Kitabı oku: «A férfi és a nő», sayfa 8
Az ember a Föld ura lett – elsősorban az állatok feletti hatalom révén. A megteremtett mindenség olyan, mint a lét fokozataiból felépült piramis, melynek csúcsán az ember áll. Időben ő az utolsó, és Istenhez ő áll legközelebb.
A teremtés beszámolójában semmi nem utal ragadozók létére, sem élelemért vívott harcra, hanem minden teremtett állat és az ember is kizárólagosan növényevő volt. Isten mindent bőséggel kirendelt minden számára, nem volt szükség erőszakra. Ezért olvashatjuk, hogy látá Isten, hogy minden, amit teremtett, igen jó. A Teremtő kezéből minden és mindenki tökéletesen került ki. Nem volt rosszullét, erőszak, betegség, szenvedés; sem halál nem létezett. Ezek a dolgok csak a bűneset után jelentek meg.”
Jelen gondolatokkal a kreacionisták tévútra mentek, mert ha a Teremtő először megteremtette az állatokat és a Földi élővilágot, azt úgy teremtette, hogy elkészítette az táplálékláncot. Miért hagyta volna ki azokat az állatokat, amelyek húsevők voltak? Az erőszakmentesség nem azt jelenti, hogy megbomlott az tápláléklánc, hanem egy idilli állapotot próbáltak felvázolni elég sután, hogy a békesség látszatát keltsék. Ez az édeni állapot jellemzésére szolgált, hogy minél nagyobb kontrasztot hozzanak létre a bűnös ember megbélyegzésére.
Itt is megállhatunk egy pillanatra abból a megfontolásból, hogy a vallások miért hirdetik a „paradicsomi” helyzetet, és az abból leszármaztatott „bűnösember” -fogalmat? A bibliaírókat foglalkoztatták azok a körülmények, amelyek nem csak a Földi élővilággal történtek a Földi élet évmilliói alatt. Bár személyes élményük nem volt, és valószínű, hogy régészeti kutatásokat sem végeztek, de találhattak olyan csontokat (dinoszaurusz), amelyek méretével nem tudtak mit kezdeni, tehát kreáltak elméleteket. A másik megközelítés az „özönvíz” -jelenség, amelyről szintén lehettek valamilyen szintű információik. A vallás azt hirdeti, hogy az „özönvízzel” a „bűnös” embereket tüntette el a Földről a Teremtő, ami tárgyszerűségét tekintve számomra teljesen elfogadható. Egy dologgal nem értek egyet, ez a „bűnös” szó. A Teremtőnek az ember jobbítása kapcsán, ahogy korábban is írtam, van napjainkban is feladata. Miért ne lett volna régen is? A „bűnös” ember eltüntetése az én olvasatomban a Teremtőnek azon emberek felé irányuló cselekedete, hogy a fejlődésben „félrement”, a DNS-változtatások során létrejött torz, emberhez hasonlító lényeket el kellett pusztítania. El is pusztította! Itt említhetem, bár később kívánom kifejteni azt a jelen társadalmak részéről működtetett, „álhumánus” elvet, amely alapján az emberhez hasonlatosakat– akik azonban szerintem nem emberek –, súlyos fogyatékkal születetteket, vagy azokat, akik életük során váltak azzá, kezelik.
„Megjegyzés
Magának a teremtésnek nem volt emberi tanúja és nincs bizonyítékunk arra, hogy Isten bárkinek is látomásokban kinyilvánította volna annak lefolyását. A szöveg úgy beszél a teremtésről, ahogy a prófétai igehirdetés visszatekintett rá és szemléletesen előadta.
A szöveg egyébként a teremtő aktust a héber „bara” (
) szóval jelzi, és azt mindig csak Istenre vonatkoztatja. Tehát a semmiből való létrehozást érti rajta, nem az anyag formálását. Vallási szempontból annak van jelentősége, hogy Isten a puszta szavával teremt. Ez részben Isten mindenhatóságára utal, részben megkülönbözteti a szentírási elbeszélést a babiloni és más kozmogóniáktól, ahol valamilyen ősi anyagnak a létezését feltételezték, mert a semmiből való teremtést nem tudták elképzelni. Továbbá a Bibliában Isten egyetlen, és nem része, hanem teremtője a világnak.
