Kitabı oku: «Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet)», sayfa 5

38

 
Ezerhétszáz ötvenegyben
Katonaság tünt szememben,
Beállottam regementben,
A Prajczoknak seregiben.
 
 
Sárga csizma, veres nadrág,
Királynéról maradt jószág:
Mente helyett kabátod lesz,
Az is hátul hasitott lesz.
 
 
Gyere pajtás katonának,
Jó lesz dolgod, meg se bánod,
Négy krajczárod fizetésed,
Ha megiszod, – nem lesz pénzed.
 
 
Csizma helyett topányod lesz
Az is elől hasitott lesz,
Azt gondolod minden úgy lesz,
De bizony még foltos is lesz.
 
 
Mert az isten az katonát
Ugy bünteti mint rossz fiát;
Majd elvisznek a burkusra,
De nem a jó kvartélyokra.
 
 
Az istennek szent angyala
Szálljon az én galambomra!
A katona isten fia,
De a paraszt csak mostoha.
 
 
Hajdu volnál: szeretnélek,
Katona vagy: nem szeretlek,
Húzó-vonyó a te neved,
Akasztófa a te helyed.
 
 
Jól megbecsüld a katonát,
Csinálj neki akasztófát,
Lábbal akaszd fel a káprált,
Utána a közkatonát!
 

39

 
Felkötöm a rézsarkantyúm,
Már én innét elmegyek,
Édes-kedves kis angyalom
A jó isten áldjon meg!
Adjon az ég oly szeretőt,
A ki téged el is vesz,
Mert mikor én házasodom,
Isten tudja, mikor lesz!
 

40

 
Ferencz Jóska édesapám,
Felesége édesanyám,
Akkor fogadott fiának,
Mikor bevett katonának.
 

41

 
Ferencz Jóska ha fölül a lovára,
Visszagondol a rekruta korára,
Elkezdenek a könnyei hullani, –
De sokat kell a bakának szenvedni!
 
 
Ferencz Jóska aranyos ládája,
Benne van a kis könyvem bezárva.
Majd kiadja aztat nemsokára.
Szeptembernek huszadik napjára.
 
 
Ferencz Jóska új zászlót csináltatott,
Közepébe arany betűt rakatott,
Rózsafából csináltatta a nyelét,
Rávágatta öreg baka idejét.
 
 
Ferencz Jóska téli, nyári pokrócza,
Három évig húzogattam magamra,
De már mostan kijutottam alóla,
Huzogassa az a bundás regruta.
 
 
Én az éjjel azt az álmot álmodtam,
Ferencz Jóskát komisz ruhába láttam.
Fényes kardját balfelére kötötte,
A fiait a csatába vezette.
 
 
Ferencz Jóska azt adta ki parancsba:
Ágyúszóval ébresszenek hajnalba.
Szól az ágyú, ropognak a fegyverek,
Most válik el, mit ér a magyar gyerek?
 

42

 
Ferencz Jóska mezitláb ment sétálni,
Mert nem tudtak néki csizmát vasalni:
Kilencz kovács nem merte elvállalni,
Mert nem tudtak gyémánt patkót csinálni.
 
 
Ferencz-József kiállott a kapuba,
Ugy nézi, hogy masiroz a regruta,
Ki is adta mindjárást a parancsot:
Minden baka faszoljon uj bakancsot!
 

43

 
Fiumei kikötőben van egy hadi hajó,
Libeg rajta, lobog rajta nemzeti szin zászló.
Fujja a szél, fujja, haza felé fujja,
A kiszolgált öreg bakák
Haza mennek ujra.
 
 
Pörge kalap lesz fejemen mire a nap feljő,
Hull a könnye a bundásnak mint a zápor eső.
Ne sírj, bundás, ne sírj! kitelik az idő,
Nekem is volt, de már letelt
A három esztendő!
 

44

 
Fujdogál az októberi hideg szél,
De sok legényt fú be Udvarhely felé.
De sok szőke, barna kis lány sirassa,
Három évig a babáját nem lássa.
 
 
Ha még egyszer halvány csillag lehetnék,
A világon jobban szertenézhetnék.
Választanék olyan igaz szeretőt,
Ki elvárja ezt a három esztendőt.
 

45

 
Fúvom az éneket, de nem jó kedvemből,
Fúvatja a bánat szomoru szivemből.
 
