja.
Ne sirj, kis lány, ne bánkódjál babádon.
Hisz a madár sem hál mindig egy ágon.
227
Szentes felől jön egy szeles felhő,
Szaladj kis lány, mert megver az eső.
De te, rózsám, ne szaladj előle,
Itt a subám, betakarlak véle.
228
Szentgerlicze: szekercze,
Harasztkerék a nyele.
Azon alól Madaras,
Ott a leány hat garas.
Azon alul nem adják,
Inkább magnak meghagyják.
229
Szép a csillag, homályos a holdvilág,
Jó annak, ki becsületjére vigyáz.
Én a tavaly nem vigyáztam reája,
Beleestem a nagy világ szájába.
230
Szép a huszár, ha felül a lovára,
Ha letekint a bal kesej lábára,
Kesej lába, csillagos a homlokja,
A babája a kapuba siratja.
231
Szép állat az őz a gyors futásban,
De még szebb a lány a magyar tánczban;
Ha magához kapja párja,
Mint a szellő csak ugy járja.
232
Szép a szép ló, ha szépen felnyergelik,
Szép a rózsám, ha szépen felöltözik.
Ha végigmegy az udvaron előttem,
A lélek is csakúgy röpköd belőlem!
233
Szép a virágos fa
Május hónapjába,
Ezerszer szebb a lány
Jegyesi korába!
234
Szép az alma az ágtetőn,
De százszor szebb a szeretőm,
Fehér orczája, mint a hó,
Holdvilágnál csókolni jó.
235
Szépen szól a hegedű,
Mert az üres belülrűl;
Szép a leány kivülrűl,
Ezermester belülrűl.
236
Szeretem a madárkát,
De még inkább a lánykát.
Mert a madár elrepül,
A kis leány mellém ül.
237
Szeretőmnek szerettelek,
De férjeműl nem szeretlek,
De férjeműl nem szeretlek,
Mert nagyon megösmertelek.
238
Szomoru a kis furulyám nótája,
Enyém volt a falu legszebb leánya;
Addig-addig ölelgettem,
Csókolgattam, szerettem,
Amig egyszer a másé lett –
No, de sebaj! én is másat kerestem!
239
Szomorúan fujdogál az őszi szél,
Árvább vagyok, mint a hulló falevél;
Megsiratja, megsiratja
Őszi szél a levelet,
Senki az én hervadozó szivemet.
240
Szomoru fűz hullatja levelét,
Barna kis lány siratja kedvesét;
Olyan árva, mint a madár az ágon,
Kedvesének meg nem bocsát
Sem ezen, sem a másvilágon.
241
Tán azt hiszed, mákvirág,
Belőled áll a világ?
Van náladnál szebb virág
Abból sem áll a világ!
242
Tedd le, rózsám, a szürödet,
Hadd ugorjam veled egyet.
– Nem teszem le a szürömet,
Ugyis ugrom veled egyet!
243
Térden állva mennék,
Galambom, Rómába,
Csak veled lehetnék
Egy fertály órára!
244
Tiltnak rózsám, tiltnak tőled,
Titkon se beszéljek véled.
Mentől jobban tiltnak tőled,
Annál jobban szólok véled!
245
Tiszán innen, Tiszán túl,
Nem félek én a lánytúl,
Belenézek szemébe:
Belelátok szivébe!
246
Tisza szélén egy nagy nyárfa tövibe
Barna leány űl a legény ölibe.
Legény nézi folyó vize nagy habját,
Leány nézi a ragyogós csillagját.
247
Tiszta buza virágjában elfagyott,
Szeretőm, a falu gyöngye, elhagyott;
Soh’se hiszem, hogy a buza elfagyjon,
Szeretőm, a falu gyöngye, elhagyjon!
248
Tiszta lisztből sütik a lágy kenyeret,
Hej, csak az fáj, hogy a babám nem szeret!
Ha nem szeret, válaszszon mást magának,
Nem tudok én könyörögni a lánynak.
249
Tudtam én azt, tudom is,
Hogy a leány mind hamis.
Ej, mikor imádkozik is,
Legényt kiván akkor is.
250
Túl a Dunán, nem messze,
Tarka szoknyás menyecske.
Ugy szerette az urát,
Hogy kirugta két fogát.
251
Túl a vizen Nemestőke,
Szebb a barna, mint a szőke,
A barnától vámot kérnek,
A szőkére rá se néznek.
252
Tulsó soron megy egy legény
Még a lépése is kevély;
Olyan csárdás a kalapja,
Még a nap is megáll rajta!
253
Úgy mulatok, úgy vigadok,
Mutatom, hogy boldog vagyok.
Mintha nem fájna semmisem,
Pedig akkor sír a lelkem.
254
Uj-Aradon ég a világ egy házba,
Barna kis lány hajladozik magába.
