Kitabı oku: «Osszes koltemenye», sayfa 7

Pars nona

(Kilencedik ének)

1.

Hova ragadtattam én könnyü pennámtul?

Holott tanulhatnék Dedalus fiátul:

Kis készülettel indultam tengeren túl,

Kis  elme ez, ki ir nagy Atyám dolgárul.

2.

Kiván nyugodalmat vers és historia,

Nem haragos Márssal lakik Musák fia;

Hangos dob, trombita Apollót nem hija

Verscsinálásokrul harcra s viadalra.

3.

Engemet penig, midőn irom ezeket,

Márs haragos dobja s trombita felzörget.

Ihon hoz házamban füstölgö üszöget

Kanizsai török, óltanom kell eztet.

4.

Még sem tanácstalanúl kezdtem munkámat,

Tudván ez dologhoz nagy tartozásomat.

Nem röjtöm Istentül vett talentumomat,

Kézzel is, ha lehet, követem Atyámat.

5.

Fáradhatatlanul Ali Kurt forgolódik,

Három helyen tüle nagy sánc csináltatik,

Az honnan ágyukkal Szigetvár lövetik,

Nappal és éjjel is bástyája töretik.

6.

Két napja mult már el, Zrini Szigetvárbul

Nem megyen ki harcra, igen nagy okokbul,

Noha minduntalan vitéz Deli Vidtul

Kérettetik, bocsássa hogy Szigetvárbul.

7.

De Zrini Deli Vidnak igy beszél vala:

“Az ki az szerencsét meg nem zabolázza,

Hanem mindent elereszt erős szájára,

Végtére is veszélyre aztot ragadja.

8.

Még mindeddig szerencse mivelünk tartott,

Isten kegyelmébül győzödelmet adott;

De mivel forgandó, ha kezd adni hátot,

Egyszersmind ránk burit veszélyt s ártó habot.

9.

Higgyed, nem heában nyugodtam én itt benn,

Nagy dolgokat forgattam gondos szüvemben.

Ha törökök elbiznák magok ez helyben,

Akarnám, gondolnák, vagyunk félelemben:

10.

Akkor véletlenül mi reájok mennénk,

Kárt és veszélyt nagyot köztök cselekednénk,

Azalatt császárnak talán hirt küldhetnénk,

S talán tüle hamarább megsegitettnénk.”

11.

Igen javallá Vid az ura tanácsát,

És legottan mindjárt fölajánlá magát:

“Ha akarod, uram, én fáradságomat

Érted nem restellem, sem vérem hullását.

12.

Vagy éjjel vagy nappal  mondod, megindulok,

Törökök közt megyek, mert nyelvökön tudok,

Hogyha mesterséggel semmit nem használok,

Erővel, kardommal mégyek őáltalok.”

13.

“Édes vitéz szolgám (igy felele Zrini),

Nem kell te vitézségedben kételkedni,

De tenéked Szigetet el nem kell hadni,

Itt énvelem együtt kell aztot őrizni.

14.

Talán rendelt Isten mást erre dologra,

Ki kevesebb kár nélkül ezt fölvállalja.”

Zrini Deli Viddal igy beszélnek vala,

Azonban szólton szól Ali Kurt ágyuja.

15.

Erős Radivojon rendi istrázsának

Vala, és mellette Juranics vajdának.

Ezek kapu fölött vigyázásban voltak,

Radivoj igy szólla másik barátjának:

16.

“Juranics vajda, édes vitéz barátom,

Nézd, min gondolkodom, édes jobbik szárnyom!

Az mi jó urunkat nagy gondokban látom,

Mint magyar királynak törökrül hirt adjon.

17.

Mindenütt jól tudom az kalauzságot,

Éjjel vihetek végben én illen dolgot.

Mig felkél, megvárom az szép holdvilágot,

De előbb megmondom az urnak ez dolgot.

18.

Higgyed, oly nagy merézség szállott szüvemben,

Az minemüt soha nem tudok éltemben,

Ugy tetszik, nappal is az török seregben

Kézzel magam nagy dolgot vihetnék végben.”

19.

Mikor vajda Radivoj beszél illyeket,

Az másik vajdának fölgyujtá az szüvét,

Juranicstul azért lén ilyen felelet:

“Hová hagynál, Radivoj, tehát engemet?

20.

Egyedül ily veszedelemre magadat

Akarnád-é vetni, s itt hagyni társodat,

Az mely szeret tégedet, szintén mint magát?

Futsz, Radivoj, tülem s én szüvemtül tahát?

27.

Te haszontalanul hitegetsz engemet,

Soha meg nem lágyitod az én szüvemet;

Szállitson szerencse minden veszedelmet

Én ifju fejemre, de elmegyek veled.”

28.

Igy megyen két vajda Zrini eleiben,

Az hol Deli Viddal van beszélgetésben.

Elöl  szól Radivoj: “Ne csudáld szüvedben,

Uram, hogy mi ketten jüttünk te elődben.

29.

Láttuk az bástyákrul nagy esztelenségét

Az mi ellenségünknek, és henyélését;

Tegnap sok itallat terhelték fejeket,

Most bizvást alusznak, nem esmervén minket.

