Kitabı oku: «Visszatérés», sayfa 3

- Valamennyi merénylő esetén megállapítható, a közvetlen és ismert környezetükkel való kapcsolatuk felszínes volt. Volt munkahelyük, dolgoztak valahol, de kerülték a feltűnést: sem a szomszédokkal, sem a kollegáikkal nem barátkoztak; magányos, maguknak való emberek voltak. Az adott városba, ahol a merényletet végrehajtották, pár éve költöztek. Amit a környezetüknek mondtak arról, hogy honnan jöttek és korábban mit csináltak, nem bizonyítható, nem fedi a valóságot. Ez arra utal, hogy ez a terrorakció sorozat hosszú idő alatt tudatosan lett felépítve, megtervezése évekkel, akár évtizedekkel ezelőtt kezdődött – összegzett Jack.

- Emiatt is gondolod, hogy nincs köze szeptember 11-hez? – kérdezett közbe Peter, aki nem szívesen engedte el ezt a lehetséges indokot, amit rajta kívül senki sem osztott.

- Részben igen, s bár nem zárom ki szeptember 11-et, mint motivációs tényezőt, még nem látom az érdemi összefüggést. Nem látom a vallási vonalat sem ebben a történetben, főleg nem az iszlám érintettségét. Semmi jele nincs annak, hogy a támadók kapcsolatban lettek volna iszlám vallási csoportokkal, a lakásaikon nem találtak vallási szimbólumot. Olyan érzésem van, amire persze pillanatnyilag semmi bizonyítékunk nincs, hogy ezek az emberek egy gyerekrablás sorozat áldozatai. Ha igaz a megérzésem, akkor ez még egyértelműen 2001 előtt történhetett, s akkor az indítékot nem szeptember 11-ben kell keresnünk.

- Mire gondolsz? – kérdezte meglepetten Peter. Hozzászokott már Jack nem szokványos gondolkodásához és okfejtéséhez, de ez most nagyon durva ötletnek tűnt elsőre.

- Elképzelhető, hogy ezeket az embereket még kicsi gyerekkorukban, valamikor 1990 és 1995 között rabolhatták el, fogva tartották őket, s időzített bombát, öngyilkos merénylőt neveltek belőlük, aztán idén egyesével élesítették őket, s követtették el velük a támadásokat. Erre utal, hogy a merényleteket egyértelműen öngyilkossági szándékkal hajtották végre. Nem adtak esélyt egyetlen merénylőnek sem, hogy túlélje a támadást. Nagy pusztítást akartak okozni, legfontosabb céljuk az áldozatok számának maximalizálása volt, melyhez hozzátartozik a merénylő halála is. S ennek a tervnek a végrehajtásában a merénylők partnerek voltak.

- De miért volt fontos számukra a merénylők halála? – kérdezett közbe Bogdanov ügynök, aki korábban sokat foglalkozott az öngyilkos merénylők pszichológiájával.

- Elsősorban azért, hogy ne kockáztassák azt, hogy életben maradva a merénylők elvezethessék a rendőrséget a megbízóikhoz. Ahhoz, hogy valaki tudatosan válassza a halált egy ilyen helyzetben, elképesztő fanatizmus kell. Ilyet láttunk korábban a japán kamikázék esetén, vagy mostanában az iszlám fanatikusok öngyilkos merényleteinél. Hogy itt, ebben az esetben mi áll a háttérben, még nem tudom. A fanatizmus mindig valamihez köthető, amit bármi áron imádunk vagy gyűlölünk. Itt nem látom ezt a kötödést, nem tudom ki az ellenség, vagy ki a bálvány. A jelek nem erre mutatnak. Agymosás? – kérdezte önmagától Jack. – Ha kiskorukban kerültek egy elmebeteg szektavezér szellemi befolyása alá, elképzelhető, hogy nincsenek tudatában tettüknek, vagy pontosabban fogalmazva nem maguk irányítják cselekedeteiket.

- Szerinted az egész borzalom mögött egy elmebeteg áll? – kérdezte Peter.

