Kitabı oku: «Magyar népdalok (Magyar remekirók 54. kötet)», sayfa 6

107

 
Most akadtam, babám,
Sulyos oskolára,
Akibe tanitnak
Siralmas nótára.
 
 
Oskolám ajtaja
Van három lakatra,
Négy strázsát állitnak
Éjjel a gangjára.
 
 
Minden nap a káplár
Háromszor vizitál,
A gangon föl-alá
Ajtóm előtt sétál.
 
 
Ezer egésséget
Küldenék, drága kincs,
Jaj, de honnan küldjek,
Mikor magamnak sincs.
 
 
Irnék, jaj, de nehéz
A könnyü penna is,
Feketének látszik
A hattyu tolla is.
 
 
Elbágyadt kezemből
Irótoll kiesik,
Két szememből a köny
Mint patak, ugy folyik.
 

108

 
Most kapott a biró
Egy kis ujságot,
Szedi össze mind az
Ifiuságot.
 
 
Sok magyar leánynak
Szeme könyezik,
Mikor a rózsáját
Bakkancsba fűzik.
 

109

 
Nagy-Abonyban csak két torony látszik,
De Majlandban harminczkettő látszik.
Inkább nézném az abonyi kettőt,
Mint Majlandban ezt a harminczkettőt!
 

110

 
Nagyszebeni brigáda,
Oda vagyok bezárva,
Gyere babám váltsál ki,
Ne hagyj el a nagyszebeni brigadeba hervadni.
 
 
Kiváltlak én, ki, ki, ki,
Nem hagylak elhervadni,
Eladom a zsebkendőmet,
Kiváltom a nagyszebeni brigádból a szeretőmet.
 

111

 
Napkeletre Brassó felől jön egy üveghintó,
S abba ül a, abba ül a zsidó szolgabiró.
Zsidó szolgabiró, tedd le a pennádat,
Ne irass be, ne sorozz be engem katonának.
 
 
Arra kérem, arra kérem, legyen olyan szives!
Hadd mondjam meg, vagyok-e husz éves!
Most járok én ép hej! tizennyolczadikba
Ne sirj rózsám, kedves rózsám, nem leszek katona.
 
 
S mikor engem, mikor engem visznek katonának
A patakok, a patakok akkor megáradnak.
Mert a lányok, mert a lányok akkor mind zokognak
Sürűn hulló könyeikkel engemet siratnak.
 

112

 
Négy csücske van a strózsáknak,
Négy csillaga a káplárnak,
Százablakos a kaszárnya,
De sok legény kerül oda árvaságra.
 
 
Elvennének a strózsákbul,
El a káplár csillagjábul,
Feleznék az ablakszámot,
De meghagyják egészben az árvaságot.
 

113

 
Nem volt párja a faluban
Kerekes Andrásnak,
Sírtak is a lányok, mikor
Elvitték katonának.
Hajh de legjobban siratta
Szeretője piros Panna,
Szeretője, piros Panna.
 
 
Kitünt az ő vitézsége
Sok véres csatában,
Minden csapás tiz halál volt
Ellenség sorában.
Hej, de mig ő küzdött, vérzett,
Panna szíve másért érzett,
Panna szíve másért érzett.
 
 
Tele volt az egész teste
Fájdalmas sebekkel,
Mikor haza megérkezett
Dobogó kebellel.
Hajh de hűtlen szeretője
Mással ment az esküvőre,
Mással ment az esküvőre.
 

114

 
Nénémasszony, mit izen a fiának,
Mert én mostan berukkolok bakának.
– Jaj istenem, nem t’ok szólni a jajtól,
Mondd meg neki: őrizkedjék a bajtól.
 

115

 
Nincsen a császárnak
Olyan katonája,
Mint ez a szép honvéd baka,
Ha kiáll a sikra.
 
 
Ha kiáll a sikra,
Fegyver a vállára,
De sok szőke, barna kis lány
Sirva néz utána.
 