Barna kis lány, ne hajladozz, gyere ki,
Régen vár már a szeretőd ide ki!
255
Ujvároson van egy rongyos csárda,
Ottann iszik egy legény bujába.
Igyál pajtás, igyál utoljára,
Holnap visznek nagy Itáliába!
256
Valamennyi fehér szőlő mind bajor,
Valamennyi barna legény mind lator.
Veszett volna abba kevély anyjába!
De sok kis lányt megcsalt gyönge korába.
257
Van komának ifju neje,
De megromlott agyveleje,
Sokat füstöl a pipája,
De többet a koponyája.
258
Van mán kis szék, csak lába kék,
Van már gyerek, csak apja kék,
Mama is van, koma is van,
Apja egy sincs, pedig sok van.
259
Van nekem egy imádságos kis könyvem,
Ha benézek, mint a zápor, hull könnyem;
Kis könyvembe csak az vagyon beírva:
Érted megyek kedves rózsám, a sírba.
260
Vásárhelyi kerek puszta,
De sok híres betyár lakta!
Én is laktam kis ideig:
Harminczhárom esztendeig!
261
Vége Vig Andrásnak,
Most neki sirt ásnak,
Ma ásnak Andrásnak,
Holnap ásnak másnak.
262
Végigmegyek a temetőn,
Eszembe jut a szeretőm,
De mihaszna jut eszembe,
Mikor már el van temetve!
263
Végy el engem, kincsem,
Kész a kilencz ingem, –
Ujja hías, válla likas,
Egy csepp alja sincsen!
264
Vén banya, száraz tuskó,
Vesd a kemenczébe, –
Szép menyecske, piros alma,
Fordulj az ölembe!
265
Virágos kert közepibe
Énekel a fülemile.
Fülemile mind azt fujja:
Valamennyi legény csalfa.
266
Vizet iszom, mikor kedvem tartja,
Azt is csak úgy, ha édesem adja,
Azt is csak úgy, ha szájából adja,
Mint a galamb, ha társát itatja.
267
Volt szeretőm, volt szeretőm tizenhárom,
Tíz elhagyott, tiz elhagyott maradt három.
Kettő megcsalt, maradt csak egy:
Azt az egyet, azt az egyet én csalom meg!
268
Vörös korsó, égett bor,
Kályhába bujt a rektor.
– Jöjjön ki, rektor uram,
Nincs már itthon az uram!
269
Zavaros a Duna, nincs tisztogatója,
Szomoru a szívem, nincs vigasztalója;
Zavaros Dunának lesz tisztogatója,
Szomorú szivemnek lesz vigasztalója.
270
Zavaros a Nyárád vize,
Szőke kis lány fürdik benne,
Én is megfürdöttem benne,
Reám ragadt a szerelme.
271
Zöld leveles diófa,
Rám borul az árnyéka.
Hej, haj, ha lehull a levele,
Koporsó lesz belőle.
272
Zöld vetés közt keskeny az ut, –
Én csak akkor kapok, ha jut,
Akkor kapok csókot lánytól,
Ha más elveri magától!
VIII. ISMERT SZERZŐKTŐL
1
Adsza rózsám a kezedet,
Hadd fordulok veled egyet!
Egyet, kettőt, hármat,
Aztán adlak másnak,
Aztán adlak másnak,
Csak azután másnak!
Ide adtad a kezedet,
Add ide hát a szivedet!
A szivedet, édes, –
El sem is eresztlek,
El sem is eresztlek,
Soha, soha, édes!
Székely József
2
A faluban utczahosszat
Muzsikáltatom magamat;
Tele palaczk a kezembe’,
Tánczolok, mint veszett fene.
Huzd rá czigány, siralmasan,
Hogy magamat kisirhassam,
De majd ott az ablak alatt
Huzzatok valami vigat.
Ott lakik az én csillagom,
Az én bujdosó csillagom,
A ki tőlem elbujdosott,
S világát mással éli most.
Hejh czigányok, itt az ablak:
Most a legeslegvigabbat!
Ne lássa az a csalfa lány,
Hogy busulok csalfaságán.
Petőfi
3
A Marosra ne járj velem,
Mert az merő veszedelem,
– Eszemadta, barna fattya! –
Meredek a partja,
Csak a moha tartja,
Ravasz az, mint a szerelem.
Ne vigy engem az erdőre,
Se tarlóra, se mezőre,
– Eszemadta, barna fattya! –
Tövises a lábnyom,
Megszurom a lábom,
Hogy’ megyek majd esketőre?
Ne vigy engem a tanyára,
Ki vigyáz ott a kutyára,
– Eszemadta, barna fattya! –
Hamis a kutyátok,
Soh’se tagadjátok,
Foga van a rokolyára.