- Igen, lehetségesnek tartom – válaszolta Jack. – A dátumok szerepe például egy rögeszmés emberre utal. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs célja és indítéka ennek az eseménysorozatnak. Természetesen lehet politikai, vallási oka, de erre jelenleg nem utal semmi. Lehet egy beteg elme spontán akciója is. Nyilván ebben az esetben lesz a legnehezebb megoldani az ügyet.

- Ezek azért még nagyon bizonytalan feltételezések – állapította meg Peter – bár kétségtelenül ez már valami, amin el lehet indulni.

- Petersburg lesz a rejtély kulcsa. Ha mindent megtudunk az ott történtekről, akkor sokkal közelebb leszünk a megoldáshoz – dobta be Jack végre azt a mondatot, amire Peter már a beszélgetés kezdete óta nagyon várt.

- Miért is? – kérdezte felfokozott izgalommal.

- Petersburgban egy feltételezett bankrabló megölte a feltételezett merénylőt. Ez így elsőre teljesen értelmetlen, valószínűtlen. Két ember, aki egyidőben két különböző bűncselekmény elkövetésére készül, miért fordul egymással szembe? A szemtanúk vallomása alapján egyértelműnek tűnik: ismerhették egymást. Amiből következik, hogy a bankrabló tudhatta mire készül a merénylő.

- Miből tudhatta? – kérdezett közbe John Kempler.

- Egyelőre ez egy gondolatkísérlet részemről, evidenciák nélkül. Ismerték egymást, mert volt egy közös múltjuk, talán mindkettőjüket gyerekkorukban elrabolták, és áldozatai voltak egy tudatátalakítási programnak. Elképzelhető, hogy az egyikük később megszökött, vagy valamilyen módon önállósította magát a többiektől. A bankrablási kísérlete független lehetett a merényletsorozattól, ugyanakkor valami fatális véletlen következtében térben és időben egybeesett a bankrablás és a merénylet szándéka. Ha elfogadjuk azt az elméletet, hogy a bankrabló tudatosan került távol a többiektől, akkor azt is feltételezhetjük, hogy felismerve volt társát, tudta, hogy mire készül a másik. Ezt akarta megakadályozni azzal, hogy váratlanul lelőtte a másikat, öngyilkosságával viszont el akarta kerülni, hogy leleplezze társait. Ez persze egyelőre még csak feltételezés, hiszen a nyomozás sajnos nem terjedt ki a bankrabló teljes életútjának feltárására.

- A feladat adott. Ennek nagyon gyorsan utána kell járni – adta ki a parancsot Peter, bár tudta ez az ő kijelentése nélkül is meg fog történni, de valamivel le kellett vezetnie a benne felgyülemlő feszültséget.

- Köszönjük a javaslatot, élni fogunk vele – reagált némi cinizmussal a hangjában Jack. – Ami még érdekesebb és talán még fontosabb nyom, hogy mivel a merénylőnek, Joe Kennedynek nem volt ideje és esélye a testére szerelt bomba aktiválására, a helyszínen készült fényképeken jól látszik a kettős zöld-sárga zsinór.

- Az miért érdekes? – kérdezett közbe Julia Bogdanov ügynök, akinek nem a bombakészítés volt a szakterülete.

- A második világháborúban volt egy magyar partizáncsoport, amely több sikeres merényletet hajtott végre német és magyar katonai célpontok ellen. Jellegzetessége volt az akciójuknak, hogy a bomba elkészítése során a szokásos fekete, kék, piros vagy sárga, esetleg zöld egyszínű zsinórok helyett zöld-sárga fonott zsinórt használtak. Az egyik zsinórnál balról jobbra, a másik zsinórnál jobbról balra fonták össze őket. Gyakorlatilag esély sem volt arra, hogy a tűzszerész megfejtse, melyik zsinórt kell elvágni a bomba hatástalanításához, ha időben fel is fedezték a robbanószerkezetet. Százszázalékos sikerrel hajtották végre akcióikat. Természetesen ez rájuk nézve is nagyon komoly kockázattal járt, hiszen műszaki hiba esetén ők sem voltak egyszerű helyzetben, ha mégis deaktiválni akarták az általuk készített bombát vagy aknát. A csoport vezetője és elsőszámú bombaszakértője egy Josef Nagy nevű férfi volt.