30.

Ha engeded, éljünk szerencsével mi mast,

Ketten általmegyünk az táboron bizvást,

Hirt viszünk császárnak, mely Bécsben vagyon mast,

Micsodás ellenség van Sziget körül mast.

31.

Én itt mind jól tudom körül az föld csinnyát;

Arra megtanitott untalan vadászat;

Megbujjuk mi lopva az török táborát:

Ad Isten szerencsét, az ki mindent adhat.”

32.

Itten örömében Zrini könyvet hullat,

Megölelvén őket, az égben fölkiált:

“O, hatalmas Isten, ki vered hadakat,

Nem elegendőül téged nyelvem áldhat,

33.

Nem akarsz elveszteni még szintén minket,

Mivel adsz közinkben ily erős szüveket.

De mi elegendő lesz ti érdemetek,

O, minden dicséretre méltó vitézek?”

37.

Igy adnak választot az két vitéz vajda:

“O, hatalmas vitéz, Szigetnek nagy ura,

Ajánlásod böcsüljük, de tedd máshova,

Nem ösztönöz adomány minket próbára.

38.

De ád az jó hir-név nékünk erre szüvet,

Mellyet irigy üdő tőlünk el nem vehet,

Csak jó egészségben maradjon te fejed,

Mindenkor megtaláljuk nálad ezeket.”

39.

Mikor elereszté Zrini vitézeket,

Deli Vid az ajtón kikéséré őket,

Mindeneknek ada szép emlékezetet,

Avval ajándékozá az vitézeket:

40.

Magáról elvévé, adá Radivojnak

Bőrét nagy arabiai oroszlánnak,

Mellyet elvett testérül Abdus Elamnak,

Életével eggyütt Singér bék fiának.

41.

Szép arannyal varrt üngöt vörös atlacbul

Azután Deli Vid levévé magárul;

Ő ezt levonta szerecsen Hamvivánrul,

Juranics vajdának adá ajándékul.

42.

“Kivánom, szerencséssen ezt viseljétek”,

Igy monda Deli Vid; de többi vitézek

Ki kardot, ki sisakot ada nekiek;

Fegyveressen osztán kapu felé mennek.

43.

Vala oly órában,  mikor minden állat

Legcsendeszebben magának nyugodalmat

Vesz; juhász, szántó aluszik kedves álmat,

Juhok mellett nyugszik kuasz, mely megfáradt.

44.

Akkor az vitézek kimennek mindketten,

Hiját segítségül Jehovát szüvökben,

Vannak bátorságban és nagy reménségben,

Mindenfelől vigyáznak nagy sötétségben.

45.

Nem menének vártul igen messzi földre,

Látnak sok törököt az gyöpön heverve,

Gondolkodnak: menni volna legjobb merre,

Hon inkább az török eszben nem vehetné?

46.

Bizony két vad farkashoz hasomlók ezek,

Mikor mindenfelé azok barmot néznek;

Mindenökre örömest ők elmennének,

Végre hon legtöbb ordít, arra ügetnek.

47.

Radivoj Juranicsnak azt mondja titkon:

“Az nyomunkra vigyázz, édes vitéz társom.

Én elől csinálok utat nagy hatalmon,

Mert feküsznek törökök részegek ihon.”

50.

Valamerre megyen két vajda fegyverrel,

Fest sátort és földet bővön török vérrel;

Sok név nélkül való nép kard miát hull el,

Két vitéz kéz miát mezőn szerte széllel.

51.

Két táboron vágták már által magokat,

Még sem vészik eszekben szörnyü károkat

Az részeg törökök, bor miát nem láthat

Akarmely okos is; rossztul jót nem válthat.

52.

Harmadik táborban, hon Szulimán fekszik,

két vitéz oroszlány haraggal érkezik:

Apró sátorokat ők mind elkerülik,

Jönnek egyben, az hol Kadilesker fekszik.

54.

Juranics karddal megy lassan ő ágyához,

Két kezével nyula éles szablyájához,

Felemelvén csapá meztelen nyakához,

Legördül az feje az szép zöld pázsithoz.

55.

Valamint eszbe vé ezt az ő inasa,

Kiált; nem sokáig de lén kiáltása,

Ura után küldé Radivoj csapása

Szerencsétlen lelkét mélységes föld alá.

56.

Kadilesker mellett egy aranyos zofrán

Fekszik bársony vánkoson török alkorán.

Ezt jelért Juranics, hogy volt ilyen próbán,

Magával elvivé, Radivoj igy szólván:

57.

“Véghez ment, Juranics, mi minden szándékunk,

Utat törökök közt magunknak csináltunk;

De tovább szerencsével nem jó játszanunk,

Jerünk ki közzülök; nem jó itt mulatnunk.”

58.

Mindaddig kerülék az sok sátorokat,

Végre kimenének, az hol vége szakadt

Az széles tábornak; Almás vize partját

Jobb kézre elhagyák, s nem nézik az útat.

59.

