Kitabı oku: «Népdalok és mondák (1. kötet)», sayfa 14

411

 
Bujj, bujj, zöld ág, zöld levelestül.
Nyitva vagyon arany kapum,
Csak bujj által rajta.
Nyissad asszony, kapudat,
Hadd kerüljem váradat.
Uj hold, fényes nap!
Bocsáss kapun által.
Hányat termett a mogyoró?
Tizet, tizenkettőt,
Huszat, huszonkettőt,
Harminczkettőt!
 

412

 
Kis kacsa fördik fekete tóban,
Fiához készül Lengyelországba.
Kelj fel, mosdjál, kis menyecske,
Öleld, csókold a kit szeretsz.
Ezt ölelem, azt csókolom,
Az asszonyom lányát,
A Zsuzsikáját.
 

413

 
Uj ház, fényes ház, bocsáss kapun által,
Vagyok bátor, jó vitéz, megyek hidon által.
Ollyak a legények, mint a csillagok,
Csoportosan járnak, mint a farkasok.
Ollyak a leányok, mint az angyalok
Mert párosan járnak, mint a galambok.
 

414

 
Haj lapula, lapula, kakasdi lapula,
Kerekesi széna.
Utczu bizony, lobot vessünk,
Kemenczére teregessünk,
Guggolj le!
 

TIZENKETTEDIK KÖNYV

CSANGÓ DALOK

415

 
Gyenge iffiucska kin törli szemeit,
Kitöl küldené el ő isz a levelit,
Rigótol küldené, rigó ullyan madár,
Felül e fészkire, száll e falevélre.
 
 
Micsó példát meglát, mind kifütyérgeti,
Titkos levelkejét azért nem viheti.
E fecskétül küldi, feltette magában,
Kit igy szólíta meg nagy búbánattyában.
 
 
Vidd el, fecske, vidd el ez én levelemet,
Apámhoz, anyámhoz sz ez én kedveszemhez.
Ülly fenyü fájára, szálly ez ablakára,
Sz ez én édeszemnek tedd ez asztalára.
 
 
Jól tudom megkérdik, hogy vagyok, mint vagyok,
Tudjad megmondani, tatár rabja vagyok.
Tatár rabja vagyok, térdgyig vaszba vagyok,
Kezemen, lábomon vasz zurgot zurgotok.
 

416

 
Azért szeretem én falu végin lakni,
Mert ez en édeszem ott jár le aratni.
 
 
Kicsi ez e buza, nagyot kell hajlani,
Mégisz ez en rózsám tud markot hajtani.
 
 
Szereti e dolgot, szapora munkája,
Meg isz áldja isten, lesz bora, buzája.
 
 
Szerényen dolgozik, mert szeret éngemet,
Éjen isz szeretem őt, épen mind lelkemet.
 

417

 
Az én édeszemnek dombon ülő háza,
Csikorgós kapuja, dobogós ajtaja;
 
 
Mázos kemenczéje, tükör a tüzhelye,
Csillogós ajtaja, márványos házföldje.
 
 
Pántyika padlása, sinor gerendája,
Szép fekete fodor bárány bőr gucsmája.
 

418

 
A pünkösti rózsa kihajlott ez utra,
Sz ez én szekeremnek kivagyon e rudja.
Jóra e vagy roszra, e jó iszten tudja,
Minden horgast, borgast ő fordíthat jóra.
 
 
Kimenék, kimenék, kimenék ez utra,
Látám édeszemet, ő isz láta engem.
Akarám kérdeni, szánom buszítani,
Mint gyenge iffiat megszomorítani.
 
 
Áldott apa, sz anya, ki tégedet szült volt,
A ki téged szült volt, sz téged fölnevelt volt.
Adjon iszten annak ezernyi ezer jót,
Ki a te bölcsődet megrenditette volt.
 