 
A fekete hattyu gyászt visel magáért,
Én is azt viselek elhagyott babámért.
 
 
Szállj le hattyu, szállj le, a fekete földre,
Hogy irjak levelet régi helységembe.
 
 
Egyiket apámnak, másikat anyámnak,
Harmadikat irom elhagyott babámnak.
 
 
Irom levelemet, nem adom nevemet,
Jól tudod édesem, hogy’ hinak engemet.
 
 
Irom levelemet, gyorsan kezeimmel,
Le is pecsételem gyászos pecsétemmel.
 
 
Irom levelemet szebeni birónak,
Szebeni birónak, törvényszék fiának.
 
 
Jaj, hogy ne sorozzon engem katonának,
Hanem inkább hagyjon az édes anyámnak.
 

46

 
Galiczia közepibe’
Hét kaszárnya egy végtibe,
Egybe huszár, másba zsandár,
A többibe bakancsos jár.
 
 
Odavitték a rózsámat,
Legdrágábbik violámat,
Nyolcz keserves esztendeig
Talán haza sem eresztik.
 
 
Csak legalább levelemet
Küldhetném el, rózsám, neked!
Galiczia hetven posta,
A levelem nem ér oda!
 

47

 
Gyászba borul az egész Balaton,
Jön az anglus a hires vasuton;
Százezer ágyu van a harcz mezején,
Igy hát rózsám katona leszek én.
 
 
Nem hitted, hogy katona leszek én,
Majd elhiszed, ha masirozok én;
Rezes csákó nyomja a fejemet,
Barna kis lány siratgat engemet.
 

48

 
‚Gyere, pajtás, katonának!‘
«Nem mék biz én, mert levágnak.»
‚Ha levágnak, feltámasztnak,
Téged tesznek kapitánynak.‘
 
 
«Akkor mék én katonának,
Mikor lányok verbuválnak;
Akkor sem mék én bocskorba’
Sárga sarkantyus csizmába’!»
 

49

 
Gyönge szeme van a kukoriczának,
Gyönge szive van az édesanyámnak.
Gyönge szive fájdalmába meghasad,
Hogy a fia katonának benmarad.
 
 
Édesanyám, én is katona vagyok,
Nyiregyházi kaszárnyába hervadok.
Úgy hervadok, mint a fügefalevél,
Édes anyám, katonának neveltél.
 

50

 
Ha bemegyek a sorozó szobába,
Ingem, gatyám levetem az asztalra.
Ingem, gatyám, ej, haj! leteszem az asztalra,
Könyes szemmel ugy nézek az urakra.
 
 
Ha kijövök a sorozó szobából,
Könyeimet letörülöm orczámról.
Könyeimet, ej, haj! letörülöm orczámról.
Ugy búcsuzom el a gyönge rózsámtól.
 

51

 
Ha én aztat tudtam volna előre,
Hogy keserű Ferencz József kenyere:
Elbujdostam volna
Még tíz éves koromba,
Hogy ne talált volna
A behivó czédula.
 
 
Kilencz napra letettek az egyesbe,
Vasat vertek a lábamra kezemre,
Szorítja kezemet
Még jobban a szivemet,
Más öleli sej, haj!
A kedves szeretőmet!
 

52

 
Ha felülök szürke paripámra,
Bevágtatok Lengyelországába,
Visszanézek szép magyar hazámra,
Könyem csordul piros két orczámra.
 
 
Ha majd Lengyelországba kell mennem:
Hogy’ kell ott majd lengyel lányt ölelnem?
Ha ölelem: fájnak a karjaim,
Ha csókolom: hullnak a könyeim…
 

53

 
Ha még egyszer husz esztendős lehetnék
S a lányokban válogatást tehetnék:
Választanék olyan igaz szeretőt,
Ki elvárná ezt a három esztendőt.
 

54

 
Harangoznak a toronyba,
Mégse megyek a templomba
Vasárnap,
Ne tarts engem pogánynak,
Nincsen a bakának vasárnap,
Sohasem volt, sohasem lesz
A bakának vasárnap,
 
 
Kis kertemben van egy rózsa,
Annak neve bazsarózsa,
Ihajla!
Le is szakasztanám én,
Le is szakasztanám én,
Hervadj rózsa, bazsarózsa,
Már az enyém úgy sem lehetsz, te, soha!
 