- S ez hogy jön ide? – vágott közbe Hammersmith. – Ez az ember már régóta halott lehet, nem valószínű, hogy ezt a bombát, ami nem robbant fel Petersburgban, ő készítette volna. Biztos véletlen egybeesés.

- Az is lehet, de én a véletlent itt kizárnám. Ezt a Nagy nevű embert a második világháború végén az oroszok elfogták és elvitték egy kis munkára, azaz, ahogy oroszul mondják „malenkij robotra”. Abban az időben minden munkára fogható férfit Budapesten összeszedtek az oroszok: nem igazán érdekelte őket, hogy ki kicsoda: szökött katona, partizán vagy nyilas. Többségük aztán eltűnt a nagy büdös Szovjetunióban, ahogy ez a Nagy nevű ember sem került haza a későbbiekben. Nem tudjuk, mi történt vele.

- Akkor nincs tovább a történet – állapította meg Peter.

- De, talán mégis van folytatása – állhatatoskodott Jack. – A nyolcvanas években, amikor az oroszok után bevonultunk Afganisztánba, több bombatámadás érte az amerikai katonai konvojokat. A zöld-sárga fonott zsinór, mint a bombák összeszerelésekor alkalmazott módszer itt is előkerült, és a támadások eredményességi mutatója sajnos itt is százszázalékos volt. Bár több esetben sikerült az úton elrejtett bombát vagy taposóaknát robbanás előtt felfedezni, a tűzszerészeknek egy alkalommal sem sikerült hatástalanítani őket. Összesen hét tűzszerészünk esett áldozatául a fonott zöld-sárga zsinórral készített robbanószerkezetnek. Nem beszélve arról a több tucat amerikai katonáról, akinek gépjárműve alatt robbant fel az akna, és így lettek hősi halottjai az afganisztáni kalandozásunknak.

- Szóval Petersburgban fonott zöld-sárga zsinórral készült a robbanómellény – állapította meg Peter. – S mi van a többi helyen, ott is igazolódott ez a tény?

- Nem tudom, a többi helyszínen készült képeken nem látszik semmi, ennek alaposan utána kell járni. Sajnos sok esetben a laptopon levő információk nagyon nagyvonalú nyomozásról árulkodnak – kritizált egy kicsit Jack. – Nyilván senkinek sem tűnt fel ez az apróság, már persze ha igaz az, amit gondolok.

- És Memphis, ott is volt fel nem robbant bomba? – Peter elengedte Jack megjegyzését, részben mert egyetértett vele, részben mert nem akart felesleges vitát gerjeszteni.

- Memphisben két merénylőn műszaki okokból nem robbant fel a testükre szerelt bomba. A zsinórok nem fonottak és nem zöld-sárga színűek voltak. Amiből arra következtetek, hogy ezeket nem az általam előbb említett bombaszakértő készítette, hanem egyszerű amatőr munka. Persze ehhez bizonyítani kell, hogy a harmadik merénylőn a robbanómellény tartalmazta a fonott zöld-sárga zsinórt. Ha nem sikerül, akkor valószínűleg Memphis nem része a sorozatnak.

- Továbbra sem értem a zöld-sárga zsinór esetleges szerepét, mint összekötő elem Magyarország, Afganisztán és a mai Amerika között. Nem tudhatunk többet ennek a lehetséges magyarázatáról? Mi köt össze egy, a második világháborúban harcoló partizáncsoportot egy modern terroristával? – kérdezte Nick Morrison.

- Josef Nagy, amikor elvitték az oroszok ’45 őszén, a harmincas éveinek elején járt. Valószínűsíthetően nem halt meg a „malenkij robotban”, hanem megházasodott valahol a Szovjetunióban, gyereke vagy gyerekei születhettek. Nem hiszem, hogy a nyolcvanas évek elején közel hetvenévesen ő készítette volna a bombákat harctéri körülmények között. Talán átadta a tudást valamelyik fiának, aki a szovjet hadsereg katonája lehetett Afganisztánban. Ez az ember most a hatvanas éveiben járhat, lehet, hogy a Szovjetunió szétesését követően elhagyta az országot, és az Államokban telepedett le. Természetesen nem tudom, hogy mi az összefüggés a személye és a merényletsorozat között, de egy lehetőség, melynek utána kell járnunk. Ez a bombakészítési technika, – annak veszélyessége miatt – nagyon ritkán alkalmazott. Ha itt előbukkant, az nem a véletlen műve; annak oka van.