 
Nem egyszer sz nem egyszer, ezernyi ezerszer,
Ugy hallottam rózsám, rózsafán termettél,
Piross pünkösd napján hajnalban születtél,
Áldott az a napom, mellyen megszerettél.
 

419

 
Sziraszsz, édes anyám, immár most szirathatsz,
Mind jártam éltemben, ugy sziraszsz holtomban.
 
 
A Duna martyára szállott egy madárka,
Fészket indítani, de fél ez árvíztől.
 
 
Majd e tenger habja kezdi magát hánni,
Akkor az ő fészkit el fogja rontani.
 

420

 
Ugy jő naprul napra bánat e fejemre,
Nagy fájdalom szállott bánatos szivemre.
 
 
Ha e nap elnyugszik, ez elmém bujdoszik,
Hosszu tenger éjjen szoha el nem nyugszik.
 
 
Ha nekem isz volna egy iró diákom,
Iró diákomval levelet iratnék.
 
 
Bizott emberemtül bátyámhoz küldeném,
Bátyámnak házához, apám udvarába.
 
 
Irom levelemet nagy szetét tömleczbe,
Kérem isztenemet nagy alázatoszan.
 
 
Hogy ha még valaha hazámba vihetne,
Az én isztenemnek uj fogadást tennék.
 
 
Az ő szent házába mindennap elmennék,
Nyomorult rabokért szivbül könyörögnék.
 

421

 
A hol felnőtt vala egy édesz almafa,
Szárig gyoszár virág alatta nőtt vala,
Szegény árva lyánka alatta ül vala,
Maga koszorúját kötögeti vala.
 
 
Hova gyoszár nem ér, bila gyöngyvel toldgya,
Bila gyöngyvel toldgya, aranyval nyomtattya,
Énekeli vala tanolt énekeit,
Törölgeti vala keserves könnyüit.
 
 
Isztenem, isztenem, szerelmesz isztenem!
Apa sz anya nélkül hogy kell igy megélnem?
Attyafiju nélkül, egy hitesz társz nélkül,
Mit fogok csinálni éltemben egyedül!
 
 
Csak ajtón szóllamlék egy idegen szózat,
Ne szírj, ne keszeregj, e szavakra biztat,
Apád, anyád sz atyádfija leszek,
Hitesz társzad helyett, hitesz társzad leszek.
 
 
Ne hitegeszsz ingem, te kevély idegen,
Mert nekem isz vagyon jegyesszem gyürüsszem.
Jegyesszem, gyürüsszem, jegybeli szép mátkám,
Ő lesz életemben nekem apám sz anyám.
 
 
Ki moszt isz oda van hadban hadakozni,
Hadba hadakozni, zászlót elhordozni,
Holnap délelőttre tán jó hirt fog hozni,
Hajnalkor akarok elibe indulni.
 

422

 
Most van esztendeje, mászodikba fordult,
Hogy ez éjen édeszem háboruba indult,
A hosszú utakat elejibe vette,
A bút sz a bánatot magához ölelte.
 
 
Keszéerj el engemet bár csak a kapudig,
Ha kapudig nem isz, bár csak ez ajtódig;
Onnét elmenek én, szivem, egyedül isz;
Ingem iszten őröz, őrözzön téged isz.
 
 
Tunya neked, szivem, ágyadban heverni,
De rosz nekem, kincsem, hadak között lenni.
Hadak között lenni, rólad gondolkodni,
Titkos bánatimat éretted szenvedni.
 
 
Az esső isz esik, köpönyegem ázik,
A szél patkójától a kő isz szikrázik.
Győzünk-e vagy vesztünk, tán immár elválik,
E szok szenvedés tán megjutalmazódik.
 

423

 
Szeretlek, szeretlek, csak ne mond senkinek,
Mig az oltár előtt eszve nem eskitnek.
 
 
Szeretőm e tánczba, gyürü ez ujjába,
Minden fordulásra rogyog az ujjába.
 

424

 
Tul a vizen egy kisaszony,
Kinek neve Rosza aszony,
Selyem kalap a fejibe,
Nem szüt a nap a szemibe.
 