Sok teológus, hogy alkalmazkodjon a tudomány állásához (evolúció), úgy érvel, hogy a teremtés után a föld és az élőlények csak igen hosszú idő alatt fejlődtek hajdani alakjukból a mai állapotukig, és nem kell szó szerint venni a napokat, hanem azok korszakokat jelképeznek – amint Péter apostol írja „egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap”.
A Biblia azonban itt világosan beszél a hatnapos teremtésről, minden egyes nap után kihangsúlyozva: „így lett este, és lett reggel”, következő nap.
A bibliai teremtésbeszámolóban nem találjuk a felsőbb lények harcát, mint sok más ókori teremtéselbeszélésben (lásd pl. Zoroasztrizmus); de a Genezis 3. fejezetében, a bűnbeesés után már utalást találunk rá, amely szüntelen harcot jövendöl. Majd az egész Bibliában megtaláljuk ezt, egy állandó harc az emberért Isten birodalma és a Sátán birodalma között. Egy állandó ellenségeskedés a jó és a rossz erői között.
Isten céljai nem korlátozódnak erre a világra. Bár a Biblia azt állítja, hogy a teremtés jó, és tökéletesen jött létre, rámutat arra, hogy az emberiség bűnbeesése miatt a világ nem olyan, amilyennek lennie kellene. Ez a központi gondolat teljesedik ki a Biblia végén, a Jelenések könyvének 21-22. részében, amely leírása alapján Isten „új eget és új föld”-et teremt. Krisztus második eljövetele azt jelenti, hogy maga a Föld alakul át egy új teremtéssé.
A tudósok csodálattal tekintenek arra, hogy – habár az általunk ismert Univerzumban nincs más példa rá – a Földön pontosan az élethez megfelelő körülmények léteznek. Számos tudós írt értekezést az univerzum tökéletesen összehangolt sajátosságairól. Sok kutatót a világegyetemi törvények szerkezeti rendje vezetett el az intelligens tervezés gondolatához.
Az emberi test a legkisebb részében is tökéletes szerkezet és egy egyedülálló tanulmány, hogy a legkevesebbet mondjuk róla. Működésének roppant bonyolultsága egy másik bizonyíték arra, hogy van Teremtő. A logika és a józan ész lehetetlennek tartja, hogy egy olyan bonyolult organizmus, mint az emberi szervezet, a maga irdatlan számú, bonyolultan kapcsolódó rendszerével és életműködésével a vak véletlen nyomán jött volna létre. A természeténél fogva igen értelmes és gondolkodó emberi elmét is a fizikai és kémiai erők véletlen szüleményének tartják. A fejlődéselméletnek, mely szerint az élet minden bonyolult formája egyszerű élő sejtekből fejlődött ki, míg az élő sejtek pedig élettelen anyagokból jöttek létre – nincs és nem is lehet tudományosan bebizonyított és hitelesített alapja, annak ellenére, hogy ezt az elméletet sokan vakon elfogadják.”
A Teremtő mind a mai napig létezik és nyomon követi az emberiség fejlődését. Erre egy egyszerű példa: a Földön a hím- és a nőnemű emberek aránya ~50-50%. A mai Föld lakossága kb. 7,5 milliárd és a fejletlen országok jóvoltából ez a szám exponenciálisan növekszik. Hogy lehet az, hogy ilyen emberszám mellett a hím- és nőnemű emberek aránya szinte nem változik? Érdekes kiegészítése ennek a gondolatnak, hogy a két utóbbi világégés (I. és II. világháború) után az élve született fiúgyermekek létszáma jelentősen meghaladta a nőneműekét. Ebből a példából mindenki eldöntheti, hogy ki is koordinálja a születéseket. Vagy vegyünk egy másik példát: az utolsó világégés (1945) után napjainkig olyan jelentős lakosságfogyást a Teremtő nem észlelt, mivel nem volt több, kontinensre kiterjedő háború. Mit tesz a Teremtő? A Föld éghajlati viszonyaiban változásokat kreál – tornádók, cunamik, gyors éghajlati változások, mint például az egyik nyári napon 30 °C fok, a másikon 5 °C fok. Mit eredményez ez? Mivel a Föld légköre zárt rendszerű, Bernoulli törvénye alapján, ha a hőmérséklet változik, ugyanolyan mértékben a légköri nyomás is változik. A napsütés vagy a hideg elől el lehet bújni, fel lehet öltözni, vagy le lehet vetkőzni, de a légköri nyomásváltozás elől nem lehet elbújni. Ez a nyomásváltozás hat az érrendszerünkre, és akinél ez már nem olyan stabil, annak megpattan az ere és agyvérzést kap stb. Tehát a Teremtő így is befolyást tud gyakorolni a lélekszámra.