55

 
Hazám, hazám, édes hazám,
Bár csak határid láthatnám!
Látok füstöt, de csak alig
Hogy az égen sötétedik.
 
 
Felmegyek én egy nagy hegyre,
Annak is a tetejére,
Onnan nézek hazám felé,
Édes anyám háza felé!
 

56

 
Házunk előtt mennek el a huszárok,
Édes anyám, én is közéjök állok.
Én leszek az első század szakaszvezető,
Nem a világ ez a három esztendő!
 

57

 
Hármat rikkantott már,
Hármat rikkantott már,
A rigó, a rigó, a rigó,
Nem parancsol nékem,
Nem parancsol nékem
A biró, a biró, a biró,
Majd parancsol Ferencz József, a császár,
Kinek egzeczéroz,
Kinek szalutéroz
A baka, a tüzér, a huszár,
 
 
Magas a kaszárnya,
Magas a kaszárnya
Teteje, teteje, teteje, –
Német baka sétál,
Előtte, előtte, előtte.
Bárcsak egy kis magyar szót is hallanék,
Kitől a rózsámnak,
Kitől a babámnak
Izennék, izennék, izennék!
 

58

 
Háromablakos ház
Minden ablakába
Fehér rózsa kitéve.
Lábamon a bakkancs,
Lábamon a bakkancs
Fényes feketére kefélve.
 
 
Fejemet a csákó,
Vállamat a puska,
Oldalamat az Überswung szorítja,
Napbarnitott arczom
Az én kis galambom
Minden este forró csókkal borítja.
 

59

 
Hulldogál a rózsalevél
Szegény huszár sok búval él,
Sokat busul, gondolkodik,
Sokat éhezik, szomjazik.
 
 
Édes anyám, ha elgyün kend,
Königgräcznél keressen kend,
Ott leszek egy nagy fa alatt,
Idegen föld hantja alatt.
 

60

 
Huszár vagyok, édesanyám, nem baka,
Mert a bornyú nem illik a hátamra,
Nem hordom én senki Riska
Tehenének a súlyát,
Huszár vagyok, kis angyalom,
Lovon járok tehozzád.
 

61

 
Jaj de magas a kaszárnya teteje,
Bús gerlicze fészket rakott fölötte.
Bús gerlicze szomorkodik párjáért,
De sok magyar szenved a hazájáért.
 
 
Kimentem a burkus gránicz szélire,
Föltekintek a csillagos egekre.
Jaj, istenem, merre van az én hazám?
Sirat-e még engem az édes anyám?
 
 
Burkus földjén a temető kapuja,
A zászló is szomorún lobog rajta.
Szomoru szél hajtogatja levelit:
Édes anya mire szülte gyerekit!
 

62

 
Jaj be magas hegyet látok,
Katonának tett az átok.
Várj még biró, mert megbánod,
Pártában marad a lányod.
 
 
Ne vigadjon senki azon,
Hogy hazámból masirozom,
Hull a zápor a nyomáson…
Ha ma rajtam, holnap máson!
 

63

 
Jaj de nehéz a kis lánytól
Egy-két csókot kapni!
Nagyon soká kell a lánynál
Egy-két csókra várni.
 
 
Annál könnyebb, annál könnyebb
A szép menyecskének,
Ad az csókot egy-két szóra
A huszárlegénynek!
 

64

 
Jaj de szennyes a kend inge, gatyája,
Elszennyezte az aradi stokházba;
Mosd ki, rózsám, ingem gatyám fehérre,
Holnap visznek az agyitor elébe –
 
 
Ha bevisznek az agyitor házába,
Leborulok törvényszék asztalára,
Rablánczomat siralmasan zörgetem –
Jaj be bánom, hogy én katona lettem!
 
 
Még azt mondja az agyitor énnekem,
Hogy a hóhér veszi el az életem –
Trombitások három rufot fujjanak,
Jaj istenem! – holnap felakasztanak.
 
 
Édes anyám pénz van a kend zsebébe;
Tartsa kend’ hát, hadd markoljak beléje,
Csináltatok abból egy szép koporsót,
Sárga szeggel, hat sorjával ráveretem a jaj-szót.
 

65

 
Jertek fiuk, kik egyszerre rukkoltunk,
Komisz mondurt, mindent beabfirolunk;
Abfirolunk csákót, sapkát, egyebet,
Felejtsük el ezt a komisz életet.
 