 
Moszt akadtam egy gyengére,
Fejér haju legénykére,
Egyéb hiba nincsen benne,
Menyecskékre jár e szeme.
 
 
Kicsi ökör, nagy e járom,
Barna legény az én párom.
Három esztendeig várom,
Mégisz ő lesz az én párom.
 
 
Megfogom ez ökröm szarvát,
Felszántom e kertem allyát,
Ne teremjen gyalog bodzát,
De teremjen kerti rózsát.
 

425

 
Forrófalvi zöld erdőben,
Barna legény e szélyiben,
Arany kalap e fejibe,
Nem szüt e nap e szemibe.
 
 
Ne bánnyatok, ti szép lyányok,
Hogy ez alföldre szétálok.
Barna szeretőmhöz járok,
Csókért tőle csókot várok.
 
 
Kőbül fogok hidat rakni,
Azon fogok hozzá járni,
Azon fogok hozzá járni,
Sz osztán társznak válosztani.
 
 
Szép isz vagyok, jó isz vagyok,
Emez aszony veje vagyok.
Szép lyányának társza vagyok,
Hálá iszten, boldog vagyok.
 
 
Hezzád jártam szok üdőtől;
Kilencz egész esztendőtül,
De nem bánom fáradságom,
Te vagy immár boldogszágom.
 
 
Meg nem untam hezzád járni,
Szárosz utczákon gázlódni,
Mert néjelküled szem szeretni,
Szem nem tudtam lenne élni.
 

426

 
Éjen elmenek rószám, valamerre,
Magyarország köllős közepibe.
Ott beszállok, liliom képébe,
Édesz anyám háza elejibe.
 
 
Ott isz kötnek gyöngyöt a nyakamra,
Aranyövet karcsu derekamra.
Ugy indítnak fel a bécsi utra,
Hol meg éjen juthatok nagy szomoruságra.
 
 
A nagy urak jőnek látászomra,
De nem jőnek szabadítászomra;
Szabad nekem ez utra kimennem,
Mert meguntam a pusztában ülnöm.
 
 
Parancsolom a korcsmárosznénak,
Hozzon bort ki jó bort ivójának.
Bort nem iszom, fogadászom tartja,
Pálinkát szem iszom, mert anyám nem hadja.
 
 
Vizet iszom, mikor kedvem tartya,
Azt isz csakugy, ha éjedeszem adgya.
Azt isz csak ugy, ha szájábul adgya,
Mind a galamb, ha társzát itattya.
 
 
Az én lovam mindenkor jó kedvü,
Nem kell neki karmazsin szügyellő;
Vagyon neki hevedere, kettő,
Pokrócza isz vagyon tizenkettő.
 
 
Ne buszuljon hát szenki menyecske,
Ha ez ura nem igen széjepecske,
Ha meghal isz, meg ne haljon érte,
Mászt hoz neki a tavaszi fecske.
 
 
Én isztenem valahára,
Üszely gondot ez árvára,
Hogy ne juszszon budoszászra,
Egyik ajtóról e mászra.
 

427

 
Szerelem, szerelem, átkozott szerelem,
Mért nem termettél volt minden falevelen.
 
 
Minden fa tetején, s dyivófa levelin,
Gazdag gyümölcsfákon, s e szöllyő veszejin.
 
 
Hogy szakasztott lenne minden szegény legény,
Minden szegény legény, sz minden szegény ijány.
 
 
Mert éjen szakasztottam, sz el is szalasztottam;
Kit immár szakasztok, azt magamnak tartom.
 

428

 
Ne higyj a legénynek,
Tüzes e lelkének;
Mert megtudja csalni
Gyermekit emberknek.
 
 
Zurgó mogyoróval,
Csattogó dgyivóval,
Keszkeny szalagjával,
Szürü hazugszágval.
 

