Kitabı oku: «Hallatlan kiváncsiság», sayfa 5

VILÁGTALAN MIKSA

Egy tanuló naplója

Szerencsés nap.

Ma töltöttem be a tizenkettedik évemet, és jó atyám adott egy új veretű ötkoronást. És azt mondta végül:

– E szent napon köss egy nagy és bölcs fogadást, – rádbizom, mit. És az a fogadásod folyton a szemed előtt ragyogjon életednek további útjain.

Az ötkoronáson vettem: tizen töltött bonhont, tizen berlini kéket, huszon karmint, és egy japáni skatulyát, kulcsosat. Elzárom a naplómat a lányok orra elől.

És sokat gondolkodtam, hogy mi legyen az a nagy és bölcs fogadás, hogy azért nehéz se legyen, és mégis előttem ragyogjon életemnek további útjain?

Végre is azt a fogadást kötöttem, hogy én nem fogok megházasodni sohase.

*

Szerencsétlen nap.

A latinból elégtelenre feleltem, és hiába mondtam, hogy tegnap a születésem napja volt, a tanárnak az semmi!

És volt még tizenkét fillérem, és hazajövet mazsolát vettem vígasztatásul. És Emma rögtön, amint beléptem, aszongya:

– Mi történt veled?

Meg Etel is:

– Mi történt veled?

– Semmi.

– Sírtál! Látom a szemedrűl!– mondja Emma. – Megint beszekundáztál.

Még Jolán is.

– Hallgassatok, – mondom, – mert úgy összekuszálom a frizurátokat!..

És el is árultak volna, de szerencsére jött Iza néni a Mártával, és Mártának új ruhája volt csipkerózsaszínű és attól megfeledkeztek rólam.

Szerencse, hogy itt volt ebéden is Iza néni a Mártával. Igy az árulkodás elmaradt. És káposzta volt, és jóanyám még többet mert a tányéromra, mint szokott. És jó atyám rámdörmögött:

– Micsoda finnyálkodás ez! Meg fogod enni!

És megettem.

És Etel gonosz örvendezéssel pislogott rám. És Emma is, Jolán is. Szép testvérek! De még a kuzenem is. Szép kuzenek!

És jó atyámon is láttam hogy megsajnált a gyötrődésemben, – jóakaratulag szólt a káposzta után:

– Ernő tegnap töltötte be a tizenkettediket.

És Iza néni is megköszöntött. Márta is. És Márta is megcsókolt. Ha nem az asztalnál történik, biztos, hogy beleharapott volna a fülembe.

És azt mondja jó atyám:

– A fogadás?

– Megtörtént, – feleltem.

– No és mit fogadtál?

Haboztam, de aztán elszántan vágtam ki:

– Azt, hogy én nem fogok megházasodni.

És még kinevettek.

Csak jó atyám helyeselte, és ez nekem elégtétel volt. Aztán Iza néném faggatott, hogy:

– Miért?

– Azért, – feleltem, – mert én ismerem a nőket.

És megvetően pillantottam a lányokra.

*

Szerencsés nap. Délben ananászparfé.

Ma délután Veszprémiéknél. Miklós olajfestéket kapott. Megnéztem, hogyan festenek olajjal.

Hát az impozáns, az a sok festék és vászon és állvány, de mégse célszerű, mert a festék becsurog a festő kezeszárán. És eltökéltük, hogy művészek leszünk.

Náluk jó: öten vannak és mind fiú.

*

Szerencsétlen nap.

Intő: latinból, földrajzból.

Jó atyám megdorgált, és példaképül állította elém Emmát és a hugaimat, hogy azok milyen jól tanulnak.

Nem felelhettem, mert nem szereti olyankor, de Etel könyörgött délután, hogy írjam meg az irásbelijét.

Mit köszönhet a nemzet Hunyadi Jánosnak?