116

 
Nincs énnekem édes anyám,
A ki gondot viselne rám,
Az uristen az én dajkám,
Csak ő visel gondot én rám.
 
 
Magyarország, kedves hazám,
De idegen lettél hozzám!
Sem ebédem, sem vacsorám,
Bánat nélkül nincs egy órám.
 
 
Lóger-karó árnyékában
Fekszem a szomorú ágyban,
Köpönyegem a sátorom,
Magam árnyékában nyugszom.
 

117

 
Nyárád vize lefelé kanyarodik,
Magyar huszár a mellett maséródzik.
Maséródzék, úgy vigyázzon magára,
A szerelem ne álljon az utjába.
 

118

 
Októbernek első napján
Hej, be kell rukkolni,
Akkor fogsz te, kedves rózsám,
Keservesen sírni.
Semmi, babám, semmi,
Igy szokott az lenni,
Mindenféle szerelemnek
Vége szokott lenni!
 

119

 
Perczel Móricz magyarok vezére –
Áldja meg az egek teremtője!
Hej, bevette a római sánczot,
Kihajtotta belőle a ráczot.
 
 
Kis-Oroszi, magyarok hodálya,
Elmegyek belüled a csatára;
Jó magyar nem rakja szegre kardját,
Ha veszélyben látja a hazáját!
 

120

 
Prága alatt van egy szép uj temető,
Engem temessenek abba legelőbb,
Sirhalmomra ültessenek violát,
Kedves rózsám hadd sirhassa ki magát.
 
 
Édes anya felneveli a fiát,
Drága pénzért kiváltaná, – nem adják.
– Eredj haza, édes anyám, nem adnak,
Neveld föl a többi árvát magadnak!
 

121

 
Rászállott a vadgalamb a tiszta búzakalászra,
Még ezelőtt két kis évvel rá se néztem a lányra.
De mióta a vadgalamb rászállott,
Elszeretném én az egész világot.
 
 
Ez a kis lány, barna kis lány ha bemegy a templomba,
Fehér szoknya, vasalt szoknya vágódik ki alóla.
Az asszonyok azt beszélik felőle:
Honvédbaka ennek a szeretője.
 

122

 
Reczecze! nem vagyok én kapitány,
Reczecze! nem járok én paripán.
Hármas honvédbaka vagyok én,
Reczecze! gyalog masirozok én!
 
 
Reczecze! nincs a lánynak kötője,
Reczecze! mert elhagyta az este,
Mert elhagyta, csuhaj, az este,
Reczecze! mikor a bakát leste.
 
 
Reczecze! ez a kis lány jó fajta,
Reczecze! fog is ám a csók rajta.
Vigyázz kis lány, bizony megjárod,
Reczecze! Szűk lesz majd a kabátod.
 

123

 
Ritka a katona, kinek párja nincsen,
Ritka a szerelem, kiben hiba nincsen.
Mi haszna szeretem, ha el nem vehetem,
Olyat nem szeretek, kit el nem vehetek.
 
 
Akkor lesz, akkor lesz a keserves óra,
Ha az én galambom felül a fakóra,
Bevágja csákóját fekete szemébe,
Ne lássa senki se, hogy hull az ő könnye.
 
 
Fujjad szellő, fujjad, zöld erdő harmatját,
Hogy ne lássa senki piros csizmám nyomát,
Piros csizmám nyomát, selyem kendőm habját,
Selyem kendőm habját, bús szivem bánatját.
 

124

 
Ritkán szól a rigómadár hajnalba,
Bakagyerök az ágyábul hallgatja.
Kelj föl baka, a csizmádat biczkóni:
Holnap röggel korán ki köll rukkóni.
 
 
Édös anyám, mér szült kend a világra,
Kilencz fontos ágyugolyó számára!
Kilencz fontos ágyugolyó eltalál,
Az se mondom, hogy kend volt édös anyám.
 