429

 
Lyányok, lyányok, jó lyánybarátjaim,
Ne járjatok esztve guzsalyosba,
Ez én uram keringő goromba,
Estve, regvel a faluba kering.
 
 
Mikor másznak hajnalt harangoznak,
Akkor neki hajnalt hedegülnek;
Mikor másznak esztét harangoznak,
Akkor neki esztvét hedegülnek.
 

430

 
Ugyan miért lennék én szegény,
Szósz-tázlói czángó legény?
Ninczen-e nekem egy bundám,
Sz ho fehér szinű harisznyám?
 
 
Övemet zöldre fesztettem,
Guczmám vereszszel bészegtem.
Nem fáj nekem szem bú, szem kín,
Mert enyhítt ez a három szin.
 
 
Ez volt ám a czángó szine,
A mig együtt vert a szive;
De moszt nem ver együtt szive,
Azért szok a czángó szine.
 

431

 
Gazdag czángó volt az apám,
Kokojába járt az anyám;
Zidók hoszták azt vászárra,
A meredek Szósz-Tázlóra.
 
 
Apám, anyám mind jól éltek,
Szok czukojjal nem czeréltek,
Mikor ő kemek elhaltak,
Nekem czak egy guczmát hagytak.
 
 
Igaz, hogy én szegény vagyok,
De lám szükségim szem nagyok,
Vagyon egy barna asszonyom,
Sz aval szükségim pótolom.
 
 
Husz juhunk vann sz egy tehenünk,
Mamaliga a kenyerünk.
Sz mégisz jó időket töltünk,
Pap sz patikára nem költünk.
 

432

 
Lovam rétbe nyugszik,
Szájja vérrel habszik,
Szép barna galambom
Rólam gondolkozik.
 
 
Elvágtam ez ujjam,
Holtig foly e vére,
Messze van galambom,
Ki nekem békösse.
 
 
Szeret vize mellett
Szétálvám kedvemre,
Ott isz e siralom
Eljött bus szivemre.
 
 
A Szeret vizinek
Csónakába ülnék,
Sz azon elbudoznék,
Ha belé nem vesznék.
 
 
Vajon kár volna-e
A tengerbe veszni,
Sz e tenger vizivel
Magam elvitetni?
 
 
Egy csufért, egy roszszért
Életem veszteni,
Egy haszontalanért
Szokat kell busulni.
 
 
Jaj mind lecsufola,
A szemmire való,
Kinek e két szemit
Vájja ki a holló.
 
 
Ugyan megnézd, rózsám,
Kinek adod magad,
Egy czufval, egy roszval
Ne rontsd virágkorod.
 
 
Ullyan beteg vagyok,
Hogy szinte meghalok,
Édeszem házaig
Mégisz elámbolygok.
 

433

 
Vidd el, madár, vidd el,
Vidd el levelemet,
De nem igen messze,
Csak e tenger mellé.
 
 
Apámnak, anyámnak
Tedd ez ablakjára;
Ablakjáról vedd el,
Tedd ez asztalára.
 
 
Tudom, mingyárt kérdik,
Hogy vagyok, mint vagyok;
Tudjad megmondani,
Tatár rabja vagyok,
Földig vaszba vagyok.
 
 
Mert én ugy meguntam,
Karcsu derekamom rabszijjat viselni,
Kezemen lábamon vaszakot zörgetni.
 
 
Jobb lett lenne, szivem, hiredet, nevedet
Ne halottam lenne,
Talán esztendőkvel többet éltem lenne.
 
 
Szép fekete hajom
Meg szem őszült lenne,
Gyenge piross orczám
Meg szem hervadt lenne.
Két fekete szemem
Ki nem szirtam lenne,
 

434

 
Eegből szállott dali madár,
Dali tánczát járja;
Elől járja Dorkó biró,
Gyöngyös dolománba.
Után járja szeép aszonya
Fejeér rokolyába.
 