 
Kapitány úr kiadta a parancsot,
Egybeliek vehetnek már kalapot.
Kalap mellé szabadságos virágot,
Hadd sirjanak Debreczenben a lányok.
 

66

 
Kapitány úr, az Istenért, mit csinál
Éjjel-nappal mindig mundért vizitál.
Vizitálja kapitány úr, – nem bánom,
Csak engemet szabadságra bocsásson.
 
 
Ezredes úr kiadta a parancsot:
Minden honvéd baka kapjon bakkancsot,
A talpára negyven szöget veressen,
Minden kislány honvéd bakát szeressen.
 

67

 
Kapitány úr azt mondja a bakának:
Ejnye de szép babája van magának!
– Bizony vitéz kapitány úr, van nékem,
Nem is adnám oda semmi kincsér’ sem!
 
 
– Add nekem a babád nem lesz károdra,
Három csillagot kapsz a gallérodra.
– Köszönöm én, kapitány úr, ne adjon:
Rózsám szemében ragyog a csillagom!
 

68

 
Kapitány úr csak az a kérésem:
Engedje el évi büntetésem.
Olyan édes volt a babám csókja:
Nem hallgattam a takarodóra.
 

69

 
Katonának vagyok irva,
Föl is vagyok mundérozva,
Puska vagyon a vállamon.
Patrontás az oldalamon.
 
 
Ez az élet, igaz élet,
Viczispánnal nem cserélek,
Ha azt mondják: jobbra nézzek,
Csak azért is balra nézek.
 

70

 
Katonának vagyok irva,
Ki van a két szemem sirva,
Katonaságom se’ bánom,
Csak édes anyám sajnálom.
 
 
Ki van a két szemem sirva,
Mert a rózsámat más birja,
A csalfa rózsám se’ bánom,
Csak szabadságom sajnálom.
 

71

 
Katonaság az életem,
Jobb vállamon a fegyverem.
Mikor én azt megzörgetem,
Egész világ sirat engem.
 
 
Katonaság az életem,
Komisz kenyér az ételem.
Én mikor azt megkóstolom,
Könnyeimmel meg is sózom.
 

72

 
Kedves rózsám virágos kis kertje
Rozmarinttal körül van ültetve,
Rozmarintszál, bazsa rózsa-levél,
Látom én már, hogy a másé levél.
 
 
Megérik a szőlő nem sokára,
Árván marad a töve utána,
Te is árván maradsz szép angyalom,
Most már nekem el kell masiroznom.
 
 
Magasan jár a csillag az égen,
Ki könyörül a szegény legényen
Elpanaszlom búmat egy madárnak,
Kiénekli az egész világnak.
 

73

 
Kék asztalom, zöld abroszom,
Katona az én galambom,
Ugy megballag Szeged felé,
Szint’ ugy fáj a szivem belé.
 
 
Kisütött a nap a sikra,
Járnak én utánam sirva,
Ne járj én utánam sirva,
Katonának vagyok irva.
 

74

 
Kék ruhába gyün a porosz hadsereg,
Szól az ágyú, még a fák is rengenek,
Szól az ágyu, ropognak a fegyverek,
Most tudni meg: kik a magyar tüzérek?
 
 
A csillagok fekete gyászt viselnek,
A tüzérek mind istenhez készülnek,
Srapnel-golyó hasítja a levegőt,
A sok baka beborítja a mezőt.
 
 
Már én többet nem irhatok levelet:
Porosz golyó elhordta a kezemet,
Ird meg, pajtás, az én édes anyámnak:
Ne várja már több levelét fiának.
 
 
Józsefstadtnál megszólalt már a harang,
Most temetnek három ezer szép magyart,
Fejük fölött márványkőre van vágva:
Magyar tüzér legelső a csatába!
 

75

 
Kértem a kapitányt:
Adjon pej paripát,
Ugy viselem gondját
Soh’se látja kárát.
 
 
Közibe vezetett
Száz remonda lónak,
Megálltam faránál
Egy kurta csikónak.
 
 
Ez lesz jó, ez lesz jó,
Ez a kurta csikó,
Ez a kurta csikó
Huszár alá való!
 

76

 
Kinyílott már a pünkösdi rózsa,
Katonának be vagyok sorozva.
Ha kitöltöm azt a nyolcz esztendőt,
Különb legény leszek mint azelőtt!
 