– Kéne? – mondottam elkeseredetten. – Én vagyok a rossz tanuló, a családi szamár és egyéb kétlábú oktalan állat, és én kölcsönözgessem az eszemet nektek, ragyogó példaképeknek! Énnekem hizeleghettek…

– Jó, – felelte Emma, – holnap én sütöm a mandulás kiflit, és csak azért is kevés lekvárt rakok bele!

És mégse csináltam meg neki.

*

Közönséges nap.

Etelnek a gyakorlatát megirtam. És a lányok ma vették fel először az uj tavaszi ruhájukat.

És Emmának mégis rossz kedve volt, mert azt mondtam neki:

– Olyan fakó vagy, mint a sületlen cipó.

Nem hitte, de Etel is mondta:

– Még a szád széle is szintelen.

És jó anyám küldött, hogy üljünk ki a levegőre az erkélyre.

És Emmának csakugyan megjött a szine az erkélyen, hogy olyan piros lett, mint a főtt rák. És ahogy ott ülünk az erkélyen, arra sétál egy buta képű katona.

– Nézd, – aszongya Etel, – a Zulu!

És nevet.

Nem értettük először: mit nevet?

És aztán világosabban mondta:

– Nem látjátok! A mészárosunk kutyája… ihihihihi… beállott katonának.

És igen nevettük, mert szakasztott olyan volt, mint a Zulu.

Emma meg boszus volt ránk, hogy azt mondja:

– Nem illik!

De nem engedtük magunkat neveltetni.

És én mondtam, hogy Zulut bizonyosan gyomor-görcs bántja, hogy olyan keservesen forgatja a szemét fölfelé.

És majd megpukkadtunk nevettünkben.

– Ugass neki! – biztatott Etel. – Meglásd visszaugat.

És én kihajoltam az erkélyen, és leugattam a szeme közé:

– u-u-u!

Majd megvesztünk.

És Emma bement dühösen, és árulkodott jó anyámnak, hogy mink a járókelőkre nevetünk és ugatunk.

– Csak egy komisz katona volt, – mentegetődztem.

– Nem igaz, mert önkéntes volt.

Hiába mentegetődztem, hogy Emma hazudik, a két hugom is mellettem bizonyitott.

Hát engem ugyan hivhatnak, hogy üljek ki velük az erkélyre!

*

Rossz nap.

Délben káposzta. És én soha többé Emmával nem beszélek. Csak jó szülőim előtt épp a legszükségesebbet. Mert a kárminom elveszett és mindenütt kerestem és nem találtam.

És ahogy Emma vizet ivott és utána megtörülte a száját, hát látom, hogy a zsebkendőjén egy megyszin folt marad.

Csak elképedtem.

– Te loptad el a karminomat.

És az asztalához léptem és kirántottam a fiókját és kidőlt belőle minden. És ő mérges volt, és én is mérges voltam. És belekaptam a hajába. Etel meg léniával verte a fejemet, és Emma a képembe körmölt.

A nagy csatára jó anyám berohan, és hevesen elintézi, – hogy még most is melegebb a bal arcom…

És én megmondtam mindent, és Emmának bizonyára még melegebb a bal arca, mint az enyém.

De jó atyám igazságosabb volt, csupán Emmát vette elő, hogy micsoda hallatlan romlottság: tizenöt éves leány és a száját befesti.

És nézték, hogy a képe be van-e festve? De csak a szája volt.

És Emma bőgött, mint a havasi kürt, és mind a három leány bőgött mint három havasi kürt, és boszút esküdtek ellenem, de én nem félek.

*

Izgalmas nap.

Délután, ahogy az iskolából jövök, a házunk előtt Zulut pillantom meg, ahogy ott ácsorog, és leskődik fölfelé.

Engem várt persze. Nádpálca is volt nála!!!

Szerencse, hogy messziről megláttam. Kilestem, mikor hátat fordít és beosontam.

Attól tartok, hogy reggel is lesni fog rám.

*

Rossz nap.

