Kitabı oku: «Népdalok és mondák (3. kötet)», sayfa 16
18. Zsivány Gyuri
Mikor volt, mikor nem, nem tudom, elég azon, hogy volt egyszer egy özvegy asszonynak egy fia; a kis Gyuri növekedett, s olly pajkos volt már, hogy anyja nem birt vele, mesterségre szánta tehát adni, de hogy millyenre, azt maga sem tudta. Utoljára abban állapodott meg, hogy öreg Erzsók koma asszonyától kér tanácsot, minthogy az a tanácsadásokban, és jövendőlésekben az akkori asszonyokat mind felülmúlta. Öreg Erzsók asszony azt tanácsolta neki, hogy imádkozzék a templomban három napig, szent János képe előtt, a harmadik napon az majd meg fogja mondani, mit tegyen fiával.
Az özvegy csak ugyan ugy tett; a harmadik napon az egyházfi kiváncsi volt megtudni, hogy valljon mi végre kéri az özvegy szent Jánost annyira, ez okból az oltár mögé bujt, s a mint az özvegy kérdezte: uram szent János, mondd meg nekem, millyen mesterségre adjam fiamat? az egyházfi dörgő hangon kiálta az oltár mögül: zsiványságra add fiadat, ugy lesz az szerencsés.
Öreg Erzsók koma asszony unszolására megnyugodott végre ebben a szegény özvegy, s fiát az erdőbe egy hires zsivány gazdához vezette, s kérte őt, hogy fiát a zsivány mesterségre jól kitanítsa. Az orgazda zsivány elfogadta a fiút, s mindjárt az első nap megpróbálta annak ügyességét ekképen:
A falubeli mészárosnak másnap vásárra kellett menni lóháton, hová eladni való marháját, már előre küldötte, ennek megrabolását bizta a zsivány mester Gyurira.
Gyuri segitségire egy kecskét vett, azt a gyalogút mellett, merre a mészárosnak menni kellett, elbocsátá maga pedig sürű bokrok közé rejtődzött. A mészáros látván a kecskét magányosan bolyongni, lovát egy fához kötötte, s maga a kecske elfogására indult.
Alig ment el a mészáros, Gyuri a lovat azonnal elfogta s elment. A mészáros visszajövén, hiába keresé lovát, azt gondolta, hogy tán eloldozódott s magától ment el, végre kénytelen volt gyalog folytatni utját a vásárba. Mikor pedig a vásárból a marháiért kapott pénzzel megrakva ment vissza a mészáros, Gyuri a ló fejét levágta s azt egy útban levő tó közepére tette.
Az arra menő mészáros, meglátván a ló fejét, azt gondolta, hogy lova úszik a tóban, levetkeződött tehát a tó partjára, s a tóba ment, hogy lovát kihozza; az alatt a kis zsivány ruhástul együtt elvitte a mészáros pénzét, min a zsivány mester nem tudott eléggé csudálkozni, s miután Gyuri még néhány illy sikeres próbával mutatta ki ügyességét, a zsivány mester a legjobb bizonyitványokkal látta őt el, s mint jól kitanúlt zsiványt bocsátá haza. Anyja igen örült fia ügyességének, s azonnal bemutatta őt földesuroknak. – A földesur ugy igy szólt Gyurihoz: fiu, te ügyes zsivány vagy, de ha az éjjel szekeremet az udvarról el nem lopod, felakasztatlak.
Gyuri összeszedett néhány csirkét, mindenik fejére egy kis gyertyát ragasztott, s meggyujtván azt, a csirkéket a kapu alatt éjjel a földesur udvarába bocsátá. A cselédek, kik a kocsit őrzék az udvaron, csillagoknak gondolták a csirkéket, s széjjelfutottak fogdosni azokat, s minthogy az utczára szaladt, kinyitották a kaput, s utánok futottak; a kocsinál senki sem maradt, s igy biztosan huzta azt ki a földesur udvarából.
Reggel a földesur száz forintot adott Gyurinak a kocsiért, azután istállójába vezette s igy szólt hozzá: nézd, ha ezen lovat az éjjel ki nem lopod istállómból, felakasztatlak.