125

 
Rózsám, rózsám, rózsám, a szivedet
Minek adtad oda a czugsführernek?
– Azért adtam én neki:
Gondját tudja viselni.
Mert a fűhrer igaz szivű,
Tud igazán egy kis leányt szeretni!
 

126

 
Rózsa virít, rózsa nyílik,
A babám udvarán,
Magyar huszár karírozik
Sötét pej paripán.
 
 
Ne karírozz, magyar huszár,
Még le találsz esni,
Nincsen itten édes anyád,
Ki fog megsiratni?
 
 
Ne sirasson engem senki,
Jól vagyok tanítva,
Se galopba’, se karélyba’
Le nem esem róla.
 
 
Magyar huszár, magyar huszár
A nyeregbe termett,
Mint a jó földbe a búza
Belegyökeredzett!
 

127

 
«Sárga ló, sárga ló, réz a patkó rajta,
Most akartam, rózsám, hozzád menni rajta,
Most akartam, rózsám, veled ismerkedni,
Fújják a trombitát, el kell masírozni.»
 
 
«Katona vagy, rózsám, de nem jó kedvedből,
Szolgálod a császárt nagy kénytelenségből,
Megesett már rajtam, mi meg akart esni,
Elment a galambom, ki el akart venni.»
 

128

 
Sírhat az az édes anya,
Kinek katona a fia.
Mindig van annak halottja,
Éjjel-nappal sirathatja,
Sirathatja.
 
 
Nincsen annak semmi baja,
Kinek katona a fia,
Bár az enyim is az volna,
Többé nem az apja gondja,
Anyja gondja.
 

129

 
Sohasem vétettem
Székes-Fehérvárnak,
Mégis besoroztak
Engem katonának.
 
 
Lovasnak állottam,
Bakancsosnak tettek.
Verje meg az isten,
De nagyon rászedtek!
 
 
A lovas katona
Mikor masirozik,
Felül a lovára
Csak úgy dohányozik.
 
 
A szegény bakancsos
Mikor masirozik,
Kerüli a nagy sárt,
Csak úgy káromkodik.
 
 
Átkozott csizmája,
De rövid a szára!
Hej minden órában
Elmerűl a sárba!
 
 
Verje meg az isten
A mészáros bárdját,
Hej mért vagdosta el
A kis borju lábát!
 
 
Mostan a kis borju
Nem járhat a lábán
Szegény bakancsosnak
Kell vinni a hátán!
 

130

 
Söprik a pápai utczát,
Masiroznak a katonák.
Tizenhat esztendős barna kis lány
Megyen a regiment után.
 
 
Kérdi tőle a kapitány:
Hová, hová, barna kis lány?
Mit kérdi azt tőlem a kapitány?
Megyek a szeretőm után!
 

131

 
Sötét pej paripa,
Selyem nyereg rajta,
Most akartam, rózsám,
Hozzád menni rajta.
 
 
Most akartam, rózsám,
Veled mulatozni, –
Fujják az indulót,
El kell masirozni!
 

132

 
Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak,
Fáj a szive sok édes anyának,
Fáj a szive sok édes anyának,
Mikor fiát viszik katonának.
 
 
Szárnya, szárnya, szárnya a verébnek,
Fáj a szive sok szegény legénynek,
Fáj a szive sok szegény legénynek,
Mikor fűzik bakancsát szegénynek.
 
 
Mikor visznek Lengyelország felé,
Visszanézek magyar hazám felé,
De sajnálom apámat, anyámat,
De még jobban a kedves babámat.
 

133

 
Szárnya, szárnya, kaszárnya teteje,
Ott lakik a legények eleje!
Ott lakik az én kedves galambom,
Kiért fáj a szivem olyan nagyon.
 