Ma már Jolán kért, hogy csináljam meg a számtaniját. És jó anyám is rámparancsolt. És igen boszus voltam, mert ők csak bábuznak és én meg dolgozzak. Hát megcsináltam, de csak azért is hibásan.

Emma még mindig bibliai ábrázattal néz rám, és Etel se szólt hozzám egy szót se.

Csak annyit mondott, hogy azt mondja:

– Vége a testvériségnek!

– Béke hamvaira! – feleltem egykedvüen.

Legalább nem alkalmatlankodnak a szobámban.

A Zulu reggel nem mutatkozott, de ebéd után, ahogy kilestem az ablakon, láttam, megint vár rám. Nem is mentem délután sehova.

*

Vegyes nap.

Ma ettük az első cseresnyét.

Délután ismét alig birtam hazajutni: Zulu megint ott lesett a nádpálcával. Irtóztató boszúálló ember lehet!

És ahogy tanulok itt a szobámban és átpillantok a másik szobába, látom, hogy Emma ott ül egyedül a bábújával az ablaknál, és félve pillant körül. Gondoltam, bábuzni akar, mert már nem szabad neki, de azért mégis az ölibe veszi titkon, ha nem látjuk. Hát csak figyeltem milyen ostoba, és ahogy felém is les, elkapom a szememet és a könyvembe nézek, és kis idő mulva újra odalesek, hát valami levelet olvas igen pirosan.

Hamarosan levetem a cipőmet, és lábújjhegyen hozzá lopódzok, de a parkett ropogott, és ő ijedten markolta be a levelet.

– Adod ide?

– Nem?

És dulakodtunk, és ő végre is látta, hogy hiába erőlködik, el fogom csikarni a levelet, hát bekapta a levelet és megette.

És igen dühös volt rám. Sírt is mérgében. És igen goromba szavakat mondtunk egymásnak. És végül azt mondtam neki:

– Utállak, mint a káposztát!

És még este is láttam, hogy csöpög a szeme, dehát mér boszant engem?

*

Vegyes nap.

Emma ma se szólt hozzám, és biztos, hogy örökre haragban maradtunk volna.

De más történt.

Ugyanis egy dongót hajtottam a porolópálcával a szobában, és a dongó a mályvavirágos porcellán lámpa-ernyőre szállt, és csak gyöngéden ütöttem rá, mégis az ernyő meghasadt.

És Emma látta, és örömtől ragyogott a szeme.

Könyörögtem neki, hogy ne áruljon el, és mindent megigértem neki, de ő azt mondta, lehetetlen megbocsátania.

De aztán bizonyára meggondolta az ügyet.

És este ahogy jó anyám meglátta az ernyőt, haragosan kérdezte:

– Ki törte el?

És Emma nyugodtan felelte:

– Én törtem el anyácskám, véletlenül.

Nohát, hogy ezek a lányok… született mesterei a hazugságnak!

*

Izgalmas nap.

Zulu ma nem mutatkozott.

Mártáék voltak nálunk, és egy idegen leány, báróleány, aki fényképezőgépet hozott. És Mártán lilaszin új ruha, mivelhogy ma lett tizenkét éves. Szerettem volna kicsufolni, de a fényképező leánytól nem lehetett, mivelhogy báróleány, és igen nagyra van a kodakjával, meg a báróságával. Hát lefényképezett bennünket különféle csoportosításban.

És Emma kérte, hogy magányos mellképet is vegyen róla, de azt ne ragassza kártyára. És ahogy ült nagy szende ábrázattal, hát én meg mögéje lopakodtam és a kezemmel szamárfület ábrázoltam a fejéhez.

És igen nevettek és megmondták neki, és már több lemez nem volt a gépben. Hát annyira megharagudott, hogy engem neveletlennek kiáltott.

Én meg ezért haragudtam meg.

Senkinek sincs joga arra, hogy engem neveletlennek kiáltson, senkinek a világon! Legfeljebb jó atyámnak és jó anyámnak.

*

Közönséges nap.

