Kitabı oku: «Bank Ban», sayfa 4

HARMADIK SZAKASZ

Melinda szobája

ELSŐ JELENET

Bánk (az asztalnál állva kezére bókolt).

Hazudsz!

Melinda (előtte térdepel).

Igen; mióta hitvesed

Megszünt Melinda lenni, mindenik

Vétek lehetséges. Hazudni? óh!

Oh vajha angyalom lehetne az.

Bánk

Mit térdepelsz? az Isten nincsen itt —

Állj fel! beléphet egy meráni állat,

És azt hihetné: őtet illeti.

(El akar menni, de ismét visszajön.)

Hát nem cselekszed?

Melinda (térdein eleibe csúszik).

Ölj meg engemet

Bánk! ölj meg engemet —

Bánk

S egy semmi asszonyt!

Melinda

Oh Istenem! de én nem az vagyok.

Bánk

Ártatlan? és az udvar nyelve e

Névvel nevezte-é becsűletem?

Melinda

Nem, azt ne mondja az udvar, mert hazud

Mindenkor – ez ne mondjon engem annak,

Ah, én szerencsétlen személy vagyok!

(Lerogy a földre.)

Bánk (felemeli).

Szegény, szerencsétlen Melinda!

(Merően néznek egymásra.)

Mit

Akarsz? Mi kell? tehát engemet, mint

Egy Tantalust az el nem érhető

Végcél után csak hagysz kapkodni? – Sírsz?

Felelj; de szóval, és ne így! hiszen

Szép könnyid elbúsíthatnák az ég

Lakosait, s az angyalok magok

Szánnák kigördüléseit. Elveszek, s én

Igy férfi nem vagyok. (Elereszti.) Még sem hiszek.

Ottó, s Melinda, egyaránt örültek! —

Melinda (térdeit kulcsolja).

Bánk, Bánk! Taposs meg legalább engemet!

Én bűntelen vagyok. Oh, ne mondd meg ezt

Testvéreimnek: nem feleség – anya.

Bánk (belök egy oldalajtót).

Te átkozott kis alvó, mit mosolyogsz?

Melinda (sikoltva felugrik).

Ember, tudod te, mit mondtál fiadnak

Most? – Átkozott! – (Merően néz maga elébe.)

Atya-átok egy anyáért!

Bánk

Mint vándor a hófúvásokban, úgy

Lelkem, ingadoz határtalan

Kétség között, s eszem egy nagy óceánban

Lebeg, veszejtve minden csillagot.

Melinda

Atya-átok egy anyáért! – Kábaság!

Ha a szegény hold férjhez adja szép

Leányait, mondjátok, hogy királyi

Lakadalma van két nyíl-lövésnyire.

Bánk

Boldogtalan! —

Melinda

Jó név. Pokolbeli

Tűz ége csontjaimban s a királyné

Aludni ment – álmos volt. Ébredezz!

Add vissza gyermekem, te nagy királyné!

(Elsiet.)

Bánk

Menj, menj hová a történet viszen! – —

Úgy, úgy! aludni ment – álmos vala.

Helyes, helyes, meráni asszonyom! – Nap

Küldd oktalan Phaétonod, hogy a

Világot öszve meg-meg öszverontván,

Pörköljön engem is pokolra le!

De istenemre, lehetetlen mégis ez —

Nem! nem lehet! Tanácsot álmod e

Szív, s a kimérhetetlen irgalom

Által susogja azt a jó reménység

Lelkembe: nem lehet. – Setét remény!

(Karjait kinyújtja az ablakon, ölelve.)

Ne rontsa ezt el a világod, oh

Auróra!

Hiszen Melinda úgyse tudja, mit

Beszéle – — ég, és föld! de hát ki az

Oka, hogy szegény nem tudja mit beszél?!

És a királyné álmos volt! – Nem-é? (Megijed.)

Hah!

Mely gondolat lesz agyvelőmben első

Zsengéjekor már meghatározás? – —

Épülj fel! Izmosodj meg, gondolat! —

Veled épül ismét csak fel, örök lenyugtom

Felett, megéledő becsületem! (El akar.)

