Kitabı oku: «Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet)», sayfa 13

21

 
Estve jött a parancsolat
Violaszin pecsét alatt;
Egy szép tavaszi éjtszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.
 
 
Épen akkor vált el tőlem,
Vigan álmodott felőlem,
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában.
 
 
Mikor bus trombitaszóra
Ülni kellett mindjárt lóra,
Elindulván a törökre;
Jaj, talán elvált örökre!
 
 
Sirva mentem kvártéllyáig,
S onnan a kertek aljáig.
Indult nyelvem bus nótára
Árva gerlicze módjára.
 
 
Csákóját könnyel öntöztem,
Gyászpántlikám rákötöztem;
Tiz rózsát hinték lovára,
Száz annyi csókot magára.
 
 
A lelkem is sirt belőlem,
Mikor bucsut veve tőlem.
«Isten hozzád!» többet nem szólt,
Nyakamba borult s megcsókolt.
 

Csokonai

22

 
Ez a világ a milyen nagy,
Te, galambom, oly kicsiny vagy;
De ha téged birhatnálak,
A világért nem adnálak!
 
 
Te vagy a nap, én az éjjel,
Teljes teli sötétséggel:
Ha szivünk összeolvadna,
Ránk be szép hajnal hasadna!
 
 
Ne nézz reám, süsd le szemed –
Elégeti a lelkemet!
De hisz ugy sem szeretsz engem,
Égjen el hát árva lelkem!
 

Petőfi

23

 
Ez az én szeretőm,
Ez a piczi barna,
Olyan az orczája
Mint a piros alma,
Piczi piros alma
Terem minden sorba,
De barna kis leány
Nem minden bokorba.
 
 
Ez az én szeretőm,
Ez a piczi szőke,
A Bakonyba termett
Piczi piros körte.
Piczi piros körte
Terem minden kertben,
De szőke kis leány
Nem minden berekben.
 

Szelestey László

24

 
Fürdik a holdvilág az ég tengerében,
Méláz a haramja erdő közelében;
Sürü a füvön az éj harmatozása,
De sürübb két szeme könyének hullása.
 
 
Baltája nyelére támaszkodva mondja:
Mért vetettem fejem tilalmas dolgokra?
Édes anyám, mindig javamat akartad,
Édes anyám, mért nem fogadtam szavadat?
 
 
Elhagytam házadat, földönfutó lettem,
Rablók, fosztogatók közé keveredtem.
Most is köztük élek magam szégyenére,
Ártatlan utasok nagy veszedelmére.
 
 
Elmennék én haza, itt hagynám ezeket,
Örömest itt hagynám, de most már nem lehet.
Édes anyám meghalt, – kis házunk azóta
Régen összeroskadt, s áll az akasztófa!
 

Petőfi

25

 
Fütyöl a szél, az idő már őszre jár,
Szebb hazába megy vigadni a madár;
Én is mennék, de mi haszna, ha velem
Akárhová eljön a bú, szerelem.
 
 
Széthullott az árvalányhaj, elveszett…
Bánatfelhők boritják be az eget:
Nagy sirásuk meglátszik az ugaron;
Én is szétdúlt nyugodalmam siratom.
 
 
Azt kérdezi az a kedves kis leány:
Mért fáj szivem, mért vagyok oly halavány?
Az fáj az én bus szivemnek oly nagyon?
Mért nem tudja az a kis lány, mi bajom!
 

Tóth Kálmán

26

 
Gyászba borult az életem te miattad,
Mert a szived, csalfa leány, másnak adtad,
Ha meghalok, ne borulj a koporsómra,
Megtört szivem még a sirban is sajogna.
 
 
Nem kivánom, hogy felrójja az Uristen
Azt a sok kínt, a mit érted átszenvedtem.
Majd ha egykor a búbánat elér téged,
Akkor tudod, hogy mi voltam én tenéked.
 

Szentirmay Elemér

27

 
Gyönge violának
Letörött az ága,
Az én bánatomnak
Nincs vigasztalása.
Suhog a szél Késmárk felett,
Édes rózsám, isten veled!
 