 
Szárnya, szárnya van a madárnak,
Nincsen párja a Frigyes-huszárnak.
Ha bemegy a brassói csárdába,
Kilencz kis lány borul a nyakába.
 

134

 
Százados ur kiadta a parancsot:
Öreg bakák tegyék föl a kalapot,
Kalap mellé szabadságos virágot, –
Hadd sirjanak a városi leányok.
 
 
Kitöltöttem három évet, hat napot,
Már én többet szalutálni nem fogok.
Szalutáljon az a bundás regruta,
A kinek van harminczhat kis hónapja.
 

135

 
Szegény legény feltekint az égre,
Szeretőjét bizza az istenre,
Arra bizza, az viseli gondját,
Nem öleli már karcsú derekát.
 
 
Jaj de szépen kékellik az erdő,
De még szebben zöldellik a mező,
Kis kertemben csillámlik a harmat –
Kedves babám, örökre elhagylak!
 
 
Gyenge lábom, gyenge masérozni,
Gyenge karom a fegyvert forgatni,
Ád az isten nekem annyi erőt,
Kiszolgálom azt a nyolcz esztendőt.
 

136

 
Szép a baka, ha kiáll a glédába,
Három megy egy sorjába,
A káplárja utána,
Marsot ver a dobosa
A városba’.
 
 
Szép a huszár, ha felül a lovára,
Kardot köt oldalára,
Megcsókolja babája,
Ugy megyen a csatába,
A csatába!
 

137

 
Szép a huszár, ha felül a lovára,
Fényes kardot köt az oldalára.
Fényes karddal védelmezi hazáját,
Két karjával ölelgeti babáját.
 

138

 
Szépen szól a harminczkettős banda,
Eszti baka masirozik rajta,
Masirozik idegen országba,
Bosnyák ország szép nagy határába.
 
 
Bosnyák ország körül van kerítve,
Eszti baka annak keritése,
Eszti baka a kapufélfája,
Bosnyák kis lány mindig azt strázsálja.
 

139

 
Tenta, penna, kalamáris, papiros, –
Az én rózsám más országba masiroz.
Irok neki oly szomorú levelet:
Jőjjön haza minél előbb, ha lehet.
 

140

 
Tisza partján van egy hajó kikötve,
Abba’ van egy Miklós-huszár megölve.
Kék átilla mellére van gombolva,
Édes anyja felette áll, siratja.
 
 
Menj el haza édes anya, ne sirasd,
Van még otthon három árvád, neveld azt.
Nem megyek én, nem nevelek több árvát,
Nem adok én a császárnak több huszárt.
 

141

 
Tizenkét évekre
Be vagyok sorolva,
Telnek bús napjaim
Idegen országba.
 
 
Búra termett idő,
Ködnevelő szellő,
Gondolok egy órát,
Lesz – ezer esztendő!..
 

142

 
Vásárhelyen meszelik a templomot,
Vásárhelyen állítják a verbungot.
Hallod pajtás, de szépen muzsikálnak,
Itt a verbung, álljunk be katonának.
 
 
Vásárhelyen megütik a rézdobot,
Kiadják a kemény parancsolatot.
Keljetek fel hű magyarok e szóra:
Itt a muszka, daraboljuk apróra!
 

143

 
Vége van az aratásnak;
El kell menni katonának,
El kell menni, ha esik is,
Ha csak nehezen esik is.
Esik is.
 
 
Nehezen esik a járás,
Tőled rózsám a megválás.
Váljunk meg rózsám, egymástól,
Mint a levél az ágától,
Elválik.
 

144

 
Verje meg az Isten
Azt az édes anyát,
A ki katonának
Neveli a fiát.
 
 
Husz évig neveli
Világ pompájába’,
Azután temeti
Holtig tartó gyászba!
 

145

 
Voltam csikós, voltam gulyás, hej, huj, haj!
Voltam az alföldön juhász, ej, huj, haj!
Nem őrzöm már senki juhát;
Nem ad nekem senki ruhát, hej, huj, haj!
 