435

 
Éen szonbaton régvel,
Éen egy álmot láték,
Ma vaszárnap régvel
Rittam, tellyeszedék.
Széep szeretőm felől
Szomoru hirt hallék.
 
 
Azt hallám, azt hallám,
Beteg ágyba fekszik,
Kéjet fekete szeme
Könyükbe feredik.
 
 
Azt szokták mondani,
S e próféták irni,
Eszesznek, okosznak,
Józonnak kell lenni.
 
 
Ki e szeretetben meg akar indulni,
Hoszas szeretetnek búra kell fordulni.
 

436

 
Nagy madarat láték nagy bánatba,
Magosz fenyü fának tetejébe,
Ugy szol, ugy szol, ugy keszereg,
Fejit földbe csökkesztette,
Magát holté eresztette.
 
 
Oda mene kisz göricze, kérdi:
Mit szirsz, mit szirsz, te nagy madár?
Hogy ne szirjak, kisz göricze,
Ha egyszer társzam elvesztettem.
Ne szirj, ne szirj, te nagy madár,
Társzad helyett társzad leszek.
 
 
Nem kell nekem szenki társza,
Szenki társza, szenki átka.
 
 
Erdőt mezőt észe jártam,
Csontját bontyát esze gyüttem,
Kápolnába rakogattam,
Tulujával megfedettem,
Vérivel megfesztettem.
 

437

 
Korcsomaház a templomunk,
Két muzsikus, két jó papunk.
Erdélyorjszág ajz én hajzám,
Mert ott lett vót ajz én anyám.
Akárki mit bejszéljen,
Aj szerelem nem szégyen.
Jere hojzám kincsöm, Turus,
Ne légyen szived háborus.
Ha hojzzám el nem jöjsz mára,
Hojzzád mönök éjjszakára.
Hová hová? ajz zángorba!
Gyere inkább ajz ágyamba.
 

TIZENHARMADIK KÖNYV

VEGYESEK

438

 
Kitették a holt testet az udvarra,
De nincs a ki végig, végig sirassa;
Most tetszik meg, ki az igazi árva,
Senki sem borul a koporsójára.
 
 
A csillagok feketébe öltöztek,
Engem babám, az irigyek üldöznek;
Jó az isten, pártját fogja a jónak.
Tudod babám, sok alja van a szónak.
 
 
Gyere babám, vegyünk három paripát,
Szántsuk fel a mi rózsánk kerte alját;
Vessünk bele szőke kis lányt rózsának,
Barna legény hadd arassa magának.
 

439

 
Őszi harmat, hideg eső,
Őszszel érik meg a szőlő.
Ha megérik, bornak szűrik,
A szép leányt férjhez kérik.
 
 
Ne menj rózsám, a tarlóra;
Gyenge vagy még a sarlóra;
Ha elvágod a kezedet,
Ki süt nekem jó kenyeret?
 
 
Én ültettem a diófát,
Más köti hozzá a lovát.
Én szerettem meg a szép lányt,
Más éli vele világát.
 

440

 
Fakadj piros rózsa, fakadj csendesen,
Kellemes illatod hintsed édesen.
Mert azért tartalak,
Hogy másnak adjalak.
De tudod-e, kinek?
A szép Czenczinek.
 
 
Czenczi kedves lélek, szivemnek fele;
Őt ha elveszteném, meghalnék bele.
Más ha mást kedvellett,
Nekem Czenczi kellett.
Czenczit ugy szeretem,
Mint az életem.
 
 
Teremj, kis fa, teremj rózsát, szépeket;
A kis Czenczi nagyon kedvel titeket.
Czenczi azt szereti
Ha az öltözeti
Tele van rózsával,
Rózsa szagával.
 

441

 
Kincsem, komám asszony,
Lelkem, sógorasszony,
Nem látta kend az uramat?
„Láttam éjféltájban,
A korcsmában,
Korcsmárosnéval volt tánczban.
 