77

 
Kis kalapom darutollas, virágos,
Ha felteszem, jaj de nagyon betyáros!
Most vettem az elmult vásár elején,
Reng a virág, reng a virág
Kis kalapom tetején.
 
 
Kis kalapom felakasztom a szegre,
Három évig nem teszem a fejembe,
Viselem a Ferencz-József csákóját,
Három évig, kis angyalom,
Nem öleljük meg egymást.
 
 
Kis pej lovam nem szereti a zabot,
Kis korában az árpára rá szokott,
A galambom szoktatta az árpára,
Engem pedig, engem pedig
Az ő édes csókjára.
 

78

 
Kis pejlovam megérdemli a zabot,
Kétszer körülfutta Magyarországot,
Háromszor is körülfutotta volna,
Ha a császár több zabot adott volna.
Megizenem a császárnak magyarul,
Hogy ne bánjon a magyarral czudarul,
Tartsa meg a fogadását, mert ha nem –
Valamennyi szentje van, mind leverem!
 

79

 
Ki van az én rózsám képe
A templomba rajzolva,
Érted vagyok, kedves rózsám
Katonának kiirva.
Érted élek, halok is,
Ha felakasztanak is,
Érted rózsám, a mig élek,
Fekete gyászt viselek.
 
 
Kiindultam a hazámból
Nagy Olaszország felé,
Fél utamból visszanéztem
A kedves hazám felé.
Látom a nagy hegyeket,
Kik siratnak engemet,
Arczczal vagyok leborulva,
Hazám felé fordulva!
 
 
Könnyes szemmel feltekintek
A nagy magas egekre,
Ott látok egy kis madárkát
Hazám felé repülve.
Szállj le madár, ha lehet,
Vidd el ezt a levelet!
Mondd meg az én angyalomnak:
Ne sirasson engemet!
 

80

 
Korond között nevelkedtem,
Ne, te, ne!
Jaj de fene legény lettem,
Ne, te, ne!
A parajdi bányász lányok,
Nem is nézek én reájok,
Ne, te, ne, te, ne, te, ne!
 
 
Visznek engem katonának,
Ne, te, ne!
A németek kutyájának,
Ne, te, ne!
Borju nyomja a vállamat,
Más öleli a rózsámat,
Ne, te, ne, te, ne, te, ne!
 

81

 
Kossuth Lajos azt izente,
Hibázik a regimentje,
Ha hibázik kettő, három
Lesz helyette tizenhárom.
Éljen a magyar.
 
 
Kossuth Lajos azt izente,
Nincsen elég regimentje,
Ha még egyszer azt izeni,
Mindnyájunknak el kell menni.
Éljen a magyar.
 
 
Kossuth Lajos iródeák,
Nem kell neki gyertyavilág.
Megirja ő a levelet
A ragyogó csillag mellett,
Éljen a magyar.
 

82

 
Kossuth Lajos udvarába
Muzsikálnak éjféltájba.
Talán azért muzsikálnak:
Engem visznek katonának.
 
 
Becskereki nagy köves út,
Csöng azon az én sarkantyum,
Csörög-börög az én kardom,
Sirathatsz már, kis angyalom!
 

83

 
Kossuth lova megérdemli a zabot,
Kétszer körüljárta Magyarországot.
Ha még egyszer körüljárhatta volna
Magyar fiú osztrák baka nem volna.
 

84

 
Könnyű neked rózsám
Meleg ágyba hálni,
De nehéz én nekem
Künn az esőn állni.
 
 
Gyönge lábam fázik,
Köpönyegem ázik,
Piros pejparipám
Kert alatt bánkódik.
 

85

 
Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj!
Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj!
Mégsem hiszed, hogy elmegyek, jaj, jaj, jaj!
 
 
Lovam lába indulóban, jaj!
Lovam lába indulóban, jaj!
Magam szája bucsuzóban, jaj, jaj, jaj!
 
 
Nézz utánam keservesen, jaj!
Nézz utánam keservesen, jaj!
Látsz e többé, vagy sohasem, jaj, jaj, jaj!
 
 
Ha meg nem látsz az életben, jaj!
Ha meg nem látsz az életben, jaj!
Meglátsz a magas egekben, jaj, jaj, jaj!
 