 
Nagy Bercsényi Miklós
Sirdogál magába’,
Elfogyott szegénynek
Minden katonája.
Suhog a szél Késmárk felett,
Édes hazám, isten veled!
 

Endrődi Sándor

28

 
Ha én király volnék,
Édes galambocskám,
Gyönyörü termeted
Aranyba foglalnám.
 
 
De király nem vagyok,
És igy arany helyett
Ölelő karomba
Foglalom termeted.
 
 
Hideg is az arany,
Rosz foglaló lenne;
Meleg az én karom,
Jobb is neked benne.
 

Jakab Ödön

29

 
Hajnalodik, harmatozik.
Az a kis lány álmodozik.
Piros ajka csókot nevet,
Hej, de hamis álma lehet!
 
 
Hamis álom leány-dolog,
Szive olyan furcsán dobog.
Hogyha már az álma ilyen,
Hát a valósága milyen?
 
 
Piros ajku kis galambom,
Soh’se busulj a bajodon!
Hiszen mi is, legényfajták,
Igy vagyunk az istenadták.
 

Czuczor Gergely

30

 
Három a táncz! három a táncz!
Mindig az volt Pest-Budán.
Jaj, be szépen, gyönyörüen
Járja ez a kis leány!
Mint a rózsát, ha a szellő lengeti,
Tánczra termett kis lábait ugy szedi.
 
 
Tél az idő, zug a vihar,
Hordja a szél a havat.
Elröpitik ezt a kedves
Kicsi leányt maholnap.
Ha röpitik, nem volna baj magába,
Csak ne fájna annyi sziv majd utána!
 

Vecsey Sándor

31

 
Hej, iharfa, juharfa –
Patyolating, kivarrva;
Tudod, pajtás, ki varrta?
Az a kis lány,
Az a kis lány
A barna.
 
 
Patyolating, jegykendő,
Mulik az ó-esztendő,
Karácsonban hirdetnek,
Ünnep után,
Ünnep után
Esketnek.
 
 
Verje meg a búbánat,
Ki elszólja babámat!
Jár a világ rossz szája:
Ne hajts rózsám,
Ne hajts rózsám
Reája.
 

Arany János

32

 
Hej Szécsényi kisasszony,
Mikor lesz már menyasszony?
Hej, hiszen már anyányi,
Minek oly soká várnyi.
 
 
Bimbódzik a piczije,
Gyönyörü kis cziczije.
Jaj, de szép tejdombocska,
Kis liliom-halmocska.
 
 
Urfi vagyok, lóhátos,
A paripám pejtátos,
Csinos, hintós gavallér,
Van a zsebembe tallér.
 
 
Hej Szécsényi kisasszony,
No hát hamar ugorjon!
Tegyük össze amink van
S éljünk együtt boldogan!
 

Lisznyai Kálmán

33

 
Hórihorgas jegenyefa,
Csekély árnyék van alatta.
Véknyan vagyunk, édes rózsám,
Rég biztatgatsz, nem jösz hozzám.
 
 
Terebélyes nagy diófa,
Özönnel a dió rajta:
Sok a kérőd, ugy-e rózsám?
Azért vagy oly büszke hozzám.
 

Szakál Lajos

34

 
Hortobágyi pusztán fuj a szél,
Juhászlegény búsan útra kél,
Hová lett a nyája? eladta.
Hová lett a kedve? elhagyta.
 
 
Isten hozzád, puszta s pajtások!
Furulyámat már nem halljátok.
Hortobágyi pusztán fuj a szél,
Juhászlegény búsan útra kél…
 

Gaal József

35

 
Hull a levél a virágról,
Elválok én a babámtól,
Isten hozzád édes,
Isten hozzád kedves
Galambocskám!
 
 
Sárgul a hold az ég alján,
Mind a kettőnk oly halavány,
Isten hozzád édes,
Isten hozzád kedves
Galambocskám!
 
 
Harmat hull a száraz ágra,
Könnyek hullnak az orczánkra.
Isten hozzád édes,
Isten hozzád kedves
Galambocskám!
 