Nem messzi táborttul háromezer tatár

Járja az istrázsát, s ott Idriz zagatár

Vagyon személyével; ő köröskörül jár,

Hogy hátul kaurtul ne essék semmi kár.

60.

Ezek eszbe vévék az két vitéz vajdát,

Az ki előljáró, “Kimszi! Kimszi!” kiált.

Már semmi reménséget eggyik sem láthat,

Mindenik erdő felé fut, az mint futhat.

61.

Már nem fél Radivoj mert bement erdőbe,

De másik nem vala ollyan gyors erőbe;

Eztet az tatárok vevék kerületbe,

Ugy hogy nem maradott semmi reménségbe.

62.

Radivoj visszanéz, s nem látja az társát;

Gondold meg az ő rettenetes bánatját.

“Juranics! Juranics!” sürü erdőn kiált,

De nem más, csak Echo néki bus választ ád.

63.

“Juranics! Juranics! én hova hagytalak?

Micsodás ebeknek prédául adtalak?

Hon keresselek már, és hon találjalak?

Micsodás föld hátán téged nyomozzalak?”

64.

Igy búsul s igy kiált, s nyomra visszamegyen,

Hogy valamint Juranics nyomát esmérjen.

Hát nagy kiáltást hall; arra visszamegyen,

Látta Juranicsot, hogy török közt légyen.

65.

Mit csináljon maga, s micsodás fegyverrel

Szerelmes társát török közzül hozza el?

Nem használ, ha maga rá megy személyével,

Avval semmit társának, ha ottan vesz el.

66.

Szép aranyas kézij az óldalán vala,

Mellyet azon éjjel töröktül nyert vala,

Ezt gyorsan pusdrábul nyillal kiragadá,

Nyilat idegestül az füléhez vonyá.

67.

Röpül az tollas nyil, Sabaszot mellyébe

Találá, és megjárá szintén középbe,

Ő halva leesik társának ölébe,

De társát másik nyil találá bal fülbe.

68.

Ott Juranics körül hat holt tatár fekszik,

Ki miát legyen ez, sohun nem tudatik;

Azonban Idriz vezér oda érkezik,

Ő szeme láttára két tatár elesik.

69.

Elbusúlt az vezér, nem látja, ki csinált

Sok vitézi között gyorsan ennyi halált;

Igy mond Juranicsnak, kivonván szablyáját:

“Te fogsz mindnyájokért fizetni egy halált.”

70.

Nem tarthatja tovább Radivoj bánatját,

Oda rugaszkodik, az hun látja társát.

“Engem, engem, vitézek!” Messzirül kiált,

“Engem öljetek meg, nem az én társomat!

71.

Én voltam az oka azok halálának;

Én, nagyobbik feje ennek az próbának

Semmit nem mivelt ez, de nem is árthatnak

Ily gyermekek, mint ez, ily hatalmas hadnak.”

72.

De kegyetlen tatár annak vádolását

Füle mellett ereszti, s fejében szablyát

Juranicsnak vágja; ő leburul hanyatt,

S vérrel kiereszti lelke tisztaságát.

73.

Leesik Juranics, mint egy szép virágszál,

Kit kegyetlen munkás nagy vassal lekaszál,

Avagy ha tövébül kidül liliumszál,

Mely szép növésében tavaszi mezőn áll.

74.

Mint fene leopárt, ha elveszti kölkét,

S ha előtalálja vadászok seregét,

Rájok mérgét, fogát, rájok viszi körmét,

Dárdát halomban ront, s ott veszti életét:

75.

Igy dühös Radivoj ellenségre megyen,

Az nagy seregek közt Idrizt tartja szemén,

Sok száz fegyverütést magára fölvészen,

nem gondol, társáért mert majd boszut tészen.

76.

Idrizt seregek közt immár megtalálta,

Egy csapásban ketté derekben szakasztá,

Maga is sebek miát esék hanyattá,

Társa mellett lelkét Istenhöz bocsátá.

77.

O, áldott, o, boldog, o, erős vitézek!

Ha mit az én magyar verseim tehetnek,

Soha ti dicséretre méltó hiretek

Meg nem hal, mig folynak alá sebes vizek.

78.

Mig az nap meg nem áll, mig az magyar nemzet

Karddal oltalmazza az keresztény hitet,

Élni fog nevetek; ti penig az Istent

Örök boldogságban mostan dicséritek.

79.

Azonban Deli Vid külső palotában,

Az Ur háza előtt esék mély álomban;

Csak oly fegyveressen, sisakban, páncérban,

Ülve alszik vala egy széles ablakban.

80.

Egyszersmind felugrék, mint egy eszeveszett,

Az urához mene, és igy szólni kezdett:

“Uram, minden reménség szüvembül esett:

Ihon az két vajda is mostan elveszett.”

81.

Csudálva hallgatja jó Zrini ezeket,

És választul adja okossan eztet:

“Miért hagyod sirnya te kemény szüvedet,

Mint egy kis leánzó? tarts meg könyveidet.

82.

Nem illik tehozzád, sirj mint egy üdőtlen,

Nem szállhat vitézre szerencse véletlen;

Gonoszt készen várnunk kell nékünk szüvünkben,

De nem csak egykor, hanem minden üdőnkben.