Ne vigy engem a templomba
Ha legény vagy egyre, nyomba,
– Eszemadta, barna fattya! –
Minek ez a párta?
Idejét lejárta,
Mit fityeg hát itt potomba?
Állj velem a pap elébe,
Hű szivet viszek cserébe
– Eszemadta, barna fattya! –
Kezed a kezembe,
Magad az ölembe;
Verd a vasat hevenyébe!
Sárosy Gyula
4
Arokháton három bokor,
Rózsa, csipke, kökénybokor,
El-elnézem mind a hármat,
Bennök látom szép babámat.
Rózsa a babám orczája,
Csipkebogyó piros szája,
És a szeme hamvas kökény,
Mind a hármat szeretem én.
Czuczor Gergely
5
Árvalányhaj a süvegem bokrétája,
Árva leány a szerelmem violája;
Azt magamnak kinn a pusztán szakasztottam,
Ezt magamnak a faluban választottam.
Gyönyörü kis szőke leány a kedvesem,
De hogy jó lesz, abban sem kételkedhetem,
A kék virág tiszta buza között terem,
Mátkámnak is kék virág van a szemiben.
Petőfi
6
A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Bele estem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.
Őrizem az apám nyáját,
De nem hallom a kolompját;
Rá-rámegy a zöld vetésre,
Én csak későn veszem észre.
Tele rakta édes anyám
Eleséggel a tarisznyám:
Elvesztettem szerencsésen,
Lesz módom a böjtölésben.
Édes apám, édes anyám,
Ne bizzatok most semmit rám;
Nézzétek el, ha hibázok,
Tudom is én mit csinálok!
Petőfi
7
A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyiljék, ha jön a szép kikelet.
Kikelet a lány, virág a szerelem,
Kikeletre viritani kénytelen.
Kedves babám megláttalak, szeretlek!
Szeretője lettem én szép lelkednek; –
Szép lelkednek, mely mosolyog szeliden
Szemeidnek büvös bájos tükrében.
Titkos kérdés keletkezik szivemben:
Mást szeretsz-e gyöngyvirágom vagy engem?
Egymást üzi bennem e két gondolat,
Mint őszszel a felhő a napsugarat.
Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér arczod tejben uszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagy világnak,
Vagy od’adnám magamat a halálnak.
Ragyogj reám boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szivem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
Petőfi
8
Az alföldön halászlegény vagyok én,
Tisza partján kis kunyhóba lakom én,
Jőjj be hozzám, szelid lányka, pihenni,
Öreg anyám majd gondodat viseli.
Sötét felhők tornyosulnak az égen,
Hull a zápor az alföldi térségen;
Barna kis lány, selyem kendőd megázik,
Gyönge vállad, hószin nyakad megfázik.
Szétoszlanak már a sürü fellegek,
Isten hozzád, kedves legény, én megyek.
Élj boldogul, a jó isten áldjon meg,
Olykor-olykor rólam is emlékezz meg.
Bernáth Gáspár
9
Azt gondoltam, virág van,
Virág van az ablakban,
Pedig hát egy leány ül,
Leány ül az ablakban.
Virág volna, kalapomhoz szeretném,
De ha leány, a szivemre ölelném.
Szőke kis lány mit forgat,
Mit forgat az eszébe?
Fehérvári tükröt tart,
Tükröt tart a kezébe.
Szőke kis lány, sose nézz a tükörbe,
Inkább nézzél szerelmes két szemembe!
Gárdonyi Géza
10
Azt se tudom, mit csinálok,
Ugy meguntam a világot;
A világon senkim sincsen énnekem,
Dehogy ér egy fakovát az életem.
Be-beülök a kocsmába,
Lekönyöklök asztalára.
Iszom, iszom, mig pityókos nem vagyok,
Pityókosan aztán haza ballagok.
Szomoru a házam tája,
Nincsen, a ki jöttöm várja,
Nem vár reám se vetett ágy, se asszony,
Keservemben mint a bunda ugy alszom.
Szabó Endre
11
Balatonon jár a hajó,
A lány menyecskének való.
Szerelem az evezője,
Fejkötő a kikötője.
Szomjas a part, ha nincs árja,
Mit ér a szív, ha nincs párja?
Hejje, hujja lakodalom,
Magam is megházasodom!
Szelestey László
12
Békót tettem kesely lovam lábára,
Mért nem hallgat a gazdája szavára;
Békóba tett engem is a szerelem,
Az alföldön a legszebb lányt szeretem.
Volt egy csikóm, ha magam rá vetettem:
Száz mértföldre maradt a szél megettem;
Debreczeni szabadságon eladtam,
Áldomáskor csakhogy meg nem sirattam.
De nem bánom, a rózsámnál az ára,
Neki adtam kendőre, pántlikára;
Ne zsugorgasd azt a bankót, jó lélek!
Ad az isten még többet is, ha élek!