 
Lesz még virág a rózsafán,
Egymást még mi is látjuk tán,
Isten hozzád édes,
Isten hozzád kedves
Galambocskám!
 

Petőfi

36

 
Huzzad, huzzad keservesen,
Ne erősen, csak csendesen;
Az eleje legyen epe,
Csendes álom a közepe.
 
 
Most a vége riadjon fel!
Hogy a lelkem támadjon fel.
Búbánata messze szálljon –
S ablaka előtt megálljon.
 
 
Kopogtassa fel álmából,
Költse fel puha ágyából,
Titkon lopódzék szivébe,
S mint ő engem – ugy gyötörje.
 
 
Huzzad, huzzad keservesen,
Hogy a szive repedezzen!
Jusson eszébe még egyszer
A mit hazudott ezerszer!
 
 
Jaj, de ne huzd… Minek huzod?
Hiszen csak a szivem kinzod.
Hollót küldtem nem galambot,
Nem nyitnak annak ablakot!
 

Tóth Ede

37

 
Isten adta vize,
Sem ize, sem bize
Bort ide, bortól jól tudom,
Hogy még megifjodom.
 
 
Ha boszuság forgat,
Vagy bánat háborgat;
Bort ide nékem, azt mondom,
Elmulik búm s gondom.
 
 
Dúdoljon bár a szél,
Csikorogjon a tél:
Itt benn a kancsót vigyázom,
Bor mellett nem fázom.
 
 
Ez a nyulfark élet
Bor nélkül mit érhet?
Másvilágon is megbánnám,
Ha itt bort nem innám.
 
 
Noé szent ember volt
Mégis jó bort kóstolt,
Hát úgy én szegény nyomorék,
Jó bort mért ne innék?
 
 
De nem is kimélem,
Mig élek, reménylem,
Nem vetnek vámot gégémre,
Iszom hát kedvemre!
 

Pázmándi Horvát Endre

38

 
Jó a bor, jó a bor,
Jó a bor reggel,
Jól esik száraz toroknak
Ha az ember felkel.
 
 
Jó a bor, jó a bor,
Jó a bor délbe,
Okos ember az ebédért
Nem is hagyja félbe.
 
 
Jó a bor, jó a bor,
Jó a bor estve,
Piros alkonyt piros orron
Pirosabbra festve.
 
 
Jó a bor, jó a bor,
Jó a bor éjjel,
A bút, mint a szél a felhőt,
Ugy oszlatja széjjel.
 
 
Jó a bor, jó a bor,
Mindig jó az, kincsem!
Rossz a bor csak egy esetben:
Akkor, mikor nincsen.
 

Dóczi Lajos

39

 
Keskeny utczán muzsikaszó,
Beh szomorú, beh megható!
Keservesebb az a nóta,
Mintha a bú maga szólna.
 
 
Estve van már, hull a csillag,
Szegény legény haza ballag,
Nehéz neki most a szó is,
Kimenne a világból is.
 
 
Estve van már, hull a csillag,
Fehér házban gyertya pislog,
Virág van az ágyra hintve.
Barna kis lány kiterítve.
 

Lévay József

40

 
Kétszer nyilik az akáczfa virága,
Szerettelek galambom de hiába;
Megbánod még, vissza is sirsz engemet,
De szivemnek kétszer nyilni nem lehet!
 
 
Soh’ se tudtam a fejemből kivetni,
Hogy is tudtam én egy csalfát szeretni.
Azt szerettem, aki megcsalt, kijátszott,
Az igaz szív mindig egyszer virágzott.
 

E. Kovács Gyula

41

 
Kis furulyám szomorúfűz ága,
Temetőben szomorkodik fája,
Ott metszettem azt egy sirhalomról,
Nem csoda, hogy oly siralmasan szól.
 
 
Ott hunytál le, kedves szép csillagom,
Ragyogásod többé nem láthatom.
Hogy ne volna hát sötét világom,
Hogy volna hát élni kivánságom?
 