- Mivel a memphisi és a Salt Lake City-i támadók is kelet-európai származásúak voltak, nem lehetséges, hogy mindez, ami az elmúlt hónapokban történt, a kelet-európai maffiához köthető? – kérdezte Bogdanov ügynök. – Vagy esetleg, ami még rosszabb, közvetlenül Oroszországhoz?

- Nem valószínűsítem, mert nem látok indokot rá, hogy ez miért szolgálná a maffia érdekeit. A maffia általában nem szereti felhívni a figyelmet magára, illetve ha ők lennének a háttérben, már jelentkeztek volna a követelésükkel. Azt, hogy a kelet-európai, orosz, szerb maffia szövetkezne az orosz állammal, és általános káosz kirobbantásával át akarná venni a hatalmat az Államokban, azt még én is elképzelhetetlennek tartom.

- De ne feledjük – vágott közbe Nicholson ügynök –, hogy vannak arra utaló jelek, miszerint az oroszok kibertámadásokkal, fake news-internetoldalakkal befolyásolni akarják az amerikai választásokat annak érdekében, hogy a számukra kedvezőbb elnök kerüljön hatalomra.

- A kibertámadás nem azonos a bombatámadással, ne keverjük a kettőt össze – reagált Jack a kollégája szavaira. – Az oroszok ennyire messze még nem mennek el. Érzésem szerint a kelet-európai szál mellékes, nem itt kell keresni a megoldást. Én inkább valamilyen szektát keresnék, ahol a szektavezér személyes motivációja állhat a háttérben. Sajnos még nem tudjuk, hogy mi ez a motiváció; ahogy előbb mondtam, lehet politikai, vallási, vagy bármi más. Megérzésem szerint ez a történet húsz, huszonöt évvel ezelőtt kezdődött a gyerekrablásokkal, de pontosan mi váltotta ki azt, hogy a háttérben álló irányító idén indítsa a merényletsorozatát, és mikorra tervezi a csúcspontot, arról halvány fogalmam sincs.

- Milyen csúcspontra gondolsz? – kérdezett közbe meglepetten Peter.

- Konkrétan nem tudom még, de ez így önmagában logikailag értelmetlen. Havonta egy merénylet. Miért, mi célból? Kell lenni egy csúcspontnak ebben a folyamatban, amikor valami nagyot fog szólni, drámaian nagyot. Havonta egy merénylet – bocsánat, hogy cinikusan ezt mondom –, egy idő után megszokja a közvélemény. Már nem fog pánikot kelteni: életünk része lesz, mint az influenzajárvány. Nem beszélve arról, hogy az öngyilkos merénylőjelöltek száma sem lehet végtelen. Ez egy felvezető sorozat, ami egy olyan eseménybe fog torkolni, ami romba döntheti Amerikát. Ez lehet egy cél, de hogy miért? Nem tudom, de érzem, hogy van ilyen terv, illetve erre készülnek – jósolta apokaliptikus meglátását Jack, ami láthatóan sokkolta a jelenlévőket.

- Ha már kitaláltál egy szektavezért a semmiből, akkor azt is meg tudod magyarázni, hogy tényleg erre készült 20-25 éven keresztül? – láthatóan fogytán volt Peter türelme, Jack elképesztő okfejtését hallva.

- Nincsenek bizonyítékaim, csak elméleteim. A szektavezér is csak egy elmélet. Lehetséges, hogy erre készült huszonöt éven keresztül. Ezért rabolta el a gyerekeket, és erre készítette fel őket. Nem tudok megmagyarázni semmit. Nem biztos, hogy a történtek mögött egy szektavezér áll, de lehetséges. Lehetséges, hogy sok évvel ezelőtt ezért rabolta el gyerekeket, és erre készítette fel őket. Az is lehetséges, hogy nem ezért rabolta el őket, és nem erre készült, de az idők folyamán az események ebbe az irányba fordultak, és ez lett belőle. Elméleteket gyártok, tornáztatom az agyam, remélve, hogy a jelenlévőknek is van bármilyen lehetséges magyarázata a történtekre. S talán így közelebb jutunk a megoldáshoz. Gondoltam, ebben te is partner lehetsz – vágott oda főnökének.