86

 
Le van az én rózsám képe
A szivembe rajzolva,
Érted vagyok gyenge rózsám
Katonának kiirva.
 
 
Érted élek, halok is,
Most is érted szenvedek…
Érted rózsám a mig élek,
Fekete gyászt viselek.
 

87

 
Magas a kaszárnya,
Előtte a strázsa.
«Strázsa uram, az egekre kérem,
Honvédbaka a szeretőm nékem,
Ereszszen h55ozzája.»
 
 
«Nem illik a lánynak
Kaszárnyákba járni.»
«Tudom én is, de mikor a rózsám,
Honvédbaka ritkán jön el hozzám,
Nehéz azt bevárni.»
 
 
«Strázsa uram, kérem,
Egy csókkal beérem.
Nem lesz abba’ senkinek se kára,
Ereszszen be csak egy minutára, –
Szentül megigérem.»
 

88

 
Már én többet, már én többet
Polgárlegény nem leszek,
A vállamra, a vállamra
Kaszát, kapát nem teszek.
Kardot kötök, – puskát teszek
A vállamra, nem kaszát,
Azzal védem, azzal védem
Ezt a szép magyar hazát!
 

89

 
Már látom, hogy katonának kell lennem,
Komisz német mondurba kell öltöznöm,
Édes rózsám, tőled is el kell válnom,
Muszájképen kell a császárt szolgálnom.
 
 
Háromféle szőre van a lovamnak,
El kell menni katonának magamnak,
Nem félek én a szerető-tartástól,
Jaj, de félek az egreczirozástól!
 

90

 
Már minálunk verbuválnak kötéllel,
Elfogják a szegény legényt erővel;
Hátra kötik a két kezét kötéllel,
Ugy kisérik be Kassára fegyverrel.
 
 
A gazdagnak öt-hat fia: nem bántják;
A szegénynek ha egy van is, elfogják,
Utána megy apja, anyja: siratják.
Kérik pénzért az uraktól: nem adják.
 
 
Eredj haza szegény ember, azt mondják,
Neveld apró árváidat, hadd hordják;
De megveri az uristen idővel,
Ki a szegényt elfogatja erővel.
 

91

 
Marsadjusztirungban állok egész nap,
Gyenge vállam feltöri a czakumpakk;
De a szivem nem töri fel semmi sem,
Mundérban is érted dobog kedvesem.
 
 
Rapporton voltam a kapitányomnál,
Mért késtem oly sokáig a lányoknál?
Jelentettem: nem hallék czapistrángot,
Mert a babám a fülembe suttogot.
 

92

 
Már Szebenbe megfujták a trombitát,
A ki huszár, nyergelje fel a lovát!
Két napi zab, széna föl van pakolva,
Kis pej lovam mégis játszik alatta.
 
 
Ha felülök kis pej lovam hátára,
Letekintek, kesely mind a négy lába,
Kesely lába, csillagos a homloka,
Októberben lettem, babám, katona.
 
 
Ha elindult ez a gőzös, hadd menjen,
Én utánam senki ne keseregjen;
A ki pedig én utánam kesereg,
Azt kivánom: a jó isten áldja meg!
 

93

 
Masiroznak a kék inges huszárok,
Megsiratják az abonyi leányok.
Édes anyám, varrasson kend kék inget,
Mert én bizony kék inges huszár leszek!
 
 
Kék az ingem, rojtos gatya van rajtam,
Szilaj csikó rugja a port alattam, –
Édes szülém, ne búsuljon érettem,
Örüljön, hogy magyar huszár lehettem.
 

94

 
Megérett a búzakalász,
Le lehet aratni,
Elbúcsuzott a szeretőm,
Meg lehet siratni.
Sárga kalász, búzakalász,
Te is velem sirnál,
Ha obsitos katonának
Szeretője volnál!
 
 
Sírhattok már, sírhattok már
Ti trencséni lányok,
Nem lesz többet, nem lesz többet
Ilyen jó világtok!
Nyitva van a csárda-ajtó
Muzsika szól benne,
Bucsuznak a nyolczas bakák,
Mink mulatunk benne!
 

95

 
Megjöttek a szabadságos huszárok,
Örülnek is a menyecskék, a lányok,
Mert a huszár a menyecskék virága
Mindegyiket édes csókkal kinálja.
 