MÁSODIK JELENET

Izidóra (felszakaszt egy oldalajtót, dölyfösen kilép).

Kiállhatatlan!… Elfelejtkezél

Rólam, gyalázóm? Úgy hát zárodat

Kitörve karjaimmal, megmutassam,

Hogy Bendeleiben Egenolf vére foly

Ereimben? és – nagyúr, ki adta azt a

Hatalmat, engemet hogy itt bezárj?

Bánk (csak maga elébe néz).

Ha engemet Prometheusom csak egy

Hangyának, és az égi tüzet talán,

Még abban is sajnálva, hogy hideg

Szerszámnak alkotott meg volna, úgy

Szolgálatodra tán lehetne hangom —

Izidóra

Nagyúr! királynénak barátja a nevem.

Bánk (elébe mutat).

Nézd, nézd az árnyékot – hallgass oroszlán,

Az a királyné – oh hazug! csak árnyék.

Izidóra

Bán, bán, mi lelt téged? – Nagyúr, mi lelt?

Könyörületességből felelj —

Bánk

Ki innen!

Izidóra

Megengedek, mert meg vagy háborodva.

(El akar.)

Bánk

Egy szót csak irgalmas lélek: hiszem,

Éjjel Ottóval még a mulatság

Után soká beszéle a királyné —?

Izidóra

És a kegyelméből csaknem kijött:

De majd Melinda megbékélteté. (Elsiet.)

Bánk

Kígyói nyelv! – Megbékélt; álmos is volt!

Szépen kidolgozott csalárdkodás —

Igy megcsalatva egy pokolbeli

Kísértet által, akitől levésekor

Már úgy megundorodott az alkotó,

Hogy félben hagyni dolgát kénytelen volt.

HARMADIK JELENET

Tiborc (bizodalom s félelem közt besompolyog).

Bánk bán, nagyúr! jó reggelt.

Bánk

Útonálló!

Tiborc

Igazán? lehet meglátni képemen?

Bánk

Minek is becsület emberek között!

Tiborc

Való igaz; megőszült a fejem.

Bánk

Miért?

Tiborc

Időm eljárt, jaj s panasz közt.

Bánk

Azért teremtettem —

Tiborc

Köszönöm. Ma már

Nem háborogsz úgy, mint az éjtszaka.

Bánk

Munkálkodó légy, nem panaszkodó —

Tiborc

Oh, istenem! tekéntenél csak egyszer

Házamba – élve látnád a panaszt

Előtted. Mért valék becsűletes!

Holott gazember lévén, mostan is

Tied lehetnék.

Bánk

Mely boldogtalan

Az, akinek bármely bilincsei

Boldogtalan módon oldóznak el!

Tiborc

Oh, mint örültem, hogy szabad levék!

Bánk

Mikép örültem és bilincseimnek!

Tiborc

Hiszen való, hogy jó is az: de már

Mióta a merániak —

Bánk

Hah! – oh!

Tiborc

Sok pénzre van szükségek: és mivel

Mi annyit adni nem tudunk, tehát

Sovány nyakunkra izmaelitákat

Ültettek – ez már égbe kiált.

Bánk

Piha!

Tiborc

Míg tűrhetém, tűrtem becsűletessen:

Most már gazember is lennék; de késő —!

Ősz fő, kiszáradt kar: hová megyek?

Bánk

Haramia – nincs itt más kigázolás.

Tiborc

Ma éjtszakán először kezdtem el

Próbálni azt a mesterséget; oh

Hiszen beteg feleségem és öt éhes

Porontyaimnál szívem majd kiugrott.

De látja isten, hogy nem értem azt.

Lenn a királyi ház előtt soká

Ólálkodék. Vígan valának abban.

És sokszor azt vettem csak észre, hogy

Nyelvem kiöltém, mintha azt akarnám

Felnyalni, amit ott fenn ellocsoltak.

Akkor lopózkodtál be a kapun —

Hallám az őrzővel beszédedet —

Én is tehát utánad mentem, és

Mivelhogy azt meg tudtam mondani:

Ki ment be oly titokba, mindenik

Azt hitte, hogy Bánk bánhoz tartozok.