Zulu ma nem mutatkozott. Lehet, hogy valamelyik utcasarkon lesett, de nekem volt annyi eszem, hogy a kocsiút közepén mentem az iskolába, és gyakran hátrapillantottam.

Vagy megunta, hogy hiába leskelődik reám.

Délután látom, hogy Emma az ablakban ül. Előtte két könyv felállítottan és ír.

Nyitva hagytam az ajtót, hogy ha akar, szóljon, hát aztán oda is jött és azt mondja:

– Haragszol még?

– Haragszom, – feleltem.

És ő aztán könyörgött és adott egy marok mandulát, hogy ne haragudjak és nézzem át az írását, hogy van-e benne helyesírási hiba?

Megtettem.

*

Jó nap.

Festettem egy igen szép tigrist, amint áll a sás között, és mindenkinek tetszett, és jó atyám adott öt koronát, hogy tegyem rámába és akasszuk az ebédlőbe.

Aláirtam, hogy Első müvem, tigris a vadonban. Dátum, név.

*

Rossz nap.

Ma el kellett mennem Emmáért, mert a cselédünk mosott. És ahogy az iskola felé andalgok a Borz-utca sarkán, majdnem belebotlok Zuluba: alig három méternyire volt tőlem.

Biztos, hogy galléron kapott volna, de elugrottam, elfutottam.

És Emma egyedül jött haza, és engem igen megszidtak, és uzsonnát se kaptam, csak Emma adott titkon egy fél zsemlyét.

*

Rossz nap.

Emmának ma volt az egzámentje, és Mártáék is ott voltak a vizsgán. Csak alig ismertem meg Mártát az uj pipacsszinü ruhájában. Nem volt kedvem velök játszani, mert nekem meg holnap lesz meleg napom, és a latinból ha rossz kérdést kapok, elhasaltatnak.

És ott sugdosódtak az ebédlőben és nevettek és néztek rám be, és én mérges voltam.

És ahogy ott áll Márta a kép előtt, azt mondja hangosan, hogy én is halljam:

– Micsoda görhes macska ez? Talán szegényházi macska? És mért áll fogpiszkálók között?

És igen nevettek.

És Emma azt mondja rá:

– Nem macska. Olvasd el, alája van írva, hogy micsoda?

És megint nevettek.

Az ajtót nem volt szabad becsuknom, az ebédlő szellőzése végett. És evett a méreg.

És gondolkodtam, mit mondjak Mártának, hogy őt is egye a méreg?

Arra gondoltam, hogy szindetikont kenek a hajába, de ezt a fogásomat már ismerik. Tehát azt határoztam, hogy az Emma bábujának hátratekerem a lábát, az Etel görbe fésüjét kiegyenesitem, ráteszem a spórhertre és kiegyenesítem. Mártának meg a ruhájára mondok csúfságot.

És fogtam a könyvemet, hogy lemegyek tanulni az udvarra, és azt mondtam neki:

– Pecsét-nyomókkal kellett volna diszíteni a ruhádat.

– Aszongya mér?

– Azér, – feleltem, – mer olyan színű, mint a spanyol-viasz.

És a lányok nevettek, és Márta elsápadt mérgében.

*

Izgalmas nap.

Családi séta délután a Margitszigeten. És Zulu ott ült egy fa alatt.

Rémület!

Azonnal fölkelt, hogy engem meglátott, és utánunk indult… Én rögtön előre kerültem, mintha a növények iránt érdeklődnék. Ő csak azt várta, mikor maradok hátra.

Vendéglőben a szomszéd asztalhoz ült. Oly dühös rám, hogy visszafelé is utánunk kullogott.

De nekem is van eszem.

*

Francia nap.

A lányok ma egy francia asszonyt kaptak és nekem is tanulnom kell velök, de csak füllel.

És igen mulattam azon, hogy a víz franciául ló.

Ezentul így fogom mondani a szobalánynak:

– Kérek egy pohár lovat.

*

Nagy nap!