83.

Most már azon kérdezlek: te hon hallottad

Két erős vajdának kegyetlen halálát?”

Nem tarthatja Deli Vid de maga sirását,

Felel az urának illen okos szókat:

84.

“Ne csudáld szüvemet, hogy keservessen sir,

Mert igen általverte az kegyetlen hir.

Nem mindenkor magával ember szüve bir,

Ha az tüle elvész, kit szerencse igér.

85.

Elmém gondolatját hogy inkább enyhitsem,

Előbb leültem vala egy sellyeszékben,

Alig huntam vala be fáradott szemem,

Ihon vitéz Radivoj jüve előmben.

86.

Ollyan fegyveressen bizony ütet láttam,

Valamint magamtul mikor elbocsáttam,

De sok kemény sebben és bű vérhullásban;

Alig, hogy ki légyen, esmerhetni tudtam.

87.

Száz helyen megnyitott az ő vitéz mellye,

És még annyi sebet hordoz vitéz feje.

Sisak, oroszlánybőr, mely őtet födözte,

Sok megaludt vérrel van beförtőztetve.

89.

Hogy szólok őhozzá, nékem tetszik vala:

,Ki bánt igy teveled, oh, te vitéz vajda?

Ezt  az megaludt vért, mely tested csunyitja,

Kicsoda belőled fegyverrel ontotta?

90.

Nem igy várt tégedet szigeti kapitán,

Az ki tefelőled van nagy gondolatban;

Szigeti sereg is nagy reménségben van,

Segétsége lészen vitézséged után.’

91.

Ő penig ezekre énnékem nem felel

Semmit is, csak néz reám szomoru szemmel;

Sok ohajtás után végre horvát nyelvvel

Eztet mondja nékem nagy keserüséggel:

92.

,Mig Isten akarta, Deli Vid, én éltem,

De keresztény hitért most halált szenvedtem

Juraniccsal eggyütt, s most elődben jüttem,

Én meztelen lélek, töröknél van testem.

93.

Semmit ne irtózzál, Deli Vid, éntülem,

Nem sok üdő mulván leszesz eggyütt velem,

Mert mártyromságot néked is az Isten

Mind urastul eggyütt rendelt, s helyt az égben.

94.

Ne felejtkezzél el azért vitézségrül,

És ne is rettenj meg az pogány töröktül,

Én erőt tenéked kérők az Istentül;

Isten légyen veled, maradj meg vitézül.’

95.

Igy monda, s eltünék, mint gyors szél előttem,

Mint egy könnyű árnyék az levegőben;

Heában utánna futok, hogy öleljem

Háromszor, de csak esék kezem semmiben.”

96.

Alig végezhette Vid szomorú szavát,

Hogy bástyákrul hallának iszonyu lármát.

Az török táborban nagy zöndülés támadt,

Mert most veték eszekben kárvallásokat.

97.

Ihon az holt vezért az tatárok hozzák,

Fényes zászlójokat ők földre forgatták,

Rettenetes zajjal urokat siratják,

Fegyverét s jó lovát teste után hozzák.

98.

Máshul Kadileskernek temetés készül,

Csaknem egész tábor arra az helyre gyül.

Ott áll Mihaliogli, ott sok vezér körül,

Csudálják, ily dolog lett csak két vitéztül.

99.

Siratja Szulimán az nagy Kadileskert,

Mert nálánál soha okosbat nem esmert.

De sátorbul kijünni császár nem is mert,

S azért rajta senki változást nem esmert.

100.

Mindkettőt egy helyre az vezérek vivék,

Azután mindenbül őket vetkőzteték.

Arabiai balsamummal megkenék,

Egy nem mély verömben mind az kettőt tevék.

101.

Temetések fölött kiáltnak az hozsák,

Kétségben ne essenek, azon biztatják,

Sok dervis s talismán Mahometet hiják

Nékik segétségül, s azután ott hagyák.

Pars decima

(Tizedik ének)

5.

Bátor szüvel szokott szerencse játszani,

De bátor őnéki nem szokott engedni.

Valamint Kormányos habbal tusakodni

Tud, ugy kell bátor szüvnek evvel küszködni.

6.

Kissebbedik s lágyul szüve félénkeknek

Gonosz szerencsében, de nem, jó Zrininek;

Sőt, nő bátorsága, ha veszedelemnek

Látja öregbülését, s rossz szerencsének.

7.

Látja, hogy megégett Szigetnek városa,

Ágyuk miát ledült várnak egy bástyája,

Készül már ostromhoz sok jancsár s gyumlia,

Sok százezer ember veszélyére látja.

8.

Mint sivó ördögök, ostromnak idejét

Várják vitéz törökök, az harcnak jelét;

Kivánják, szomjuhozzák jó Zrini vérét,

S ő vérével együtt az több keresztyénét.

9.

Külső s belső váras már töröknél vala,

Mellyet Zrini jó esszel maga elhagya,

Mert minden erejét az várban behozza,

Azt feje álltáig tartani akará.