 
Ketten ölelgették,
Hárman szeretgették,
Azok a fáin menyecskék,
A kik a pénzét elszedték.“
Bárcsak az ördög elvinné,
Pokol fenekére tenné,
Kityem, kotyom
Komám asszony!
Kity, koty, hepp!
 

442

 
Kis Laczinál füstös kémény,
Ott a barna piros legény,
Rá vágyik a bokrétára,
Barna leányok csókjára.
 
 
Arany bimbó bokrétája,
Arany szegfű nyilik rajta,
Az a leány leszakasztja,
A ki Laczit megcsókolja.
 
 
Gyere ide barna rózsám,
Néked adom a bokrétám,
Néked adom a szivemet,
Édes, csókolj meg engemet.
 

443

 
Ángyom, ángyom, édes ángyom!
Kell-e bunda más világon?
Kell-e bunda más világon,
Ángyom, ángyom, édes ángyom?
Nem kell bunda, sem köpenyeg,
Mert a pokol ugy is meleg.
Tyihajnáré!
 

444

 
Zöld erdőben jártam,
Zöld levelet láttam,
Le is szakasztottam,
Kedves galambomnak
A kezibe adtam.
Rá irtam nevemet,
Olvasd el galambom,
Ugy tudod meg,
Kinek hívnak engem.
 

445

 
Oh te áldott Kanaán! Balaton melléke,
De sok szegény legénynek édes anyja vagy te.
Üveget adsz kezébe, bort az edényébe,
Oh de áldott jó föld ez, Balaton mentébe.
 
 
Alma terem a pusztán, buza a Kunságban,
Alma, dió, mogyoró a szép Somogyságban,
Oh de áldott jó föld ez, Balaton mentében,
Oh de áldott jó bor ez, Zala vármegyében!
 

446

 
Béborula, jaj elmula
A nap fényes világa. –
Jere be rózsám, jere be,
Csak magam vagyok ide be,
Három czigány legény hegedül,
Csak magam járom egyedül.
 
 
Az erdőben, zöld mezőben
Gerliczék zengedeznek. –
Kassai hajdu vagyok én,
A kapufélen lakom én;
Szeretnek engem a lányok,
A menyecskéknek a lángjok.
 
 
Béborula, jaj elmula
A nap fényes világa. –
Csicseri borsó, vad lencse,
Fekete szemű menyecske!
Add uram isten, kezemre,
Hadd bánjak vele kedvemre.
 

447

 
A bogádi utczán foly a viz,
Ne menj arra rózsám, mert elvisz;
Elviszi a pörge kalapot,
Mivel mondasz nekem jó napot?
 
 
A bogádi utczán jőj vissza,
A mit adtam rózsám, add vissza.
Lám én a tiédet odadtam,
Egy pár csókkal adós maradtam.
 
 
A bogádi utcza ligetes,
Magam vagyok benne egyenes.
Egyenes vagy, babám, mint a nád,
Nekem nevelt az édes anyád.
 

448

 
Lányok fonják a lenszöszt;
Beszélgetik magok közt:
Jaj anyám! a fonás,
Nehéz a várakozás.
 
 
Czipőt veszek, szülöttem,
Csak ne sirj, ríj előttem.
Jaj anyám, jó anyám,
Nem az az én nyavalyám.
 
 
Szoknyát veszek, szülöttem,
Csak ne sirj, ríj előttem.
Jaj anyám, jó anyám,
Nem az az én nyavalyám.
 
 
Legényt hozok, szülöttem,
Csak ne sirj, ríj előttem;
Ugy anyám, jó anyám,
Ez ám az én nyavalyám.
 

449

 
Zörög a kocsi, pattog a Jancsi,
Talán értem jőnek.
Jaj édes anyám, fölnevelő dajkám,
Keed is eljön velem.
Fölteszik a ládám, azután az ágyam,
Magam is felülök:
Jaj édes anyám, fölnevelő dajkám,
Keed is eljön velem.
 