Semmiből se buktam, csak az elégségesekért szidtak meg itthon, és példaképül állították elém a lányokat.

És én elkeseredtem, és azt mondtam, mikor jó atyám otthagyta az asztalt, hogy minden lányiskolára rá lehet tenni cimerül egy szajkót, és hogy Emma is két bével irja azt, hogy egyéb.

Ma vettem hat festéket és kagylót. És Emma ma délután kapta az első hosszú ruhát.

Büszke benne és csúf.

*

Péter és Pál.

Az önkéntes megint lesett rám! Egész délután itt ácsorgott a ház előtt.

– Várhatsz rám! – gondoltam.

Csak azért is kimentem a lányokhoz az erkélyre. És igen mulattam rajta! Micsoda buta ember!

És Emma, ahogy babrált a virágaival, egy rózsája véletlenül leesett.

Zulu fölvette, és igen hegyesen sétált.

És igen nevettük. Noha csak úgy a markunkba nevettünk, Emma mégis boszus volt ránk. De nem törődtünk vele.

– Hozok ki egy szivarvéget, – mondottam, – és levetem neki.

Erre Emma befutott, és elárult jóanyámnak.

Mióta hosszú ruhát visel, minden mulatságunkat elrontja.

*

Különös nap.

Ahogy ülünk a francia-órán, Emmát kiszólítja jó anyám.

Kis idő mulva Etel is kiszökik, hogy megnézze, ki jött? Elképedve tér vissza és súgja:

– Képzeld: Zulu van itt.

– Az önkéntes?

– Az.

A vérkeringés megfagyott bennem. És amint az óra elvégződött, felszöktem a padlásra. Estig ott ültem a száradó ruhák és egyéb lomok között, és aggódtam. Biztos, hogy jó atyám megrak.

És a cseléd feljött a ruháért, és azt mondja:

– Mit csinál itt urfi? Mindenütt keresik.

– Ott van még a katona?

– Régen elment.

Igen szurkoltam, de csodák csodája, csak azt kérdezték, hol jártam? És jó atyám egy szót se szólt.

És Etel félrehúzott, és aszongya, hogy mond egy rettentő nagy titkot. És azt mondta, hogy Emmába szerelmes a katona.

Csak elámultam. Hogy lehet valaki Emmába szerelmes? Nem, ez lehetetlen!

Hátha valami pokoli szándékkal jött hozzánk, és azzal áltatja őket, hogy Emmába szerelmes.

*

Jó nap.

Összeszedtem minden bátorságomat, és némi vigyázatokkal bementem. Potykássy úr igen szivesen kezet szorított és Ernő öcsémnek nevezett. Eleinte csak szemmel tartottam az ajtót a hátam mögött, de aztán láttam, hogy egy jámbor és ostoba emberrel van dolgom. Csak a katonaruha félelmes rajta. Voltaképp birtokos ő, és jogot is végzett állítólag, de bizonyára csak kegyelemből eregették át az osztályokon.

No kitünően mulattam rajta! Csak elnéztem, hogyan meregeti a szemét Emmára!

– Emmácska angyali lélek! – mondotta.

Ránéztem Emmára, hát olyan szenteskedve űlt ott, hogy alig birtam nyeldesni a nevetést.

*

Vidám nap.

Emma minden öt percben a tükörbe néz, és igen boszus rám.

És délben is, hogy atyám kérdezte, hogy ki sütötte a túrós lepényt? hamarosan rámondtam:

– Az angyal.

És mink hárman nevettük, és jó atyám megszidott bennünket.

És én délután csak azért is így mondogattam:

– Harcsássi és kecsegéssi Potykásai Mihály.

És Emma majd megpukkadt.

*

Jó nap.

Miska bácsi ma civilben jelent meg és rózsát hozott Emmának. Civilben szebb, mint katonaruhában. És igen jó ember. Azt mondta, hogy a tigrisem művészi alkotás, és hogy elvisz majd engem egy igazi művészhez, aki neki barátja, és aki igazi képeket fest, tanyai képeket, lovakat, ökröket, boglyát és juhot. De a művész most már nincs itthon: Szolnokon nyaral, a Hollóssy társaságában.