Bánk

Pih! minden e szerént tehát hamis

S megcsal, – keresse bár az ember a —

Hol akarja – legtisztábbnak mutassa

Magát, de egyben mégis mocskos az.

Tiborc

Mért bélyegez meg a szükség vele!

Bánk

De hogyha jól meggondolom: maga

A tiszta hívség, oh! – de, ej, mi meg —

Gondolni is való van itten? a

Hívség? Kisértet, melyről minden ember

Fecseg; de még nem látta senki is.

Tiborc

No, édes istenem! Ismét azt hiszem, hogy

Velem beszél. —

Bánk

Beszélj, beszélj; igen

Jól hallom én panaszod; de magam

Panasza is beszél —

Tiborc

Uram teremtőm

Még a nagyúrnak is van? – No hát

Nem vétek a szegény Tiborcnak, egy

Titkos szövetségben hitét letenni.

Bánk

Ha! – ezt hogy elfelejthetém – istenem!

Tiborc

Van más kigázolás? – vitézkedést

Ugyan ne várjanak tőlem; de hisz’

A háborúban szabad fosztani.

E gondolat legjobbnak látszatott.

Bánk (búsan néz ki az ablakon).

Magyar hazám! —

Tiborc

A jó merániak

Azt háború nélkül is megteszik; mert

Hisz’ a zsidók eleget fizetnek; a —

Kiket tulajdonképpen tán nem is

Lehetne embernyúzóknak nevezni,

Nyúzásra bőr kivántatik, holott

Azt a merániak magok lehúzták

Már csontjainkról; így tehát ezek

A húsba kénytelenek bemetszeni —

Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de

Hisz’ arra nem szükség hallgatni, csak

Haszon lehessen. – S a nagyasszony —?

(Keserű megvetéssel lódítja el a kezét.)

Bánk (fejét az ablakfához nyomván).

Oh!

Tiborc

Ő cifra és márványos házakat

Épittet; és mi – csaknem megfagyunk

Kunyhónk sövényfalai közt —

Bánk

Átkozott!

Tiborc

Ő csorda számra tartja gyűlevész

Szolgáit! éppenséggel mintha minden

Hajszála egy őrzőt kivánna; sok

Meránit, olykor azt hinné az ember,

Hogy tán akasztani viszik, úgy körül

Van véve a léhűtőktől, s mi egy

Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.

Ő táncmulatságokat ád szűntelen,

Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy

Keresztelője volna: és nekünk

Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az

Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy

A tartozás mindjárt eszünkbe jut.

A jó merániak legszebb lovon

Ficánkolódnak – tegnap egy kesej,

Ma szürke, holnap egy fakó: – nekünk

Feleség- és porontyainkat kell befogni,

Ha veszni éhen nem kivánkozunk.

Ők játszanak, zabálnak szűntelen,

Úgy, mintha mindenik tagocska bennek

Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk

Kéményeinkről elpusztúlnak a

Gólyák, mivel magunk emésztjük el

A hulladékot is. Szép földeinkből

Vadászni berkeket csinálnak, a —

Hová nekünk belépni nem szabad.

S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény

Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk

Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,

És aki száz meg százezert rabol,

Bírája lészen annak, akit a

Szükség garast rabolni kényszerített.

Bánk

Hogy úgy van!

Tiborc

Ők monostort, templomot

Építenek, hol úgy sípolnak, úgy

Megzengenek, hogy a zarándokok

Táncolni kénytelenek a sáros útcán;

Nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,

Melyben magát az ember egy becses

Védszent előtt mutathatná meg a

Templomban.

Bánk

Oh, buzogj vér! csak buzogj!

Tiborc

Hahogy panaszkodni akarunk, előbb

Meg kell tanulnunk írni; mert az ily

Szegény paraszt az úr elébe nem

Mehet be többé – úgy rendelte Béla

Király, s merániak hasznát veszik —

Hisz’ öszvekarmolázná a szegénynek

Patkója a szép síma padlatot!

S ha tán utolsó fillérünkre egy

Törvénytudó felírja a panaszt:

Ki írja fel keserves könnyeinket,

Hogy jó királyunk megláthassa azt. – —

Bánk

Te Isten!