„Kreacionista álláspont
A kreacionisták a teremtéstörténet szó szerinti értelmezését vallják, és a bibliai szöveghez ragaszkodva elutasítják a teista evolúcióelméletet. Álláspontjukat többek között az alábbi állításokkal indokolják:
A fejlődéselmélet nem egyeztethető össze Isten mindenhatóságával, hiszen, ha Övé minden hatalom, akkor képes egy pillanat alatt megteremteni a világegyetemet. Miért nyújtaná el nagyon hosszú korszakokon keresztül?”
Valójában nem tudhatjuk, hogy Isten vagy a Teremtő mindenható. Nem tudjuk, hogy milyen szerepet játszott a Világegyetem megteremtésében. Valószínű, hogy ő is része a Világegyetemnek, de a Világegyetem hamarabb kellett, hogy legyen, mint a Teremtő. Jelen esetben nem is lehet kérdés a Világegyetem létrehozása, mert itt a Földi élet kérdéseit kell boncolni. A mindenhatóság ebben a felvetésben nem helyénvaló. Isten az embert a Földön nem teremtette, hanem adaptálta. A Földi viszonyok közé hozott egy biológiai lényt, és próbálta azt itt lévő viszonyoknak megfeleltetni (adaptálni). Ez a megfeleltetés a mai nap is tart, és nem látjuk a végét. A mindenhatóságot jelen esetben úgy kell értelmezni, hogy az embert igenis a Teremtő teremtette, és senki más.
„A fejlődéselmélet nem egyeztethető össze Isten lényével. Ha a fejlődési folyamat célja a hasonlatosságára teremtett ember volt, akkor Isten bizonyosan nem várt volna a geológiai idő legvégéig, hogy személyiséget teremtsen. Nem lehetett közösségben kőzetekkel vagy tengerekkel, sőt a dinoszauruszokkal vagy a gliptodonokkal sem.”
Az időbeliséget ez a tény hogyan befolyásolta? Nem igazán van róla ismeretünk, de az biztos, hogy mindaddig, amíg a Teremtő úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a Földre nem lehet az emberi lényt telepíteni, addig nem is tette meg (dinoszauruszok kora).
„A fejlődéselmélet nem egyeztethető össze Isten mindentudásával. A fejlődéstörténet az evolucionista geológusok értelmezése szerint az ősmaradványok alapján tele van kihalással, torzszülöttekkel, a fejlődés zsákutcáival. Az evolúció lényege a véletlen mutáció, és nem a tudományos haladás.”
A Teremtő tudása is lehet véges, ez látszik az emberiség fejlődésében is. Az evolúció az ember vonatkozásában pedig jelen van. A Teremtőnek csak a születésre és a halálozásra van hatása. A kettő közötti időszakra, azaz az embernek az ivarérett egyeddé válására nincs befolyása. Ezt az időszakot nevezzük az emberi fejlődés evolúciójának. Hogy egy újszülöttből hegedűművész vagy segédmunkás lesz-e, ezt nem a Teremtő dönti el, hanem az ember génállománya. Ez pedig az anyától és az apától, azaz a vérvonalból öröklődik. Nem véletlen a Teremtő beavatkozása egyes emberek vagy embercsoportok esetében, többletismeretekkel való átadás tekintetében (Jézus Krisztus és az Apostolok), vagy a XX. sz.-i emancipációs folyamat, amelyről korábban már írtam.
„A fejlődéselmélet nem egyeztethető össze Isten szeretetével. A feltételezett fejlődés legjobb bizonyítékai az ősmaradványok, amelyek ékesen beszélnek a kegyetlen, viharokkal és földmozgásokkal, betegségekkel és éhínségekkel, a létért folytatott küzdelemmel és erőszakos halállal teli világról. A Biblia alapján a bűn és a vele járó átok megjelenése előtt a teremtés tökéletes volt, és nem léteztek ezek a dolgok.”
Az Isteni, vagy Teremtői szeretet értelmezhetetlen kategória. Egyetértek a kreacionista véleménnyel. A szeretet az embernek az a képessége, hogy objektív helyzeteket az érzelmeivel fogjon fel, és hozzon döntéseket a válaszra. A Bibliában az édeni helyzetet talán úgy lehet értelmezni, mint azt a normális emberi cselekedetet, hogy megoldok egy problémát, amely mindenkinek megfelelő lesz. De hát olyan helyzet nincs, amely mindenkinek megfelelő, ezért a Teremtő is tévútra vihette az ember megalkotását, amelynek egyik eredménye a vízözön is volt, tehát a Teremtő korrigált. Valóban itt Isteni szeretetről nem lehet beszélni, hiszen a teremtményeit pusztította el, akármilyenek is voltak.