10.

Megzöndült azonban sok dob és trombita,

Sok kevert népet ütközetre indita;

Sok lovast bátor szüv néki bátorita:

Elhagyván jó lovát, gyalog harcra futa.

11.

Az ledült bástyára jün vitéz Demirhám,

Utánna hatezer jancsár és szpahoglán,

Megy kapura erős s nagyszüvü Delimán,

Utánna nyolcezer tatár és musulmán.

12.

Háromezer arnaut, kétezer karamán,

Háromezer cirkas Aigas basa után

Visz harmadik felől lajtorjákat hátán;

Ott van Singir zagatar, szerecsen Kénán.

13.

Az várban peniglen piacon áll vala

Zrini bán, kezében van aranyas dárda,

Utánna az sereg áll vala csoportba,

Urának szép biztató szavát hallgatja.

14.

Henyei bástyáján, az mely volt leromlott,

Radován Andrián száz gyaloggal állott.

Az kaput őrzötte száz karddal Péter Bot;

Mindennek maga rendi illyen helyt osztott:

15.

Az hova Aigas basa készit lajtorját,

Deli Vid száz karddal őrzi azt az bástyát;

Novakovics Iván mellette másikat,

Minden készen várja ellensége kardját.

16.

No, kiomlik sáncbul török sok számtalan,

Nem jütt ennyi ki trójai ló oldalán;

Ki csákánt, ki baltát, ki szablyát oldalán,

Ki hirtelen halált, puskát viszen hátán.

17.

Viz árokja térdig ér az törököknek,

Mert az több vizet előbb kieresztették;

De erre is szalmát és vesszőt vittenek,

Hogy könnyebben ostromnak ők mehessenek.

18.

Visz legelöl Demirhám dárdát kezében,

Paizst az másikban, ráró-toll fejében.

Mellyén van kuracély; s maga jün elsőben,

Hoz halált, hoz veszélyt ez vitéz Szigetben.

19.

Bátran neki indult az vár árokjának,

Nem gondol semmit is, hogy társai hullnak,

Mellette s fölötte ónok sürün járnak,

Sokak közép mellyén az vasban akadnak.

20.

Ő kézzel, ő szemmel, ő bátor járással

Biztatja társait haragos torkával,

Mikor oda érkezik, hon megnyitott fal

Radovánt mutatja száz vitéz szablyával.

21.

Mint az mérgös sárkány, közel látván prédát,

Késziti mérgös körmét s vérszopó torkát,

Dühösséggel éleséti horgas fogát,

Méregben usz, méreggel felfujja magát:

22.

Ugy Demirhám ballag s kegyetlenül hallgat,

Méreg nem ereszti torkábul az szavát,

Csak bömböl magában s tartja nehéz dárdát,

Pokinak általveri széles oldalát.

23.

Ledül Poki Gergely, s bőven hányja vérét,

Vérrel kibocsátja ő magábul lölkét,

De mindjárt megtalálta ott temetését,

Mert kétszáz megholt török befödé testét:

24.

Mert Radován maga kezével két huszat

Rá halomba raka, vitéz jancsárokat.

Medvei Benedek Testoglint s Operkát

Megöl ő fölötte, és más tiz muszurmánt.

25.

Orostoni Péter levágja Saladint,

De Demirhám ütet, erős Orostonit;

Malkuch Huszárt, Szelim Balázst és Gerdeit,

De Bosnyák Benavirt, Ramadánt, Huszaint.

26.

Achmedani aga neki bizta magát,

Megyen Radovánra, s őnéki igy kiált:

“Esmered-é, kaur, az vitéz Achmedánt,

Az ki majd megcselekszi, hogy légy föld alatt?”

27.

Mind az két kezével hozzá vág, igy szólván,

De amaz felvészi az csapást paizsán;

Igy az vitéz vajda néki felelt osztán:

“Én pedig vagyok vajda horvát Radován.”

28.

Nem szól többet, de csap hozzá kegyetlenül,

Amaz halva az földre eleiben dül,

Lelke testét ott hagyván föld alá röpül,

Vértül s melegségtül egyszersmind teste hül.

29.

Legtöbbet Demirhám maga cselekeszik:

Keze miát Haszanovics ott elesik,

Azután Penezics tüle ölettetik,

Hajdu Mátyás, Nagy Máté előtte fekszik.

30.

De Radován előtt hentereg az vérben

Pirim, Buluk bassa s tíz más török sebben.

Öszvekeveredtek már ebben az helyben

Török és keresztény nagy kegyetlenségben.

31.

Ki fél holt eleven, kiáltja az társát,

Ki rettenetesül kemény földön jajgat;

Vér és fegyver között hallik hangos szózat,

Azt tudnád távulrul, hogy az ég leszakadt.

32.

Fekszik holtak között, noha még eleven,

Vitéz Szlamenovics (mert lába térdében

Eltörött szegénnek); ő kiált az égben,

Káros puskát átkozza török kezében.

33.

De mikor közel megy ehez Terhat aga,

Földrül az töröknek ruháját megkapja,

Más kézzel mellyében dárdáját taszitja,

Halva maga mellé az törököt vonja.