 
Haza ballag nyájam estefelé,
Én ballagok a temető felé,
Kél a holdnak halovány orczája,
Kél furulyám epedő nótája.
 
 
Addig epeszt a bánat engemet,
Addig-addig nyögöm keservemet:
Mig egyszer a hanggal egyetemben
Lelkem is a más világba reppen.
 

Petőfi

42

 
Kondorosi csárda mellett
Gulya, ménes ott delelget;
Csárdabeli szép asszonynál
Bort iszik az öreg-bojtár.
 
 
Öreg-bojtár, kis-számadó,
A főcsikós után való,
Leányokért élő-haló,
Menyecskék kedvire való.
 
 
Hej, kocsmáros, hova lett kend,
Furcsa rovás megy odabent:
Hiba van a kréta körül:
Egyet felir, kettőt törül.
 
 
Hej, korcsmáros, eb az ingét!
Elszeretik a menyecskét…
El van az már réges-régen,
A felől már alhatik ken’.
 

Arany János

43

 
Lehever a gulyás a subára,
A báró is bársony pamlagára.
Báró eszik czifra asztalárul,
Gulyás eszik csak a föld hátárul.
 
 
A bárónak száz felé van gondja,
A gulyásnak csak a gulyájára.
Ha még egyszer a világra jönnék,
Magam is csak gulyás-ember lennék!
 

Szini Károly

44

 
Most kezd mállni a cseresznye,
Már a rigó megcsipdeste;
Gyenge a lány, csak gyermek még,
Már is víjják a legénykék.
 
 
Ha víjják is, isten neki,
Csak a kapun ne járna ki,
Éjjel tájig a fonóba,
Hajnalig a tánczolóba.
 
 
Kicsiny lánynak kicsiny esze,
De nyakig ér a szerelme;
Nyakig érő szerelemből
Holtig tartó gyötrelem nő!
 

Gálfi Sándor

45

 
Nagypénteken esett rajtam a bánat,
Nagypénteken temettem el babámat.
Harmadnapra a káplán azt hirdette:
Mind feltámad, a ki el van temetve!
 
 
Jaj istenem, jaj ha igaz az a szó,
Messze van-e az a fényes virradó?
Ha messze van, temessetek babámhoz,
Ha közel van, oda állok sirjához.
 

Tóth Ede

46

 
Naptól virít, naptól hervad a rózsa…
Hogy szeretlek, mit tehetek én róla?
Nem tehetek, nem is teszek, nem bánom,
Te vagy nekem egyetlen egy világom.
 
 
Haragszom én a lányokra miattad,
Hogy lelkemet olyan nagyon megcsaltad;
Te reád is haragudnám szertelen, –
Csak ne volna oly nagy úr a szerelem!
 
 
Mikor még úgy együtt voltunk jó régen,
S elmerültem szép kék szemed tükrében,
Azt gondoltam: mennyországot láttam ott;
Pedig az egy pokol kékes lángja volt.
 
 
Hanem hiszen mindegy nekem, ha az is,
Szeretlek én, ha a lelked csalfa is…
Elhazudtam: hogy szerelmem kiégett!
Pedig most is majd meghalok te érted!
 

Tóth Kálmán

47

 
Négy kereke van a gönczölszekérnek,
Gondolatim egész oda fölérnek,
Négy tüzcsillag, gönczölszekér kereke,
Szebben ragyog náluk babám két szeme.
 
 
Gönczölszekér tudja maga járását,
Isten szabta neki örök futását.
Isten szavát én is hiven követem:
Kedvesemet holtamiglan szeretem.
 

Szakál Lajos

48

 
Ne húzd, ne húzd azt a vigat,
Huzd inkább a legbusabbat,
Szomoruan, keservesen –
Mint a milyen az én kedvem.
 
 
Mégis szomorubban huzzad
S közbe-közbe könyed hullasd,
Könyet facsarjon a zene,
Köny hulljon a hegedübe.
 
 
Valami jutott eszembe:
Frisset, vigat most izibe!
Elég! – ujra keservesen,
Hogy a húr is szétrepedjen.
 