 
A császár ad nekem ruhát, hej, huj, haj!
Minden esztendőre egy párt, ej, huj, haj!
Komisz inget, komisz gatyát,
És egy pár sarkantyus csizmát, hej, huj, haj!
 

146

 
Zörög a kocsi a fagyon nagyon,
Nem tudom, hol lakik a galambom;
Itt, itt lakik ebb’ a nagy utczába,
Piros rózsa nyilik ablakába.
 
 
Lehullott a rózsafa levele,
Árván maradt ennek a vesszeje!
Lehullott az arczám pirossága,
Ha visszatérsz, nem ismersz reája.
 

147

 
Zsindelyezik a kaszárnya tetejét,
Mind elvitték a legénység elejét!
Maradt itthon kettő-három nyomorult,
Rátok lányok még az ég is beborult.
 
 
Adjon Isten, kapitány ur, jó napot!
Hozott Isten, kedves hugom, mi bajod?
Elvitték a szeretőm’ katonának
Még pediglen Mollináry-bakának.
 
 
Verd meg Isten a gőzkocsi kerekét,
Mert elvitte a legénység elejét,
Hagyta volna itthon csak az enyimet,
Nem ölt volna a nagy bánat engemet.
 
 
Boszniában hull a magyar rakásra,
Idehaza foly a sirás javába,
Sír az anya, sír a testvér, szerető,
Mikor telik már be ez a temető!?
 

148

 
Zsindelyezik, zsindelyezik a kaszárnyát,
Kaszárnyát,
Válogatják, válogatják a legények
Legjavát.
Gyolcs ingbe, gatyába,
Sarkantyus csizmába,
Most is selyemkendő, most is selyemkendő
Van a pruszlijába.
 
 
Édes anyám, édes anyám, csak az az egy
Kérésem:
Extra ruhát, extra ruhát csináltasson
Én nékem.
Extra ruhát, sej, haj!
Piros zsinórt rája –
Az illik, illik, illik, – az illik, illik, illik
A magyar bakára!
 

149

 
Zsindelyezik a szegedi tornyot,
Meghuzatom a hármas harangot,
Meghuzatom háromszor napjába,
Kedves babám szive fájdalmára.
 
 
Ferencz Jóska kerek udvarába
Huszonnégy ló eszik karikába,
Szénát eszik, nem árpa abrakot,
Tőled, babám, jaj de elmaradok.
 
 
Jaj istenem, jaj, de árva vagyok,
Volt szeretőm, az is megtagadott.
Bár a világ sarokvason állna,
Fordítanám a jobb oldalára!
 

150

 
Zúg az erdő, zúg a mező, –
Vajjon mi zúgatja?
Talán bizony Perczel Móricz
A lovát ugratja.
 
 
Szép ő maga, szép mindene,
Szép a paripája,
Vigan vágtat a honvédek
Nyalka táborába.
 

III. PÁSZTORDALOK, BETYÁRNÓTÁK

1

 
A Dömötör, a Dömötör közeledik,
A juhásztól a birkákat számon kérik;
Nincsen neki egyebe:
Csak egy vezér ürüje,
Rajta van a csengetyüje.
 
 
Legelteti, legelteti alá s elé,
Kondorosi, kondorosi csárda felé,
Szolgálója olvassa,
A gazdája számolja,
Az asszony meg siratgatja.
 

2

 
A juhásznak jól megy dolga,
Egyik dombról a másikra
Terelgeti nyáját.
Fujja furulyáját,
Bú nélkül éli világát.
 
 
Ha megunta furulyáját,
Előveszi bőrdudáját,
Belefujja búját,
A birka bőrébe,
Szélnek ereszti belőle.
 

3

 
Aladáron azért nem jó szolgálni:
Korán reggel ki kell menni szántani,
Olyan korán ki kell menni szántani –
Még az ökrömet sem látom befogni.
 