34.

Ő Demirhámhoz is üt fáradt erővel;

Esztelen, nem tudja, hogy nagyobb erővel

Kell eztet megölni; Demirhám fegyverrel

Felvészi az csapást, és nagy szerénséggel

35.

Fejét elválasztja testétül legottan.

De erre érkezék szintén nagy Radován;

Mint az préda fölött két vitéz oroszlán,

Öszvemennek, szüvökben lángot hordozván:

36.

Ugy két vitéz megyen öszve bátorsággal.

Legelső Demirhám csap ehhez szablyával,

De vajda felveszi erős paizsával,

Ugyan ez is mindjárt hozzá csap nagy kárral.

37.

Hozzá csap, de eltörik szablya kezében

(Áruló, elhagyá urát ily veszélyben);

Fegyvertelen markát hogy nézi keserven,

Demirhám ketté vágja sisakját éppen.

38.

Mindazáltal nem ijed az vitéz vajda,

Noha feje ütéstül megszédült vala,

Paizzsal befödvén magát, fut kard alá,

Haragos ellenségét oldalban kapá.

39.

Örömest elválnék Demirhám vajdátul,

Mert karddal nem férhet hozzá szorosságtul,

De amaz nem ereszti messzi magátul,

Hát birkodni kezdtek mindketten haragbul.

40.

Imide-amoda űk hányják magokat,

Botlástul, eséstül jól őrzik lábokat;

Szoritja magához szerecsen az vajdát,

Vajda ismég őtet, mint legjobban tudhat.

41.

Mikor méz-szag medvének orrában esik,

Utánna mászkálván bükfárul leesik,

Körmével s fogával az fára haragszik,

Szaggatja heában heát gyökeréig:

42.

Igy ez mind az kettő egy másik körül jár,

Egymásnak fejére kárt kivánsággal vár,

Demirhám haragos, mint hótul nőtt viz-ár,

De másik engedni éltéig nem akar.

43.

Utolsó fonalát éltének forgatják

Nagy Radován vajdának kegyetlen Párkák,

Mert mihant érkezék háta megé Durak,

Vajdában beveré felét dárdájának.

44.

Az fekete földre ledül szegény vajda,

De még is szerecsent maga után vonyá.

Félholtan földön is ellenségét marja,

Mig szegényt tellyességgel lölke elhagyá.

45.

Megzördült kemény föld az két vitéz alatt.

Láttad-é ledülni régen nevelt tölgyfát,

Kit erős kötéssel borostyán lehuzhat?

Igy fekszik Radován holtan pogány alatt.

46.

Rettenetes Demirhám az földrül felkél,

Megyen több ellenségre, mint az forgószél;

Nem meri megvárni senki őtet, mert fél,

Mert vagyon kezében nagy halál, nagy veszély.

47.

Elhagyák az bástyát vajdátlan vitézek,

Futnak ide s tova, mint kicsin gyermekek;

De ihon jün Dandó, hoz gondot töröknek,

Száz vitéz szablyával segét futó népnek.

48.

Kevés, Dandó Ferenc, az te segitséged:

Hogyha Zrini maga fejével öregbet

Gyorsan nem hoz, elvesztitek ti Szigetet,

Mert dült bástya bevett kétezer törököt.

49.

Mindent, az mi lehet, Dandó maga tészen,

Mert sok ezer ütést paizsán fölvészen:

Számtalan törököt lefektet egy helyben,

Mint óriás, gázol ellenség vérében.

50.

Másfelől Delimán jut immár kapuhoz,

Ő halált, ő veszélyt erős kezében hoz;

Nagy dárda kezében hasomló tölygyfához,

Avagy rettenetes gállyaárbocfához.

51.

Több bátorság esék Bot Péter szüvében,

Hogysem az mi kellött volna ily üdőben,

Mert ő harcra kimegy török eleiben,

Megvetvén törököt, bizik  jó szüvében.

52.

Kapuját megnyitja szép Szigetvárának,

Ottan eleiben áll nagy Delimánnak,

De Delimán éltét elveszi két hatnak,

Kik Bot Péter előtt serényen harcolnak.

53.

Péter is másfelől kárt tészen törökben,

Mert Murtuzán ledűl előtte nagy sebben,

Sabán is, Bichir is, Pechliván Eöszven,

Sas Fábián előtt fekszik Nuh Mohacen.

54.

Áll vala Embrulah aranyas fegyverben,

Szkofiummal varrott kápa van fejében,

Cifrált jancsárpuska mind az két kezében,

Kemény bagdati kard fütyög hüvelyében.

55.

Nezér Cselebinek vala kedves fia,

Minden tudománnyal mert elméje rakva,

Ő Musáknak vala szerető szolgája,

Ő kobzot, ő miszkált, ő chingiát tuda.

56.

Ő szerecsen tökkel tett szégyent nagy Pánnak,

Énekével penig szép bilbil madárnak,

Erdőknek Orfeus, Arion halaknak,

Második Endimio volt az fényes Holdnak.

57.