Zalár József

49

 
Nem hallottam soha ily bús harangszót,
Temetőbe kisérnek egy koporsót;
A koporsón piros rózsakoszoru,
Kisérői: sötét bánat, sötét bú.
 
 
Hej, koporsó, de szép sorsra jutottál!
Benned fehér, rajtad piros rózsaszál…
Sirva halad sok szép leány utánad,
Koszorujok ékességét elzártad.
 

Losonczy László

50

 
Nem siratlak, nem vádollak,
Elég, ha mások átkoznak,
Szivemhez se szoritalak,
Még csak meg sem szólitalak!
 
 
Ha te azt meg tudod tenni,
Hogy én tőlem el tudsz menni,
Ha te el birsz felejteni:
Istenben sem merek hinni.
 

Tóth Ede

51

 
Nem ver meg engem az isten,
Hogy szeretőt mást kerestem:
Te hagytál el, nem én téged:
Délibáb volt a hüséged.
 
 
Iskolába nem járattak,
Olvasni sem tanitottak,
De szemedből kiolvasom,
Hogy szivedben bánat vagyon.
 
 
Mért búsulsz? tán megbántad már,
Hogy engemet megbántottál!
Soh’ se busulj, ugy is késő.
A mi elmult, vissza nem jő.
 
 
Kerestem már mást magamnak,
Keress te is mást magadnak,
Éljed világodat vele,
Áldjon meg az isten vele!
 

Petőfi

52

 
Nyomoruság az életem,
A sok adót én fizetem;
Nincs, ki könnyítse sorsomat,
Van, ki nevelje bajomat.
 
 
Én szántom fel az ugarat,
De búzát róla más arat,
Kapálom a szőlő tövét,
Hej, de más szűri a levét.
 
 
Én állítom a katonát,
Én fizetem annak zsoldját,
Én csinálom meg a gátot,
Mégis én fizetek vámot.
 
 
Felettem rongyos a fedél,
A gólya rászállni is fél,
A nagy adó terhe alatt
Házgerendám majd leszakad.
 
 
Házam előtt áll a bíró,
Nem hatja meg a sok síró;
Kocsira rakja gunyámat,
Utolsó véka buzámat.
 
 
Sok csak a lábát lógatja,
Mégis zsiros a falatja;
De én, ha rá nem foly könyem,
Sótalan eszem kenyerem.
 

Losonczy László

53

 
Pinpinpinpin kis pintyőke
Mért vagy oly hirtelen szőke –
Ijahaja!
Mint a mogyorófa haja.
Selyem haju, selyem arczu,
Selyem lelkü, sugárkarcsu.
Ijahaja!
Ah! ez az én szivem baja.
 
 
Cziczicziczi czirmos alma!
Mért vagy oly hirtelen barna:
Ijahaja!
Ah a szivem ugy akarna!
Ugy akarna rózsám téged,
Mint igazi feleséget:
Ijahaja!
Ah, ez az én szivem baja.
 

Lisznyai Kálmán

54

 
Piros a te kendőd, lobog is,
Fényes a te szemed, ragyog is,
Eszem a szép szemed, beh bogár,
De a szived, kis lány, csapodár.
 
 
Gondolnád azt, mit én, angyalom,
Szeress belém, én azt gondolom.
Szeress belém, kedves, ha lehet,
Nem kivánok aztán egyebet.
 

Erdélyi János

55

 
Régi nóta, hires nóta cseng fülembe,
Régi czigány, hires czigány hegedülte;
Ahány legény, ahány leány mind danolta –
Beh szép is volt az a nóta, az a nóta;
 
 
Régi nóta, hires nóta elfeledve,
Régi czigány, hires czigány eltemetve;
Nincs ki huzza, nincs ki járja, – más a nóta,
A világ is más azóta, más azóta!
 

Szomory Károly

56

 
Rég veri már a magyart a teremtő,
Azt sem tudja, milyen lesz a jövendő,
Azt sem tudja, lesz-e többé jó napja,
Örüljön-e, busuljon-e, nem tudja.
 