96

 
Megkérdeztem egy kis lánytól az este:
Huszársapka miért van, a kezébe?
Az a kis lány énnekem azt felelte:
Jaj istenem, teremtőm,
Huszár az én szeretőm,
A sapkáját tegnap nálam feledte!
 

97

 
Megy a gőzös fölfelé,
Száll a füstje lefelé, de lefelé.
Benne ül egy regruta,
Ki van a szeme sírva,
Ki van a szeme sírva.
Hull a könnye, mint a zápor, a vasutra:
Isten veled, kis angyalom, utoljára!
Hogyha szeretsz engemet,
Ne feledd a nevemet,
Ne feledd a nevemet!
 

98

 
Megy honvédnek, megy huszárnak
A ki arra való;
Ez a nyalka magyar verbung
De kedvemre való!
 
 
Félre innen, zsidó fattyú,
Nem vagy ide való,
Csak a szegény magyar legény
Katonának való.
 

99

 
Mennem kell már énnekem is,
Besoroztak engemet is.
 
 
Édes anyám, ne sirj értem,
Gondot visel rám az isten.
 
 
Kisebb, nagyobb jó leányok,
Visszajövök még hozzátok.
 
 
Tégedet is lelkem, Kató,
Áldjon meg a mindenható!
 
 
Hagyj föl azzal a sirással,
Találkozunk még egymással!
 

100

 
Mikor a huszárnak el kell masirozni,
Elkezdi a lovát szépen fölnyergelni,
Szépen fölnyergeli, föl is kantározza,
Ballábát teszi a lánczos kengyelvasba.
 
 
Mikor a bakának el kell masirozni,
Kiáll a kapuba, elkezd káromkodni,
Szidja a suszternek minden jó angyalát,
Mért csinált a bakának rövid szárú csizmát?
 

101

 
Mikor masirozunk, kapitány uram?
Mikor masirozunk, kapitány uram?
Holnap, holnap, holnap után,
Csütörtökön ebéd után,
Kedves katonáim!
 
 
Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
Lencse, borsó, káposztával,
Jó borocska szalonnával,
Kedves katonáim!
 
 
Elszakadt a nadrág, kapitány uram!
Elszakadt a bakancs, kapitány uram!
Vagyon szabó, csizmadia,
Ki megvarrja, ki megfoldja,
Kedves katonáim!
 
 
Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
Itt van Sári, majd megveti,
Még magát is belé veti,
Kedves katonáim!
 

102

 
Mikor nyolcz esztendős voltam,
Katonának nem jó voltam,
Most járok a huszadikba,
Kisérnek a háboruba.
 
 
Mikor göndör hajam vágták,
Babám kötőjébe rakták.
Nem volt annyi hajam szála,
A mennyi köny hullott rája.
 

103

 
Mikor visznek Olmücz felé,
Nyiljon az ég ezer felé,
Nyiljon az ég ezer felé,
Boruljon be minden felé,
Boruljon be minden felé!
 
 
Ez az utcza jaj de röges,
A kin Olmücz felé visznek,
Jaj de röges, jaj de köves,
Ez az utcza jaj de röges,
A kin Olmücz felé visznek!
 

104

 
Mindenfelől harczi nótát fú a szél,
Verje meg az Ur Isten azt, a ki fél!
A török is, a tatár is mit tehet?
Egy életnél egytől többet nem vehet!
 

105

 
Mi piroslik ott a sikon távolban?
Magyar tüzér piros vére a hóban,
Sok halált szórt az ellenség sorára,
Hej! de végre egy golyó őt találta.
 
 
Ágyu helyett koporsót visz a szekér,
Abban nyugszik egy magyar honvéd-tüzér,
Rajta diszlik csákója és fegyvere,
Szemfedélül honvédi köpönyege.
 
 
Bajtársai kivont karddal kisérik,
Komoly arczczal néha meg is könyezik,
Nincs harangszó, csak pár ágyudörrenés:
Ennyiből áll a tüzéri temetés.
 

106

 
Mosd ki rózsám ingem, gatyám fehérre,
Holnap visznek a tiszturak elibe,
Beállok a mérték alá rendesen,
Összeütöm a bokámat helyesen.
 
 
Azt gondolám, hogy nem leszek katona,
Gondot viselek az édes anyámra,
De már látom, nem viselek szegényre…
Reá bizom a jóságos Istenre.