 
Befogom a négy ökröm a járomba,
Kihajtom a kis-békási határba,
Addig biz én, öreg kopasz, nem szántok,
Mig valahogy kis világot nem látok.
 

4

 
Állj meg, Jancsi, itt előttünk a csárda,
Ihatnék a rudas lovam, a sárga.
Fogj ki, Jancsi, hadd érjen itt az estve,
Jó szállást ad ez a barna menyecske.
 
 
Korcsmárosné, egy itcze bort, galambom,
De csak hamar a jobbikból, ha mondom.
Korcsmárosné, eszemadta! be barna,
Bora mellé egyebet is adhatna.
 

5

 
Arra alá az alföldi határon
Mén a juhász, mén a juhász, mén a juhász
Száz esztendős, egérszőrü, keréktalpu, hosszufülü,
Pöttögetött, mönyéthasu, piczike kis szamáron.
 
 
Elvetöttem, a vijolát, nem kelt ki –
Beizentem, beizentem, beizentem,
Simontornyu csaplárosné szép lányának,
Ha kedve van, az erdőre gyüjjön ki.
 
 
De ő bizon azt izente: nem gyün ki.
Majd kigyün a, majd kigyün a, majd kigyün a,
Kuliszarvu, csákószarvu, csörgős körmü, sáros hátu,
Lopott tehén az erdőbe valaha.
 

6

 
Arra alá az alföldi csárdába,
Három betyárgyerök iszik bujába;
Kit bujába, bánatjába mögiszik,
Mögkeresi, még más embör aluszik.
 
 
Betyárgyerök alatt zörög a haraszt –
Nyár derekán takarodik a paraszt,
Ugy elhányja-veti szögény erejét:
Elaluszik, elhajtják a hat ökrét.
 
 
Szolgagyerök szalad haza ijedve:
Bátyám uram, elveszött a hat ökre!
Van imádság szögbe’, likba’, sarokba’,
Lótás-futás högyön-völgyön, ódalba’.
 
 
Isten terömtötte a betyárokat,
Azok által veri a gazdagokat;
Hogyha betyárgyerök nem találkozna,
Gazdag embör soha nem imádkozna.
 

7

 
A subámnak nincs melege,
Megvesz az isten hidege.
Korcsmárosné, ha van szived,
Gyujts világot, rakjál tüzet!
 
 
Hadd kóstoljam meg borodat,
Öleljem a derekadat.
Láng a szemed, arany a szád,
Bolond, a ki haragszik rád!
 

8

 
A szögedi határon
Csősz leszek én a nyáron;
Leteritem a subámat,
Veregetem a pipámat,
A pipámat.
 
 
Ki egy pipa dohányt ád,
Nem hajtom be a lovát,
Sem a lovát, sem magát,
Sem a kedves galambját,
A galambját.
 

9

 
Az alföldön betyár gyerek vagyok én,
Tizenhárom szél gatyába járok én,
Tizenhárom szél gatyába járok én,
Jaj de nagyon betyár gyerek vagyok én!
 
 
Kis pej lovam csárda előtt feszeleg,
Azt se tudom, rajta van-e a nyereg?
Kérem szépen, korcsmárosné, nézze meg:
Lovam hátán rajta van-e a nyereg?
 
 
Ha felülök kis pej lovam hátára,
Beugratok az aradi gulyába,
Kiválasztok hatvanhárom darabot:
Nesztek lányok, tik is boldoguljatok!
 

10

 
Az én lovam pejkó,
Magam vagyok Patkó.
Hej, lovam négy lábáról
Leesett a patkó!
 
 
Csak egy maradt rajta,
Az is lotyog rajta,
Hej, kovács jó barátom
Igazijjon rajta!
 

11

 
Bárcsak hamar május lenne,
Sej, haj, bárcsak hamar május lenne,
Hogy a réten sok ló lenne,
Sej, haj, a nyáron!
 