Tiborc

El kellene pirúlniok,

Midőn ezüst-arannyal varrt övek

Verődnek a lábszáraikra, mert

Véres verejtékünk gyümölcse az.

Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt

Kötnének inkább a hasokra, – leg —

Alább csak úgy külsőkép is mutatnák

A gyászt azon szegény nyomorúltakért

Kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal

A sírba döntenek —

Bánk

Tűrj békességgel —

Tiborc

Tűrj békességgel, ezt papolta az

Apáturunk is sokszor: boldogok

A békességesek, mert isten fiainak

Hívatnak, – úgy de tömve volt magának

A gyomra. Istenem! mi haszna! ha

Szorongat a szegénység: a pokolt

Nem féljük – a mennyország sem jön oly

Szép színben a szemünk elébe.

Bánk

Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk

A jó barátot, ellenséget; és

Aztán ha célra értünk, sírni kell csak:

Szánom keserveiteket, emberek!

Tiborc (nevetve).

Te szánsz nagyúr? oh a magyar se gondol

Már oly sokat velünk, ha zsebe

Tele van – hisz’ a természet a szegényt

Maga arra szánta, hogy szülessen, éljen.

Dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és —

Meghaljon. Úgy van, úgy! ismérni kell

Az élhetetlenek sorsát, minek —

Előtte megtudhassuk szánni is.

Bánk (haraggal teként reá, de szeme Tiborc homlokán lévő sebhelyen akad fel).

Tiborc (észreveszi, s kevés hajával igyekszik eltakarni).

Huszonhat esztendő előtt vala ez

Még gyenge ifjonc voltál. – Jáderánál

Egy rossz velencei akart tégedet s

Atyádat – Ej, hisz’ az régen vala!

Bánk (Tiborc homlokát megölelvén, melléhez szorítja, majd egy

erszényt nyom a markába).

Engem s atyámat – menj, menj, menj Tiborc.

Tiborc

Szép pénz; de adhatsz-é hát mindenik

Szűkölködőnek? visszaadja-é

Ez a halottakért hullt könnyeket?

Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek

Adsz, még szegényebb vagy. Vigyázz, hogy egy

Zsivány, tömött erszényeiddel együtt

Ne lopja el nagylelkűségedet.

Bánk (méltósággal).

Tiborc! Tiborc! kivel beszélsz?

Tiborc (térdre rogyik).

Uram —

Isten! hisz’ azt akarom, hogy vesszek el.

Én nem vagyok gonosztevő – azért nem

Bátorkodom magamat elölni, mert az

Isten haragjától félek.

Bánk

Tiborc!

Menj, menj; keresd fel asszonyomat, s ha meg —

Találtad, úgy jöjj, s várakozz reám.

Haza mentek – ott megmondhatod, hogy él

Még Bánk.

Tiborc

Igen – kedves szomszédok! él

Még Bánk, atyánk – fogom kiáltani.

(Sírva elmegy.)

Bánk

Atya? – úgy – ez is még hátra van —

(Megáll a belökött ajtónál.)

Hah! fel,

Fel puha ágyadból gyermek, nehogy

Megvesztegessen udvarunk szele. (Bemegy.)

NEGYEDIK JELENET

Biberach (jön).

Bán! Asszonyod magánkívül futott el.

(Az oldalszobába besiető Bánk után néz; azután egész

maga alkalmatosságával le akar ülni, de a visszajövő

Bánk tekéntete visszatartóztatja).

Bánk (az álmos kis Somával jön vissza).

Ne sírj, ne sírj gyermek; hisz’ egyszer akkor

Ébredni kell. (Vezetvén kifelé.) Menj tigrisek, fene —

Vadak közé, szelidíts hiénát,

S ha mindened feláldozván nekik,

Hálaadással megnyalják kezed —

Öleld, szorítsd melledhez és kiáltsd

Örömmel: oh még is találtam embert!

Biberach

Bán! őrülést mutat tekénteted!

Bánk

Tudom, tudom: de hallom is közel —

Létét eszem lerontatása hír —

Kürtjének, és azért kivánom azt

Használni addig, míg egészen el nem

Veszejtem. (El a fiával.)