 
De ha isten bút adott e nemzetnek,
Azt is adott, mivel a bút ölje meg:
Hol terem több jó bor és több szép leány
Mint itt belül Magyarország határán?
 
 
Leányt azért, leányt ide, ölembe!
Hadd szoritsam két kezemmel keblemre,
Hadd szivjam ki édes lelkét csókommal,
Vessek számot sok keserü bajommal.
 
 
Hát az a bor? hej, a borral ide már!
Sirja belém piros könyét a pohár!
Piros könye lángol, mint istennyila,
A kialudt életet is meggyujtja.
 
 
Te meg, czigány, húzd rá, majd megfizetek,
De úgy húzd, hogy a szivem repedjen meg!
Repedjen meg örömébe, bújába’…
Igy vigad a magyar ember hiába!
 

Petőfi

57

 
Rózsabokor a domboldalon,
Borulj a vállamra angyalom,
Sugjad a fülembe, hogy szeretsz,
Hej, milyen jól esik nekem ez!
 
 
Lenn a Dunában a nap képe,
Reszket a folyó örömébe,
Ringatja a napot csendesen,
Épen mint én téged kedvesem.
 
 
Mit fognak rám a gonoszok,
Hogy én istentagadó vagyok!
Pedig mostan is imádkozom…
Szived dobogását hallgatom.
 

Petőfi

58

 
Selyem kendő, selyem kötény, selyem szoknya,
Nem vagyok én az ilyenhez hozzászokva;
Nem vagyok én biró lánya, nincsen módom,
Csak ugy járok, csak ugy élek árva módon.
 
 
Sorba tart a falu engem, szegény árvát,
Én őrzöm az egész helység libanyáját;
Száz a ludam, tizenhárom a gunárom,
Azokkal én a tilalmast meg-megjárom.
 
 
Bárcsak rajta kapnának, hogy befognának,
A biróhoz bevinnének, becsuknának,
Tán a biró fia be-bekandikálna,
Ha nem szeret, legalább, hogy megsajnálna.
 

Temérdek

59

 
Sötét az éj, messze van még a reggel,
Ne nézz reám ragyogó szép szemeddel,
Az a szép szem, mint a csillag tündöklik,
De a szívem, szegény szívem haldoklik.
 
 
Csendes szellő lebeg a virágokon,
Ha nem szeretsz, Isten veled galambom,
Nem kérem én soha többé szívedet,
Hogy ne is láss, messze, messze elmegyek.
 
 
Őszszel száll a fecskemadár keletre,
Jutok én még tudom rózsám eszedbe,
Sirva-riva fogsz még engem keresni,
De a sirban késő lesz már szeretni.
 

Zalár

60

 
Száraz ágon bús gerlicze turbékol,
Keresnék én szeretőt ha tudnék hol,
Levetném ezt a gyászruhát, ezt a bút,
Vigan fonnék homlokára koszorút.
 
 
Van nekem egy, van nekem egy virágom,
Le sem törtem, el sem hoztam, de bánom.
Távol estünk, messze vagyunk egymástul,
Én a Sajó partján, ő a Tiszán túl!
 
 
Ha benéznél ablakomon egy este,
Meglátnád a búbánatot lefestve,
Megláthatnád két halavány orczámat,
Meghallanád mint sohajtok utánad!
 

Lévay József

61

 
Szomorufűz ága
Hajlik a virágra,
Fáj a szivem érted
Falu szép leánya,
Fáj a szivem érted,
De te azt nem bánod:
Van neked nálamnál
Gyönyörübb virágod.
 
 
Istenem, teremtőm!
Hát mit is csináljak,
Hogy vegyem meg szivét
Annak a kis lánynak?
Hiába biztatom,
Hiába igérek,
Nem fog rajta semmi
Aranyos igéret.
 
 
Hej ha e kis lánynak
Az jutna eszébe,
Hogy id’adná nékem
A szivét cserébe,
Jaj be jól is járna,
Megtoldanám sokkal…
Ezer öleléssel,
Ezerannyi csókkal.
 