450

 
Nincsen feleségem, de majd lesz,
Haza viszem télben, ha hó lesz.
Veszek neki csizmát, pirosat,
Üttetek rá patkót, magosat.
Fényes a te patkód, ragyog is,
Ragyogó csillag vagy magad is,
 

451

 
Már én nekem megesett,
A szeretőm meglesett.
Már én nekem nem hisznek,
Mig a sírba nem visznek,
Akkor is csak ugy hisznek.
Ha jó mélyen betesznek.
 

452

 
Amott van egy kis ház
Arczczal napkeletnek,
Keserű a leve,
A mit abban főznek.
 
 
Benne van egy asztal,
Gyászszal megteritve,
Rajta van egy pohár,
Bánattal megtöltve.
 
 
Akárkié legyen
Az a teli pohár,
Csak nekem kedvezzen
A kegyetlen halál.
 
 
Ugyan édes anyám,
Mi bajom én nekem?
Három rőf pántlika,
Által nem ér engem.
 
 
Eddig egy rőföt is
Bokrosan kötöttem,
Már most három rőföt,
Csimbókra kell kötnem.
 
 
Kötöttem bokrétát,
Egy szőke legénynek,
Hogy ha meghalok is,
Szépen kivigyenek.
 

* * *

 
Elvennélek rózsám,
De anyám nem enged,
Mert a házábul is
Majd kiverne téged.
 

453

 
Ritka a katona, kinek párja nincsen,
Ritka a szerelem, kiben hiba nincsen.
Mi haszna szeretem, ha el nem vehetem;
Ollyat nem szeretek, kit el nem vehetek.
 
 
Akkor lesz, akkor lesz a keserves óra,
Ha az én galambom felül a fakóra,
Bevágja csákóját fekete szemébe,
Hogy ne lássa senki, hogy hull az ő könye.
 
 
Fujjad szellő, fujjad zöld erdő harmatját,
Hogy ne lássa senki piros csizmám nyomát.
Piros csizmám nyomát, selyem kendőm habját,
Selyem kendőm habját, bus szivem bánatját.
 

454

 
Diófának ágas bogas ága,
Megver isten téged nem sokára,
Vert volna meg mind a három isten!
Mért csaltál el az idegen földre.
 
 
Ágas bogas az diófa ága,
Itt hagylak angyalom, nem sokára.
Föliratom híremet s nevemet,
Úgy siratom kedves szeretőmet.
 

455

 
Mért nincs minden lánynak
Kut az udvarába?
Aranyos diófa
Pitvar-ajtajába?
 
 
Magos a teteje,
Csipkés a levele.
Szeretőm szavai
Most jutnak eszembe.
 

456

 
Közel a tél, mén a fecske,
Hallod-e te kis szüzecske,
Mondd meg nekem, szelidecske,
Leány vagy-e vagy menyecske?
 
 
Nem vagyok én szelidecske,
Sem szüz, sem lány, sem menyecske.
Mert én kerti virág vagyok,
A harmatért majd meghalok.
 
 
Ha te virág vagy a kertben,
Én meg harmat vagyok ebben.
Estve a virágra szállok,
Reggelig rajta uszkálok.
 

457

 
A leány gyöngyvirág,
Tizenhat esztendeig,
Liliom, rózsaszál
Tizennyolcz esztendeig.
De ha idejét haladja,
Csak a legények bolondja.
 

458

 
Lisztet pénzen vettem,
Vajat kölcsön kértem,
Mégis a rózsámnak
Pogácsát sütöttem.
 
 
Pénteken szapultam,
Szombaton kimostam,
Mégis a rózsámnak
Fehér ruhát adtam.
 

459

 
Gyere be, gyere be gyönyörű, kis madár,
Csináltattam neked aranyból kaliczkát.
Aranyból kaliczkát, ezüstből ajtaját,
Ezüstből ajtaját, gyémántbul válluját.
 