Biberach

És magam maradjak itt!

(Utána néz, azután járdogál.)

De nem hiszem biz’ én, a gyáva herceg

Hogy boldogult. – Gyanú kinozza Bánkot.

(Leül.)

Egy sincsen a sok emberi indulat

Közt, melynek oly kevésbe kerüljön a

Képzelt lehetség általöltözése

Az igazra, mint a szerelemféltésnek.

(Maga eleibe nézvén, egymásra tett lábait lógatja.)

Biz’ úgy.

ÖTÖDIK JELENET

Ottó (lihegve fut be).

Jó, hogy talállak – oh, de mért hogy itten

Talállak, itten, Bíberach?

Biberach (felemelkedik).

Igen.

Oly sárga a herceg, hogy jött ide?

Ottó

Tudom-é, hogy? – és te Bíberach is itt?

Biberach

Igen. Te reszketsz, jó uram! mi baj?

Ottó

Segíts, segíts!

Biberach

Hogyhogy?

Ottó

  Néném kerestet.

Biberach

Az semmi sem.

Ottó

De hátha mégis —

Biberach

Úgy

Hát menj el. —

Ottó

Ő kerestet; érted ezt?

Biberach

Értem.

Ottó

Melinda ott van. Bánk is itthon.

Biberach

Láttam.

Ottó

Melinda – reszketek.

Biberach

Soha

Bizony —

Ottó

Nem a nagyúrtól – nem az egész

Országtól; én csak rettentő királyi

Nénémtől irtózok; mert hogy gyanút

Ne tenne Myska bán által kerestet.

Elmenjek-é? hová menjek?

Biberach

Csak amely

Hely legközelb van hozzá: ott nem is

Keresnek. – Édes hercegem, de hát

Mért félsz; talán vétettél ellene?

Ottó

Te kérded azt, tanácsadó? te?

Biberach

És

Volt annyi lelked azt követni, herceg?

Ottó

Csúfolsz, csavargó?

Biberach (szepegve).

Megesett a dolog?

Ottó (elfogódva szegezi a földre szemeit).

Biberach

Hallgatsz? – no – élj szerencsésen.

Ottó

Hová?

Biberach

Elég nagy a világ.

Ottó

Engemet akarsz

Elhagyni? – rémítőn fogok fizetni

Gazemberes tanácsodért.

Biberach

No még

E volna szép! – Én szabad ember vagyok.

Ottó

Reszkess!

Biberach

Miért nem? Gondolod, hogy a

Felháborított tengert meg fogod

Állítni, hogyha egyszer egy habocskát

(magát érti)

Vessződdel el tudsz széjjel ütni?… mit? —

No, nézd ezen kevés hajat.

(Maga hajából igen keveset morzsol ujjai közé.)

Nem is

Méltó azon kis fáradságra, mellyel

Ki lehetne rántani – ha most ennyivel meg

Tudnám szerencséd váltni, hidd el azt

Nem tartanám méltónak e csekély erőre.

(A legnagyobb hidegséggel.)

Még gyermekekhez nem bocsájtkozék le,

Mióta csak megszűntem hinni azt,

Hogy a tanítómnak vesszőitől

Reszketne minden ember. Jobban ismérsz

Jó hercegem, mintsem hogy azt reméld,

Egy Bíberachot egy mesés manó is

El fogja tán mindjárt rémíteni.

Első bejöttöm a világra megölt

Már egy anyát, s bús tékozló atyám

Gyűlölni kezdett, – én is rajta kezdtem

Gyűlölni minden embert. Néha jól

Megöklözém. Egyszer végre feladott.

Bűnöm bocsánatjáért, ölni, a

Szentföldre kellett volna mennem; és

Az atyám megitta volna addig otthon

Minden vagyonkámat. Nem mentem. Akkor

Bedugtak egy klastromba, hogy pedig

Még életemben szentté lenni kedvem

Nem volt, kiszöktem a falak közűl.