*

Művészetnek napja.

Kerestem a képes lapokban tanyai képet, hogy addig is megpróbálom, és találtam is egy szép tanyai képet: kukoricahordás, és az előtérben ökrös szekér.

Mutattam Miska bácsinak és neki is igen tetszett, de azt ajánlotta, hogy csak egy kis részt fessek belőle: például a bérest, vagy az egyik ökröt, vagy csak annak a fejét. Aztán megint egy kis részt másik papirosra.

És lefestettem tizszeres nagyítással az egyik ökörnek a fejét. Csak a szarvának a szine nem sikerült. Ha Miska bácsi megint eljön, megkérdezem a szineket.

És jó atyámnak is igen tetszett, és adott két koronát, hogy vegyek rámát.

És aláirtam: Ökörfej a tanyán. Dátum Név.

*

Közönséges nap.

Miska bácsinak igen tetszett a kép. És azt mondta, hogy az ökör szarvának a végét fessem feketére, az alját sárgás fehérre, a közepét meszes fehér szinüre.

És egy percben, hogy csak én voltam velök a szalonban, és irtam amiket mondott, megláttam, hogy a kezét csókolta Emmának.

Nohát ennek még sincsenek rendben a kerekei!

*

Rossz nap.

Mártáék voltak nálunk ebéden, és Mártán pitypang-szin új ruha.

És igen kevélykedett benne és irigyelte Emmát, hogy hosszu ruhája van és udvarlója.

És ahogy meglátta az ökörfejet, igen nevetett, és sugdosódott a lányokkal, és azok is nevettek, még Emma is.

És kérdeztem, hogy mi nevetni való van a képemen?

És Jolán megmondta, hogy Márta azt kérdezte, kinek a képe? És hogy azt felelték, hogy az én képem?

És dőlöngtek a kacagástól.

Hát én igen megharagudtam és mikor Márta elment, fogtam a kalamárisom dugóját, és az ajtóban hozzá kentem-fentem a szoknyához.

*

Közönséges nap.

Mától kezdve V. M. a naplómban azt jelenti hogy Világtalan Miksa, vagyis Vak Mihály.

Nohát ez az Emma, hogy rászedi azt az embert!..

Hogy tudja játszani a komolyat, az okosat, az igaznyelvüt, az angyalt!…

*

Pompás nap.

Szinházban voltunk, V. M. hozott a szünetben egy nagy tasak kuglert.

És nekem igen tetszett a csupa-gyémánt gyönyörű királykisasszony. És igen elcsodálkoztam, hogy azt mondták, hogy az csak üveg-gyémánt és hogy az a királykisasszony a szomszéd házmesterének a leánya. Csak ki van festve.

*

Jó nap.

Beiratás. Könyvek vétele. Délben szőlő és őszibarack. V. M. küldött a szőlőjéből.

*

Izgalmas nap.

Ebéden nálunk volt V. M. meg az atyja. És V. M. megkérte Emmát, hogy feleségül veszi. És jó szülőim csak néhány nap mulva válaszolnak.

És én azt gondoltam, hogy ez képtelenség, de csak elhült a vérem, mikor este hallom, hogy bele fognak egyezni.

Ebből valami nem jó lesz!

*

Rossz nap.

Emma engem tacskónak nevezett, és én igen haragudtam.

Mert azt mondtam neki, hogy te Emma, az a Miska bácsi becsületes komoly úri ember, és te elbolonditod. De mi lesz, ha hozzá mégy, és te a szeme közé ásitasz, mint nekünk, és mindenképpen megösmer téged?

*

Veni sancte.

A mise alatt azon gondolkodtam, hogy felvilágositom V. M. bácsit, mert ha elveszi, másnap visszaküldi, mint jó anyám szokta a mészárosnak a rossz csontot.