„A fejlődéselmélet nem egyeztethető össze Isten céltudatosságával. Ha Isten célja az ember teremtése és megváltása volt – ahogyan a teista evolucionisták feltételezhetően hiszik –, érthetetlennek tűnik, hogy évmilliárdokat veszteget el céltalanul bukdácsoló fejlődéssel, mielőtt a lényegre tér.”
Nagyon egyetértek a kreacionistákkal! Mi a Teremtő célja az emberiséggel, és ezzel a Földi élővilággal?
„A szerző
A Genezist (Teremtés könyvét) a zsidó és keresztény hagyomány úgy emlegeti, mint Mózes első könyvét. Jézus és az apostolok is követik ezt a kifejezésmódot, de nem állítják, hogy Mózes a szerzőjük.
Mózes könyvei négy okmány, míg a teremtéstörténet két forrás egybeszerkesztéséből alakult ki. Az okmányok különböző időből és helyről valók, és jóval későbbiek Mózesnél. A jahvista és elohista forrás onnan kapta a nevét, hogy Isten neve Jahve-ként vagy Elohim-ként fordul elő bennük. A jahvista részt a Kr.e. 9. században foglalták írásba Júdeában, míg az elohista rész északon keletkezett az Izraeli Királyságban, a későbbi időben. Ezért alakulhattak ki kettős történetek, ismétlések és ellentmondások is. Ilyen az ember megteremtése, vagy a további fejezetekben Kain és Kenán két családfája, valamint a vízözön egymásba olvasztott két elbeszélése is.
A különböző források ellenére Pál és Péter apostol is kiemeli a teljes Szentírás isteni eredetét.”
A kreacionisták és a keresztények a teremtéstörténetet, azaz a Bibliát különböző korokból eredeztetik, de a tartalmát tekintve egyezik az álláspontjuk.
1.7 Összefoglalás
Könyvem alapgondolatához illeszkedő forrásokat kerestem, többek között, amelyek először az ember történetében, írott formában tárják az olvasó elé a férfi és a nő Földi megjelenésének, azaz Földi életünk kezdetéről alkotott elképzeléseit. Találtam egy nagyon régi forrást, a Bibliát, amelyről azt hittem, hogy tárgyilagosan mutatja be a férfi és a nő földi életének kezdeteit, azonban maga a Biblia, mint forrásmű és írott nézetegyüttes, számomra olvashatatlan és értelmezhetetlen gondolatokat közvetített. Ezért fordultam olyan szakemberekhez, akik segítettek a Biblia megértésében, és tartalmának értelmezésében. Köszönöm nekik ezt a segítséget!
A kezdeti hurráoptimizmusom azonban hamar elég szerény szintre süllyedt, mert olvasva a hiedelemmagyarázók szövegértelmezéseit rá kellett jöjjek, hogy számomra nem ugyanaz a cél, mint az ő vonatkozásukban.
Számukra az lehet a cél, hogy a fennálló, működő társadalmak egy jelentős részét bevezessék abba az elméleti nézetvilágba (hiedelem), amit egy Földi ember igazán nem is érthet. Ha párhuzamot kellene vonnom, a jobb megértés céljából talán azzal hasonlíthatnám össze, hogy a jogászok nyelvezetét, amelyek törvényekben, jogszabályokban, szerződésekben stb. fogalmazódik meg, az egyszerű emberek nem értik. Vajon miért? Mert így a jogászokra szüksége van a társadalmaknak, és a társadalmak foglalkoztatják őket, mert nélkülük nem fogalmazódhatnának meg a fenn említett dokumentumok, és azért is, mert nélkülük senki nem érti, mi is íródott ezekben a dokumentumokban!