 
Nem szoktam, nem szoktam kaliczkában lakni,
Csak szoktam, csak szoktam zöld erdőben lakni,
Zöld erdőben lakni, zöld ágakra szállni,
Fenyőmagot enni, gyöngyharmatot inni.
 

460

 
Ki ki ki ki ki ki,
Ki galambja vagy te?
Ingasd meg magadat,
Karcsu derekadat.
Ingatom magamat,
Karcsú derekamat.
 

461

 
Elment a szeretőm idegen országba,
Azt irta levélben, menjek el utána.
 
 
Nem megyek utána idegen országba,
Inkább meggyászolom fekete ruhába.
 
 
Délig feketében, délután fehérben,
Tarka kezkenőben, piros czipellőben.
 

462

 
Tiszaháti kis leány,
Gyere által a Tiszán.
Ha általjösz a Tiszán,
Megcsókollak a partján.
 
 
Nem megyek én, nem biz én,
A legénytől félek én.
Ne félj rózsám, nem bántlak,
Subám alá takarlak.
 
 
Itt a csónak, ülj belé,
Evezz a partja felé.
Magam leszek révészed,
Tudom hogy hasznát vészed.
 

463

 
Ollyan a szemed járása,
Mint a csillag ragyogása,
Ollyan a szád mosolygása.
Mint a hajnal hasadása.
 
 
A te szemed ollyan kerek,
A mennyit lát, annyit szeret.
Lám az enyém ollyan igaz,
Száz közül is téged választ.
 

464

 
Be szépen ég az a gyertya,
Be szép barna legény tartja,
Ha az isten nekem adja,
Nem kell senki száz aranya.
 
 
Be szép a szeretőm szeme,
Be szépen néz az emberre;
Olly szépen néz az emberre,
Hegy én majd meghalok érte.
 

465

 
Nem dicsérem, hogy szép,
Mint hajnali csillag,
Angyalka módjára
Ki előttem ballag.
 
 
Neveti, ha kérdem,
Hol lakol, gyöngyalak?
Két szép szemeivel
Integet, ugy ballag.
 

466

 
Estve van már a faluba,
Készül a lány a fonóba.
A legény meg az ablakra,
Oda fagyott az ajaka.
 
 
Tartsd ki kis lány, azt a gyertyát,
Engeszszük fel az ajakát.
Bomoljon meg az ajaka,
Minek tette az ablakba.
 

467

 
Én vagyok ám az a kölök,
Ki a korcsmában hömpölyög.
Fakó lovam, meg a deres,
Mindig a korcsmára keres.
 
 
Nem egy a szőr a selyemmel,
A kend szive az enyimmel.
Kend is maradjon magának,
Én is barna galambomnak.
 
 
Jó vagy velem veszekedni,
Nem tudsz karton szoknyát venni.
Egyet vettél, azt is bánod;
Mindig a szememre hányod.
 

468

 
Rongyos a kend háza vége,
Piros a kend lánya képe.
Adja kend nekem a lányát,
Megcsináltatom a házát.
 
 
Azt mondottad, hogy elveszel,
Ha beszántasz, ha bevetel;
Beszántottál, bevetettél,
Engem itthon felejtettél.
 
 
Mind azt mondják a faluba,
Én vagyok a világ rosza.
Más is van még a faluba,
Még sem ugati a kutya.
 

469

 
Meg fogok házasodni;
Igy fogom a lányt kérni:
Jőjön kend, hugom aszszony,
Ha nem jön kend, maradjon.
„Nem megyek én, hallja kend,
Itt a kosár, vigye kend.“
 
 
Van öt lovam, jó hámos,
Bagaria szerszámos,
Ha arra föltehetlek,
Tudom hogy elrepítlek.
Elszakadt a heveder,
Majd gyalázatba kever.
 
 
De már most én ugy teszek,
Feleséget nem veszek,
Ugy is megvénülhetek,
Ha több lányt nem kéretek;
Én tőlem mind ott ülhet,
Felőlem megvénülhet.