 
Kötőfékem harminczhárom,
Sej, haj, kötőfékem harminczhárom,
Tele lopom még a nyáron.
Sej, haj, ha lehet.
 
 
Békókulcsom csak egyféle,
Sej, haj, békókulcsom csak egyféle,
Mégis békót nyitok véle,
Sej, haj, ha lehet.
 
 
Viszik a lovam Gyulára,
Sej, haj, viszik a lovam Gyulára,
Magamat vasba utána,
Sej, haj, utána!
 

12

 
Becsaliba járnak híres lányok,
Réz itczéből isznak a betyárok;
Hej, huj, nem bánom,
Magam is beállok
Becsali bandába
Becsali betyárnak.
 

13

 
Befujta az utat a hó,
Czéltalanul fut a fakó.
Eleresztve a kantárja,
Bubánatos a gazdája.
 
 
Betyár gyerek ül a lovon,
Nagyot sóhajt olykor-olykor:
Hogy így megcsal, sohse hittem,
Büntesse meg az Ur Isten!
 

14

 
Béres legény voltam én,
Annak se jó voltam én,
Eltörettem a jármat,
Szidták a vén apámat.
 
 
Kocsis legény voltam én,
Annak se jó voltam én,
Eltörettem a rudat,
Szidták a rosz voltomat.
 
 
Juhász legény voltam én,
Annak se jó voltam én,
Nem jól tudtam terelni,
Csak a szép lányt ölelni.
 

15

 
Be sok falut, be sok várost bejártam,
Be sok rongyos istállóra találtam.
Nem találtam magam alá paripát,
Elloptam a komiszárus pej lovát.
 
 
Arra kérem komiszáros uramat,
Ne lőjje ki alólam pej lovamat.
«Ejnye, ejnye, azt a betyár mindenit!
Lovát félti, nem a maga életit.»
 

16

 
Betyár vagyok, szabad gyerek,
Holmi félszet nem ismerek;
Ha kergetnek a hadnagyok:
A pusztába bevágtatok.
 
 
Czifra csárda az én tanyám,
Ott szoptatott engem anyám,
Nevelőm volt a jó Isten,
Nyalka szegény legény lettem.
 
 
Szép élet a betyár élet,
Szabad, a milyen csak lehet,
A hova szive vezeti, –
Paripája odaviszi.
 
 
Enyim egész világ lánya,
Ráadásul az asszonya;
Belém akad egy-egy utas:
Hoz az nekem elég huszast!
 

17

 
Be van az én szűröm ujja kötve,
De nem tudod, pajtás, mi van benne.
Az egyikben aczél, kova, tapló,
A másikban száz forintos bankó.
 
 
Ha megunom magam a pusztába’,
Kapom, fogom, megyek a csárdába;
Parancsolom a korcsmárosnénak:
Hozzon kend bort jó borivójának!
 
 
Még azt mondják rólam az irígyek:
Ihatik az, mert lopott eleget.
Ha loptam is, megszenvedtem érte, –
A vármegye se’ hányja szememre!
 

18

 
Bogár Pista szép legény volt,
Az dolmányán hét pityke volt,
Nadrágszija hét lyukra volt,
Hej, beh gyönyörü legény volt!
 
 
Által is ment a Körösön,
Bele is hót örökösön,
Nyárfalevél, fűzfalevél,
Mindet összesodri a szél…
 

19

 
Csendes éjjel, messze tájon
Pásztortűz van a határon,
Libeg-lobog piros lángja,
Kedvesét a juhász várja.
 
 
A tűz lángja nem lobog már,
A juhász is hiába vár,
Kialszik a tűznek fénye,
Keserüség kél szivébe!
 

20

 
Csikós vagyok az Alföldbe, nem gulás,
Ostor illik a nyakamba, karikás;
Ostoromat lovam szügyére vágom:
Szaladj velem körösztül a világon!
 