Talán ugyanez lehetett a Bibliában leírtakkal is. 2500 évvel ezelőtt egy igazán nem nevesíthető ember vagy emberek feladattal bízták meg a bibliaírót(-kat), hogy foglalja össze, írott formában azokat a gondolatokat, amelyeket a kor emberét érdeklik. Ez meg is történt, majd eltelt közel 500 év, és egy emberi érdekcsoport – a formálódó kereszténység – uralni akarta a közösséget és ezt hosszútávra stabilizálni is, amelynek eredményeként elővették a Bibliát, majd annak tartalmát elkezdték magyarázni a tudatlanoknak, azaz az egyszerű embernek. Az egyszerű ember elfogadta az abban leírtakat, mert elképzelése sem volt a témáról, és mert olyanok közvetítették felé, akiktől elfogadta, mivel valószínűsítette, hogy több tudással rendelkeznek, mint ő. Nyomatékosításként kijelentették, hogy a Biblia egy szentírás, és apelláta nincs ellene. Az eltelt 2000 évben a Bibliában szövegi változtatás nem történt (fordítási pontosítások történtek), és a mai nap is tartja változhatatlanságát és megtámadhatatlanságát (mivel szentírásnak tekintik az érintettek). A későbbi korok reformtörekvései jegyében a Bibliát lefordították, többek között magyarra, amelynek következménye, hogy a hiedelem iránti elkötelezettek rendelkeznek írott ismeretanyaggal, talán még a szövegfordulatok érthetőbbek is, de a legfontosabb problémát mindegyik magában hordozza a mai napig, mégpedig azt, hogy az eddigi fordítók hiedelemállásuk szerint elkötelezettek, tehát béklyóban vannak, és így fordításuk nem lehet objektív. Így előnyös helyzetben vannak a hiedelemmagyarázók (lásd: jogászokról kialakított érvelésem), mert úgy értelmezik az érthetetlen szövegkörnyezetet, ahogy akarják. Mivel közel 2000 év alatt a vallás – így a keresztény vallás is – társadalmakat irányító erővé változott, valójában a társadalmak összetartó erejét képezte (tűzzel-vassal). A XIX. század közepén értünk az emberiség fejlődésének abba a szakaszába, hogy Európa több országában az egyház és az állam szétvált (ez az állítás annak ellenére igaz, hogy a 19. sz. közepén Mexikóban a hatalmon lévő államelnök, Porfrio Diaz elválasztotta az államot az egyháztól), így az egyház keresi a szerepét a társadalomban. Vannak olyanok, amelyek nem igazán találják meg a helyüket és tevékenységük tartalmát, miután kiestek a hatalomból (pénz, vagyon). Jelenleg az útkeresés az ő fő tevékenységük, értelemszerűen a „nyáj” létszámának rohamos csökkenésének megakadályozása mellett.
Az én számomra mindezek a tényezők azért fontassak, mert kiinduló helyzetet szerettem volna teremteni magamnak annak tekintetében, hogy a Földi ember kettőssége – a férfi és a nő – miért olyan, amilyen. Kérem, itt ne a szavak pongyolaságát róják fel nekem, hanem azt a tényt, hogy az elkövetkező fejezetek tartalmát nem kívánom most előre összefoglalni.
Tehát evvel a fejezettel nem tudtam segíteni magamnak, sőt több haragost szereztem, ami szinte várható is volt, hiszen a természettudományok fejlődése az elmúlt 10 000 év viszonylatában az utóbbi 200 évben produkált értékelhető, objektív eredményeket. A hiedelem követőinek a szerepét a jelen társadalmakban pedig jól tükrözi az a jelenlegi állapot, hogy szinte csak „megtűrik” őket, annak ellenére, hogy a befolyásuk (pénz, vagyon) igen nagy (római katolikusok, Vatikán) néhány országban. A társadalmi haladás tekintetében nem tudnak már az emberiségnek többletismeretet nyújtani, tehát feleslegesek.
2. Fejezet - Tudomány alapú Földi élet
Előszó
Az első fejezet a Föld teremtésének hiedelemalapú felfogását igyekezett bemutatni, amelynek fő, tevőleges szereplője az Isten (Teremtő). A Földi élet teremtése vonatkozásában azonban nem csak a hiedelemalapú elmélet létezik, hanem a természettudományok egyre aprólékosabb megismerésével több „tudományos” alapú elmélet is napvilágot látott, kezdve a darwini elképzeléstől napjaink tudósainak igazolt vagy nem igazolt elméletéig. Itt szeretném bemutatni, hogy a Földi élővilág Isteni teremtésének 6 napja és a természettudományok jelenlegi ismeretszintje által vélelmezett évmilliárdok között milyen eltérés lehet. Ezekből szemezgettem néhányat, nem a teljességre törekedve, hanem azért, hogy lássuk a Földi természet képességét és törekvését saját létezésének keletkezése és fennmaradása vonatkozásában.