Boruth Elemér

62

 
Szőke kis lány, csitt, csitt, csitt,
Hallgass, édes, egy kicsit!
Rózsabimbó pattan,
Három a csók, csattan –
Csitt, csitt, csitt!
 
 
Szőke kis lány, csitt, csitt, csitt!
Repüljünk csak egy kicsit!
Itt vagyunk az égben,
Viseld magad szépen!
Csitt, csitt, csitt!
 

Pósa Lajos

63

 
Télen nyáron pusztán az én lakásom,
A rózsám is csak vasárnap ha látom;
Lakásom van hortobágyi pusztába’,
Nem járhatok én az isten házába!
 
 
Sik a puszta, se halma, se erdeje,
Sugár magas a toronynak teteje:
Sugár torony kilátszik a pusztára,
Harangoznak pünkösd első napjára.
 
 
Imádkoznám, de nem tudok, hiába!
Nem jártam én soha az iskolába;
Édes szülém tanitott volna rája,
Jaj de régen temetőn a fejfája.
 
 
Imádkozz, te, rózsám, a jó istennek!
Aztán gyere, templom után csókolj meg;
Eszem azt az imádságos kis szádat,
Három hétig nem hallod egy adtámat!
 

Tompa Mihály

64

 
Tele van a rózsabokor virággal,
Tele van a falu sok szép leánynyal,
Párosával szakasztom a virágot,
De szeretőt, hű szeretőt, egyet alig találok.
 
 
Kalapomnál párosával a rózsa,
Mint szép lányok mosolyognak le róla,
Hej! ha velük, velük is azt tehetném:
Feleségül, feleségül párosával vehetném!
 
 
Párjával ül a madár a fatetőn,
Volt már nékem sok csapodár szeretőm,
Volt szeretőm, de mi haszna szerettem,
Ha közülök feleségül egyet el nem vehettem.
 

Boruth Elemér

65

 
Temetésre szól az ének,
Temetőbe kit kisérnek?
Akárki! már nem földi rab,
Nálam százszorta boldogabb.
 
 
Itt viszik az ablak alatt;
Beh sok ember sírva fakadt!
Mért nem visznek engemet ki?
Legalább nem sírna senki…
 

Petőfi

66

 
Te vagy, te vagy barna kis lány
Szemem s lelkem fénye!
Te vagy mind a két életem
Egyetlen reménye!
Ha ez az egy reményem is
Elmulandó álom:
Nem leszek boldog sem ezen,
Sem a más világon!
 
 
Álldogálok a tó partján
Szomoru füz mellett,
Nekem való hely: engem ily
Bús szomszédság illet,
Nézem lecsüggő ágait
Szomoru füzfának,
Mintha azok csüggedt lelkem
Szárnyai volnának.
 
 
Elszállott már a madár a
Hervadt őszi tájról;
Hej ha én is kiszállhatnék
Búmnak országából!
Nem szállhatok, mert búm oly nagy,
Oly nagy mint szerelmem,
És szerelmem – és szerelmem –
Oh ez véghetetlen.
 

Petőfi

67

 
Tó közepén bokor-sás,
Ha nem szeretsz, szeret más!
Igazán, igazán,
Tiz szeretőt kap a lány!
 
 
Piros az én ajakam,
Gesztenye-szin a hajam!
Liliom, liliom,
Liliom-szál a karom!
 
 
A kit én megölelek,
Megcsókolok, szeretek,
Tiszán tul, Dunán tul,
Örömében elájul!
 

Tompa Mihály

68

 
Vásárhelyi sétatéren
Béla czigány muzsikál,
Hajlik ide, hajlik oda
Liliomszál, rózsaszál.
Én felém is hajladozott,
Mosolygott egy rózsa,
Bár ne hajlott, hajladozott,
Ne mosolygott volna!
 
 
Béla czigány, jó barátom,
Ne kiméld a hegedűt!
Szerelemről, menyországról
Húzz neki egy gyönyörüt!
Hegedüld a szivét hozzám
Ennek a kis lánynak!
Hej, galambom, ide hallgass!
Neked muzsikálnak.
 

Pósa Lajos