Tompa Mihály
13
Boldog éjjel együtt vagyok rózsámmal,
A kis kertben mulatozunk egymással;
Csendesség van, csak az ebek csaholnak,
Fenn az égen
Tündérszépen
Ragyog a hold, a csillag.
Nem jó csillag lett volna én belőlem:
Tudja Isten, nem maradnék az égen;
Nem kellene énnekem a mennyország,
Lejárnék én
Minden estén,
Kedves rózsám, tehozzád!
Petőfi
14
Búza köze száll a dalos pacsirta,
Hogy ha magát már odafenn kisirta,
S búzavirág, búzakalász árnyába’
Reáakad megsiratott párjára.
Én is szállok… a lelkem száll dalolva;
De leszállni nem szállhatok sehova,
Nem fogad be, hova szállnom kellene:
Búzavirág-szemü kis lány kebele!
Tóth Kálmán
15
Csillagos az ég, szép csillagos,
Rózsafa levele harmatos:
Könnyemtől harmatos levele,
Éretted, éretted hulla le!
Csillagos az ég, szép csillagos,
A szellő fuvalma bánatos:
A szellő fuvalma sohajom,
Éretted, éretted, angyalom!
Gyulai Pál
16
Czifra beszéd, hegedűszó
Csak fülnek, nem szájnak való;
De ha szőllő gerezd levit
Iszom, vidám kedvre hevit.
Hejhaj, igyunk rája,
Úgyis elnyel a sir szája:
Ott lesz zajos éltünk
Csöndes hazája!
Tót iszik most Szakolczában,
Nem így volt ez hajdanában;
Hanem mondák: tölts ide is,
Fürödjék meg a bajszom is.
Hejhaj, igyunk rája! stb.
Hiszed, hogy van jóbarátod?
Az ember csak álnok, látod;
Szemben veled mézes-mázos,
Pedig bűnös mint a vámos.
Hejhaj, igyunk rája! stb.
Ez a bortól undoroszik,
Az, mint szapusajtár, iszik;
Az nem okos, ez nem józan,
Itt is, ott is nagy hiba van.
Hejhaj, igyunk rája! stb.
Töltsd ide még, áldjon az ég,
Legyen kedved vidám mindég;
Ne hallgassunk szíre-szóra.
Száz esztendő csak egy óra.
Hejhaj, igyunk rája! stb.
Tartson Isten téged, minket,
Tartsa meg szép vendéginket;
Tartsa meg a magyarokat,
De nem ám a czudarokat!
Hejhaj, igyunk rája,
Úgyis elnyel a sir szája;
Ott lesz zajos éltünk
Csöndes hazája!
Pázmándi Horvát Endre
17
Debreczenbe diszlik egy szép rózsafa,
Illatozó piros rózsa van rajta;
Mit ér nekem a fa piros rózsája,
Ha semmikép nem férhetek hozzája.
Messziről a postalegény sípja szól,
Tán aranyos levelet hoz rózsámtól?
Mit ér nekem, mit én rózsám levele,
Ha maga is az angyal nem jön vele!
Losonczy László
18
Elesett a Rigó lovam patkója,
Jeges az út, majd kicsúszik alóla;
Fölveretem orosházi kovácsnál, –
Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!
Volt nekem egy rigó-szörü paripám,
Eladatta a szegedi kapitány;
Ott sem voltam az áldomás-ivásnál, –
Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!
Volt nekem egy fehér házam, leégett,
A telekem, azt se tudom, kié lett,
Be van irva vásárhelyi tanácsnál, –
Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!
Volt szeretőm, esztendeig sirattam,
Ez nekem a mindennapi halottam,
Most is megvan az a gonosz, de másnál –
Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!
Arany János
19
Eltörött a hegedüm,
Nem akar szólani,
Rózsi, Rózsi, mi bajod?
Mért nem akarsz szólni?
A hegedüt majd megreperálom,
Szólalj meg hát rubintos virágom!
Hozok mosdó vizet is
Gyöngypatak vizéből,
Pirositót pediglen
Rózsa leveléből;
Te leszel a legszebb e világon –
Szólalj meg hát rubintos virágom!
Dankó Pista
20
Emeld reám, kedves rózsám, ha szeretsz,
Gyönyörü szép nefelejcs-kék szemedet!
Szép nefelejcs, patak partján viruló…
Hej, patak az én lelkem is, zokogó.
A te szived, a te szived tenger-ár,
Fenekéig száll lelkem, e gyöngybuvár;
Keres, keres igazgyöngyöt mélyiben:
Ottan ragyog a legtisztább szerelem.
Thaly Kálmán
Türler ve etiketler
Yaş sınırı:
12+Litres'teki yayın tarihi:
11 ağustos 2017Hacim:
190 s. 1 illüstrasyonTelif hakkı:
Public Domain