 
Mos’ gyüttem én félegyházi tanyárul,
Hirt mondanék Gulyás Bandi bajárul:
Gulyás Bandi kifeküdt a mezőre –
El is lopták legszebb lovát mellőle.
 

21

 
Csütörtökön véradóra,
Találtam egy pej csikóra,
Még jól föl se kantároztam,
Zsandár állott az ajtóban.
 
 
Zsandár urak mit akarnak,
Talán bizony vasat adnak?
– Nem jöttünk mink vasat adni,
Szilaj csikót jöttünk vönni.
 
 
Szilaj csikó nem eladó,
Nem is zsandár alá való,
Mert ha erre zsandár ülne:
Szabad madár is rab lönne.
 

22

 
Czifra szüröm Veszperémbe vettem,
Érte harmincz forintot fizettem,
Ha vállamra nyalkán felteritem,
Még az angyalát is elkeritem.
 
 
Igy sétálok végig a korcsmában,
Csuka-orru ficsúros csizmában.
Odaszólok: hallja korcsomáros,
Vagyon-e még olyan nyolczkrajczáros?
 
 
Hej korcsmáros, ne féljen kigyelmed,
Itt hagyom a boráért szürömet,
S ha ki nem váltom a jövő hétre:
Akasztasson a czégér helyére!
 

23

 
Czo fel! édes deresem,
A rózsámat keresem.
Ha elhagyott, majd megvár,
A golopi határnál.
 
 
Vékony deszkakerités,
Jaj be karcsu teremtés!
Mihelyt őtet megláttam,
Mindjárt magamnak szántam.
 

24

 
Disznó a mezőben annyit nem turkál,
Hányszor az én rózsám engem megdorgál,
Annyit nem turkál, annyit nem turkál,
Hányszor az én rózsám engem megdorgál.
 
 
Csikó a ménesen annyit nem nyerit,
Hányszor az én rózsám engem beterit,
Annyit nem nyerit, annyit nem nyerit,
Hányszor az én rózsám engem beterit.
 

25

 
Egy ut mellett lefeküttem;
Alig hogy elszöndöröttem,
Kökény szömöm fölvetöttem:
Kilencz zsandár állt mellettem.
 
 
Zsandár urak, mit akarnak,
Talán engöm mögvasalnak?
Hogyha engöm mögvasalnak,
Még az madarak is sirnak.
 
 
A gyutaji hidon átul
Hajtottam hat csikót átul –
Kutya zsandár ugy mögkötött:
Kezem-lábom elsenvedött;
 
 
Hogy a kezem elsenvedött,
Szolgabiró kinevetött:
«Ugye, betyár, jobb lött volna,
Másnak kárt sem töttél volna!»
 

26

 
Egy se betyár, ki gyalog jár,
Ki bodor-szőrü paripán nem jár,
Lásd az enyém bodor-deres,
Egész világ engem keres.
 
 
Az erdőben, nagy erdőbe,
Rajtam ütött a vármegye,
Ki fokossal, ki baltával,
Hej ki-ki maga szerszámával.
 
 
Én sem vettem azt tréfára,
Felugrottam paripámra.
Beugrottam Torn’áljára,
Kedves Julcsám kapujára.
 
 
Nyisd ki Julcsám kis kapudat,
Hadd kössem be a lovamat,
Egy kis szénát, nem abrakot,
Nem tölt az itt harmadnapot.
 

27

 
Éjszakai holdvilágon jó idő,
Betyár fattyu futkározik a mezőn,
Ökröt, barmot, birkát, ménest keresi,
Szépit, javát válogatva elviszi.
 
 
Ha elszakajt harmicz ökröt, vörösset,
Elhajti a váczi kereskedőnek,
Betyár fattyu elszakajti a tinót,
Kupecz ember adja érte a bankót.