Este, hogy a lovat el ne lehessen lopni, egy kocsist ültettetett rá, azon felül minden lábát és farkát egy egy béres tartotta.
Gyuri éjjel koldus ruhába öltözve, talyigán egy kis hordócska pálinkát tolt a földesur házához, s addig rimánkodott a béreseknek, hogy azok végre beeresztették őt az udvarba hálni. Most a pálinkából, mellybe altató volt vegyitve, minden cselédét a földes urnak leitatta, s kevés idő mulva a ló őrzők mélyen aludtak mind; ekkor azt, ki a lovon ült kender tilóra ültette, azoknak, kik a ló lábait tartották, fa darabokat adott kezökbe, a fark helyett pedig egy guzsalyt, azután a lovat csendesen haza vezette. A földesur reggel minden cselédjét megverette, Gyurinak pedig száz aranyat adott a lóért, s igy szólt hozzá: még egy próbát adok, ha azt megteszed, két száz aranyat kapsz, ha nem, felakasztatlak, alólam és nőm alól ugyanis ki kell lopnod a lepedőt, lányom ujjáról pedig a gyürűt.
Gyuri egy csupor főtt lencsével még nappal a földes ur lakába egy ágy alá rejtette magát, onnan éjjel, mikor már jó sötét volt, először a lány szobájába ment, s igy szólt hozzá a földesur hangján: lányom, add csak ide gyürűdet, az a zsivány, ha eltalálna jönni, nálam nem fogja keresni, s igy nem lophatja el. A lány oda adta a gyürűt, azt gondolván, hogy atyja kéri; Gyuri azután a földesur szobájába ment, s közibe és neje közé öntötte a lencsét, s ezután az ágy alá bútt. A földes ur csak hamar fölébredt, s nejét kezdte lökdösni, hogy mit csinált? ez mentegette magát, s azt mondta, hogy tán férje követte el magát; végre boszankodva mondá a földesur; már a mint van, ugy van, akárki tette, csak dobd azt a csunya lepedőt reggelig az ágy alá.
Ugy történt, a lepedőt ágy alá veté a nő, s nem sokára mindketten ujra elaludtak; ekkor Gyuri a lencsés lepedővel és gyürűvel eltávozott, s reggel bámulva hallgatta a földesur megcsalatását.
Gyurinak nem csak a kétszáz aranyat kifizette a földes ur, hanem minthogy igen megtetszett neki a furfangos ficzkó, leányát nőül adá neki, s holta után Gyuri lett az egész falu földesura, s még most is egyre űzi a tréfákat és kalandokat a környéken s megelégedve él szép neje mellett, ha még meg nem halt.
19. Az ördög és a vörös sapka
Hol volt, hol nem volt, volt egy katona, kit igen gyakran verettek, kinek épen strázsán kellett állni éjszaka. A mint ott járt fel s alá, egy veres sapkás ember áll meg előtte s keményen szemébe néz. A katona semmit sem szólt, de az ismeretlen igy kezde beszélni: édes fiam, tudom én, mi van a te szivedben; te nem szereted a katonaságot, s most is szeretődön gondolkozol. – A katona mindjárt észrevette, hogy az az ördög s megismerkedett vele. – No édes fiam – mondá akkor az ördög, – vetkezzél le gyorsan, cseréljük ki ruháinkat. Én itt fogok állani őrt helyetted, ha megigéred, hogy mához egy esztendőre, ebben az órában, ebben a perczben itt leszesz, addig pedig menj hazádba, csak tedd fel ezt a vörös sapkát, melly ha fejeden van, szabadon mehetsz réven, vámon, senki nem lát meg.
A katona elment heted hét ország ellen a maga hazájába, és réven, vámon senki nem látta meg. A mint falujába ért, a kerten ment föl, apja udvarába benyitotta az ajtót, hallgatott egy kicsit, hát épen akkor is róla beszélgettek atyafiai. Ezen ő nagyon megörült, s apródonként levette a sapkát fejéről s egyszerre előttük termett az atyafiaknak, kik még jobban megörültek. Ott volt szeretője is, de senki nem hitt, a maga szemének, mivelhogy ördögség volt a dologban. A katona erre mindent megmagyarázott, s tőlök, mihelyt akarta mindjárt eltűnt, s ujra ott megjelent.