O, örökké szerencsés, Embrulah, lennél,

Ha hadat s Szigetet te elkerülhetnél!

Erre Badankovics, kegyetlenb medvénél,

Megyen, visz félelmet reá nagy erővel.

58.

Heában Embrulah kilövi puskáját,

Mert meg nem találja az horvát leventát;

Ő penig kikapja sereg közt Embruláht,

Mint nagy saskesellü szép hattyu madarat.

59.

Hóna alatt viszi félénk gyönge prédát,

Ő vékony torkával segitséget kiált.

Meglátja Delimán iffiu Embruláht,

Badankovics után fut, mint jobban futhat.

60.

Látja Badankovics, nem viszi békével

Az török gyermeket, szablyája élével

Felnyitja szép torkát, mely szép énekével

Erdőt, mezőt töltött sok gyönyörüséggel.

61.

Megáll osztán s várja, az ki jün utánna,

Delimán mint villámás de tünik reá,

Mint az sebes menykű, röpül nagy dárdája,

Egy szempillantásban Ivánt elszaggatja.

62.

“Te rontád világnak nagy gyönyörüségét,

Én penig érőtte elvettem éltedet.”

Igy Delimán beszél, s lábban nyomja testét,

Testébül dárdáját kihuzza és vérét.

63.

Bot Péter megbánta vakmerő probáját,

Nem meri megvárni Delimán haragját,

Visszafut az várban, visszaviszi hadát,

Vakmerőségének vallja gyalázatját.

64.

Nem sokkal azután érkezik kapuhoz

Delimán, hasomló ő viznek árjához,

Mikor fövént, dölt fát, gyökeret bőven hoz,

Mert rettenetességet s kárt markában hoz.

65.

Sok számtalan tatár mellette elesik

Puska miát, attul de ő nem rettenik;

Nem tud az ő szüve félni, sőt nevelik

Aztot veszedelmek, s jobban serénkedik.

66.

Egy kis torony vala kapu fölött fábul,

Azt lerontá Ali Kurt mostan ágyubul;

Torony emberestül Delimán előtt hull,

Ki hanyatt, ki talpra, ki szájára burul;

67.

Kit nehéz gerenda holtan lefektetett,

Kit maga fegyvere mellybe sebesitett,

Kit rettenetes esés halálba kevert;

Husz volt, kettőn kivül többi mind ott veszett.

68.

Szvilojevics Antal, Klizurics Mikula

Egészségben toronybul leestek vala,

De mikor Klizurics magát közben látja

Sok ezer török közt magát befoglalva,

69.

Mint az erdei vad, dühösségben esvén,

Ha történet szerint jün vadász seregben,

Akartva fegyverre kemény szüvel megyen,

Jól tudja halálát, hogy ez helyben légyen:

70.

Klizurics szintén ugy, hon sürübb fegyvert lát,

Fejét alá huzza, föltartja paizsát,

Másik kezében penig nehéz pallosát,

Reméntelenül megy, ott látván halálát.

71.

Szvilojevics penig bizik gyors lábában,

Török közt s fegyver közt indult nagy futásban,

Kapdos már bástyához, erőködik abban,

Miként fölmászhasson, s lehessen bizvástban;

72.

De ott éri szegént kegyetlen Delimán,

Rettenetességgel lábánál megkapván,

Amaz föl erőködik, de csak heában,

Mert lerántja, nagy falt véle leszakasztván.

73.

“Vélted-é, előttem te elszaladhatnál,

Hitetlen eb, és gyorsabb légy Delimánnál?”

Igy mond az kegyetlen néki, és nagy vassal

Megnyitja gégéjét, merre bement halál.

74.

Milos Badankovics az kapu mellett áll,

Másfelől Hervoics, mint két magas töly-szál,

Az mely Dunaparton innen is, tul is áll,

Magasban többinél, s nagyobb hatalommal:

75.

Ezek esztelenül kis kaput megnyiták,

Hogy ellenség bejüjön, szübül kivánják,

Mert nem sokat beereszteni gondolnak;

Többit kin szoritván, ezeket benn vágnak.

76.

Tódul az sok török, és mász egymás hátán,

Mindenik másik előtt bemenni kiván,

De Hervoics immár megfélemlett dolgán,

Beteszi az kaput, vállával támasztván.

77.

Esztelen, mert bezárta az tatár királyt,

Mint bárányok közé haragos oroszlánt.

Milos Badankovics néki bizta magát,

Megy szüves tatárra, messzirül igy kiált:

78.

“Nem Krim ez, Delimán, hazádbeli földed,

Hanem Sziget-vára, az te temetésed;

Halállal megfizeted az én öcsémet,

Ihon ez az dárda mostan légyen tied.”

79.

Elugrik Delimán, mint az könnyü evét,

Helyt ád az halálnak, dárda üté mellyét

Nagy Daust basának, elszaggatá szüvét;

De Delimán igy felel, felelvén nevet:

80.

“Illendőbb, hogy késérd te öcsédnek lelkét

Feneketlen pokolban, s még utban éred.”