És mondtam is Etelnek, hogy gyere, mondok valami igen bizalmasat, de esküdj meg. Megesküdött, aztán mondtam neki, hogy meglásd ebből szerencsétlenség lesz! Mert darabig lehet szinlelni mindent, de ha megösmeri Emmát, hogy micsoda álnok, rossz-csont, baj lesz.

Etel is gondba esett, és elárult jó anyámnak, és jó anyám engem szamárnak nevezett.

*

Rossz nap.

Mingyárt az első felelési órán szekunda latinból.

És én mondtam, hogy nálunk varrónők fecsegnek, mert menyasszonyi ruhát varrnak, de a tanárnak az semmi.

Szinte előre tudtam, hogy ma délben káposztát eszünk.

*

Igen rossz nap.

Ma ott űltem darabig a szalonban, és hallottam, hogy Emma Misinek nevezi Miska bácsit, sőt egyszer Misicának is!

Csak elhültem erre a vakmerő szemtelenségre, és este megint összevesztünk, mert én mondtam, hogy hogy mersz te egy szakálas embert per Misi, Misica szólitani?!

És ő engem összecsacsizott és én vissza, és jó anyám is ahhelyett, hogy őt szidta volna meg, engem butázott össze, hogy mit avatkozok a dolgukba?!

*

Közönséges nap.

Emma könyörgött, hogy ne haragudjak.

Tudtam, hogy mi következik, hogy nézzem át a maszlagos levelét, és rakjam bele a pontokat és vesszőket, és javitsam a helyesirási hibákat.

És térden könyörgött, és puncstortát is igért, végre is meglágyított.

És mig a pontokat és vesszőket raktam a levélbe, felkapta a bábuját és avval táncolt.

Ezt látta volna Misica!

*

Igen izgalmas nap.

Az esküvő. Rajtam fekete uj ruha. Összesen nyolcan. És Mártát nekem osztották.

Eleinte boszus voltam érte, de ő virágot tűzött nekem a keblemre, és hizelgett, és mentünk karonfogva.

És én templomig nem fogtam fel komolyan az ügyet, csak akkor estem gondba, mikor az a jó balek áhitatos megindulással esküdte:

– Soha őt el nem hagyom…

Hogy esküdhetik egy meglett ember ilyen meggondolatlanul! Hiszen nem ismeri Emmát.

Mi lesz, ha rájózanodik, hogy a csupa-gyémánt királykisasszony voltaképp csak köznapi leány!

A nap legszebb része az uzsonna volt az esküvő után, és Mártának adták a tortának az egyik cukorrózsáját, ő meg titkon nekem csusztatta. Ezért megbocsáttatnak az ő bűnei.

És aztán Emma elbúcsuzott V. M.-el, mert Bécsbe utaznak és onnan Velencébe, és Emma onnan már nem hozzánk tér vissza. És igen sirt. És jó anyám is. És mindenki.

Még én is!

–

Dehát aztán arra gondoltam, hogy fölösleges vízpazarlás, iszen Emmát ugy se birják ki sokáig.

*

Hetek multak el.

És én mindennap várom rettegve, hogy Emmát haza-ekszpediálják. V. M. sógor igen jó ember, és sajnálnám, ha elvesziteném. Dehát ugy látszik, még mindig nem látja Emmát.

*

Levél jött Emmától. Azt irja, hogy leszüreteltek, és hogy ő igen boldog.

Nohát még a macskának is kinyilik nyolcadik napra a szeme, de a Miska sógorom szeme…

*

Jó nap.

Féléve nem láttam Emmát. Alig ismertem rá, úgy meghízott. Mikor megérkeztek, elrémültem, hogy drámai jelenetek következnek, szóval, hogy nagy zörgés lesz a háznál.

És nagy csodálkozásomra nem lett semmi. Miska sógor úgy hivja Emmát, hogy angyalom, galambom, az meg csak per te beszél vele, mint valami suszter-inassal.

Ez az ember örökre megvakult.