Már minden jól ment volna a szegény katonának, de nem sokára el kellett indulnia, hogy helyt álljon a mondott órában és perczben, azért nagy siralommal vált el szeretőjétől, atyjafiaitól.
Ment tehát vissza felé a veres sapka alatt és réven, vámon senki sem látta meg. Jól vagyon édes fiam, – mondá az ördög; most látom, hogy becsületes ember vagy, a magyar ember meg szokta tartani a szavát, visszajöttél ebben az órában, ebben a perczben. Hej de azóta sok verést kaptam helyetted, azonban ne félj, ez nem lesz igy ezután. Viseld magad rosz kedvvel, nem fog már téged senki bántani, mert én megcsináltam a mesterségét, hogy ha téged vernek is, mindig a kapitánynak fáj.
Ekkor az ördög visszacserélte vele a ruhát, és vörös sapkát, s eltünt. A szegény katona, mert hiába! nem szerette azt az állapotot, megint ollyat vétett, a minek száz bot a büntetése. Már ki is ment a szentenczia, de a kapitány előre jajgatott, mert tudta, hogy neki fog fájni, azért okosabbnak hivé tanácsot tartani a felett, hogy az olly hasztalan embert inkább ereszszék el a szolgálatból, mint örökké vesződjenek vele. Ugy is történt. A katona elbocsáttatott, szerencsésen haza is ért, de azóta már az ördög sem szánja a katonát.
20. Az ördög és a zsidó
Ördög. Jó reggelt, Izráel maradéka! hová sietsz olly hamar? megállj, mert a bőrödet, mint sajátomat, magamhoz akarom venni.
Zsidó. Nem thutom, micsoda bőr; én nem atham sem vettem az urthól bőrt; nem ismerem, nem thutom, ki letyhen az ur.
Ö. Elég, ha én ismerlek. Te vagy az öreg Ábrahámnak kisebbik fia, Lázár; ki ennek előtte hatvan esztendővel nálunk szállást keresett, és befogadtuk veled együtt; és ez ideig mind éjjel mind nappal sokat fáradoztunk, most kivánjuk a jutalombőrt, a melly rajtad vagyon, hogy levesd.
Zs. A bőrt? micsoda bőrt? a zsidó bőrt, hogy the megnyerd, az lehethetlen. Mostanában egy érdemes ember magam gorombaságaért pofon ütött ugy, hogy vért köptem, de ezen goromba tetteért törvénybe idéztem, és nekie száz forintot kelletett fizetnie.
Ö. Lázár, hogy igaz lehetett, megengedem, mert a pénz jó orvosság minden nyavalyának, de velem sokat ne viszálkodjál, mert én törvény eleibe nem idézlek; csak a kontraktus értelme szerint a bőrödet kivánom, mellyet én régen Ábrahám atyádtól cseréltem egy hetven esztendős hajadon leányzó bőrén tiz pénz ráadással, olly formán, hogy én tartozom a te bőrödet hatvan esztendeig minden veszélytől őrizni, mellyet meg is cselekedtem. Már most eltelt a hatvan esztendő, a bőröd jól megvastagodott ugy, hogy pokolban fujtatónak használhatom, és pokolban bőrödnek kikészithetése az ottan levőknek gyötrelmét öregbitheti.
Zs. Micsotha kontraktus az, hogy hirem nélkül a saját bőrömet el lehetett cserélni? az nem igaz, sőt lehethetlen!
Ö. Nézd, itt a kontraktus! (mutatja.) Én alulirott Drumó urammal megegyeztünk abban, hogy Borisza Jutka bőrét Lázár fiam bőriért elcseréltem tiz pénz ráadással olly formán, hogy én a hetven esztendős hajadonnak bőrét egész életemben használhatom; hasonlóképen Drumó uram hatvan esztendő elforgása után, kisebbik fiam, Lázár bőrét minden okvetetlen használhatja. Költ Nekeresden folyó esztendő hava utolsó napján. Reinitz Ábrahám, zsidó.