2.1 Darwini teremtéselmélet
2.1.1 „Darwin és a fajok eredete
Kampis György, Budapest, 1999. december 28. Bevezető tanulmány: Darwin és a fajok eredete” alapján foglalom össze a lényeget:
„Darwini elmélet vagy darwinizmus alatt a leggyakrabban az alábbiakat körvonalazható képet szokás érteni: több egyed születik, mint amennyi felnőhet és szaporodhat, ez a létért folyó küzdelemhez és kiválasztáshoz vezet. Ebben az egyedileg eltérő, örökletes változatok eltérő mértékben sikeresek. Az örökletes eltérések a folyamatos kiválasztás révén felhalmozódnak, ami adaptációkat (túlélést és a szaporodást) segítő jellegeket hoz létre.
Darwin elmélete azonban ettől jóval összetettebb, és lényeges pontokon eltér a fenti népszerűsítő képtől. Sokatmondó tény, hogy a fajok eredetében a leginkább rendszeresen használt kifejezés a „módosulással való származás” (nem a „természetes kiválasztás”, és még kevésbé az „evolúció”, amely csak alkalmi kifejezésként jelenik meg). Még lényegesebb, hogy Darwin (már az első kiadásban is) sok olyasmit ír, amit lelkes követői nem vesznek figyelembe, illetve csak később fedeznek fel újra. A legfontosabb azonban az, hogy a könyv gondolatmenete nem egytengelyű: két egymással teljesen egyenrangú részből áll. Az első annak kimutatásával foglalkozik, hogy a fajok mind a házasítás körülményei között, mint pedig a természetben változékonyak és változók.
E rész kulcsfogalma a sajátos módon felfogott változat. Olyan fogalom ez, amelynek jelentősége és újdonsága összemérhető a természetes kiválasztás eszméjével. A gondolatmenet másik fele kapcsolatos azzal a már közismert, előbb említett elvvel, hogy a változatok versengésben állnak, s ennek következtében a többségük kipusztul. Még itt is óvatosságra int, hogy „a változatoknak ez a fő, de nem az egyetlen oka”.
„Fontos hangsúlyozni azt is, hogy az egész darwini életmű és ezen belül „A fajok eredete” nem a mai népszerű értelemben vett „evolúcióról”, vagyis a természetes kiválasztással való fejlődésről szól (és nemcsak magának a kifejezésnek a kerülése miatt). Az ok némileg meglepő, bár az evolúcióelmélet szakértői és a tudománytörténészek előtt jól ismert.
Az evolúció egyik legalapvetőbb jelensége ugyanis a fejlődés, a komplexitás növekedése, más szóval az egyre bonyolultabb élőlények létrejötte. A Darwin előtti idők evolúciós próbálkozásai (és a Darwin utáni anti-darwinista elméletek egyike-másika) éppen e „teremtő fejlődésre” összpontosítanak (a kifejezéssel Henri Bergson hasonló című 1908-as művére utalok). Azt feltételezik, hogy a természetben valamiféle előrehajtó erő van, ami szükségképpen a haladáshoz vezet. Mármost a darwini elmélet és a XX. sz.-i változata, a neo-darwinizmus ebben az értelemben paradox módon éppen hogy anti-evolucionista. A természetes kiválasztás elmélete ugyanis független a haladás, a fejlődés, valamiféle cél feltételezésétől. Maga Darwin is számos helyen emlékeztet rá: nincs olyan természeti törvény, amely azt mondaná ki, hogy a fajoknak módosulniuk kell. Még kevésbé van törvény arra, hogy a módosulás növelje az élőlények fejlettségét. Módosulás akkor következik be, ha „a természet háztartásában” új helyek nyílnak meg. A módosulás jellegéről pedig általánosságban csak annyi mondható, hogy az adott körülmények között – a vetélytársakkal összehasonlítva – túlélési sikerhez vezet. De hogy ez mit jelent és hogy mikor következik be, az az adott körülményeken múlik. Éppen ezzel a belátással magyarázható, hogy Darwin oly nagy gonddal elemzi a fajok változása számára kedvező és kedvezőtlen körülményeket – mai szóval az ökológiai és biogeográfiai tényezőket, és ezeknek az evolúcióval való kapcsolatát. A fejlettség kérdését pedig problémái miatt leszűkíti, s azt egy jól meghatározott konkrét jelenséggel, a szervek funkcionális differenciálódásával helyettesíti, vagyis az élőlények szervei közötti munkamegosztással. Világosan kimondja: még így is csupán bizonyítatlan hipotézisként fogalmazható meg, hogy a folyamatos kiválasztás során a szervezet fejlettsége többnyire növekszik – de erre rögtön ellenpéldákkal szolgál.