Minden vagyon nélkül, köszönhetem,

Hogy ott tanultam; s így az emberi

Vakságból éltem; – elég az ostoba! —

Ritter, paraszt, szegény, úr, hercegek

Lettek barátjaimmá, és csak egyszer

Forrt szinte a torkomra. Nem kivánom

Hogy többet úgy legyen. (Menni akar.)

Ottó (eláll szeme, szája).

De oly hideg

Vérrel?

Biberach

Miért nem? Én beüthetem hűs

Vérrel Lucim nyakába kardomat,

Hát tégedet miért ne tudjalak

Hűs vérrel itten hagyni? – Hogyha úgy áll

Előttem egy valaki, mint férfiú,

Biz’ úgy ijedni meg tudok magam

Is – most nem.

Ottó

A nyugalmamat tekintsd,

És adj tanácsot e zavarba, kérlek.

Biberach

Hahogy te is szavadnak embere

Lettél s beteljesítted volna szép

Igéretid – legengedelmesebb

Lett volna Bíberach. A sok jutalmat

Özönnel ígérted, mely egykor a

Vénségemen segítsen: – és nem úgy lett.

Tudván, hogy a hasonló emberek

Kények szerént várják meg a tanácsot,

Kétféleképpen adtam mégis azt,

És rajtad állt abban választani.

Most hát sziszegj azon gödörben, a —

Melyet magad véstél magadnak. Azt

Csak meg fogod nekem bocsátani,

Hogy érted én is abba esni nem

Kivánkozok?

Ottó

S valóban oly gödörben

Lennék? Tanácsolj Bíberachom! Oh

Ha vallásomat kivánod – ím

Megesmerem, hogy vigyázatlan

Voltam; de nem, sőt oktalan.

Biberach

Mi, mi?

Még oktalan? – Ti földi istenek,

Soha oktalan nem tesztek semmit is;

Az égi isten adja nektek az

Ő csalhatatlan bölcsesség-malasztját;

Kérdezd, s megesküszik reá akár —

Mely embered. – Te mindenféle földi

S mennybéli bölcsességek összessége!

Igy hát hogyan lehetsz te oktalan?

Ottó

Ember! csak egy szót még, vagy egy nyomot

Tovább s fejed lábadnál fog heverni.

Bolondokat lelhetsz; de engem a

Szerencse itt uraddá tett —

Biberach (kissé megdöbbenve).

S miért

Tartóztatod tehát intésedet, hogy

Végére járjon életemnek? Úgy,

Úgy! ölni tudtok, jó urak: bezzeg

Ha életet tudnátok adni, akkor

Érdemlenétek meg az uralkodást.

Még eddig egy kevésre becsültelek,

De most idétlen rémítésedért

Megvetlek. Útálnám magam, ha abban

A hiedelemben hagyhatnálak el,

Hogy testi-lelki híved voltam: – engem

Csak a haszon kötött hozzád —

Ottó

Vitéz!

Biberach

Ne félj, uram; hiszen nem esz meg a

Nagyúr – való, hogy éktelen dühös

Lett, midőn a dolgot felfedeztem —

Ottó (kardot ránt).

Még ezt is? Ördög! —

Biberach (mosolyogva kardmarkolatjára teszi kezét).

Ottó (gyengülve ereszti le kardját. Bíberach megy. Ottó

segítségért akar kiáltani).

Hej!

Biberach

Ne szólj – uram!

(Hidegen visszatér.)

Én elmegyek. Te megfogathatol:

De jól tudod, hogy én egyedül tudom:

Ki volt Fülöp királynak gyilkolója! – —

(Megy.)

Ottó (elhanyatlik).

Várj, Bíberach – ne menj! várj! várj!

Biberach (elballagva).

Soha!

Ottó (rimánkodva siet a hátra se néző után).

Várj! Várj! – (Midőn utólérte, ledöfi.)

Pokolba veled alávaló! —

Ahol Fülöp nem fog reám kiáltani. (Elsiet.)

Biberach (visszafordulván, kardot rántott Ottóra; de elgyengülve

botlik azon keresztül a földre).

Pih! ez gyalázat. – Átkozott! halálos

Ágyad felett kétségbeesésedet

Kacagja árnyékom. – Gyilkos! segítség! —