Zs. Az én apám az én bőrömet el nem adhatta,
Nem bánom, ha magáét régen pokolban hagyta.
Egy vén leány bőriért az enyimet el nem cserélhette,
Lódulj pokolba, mert megrázlak felette.
Ö. Gorombaságodért majd megórozlak,
Nyelvességedért, tudom, felpofozlak.
A bőrödet vesd le, azt akarom,
A többi jószágod vidd, nem bánom.
Zs. Ugy de ki lehetett azaz isten adta,
Ki a tulajdon bőrömet is eladta?
Azt nekem értésemre kell adnod,
A mit elkezdtél; különben megbánod.
Ö. Kereszturban egy vén leány lakott vala,
Ki a szemét egy pénzért kitolatta,
Szemöldökét egyenként kihuzatta,
Egy meszely borért mind kiállotta,
Egy kupa pálinkáért fülét elmetszette,
Két májas gombóczért tiz fogát kiüttette.
Legénynek csókjáért haját kitépette,
Kézadásért orrát lefürészeltette.
Két itcze uj borért a bőrét eladta,
Apád Ábrahám azt nekie megadta.
Nyereséggel tőle én megvettem,
Ráadással bőrödért im elcseréltem.
Minél előbb tehát a bőrödet adod,
Különben rosz leszek, majd meglátod.
Zs. Kontraktus-levelet a ki irta,
Tulajdon bőrét neked eladhatta;
Én bőrömet senki nem árulhatta,
Más jószágát senki nem kivánhatta.
Ö. Lázár, a bőrödet mindjárt lenyesem;
Foglak már; nosza, ide segitségem!
Belzebub, czinkos, őt fogjátok,
Bőrét lerántom, vele nem órálok.
Zs. Ahj! vehj! urak, mit igérhetek?
Nálatok grácziát én hogy nyerhetek?
Sok pénzem van nekem otthon rejtekben,
Adjatok pardont ezen esztendőben.
Minden kincsemet bizony nektek adom,
Ha bőrömet pénzen én kiválthatom.
Ö. Pénznek pokolban nincs kelete,
Bőrért bőrt kiván Luczifer felsége.
Lázár, neked csak egyet mondhatok,
Nem bánod, tudom, a mit bőrödért kivánok.
A mit a házadnál te otthon hagytál,
Rejtekben vagyon az, azon ne aggódjál,
A bőrért bőrödet igy felcserélheted,
De máskép bőrödet el te nem viheted.
Zs. Nem bánom, azt örömmel cselekszem,
Díb dáb bőröket könnyen elcserélem.
Kontraktust véremmel megpecsételem,
Drumó urtól csakhogy megmenekedhetem.
Ö. Feleséged teherben maradott,
Két fiat szül, nekem eladatott.
Fiaid tőlem ki nem válthatod,
Pokolban lesz örök nyugodalmod.
HAZAFI-DAL
(Marczius 20-dikán, midőn Pest megye gyülésén a szabad föld kihirdettetett)
Elmegyek én katonának ízibe,
Nem bizom az országot más kezire,
Szabad a föld! lesz annyi talpam alatt,
Hogy megállom, hogy megállom a sarat.
Hí a szép szó, hivogat édes hazám,
Jó az isten, paripát is ád alám.
Nem nehéz a fegyver, édes magyarom!
Ha magam is, ha magam is akarom.
Rajta vitéz! int az idő szaporán,
Mondott szóbul ért a magyar igazán.
Mondott szónak messzi elmegy a hire,
Álljunk a szó, álljunk a szó végire.
Jőjön akkor, a minek még jőni kell,
Ott leszünk mi, a hol aztán lenni kell.
Egy életünk, egy halálunk bizonyos;
Egyesüljünk, egyesüljünk rajta most!
Ez az ország mindenikünk hazája,
Felszabadult, a ki volt is, árvája.
Hadd szakaszszuk minden rosznak a végit,
Elfeledjük, elfeledjük a régit.
S hogy ne mennék katonának szabadon?
A mikoron magam is ugy akarom.
Hadd őrizze kuvasz otthon tanyámat,
Magam őrzöm, magam őrzöm hazámat.