Jól értsük meg: ma is lényegében az a helyzet, hogy a modern evolúcióelmélet nem a fejlődésről, a komplexitás növekedéséről szól – látszólagos ellentmondás, mégis így van. Az evolúció kortárs klasszikusa, John Maynard Smith 1969-es The Theory of Evolution-jében a komplexitás dolgát a megoldandó kérdések egyikeként jellemzi. Más szóval az, hogy az evolúciónak mi az iránya, jelenleg egyszerűen nem része a jelenlegi evolúcióelméletnek. A kreacionizmus felesleges vitái részben ennek a nem ismerésből táplálkoznak. Stuart Kauffman (The Orogins of Order, 1993) óvatos „szintézise” talán az egyetlen ismertebb próbálkozás a darwini elmélet és az előrehaladó komplexitás elméletének egybefoglalására. Sarkítottan fogalmazva: a darwini elmélet nem a kozmikusan értelmezett evolúcióról, hanem – címének megfelelően – „csupán” a fajok eredetéről szól.”
2.1.2 „Darwin evolúcióelmélete
Írta: dr. Bakonyi Gábor, dr. Juhász Lajos, dr. Kiss István, dr. Palotás Gábor
(Mezőgazda Kiadó)
Az elmélet alaptézisei
A modern evolúciós gondolatok alapjait Charles Darwin (1809–1882) és Alfred Russel Wallace (1823–1913) munkássága rakta le. Wallace, Darwintól függetlenül, vele egyidőben ugyanarra az eredményre jutott.
Darwin, látva addigi elképzeléseinek megerősítését, 1859-ben jelentette meg könyvét, melynek címe: „A fajok eredete a természetes kiválogatódás útján, avagy a létért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása”. Ebben a fajok eredetére vonatkozó elképzeléseit négy alaptézis köré csoportosította.
1 Több utód születik, mint amennyi életben tud maradni.
2 Küzdelem folyik a létért, mert az utódok és az életben maradók száma között eltérés van.
3 Az egyedek különböznek egymástól, nincs két teljesen egyforma. Az előnyös tulajdonságokkal rendelkezőknek nagyobb esélyük van a túlélésre a küzdelem során (természetes szelekció). A természetes szelekció működését az ember mesterséges szelekciós tevékenységéhez hasonlítva mutatja be.
4 Mivel a szelekció során életben maradt egyedek utódai önmagukhoz hasonlóak lesznek, ezek a változatok az egymást követő generációkban gyakoribbak lesznek. A kiválogatódott, sikeresebb változatok gyakorisága a populáción belül megnő, tulajdonságaik az idő múlásával megváltoznak. Darwin szerint ezek a változatok új fajokká különülhetnek el.
Ennek a teóriának egyik jelentősége abban van, hogy ez az első olyan evolúciós modell, amely világosan elkülöníti egymástól a változatok meglétét és az evolúciós változás irányát. A korábbi evolúciós teóriák a változatok létrejöttét, mint a faj tökéletesedéséhez szükséges célszerű megváltozást határozták meg. Bár a legfontosabb hatóerőnek a természetes szelekciót tartotta, felismert számos nem szelektív evolúciós hatóerőt. Nem feltétlenül kell szelekciós folyamatnak végbe mennie ahhoz, hogy az élőlény alkalmazkodni tudjon az új környezeti feltételekhez, mert lehet, hogy ez a tulajdonsága már megvolt. A természetes szelekció elmélete nem ad magyarázatot arra, hogy miképpen jönnek létre új variációk, pedig azok léte az evolúciós változás egyik alapját biztosítják. A természetes szelekció darwini elmélete a jelenkori, illetve a várható jövőbeli események alapján épült fel, az evolúció múltbeli eseményeire nem tudott magyarázatot adni.
Darwin állításai nemcsak kortársainak, de a jelenkor és valószínűleg a jövő szakemberei számára is feladatot adtak. Megállapításainak eltérő módon történő értelmezése, a bizonyítékként felhozott események egyre mélyebb szintű feltárása, a korszerű kutatások eredményei újabb megvilágításba helyezik az abban leírtakat.