Nagy azimi karddal ily szók után mellyét

Felnyitja, s kibocsátja siralmas lelkét.

81.

Hervoics mellette megölt kilenc tatárt,

De élte vesztével ő megvallotta kárt,

Mert heában éltét fegyverderékban zárt,

Mindkettőt elrontá az nagy azimi kard.

82.

Egyedül maradott az vitéz Delimán,

Mert mind elvesztenek társai az várban,

Mégis az ő szüve oly bátorságban van,

Mintha volna közép török táborában.

83.

Sem szaván, sem kezén, sem bátor személyén

Nem esmerni félelmet: ő jár merevén,

Tiporja, gázolja és öli kegyetlen

Keresztény katonát, ki áll eleiben.

84.

Minden fut előtte, kerüli mint lángot,

Őnéki is akkor eszébe nem jutott,

Hogy várban eresztett volna török hadat,

Csak az futó népre viselt nagyobb gondot.

85.

De mikor meghallák ezt az vár piacán,

Hogy várban berekedt haragos Delimán,

S hogy nagy veszélyt tészen egyedül egy szablyán,

Alapi Gáspárral siet vajda Stipán.

86.

Akkor legelsőben vette magát eszben

Delimán, hogy nem jó néki késni itt benn.

Mint szüves oroszlán sok vadászt erőben

Ha lát, nem fut, haraggal előttök mégyen:

87.

Delimán igy ballag karddal kapu felé,

Mert utánna fegyver-árt lát mindenfelé;

Késéri kiáltással nép, ki lű felé,

Ki tüzet, ki vizet föllyül hány fejére.

88.

O, hányszor megfordult! szégyenli futását,

Szégyenli mutatni keresztyénnek hátát,

Akar visszamenni, de esz bátorságát

Meggyőzi, kapu felé tartja járását.

89.

Az nagy vas lakatot, ki egy lóterh vala,

Leüti ököllel, kaput lábbal rugá;

Igy vitéz Delimán várbul kiindula,

Hid fel vala vonva, árkot általuszá.

90.

Okos Aigán basa hadverő elmével

Lajtorját visz Vidra igen mesterséggel,

Sok ezer jancsár lű partrul sürüséggel,

Bástyán nem hágy állni senkinek lövéssel.

91.

De itt sem aluszik az tudós Csontos Pál,

Bőven felel nékik porral és ágyuval,

Szurkos koszorukkal, sok tüzes labdákkal;

Lajtorja-hozóknak áll ellent nagy kárral.

92.

És minden szándékjok ugyan semmivé lén,

Aigán csudálkozván maga veszedelmén,

Mert ott háromezer török nélkül el-lén.

Mégis bástya felmenésére szert nem tén.

93.

De Demirhám ront, bont, de veszti az népet,

Csaknem maga rontja keresztény sereget.

Rosszul áll előtte Dandó, s reménségét

Már szüvébül ereszti, s lát kevés népet.

94.

Ezt mikor meglátá Szigetnek Hectora,

Két seregét magával gyorsan ragadja;

Vitéz Zrini elől maga megyen vala,

Tündöklik fegyvere, kezében szép dárda.

95.

Röszkettél-é, Demirhám, mikor ezt láttad,

Mint nyárfa levele? magad nem tagadtad,

Mikor az harc után császárnak mondottad

Az harc állapatját, s igazán vallottad.

96.

Mert nem volt orcádon akkor igen sok vér,

Mikor bán dárdáját láttad, hogy éppen vér;

Száz törököt kézzel maga Zrini levér,

Mégis reá bátorság mindenkor több tér.

97.

Fekszik őelőtte Balbozán és Bilal,

Gyalog Réz, Kurt, Ali, aga Behludi Szal;

Kaszum lelkét fujja, Szulfikár földet fal,

Vitéz Sziaus bék, Pirkuch, Porcha alfal.

98.

Mint vizi óriás, bán gázol az vérben,

Henterög sok török az maga sebében;

Más s még más törököt fektet le egy helyben,

Akkor futni indul török nem seregben.

99.

Ki utat nem talál, bástyán aláugrik,

Kinek keze, lába, feje öszveromlik,

Kevés az törésre bástyán találkozik;

Heában Demirhám maga tusakodik.

100.

Mert az nagy szorosság akaratja nélkül

Kiragadja hirtelen az bástyán kivül.

Ő eleget kiált: “Dur!” de haszon nélkül,

Mert az nép kivivé magát is fal közül.

101.

Itt már sok török hull, mint tüz előtt az nád,

Mellyet pásztor tavasszal gyujtogat, s vigad,

Látván tüznek, szélnek kemény harcolását:

Igy hull az sok török, és szaladton szalad.

102.

Nem látnál egyebet pornál s magas füstnél,

Kit kovályogva visz az lengedöző szél

Jajgatással kevert, jár köztök az veszél,

Omol kémélletlenül pogány török fél.

103.

Láttad-é az halált az falon leirva,

Mely rettenetesül kaszáját hordozza?

Bán oly rettenetös az török táborban,

Mint kasza előtt fű, hull török halomban.

104.

Az egész seregnek ő ad bátorságot,