Kétségtelen, hogy Darwin e könyvében számos kérdést nyitottan hagyott, a felhozott példák egymáshoz lazán kapcsolódó bizonyítékhalmazt képeznek, és a fogalmak használata sok esetben nem egyértelmű. Ennek ellenére Darwin munkássága olyan mérvű szemléletbeni áttörést hajtott végre, amelyhez hasonlót nemigen lehet találni a természettudományok történetében.”
2.1.3 „Darwinizmus
https://hu.wikipedia.org/wiki/Darwinizmus
A darwinizmus egy olyan világnézeti rendszer, mely Charles Darwin (1809–1882) elméletein alapul. Elméletének lényege az, hogy a természetben az élőlények egymással versengenek a fennmaradásért. A természetes szelekció útján mindig a legrátermettebb egyedek örökítik tovább génjeiket, a fajok pedig ezáltal egyre tökéletesebben alkalmazkodnak környezetükhöz. Az evolúcióbiológia szerint a mai fajok ezen a módon alakultak ki az egysejtűektől kezdve az emberig. Amikor Darwin leírta, hogy az embernek és az emberszabású majmoknak közös őse lehetett, negyven évig tartó tudományos, de máig tartó vallási vitát eredményezett.
A darwinizmus nem csak a biológiai, hanem a gazdasági és filozófiai gondolkodást is befolyásolta. Alapja lett pl. a materializmusnak és így közvetetten a marxizmusnak vagy a szociáldarwinizmusnak is. Darwin felfedezése azonban szigorúan csak a földtörténeti evolúcióra érvényes, társadalmi és politikai felhasználása ettől független. A darwinizmus eredményezte a kreacionizmus nevű áltudományt, amely az evolúcióbiológia tényeit vallási alapon próbálja negligálni. A vallásosok egy része nem ismeri a darwinizmust kielégítően, másik része pedig elfogadja, és nem tartja összeegyeztethetetlennek a vallást az evolúcióval. II. János Pál pápa fejtette ki, hogy a darwinizmus nem ellentétes a keresztény dogmákkal.
Rendszertan
Darwin elméletén alapul a mai rendszertani elmélet. Mai tudásunk szerint az élőlények közös ősöktől erednek. A rendszertanban két faj aszerint kerül közelebb egymáshoz, hogy az evolúcióban milyen távoli a közös ősük. Egy tigrisszúnyog és egy gyötrőszúnyog pl. közelebb áll egymáshoz, mint egy tigrisszúnyog és egy esőthozó pőcsik. Mivel minden szúnyog kétszárnyú és mindkét szúnyogfaj fonalascsápú, a közös ősük is valószínűleg egy fonalascsápú szúnyogfaj lehetett. Az esőthozó pőcsik viszont kevésbé hasonlít a tigrisszúnyogra, mert bár ő is kétszárnyú, nem fonalascsápú, hanem rövidcsápú. Ebből arra lehet következtetni, hogy a közös ősük léte óta több mutáció történt mindkét fajban ahhoz képest, mint amennyi a két szúnyogfaj közös ősének léte óta. Azaz a közös ősük távolibb, így a rendszertanban is távolibb a közös pont.
Szimbiózis
Szintén a természetes szelekció elmélete magyarázza a szimbiózist, amikor két faj egymáshoz alkalmazkodik, együttélésük mindkét faj számára előnyös valamilyen szempontból. A szimbiózis lehet olyan szélsőséges, hogy a két faj nem is tud fennmaradni egymás nélkül. Ennek a specializációnak az az előnye, hogy egymáshoz magas szinten alkalmazkodott a két faj, más fajokkal pedig nem kell egymás „kegyeiért” versengeniük. Azonban a kockázat is nagyobb, hiszen ha az egyik faj eltűnik, akkor életképtelenné válik a másik is. Darwin alapozta meg az ökológiai gondolkodásmódot, melynek mostanában – a fajok kihalásának korában – kezdjük felismerni fontosságát. Durrell szavaival élve az „ökológiai gondolkodás egyik gyöngyszeme a macska és a lóhere között kapcsolatot teremteni”. Darwin ugyanis arra jött rá, hogy a poszméh az egyetlen rovar, amely képes megporozni a lóherét. Azt is észrevette, hogy a városokhoz, falvakhoz közel több a poszméh-fészek, mint máshol. Ezt pedig arra vezette vissza, hogy a város szélén sok macska él, mely pusztítja az egereket, amelyek viszont előszeretettel fosztogatják a poszméh-fészkeket.