- A beszélgetésünk elején kategorikusan kizártál két merényletet a sorozatból. Miért? – tette fel a kérdést az irodavezető, mint aki nem hallotta Jack pimaszságát, de azért egy apró fintorral jelezte, hogy megjegyezte.

- Miamit és Philadelphiát zártam ki. Miamiban a helyi Dade Főiskolán egy volt diák lövöldözni kezdett, szerencsére nem volt halálos áldozat. Dátum szerint sem illik a sorba, és bomba sem volt nála. Arról a fontos tényről nem is beszélve, hogy ő túlélte a támadást és a motivációja is kiderült azóta. Kirúgták a suliból és ezen bekattanva bosszút állt. Szóval Miami nem kérdés: semmi köze a többi merénylethez. Philadelphia egy kicsit összetettebb. Itt a Mariotte szálloda elleni merényletben meghalt a támadó, és ezenkívül van más hasonlóság is a többi esethez. De nem stimmel a dátum, egy nappal kilóg a sorozatból. Péntek helyett csütörtökön volt a merénylet. Igaz, másnap viszont nem volt támadás, ami azért olyan kérdéseket vet fel, amelyeket még nem tisztáztunk. Nem volt nála más fegyver, csak egy bomba. Igaz, ugyanez volt a helyzet február 6-án Portlandban is, amit viszont a sorozat részének tekintek. A támadó magányos volt, és nem a túlélésre játszott, ami egyezik az általános feltételezéssel az öngyilkos merénylőről. Ugyanakkor jóval idősebb volt a többieknél, és pontosan ismerjük a családi hátterét. Megtaláltuk a rokonait, akik vallomása szerint egyértelműen személyes ügyről lehetett szó. De egyelőre teljesen nem vetjük el ezt a helyszínt sem a sorozathoz tartozók közül.

- Naponta kérek jelentést a munka előrehaladásáról – közölte Peter, lezárva a megbeszélést. – Minden szükséges segítség a csoport rendelkezésére áll. Eredményt akarok, mielőbb.

- Ilyen egy igazi főnök – morogta Jack a többieknek. – Ezzel a maga részéről minden felelősséget átnyomott ránk.

Peter hallotta ugyan a megjegyzést, de ismerte annyira Jacket, hogy ne reagáljon erre. Peter maga is elemzőként kezdte karrierjét az FBI-nál, de messze nem volt annyira tehetséges és sikeres, mint Jack, viszont kiváló politikai képességekkel rendelkezett. Tudta, mit kell mondani felfelé, és mit lefelé. Mikor érdemes megszólalni, és mikor nem. Ennek köszönhetően már fiatalon az FBI New York-i irodájának vezetője lett. Jackkel – akinél csak pár évvel volt idősebb –, sokáig jó viszonyt ápolt, főleg annak köszönhetően, hogy Jack elképesztő tehetségének gyümölcseit elsősorban ő aratta le. Az iroda sikerei gyakori vendéggé tették Washingtonban is, emiatt Peter joggal bízott karrierje további felívelésében. A 2003-as, majd a 2011-es incidens azonban olyan sebeket ütött Jack-ken, amelyek gyógyíthatatlannak tűntek kettőjük kapcsolatában. Jack elhagyta az FBI-t és nélküle az iroda sikersorozata is megszakadt, s ezzel együtt Peter szakmai előre menetele megrekedt az irodavezetői szinten.

A csapat tagjai felálltak, szótlanul kisétáltak az irodából. Tudták, hogy mekkora terhet tettek a vállukra, de azt is tudták: ha valaki megtalálja a megoldást ebben az ügyben, akkor azok csak ők lehetnek. Utoljára Jack hagyta el a szobát, az ajtóban egy pillanatra megállt és visszanézett Peterre.

- Amúgy kezdesz egész emberi formát ölteni – vigyorgott rá Peter búcsúzásul, amire Jack csak szótlanul legyintett. Nem kívánt gesztust gyakorolni Peter közeledési kísérletére. Az az idő még nagyon messze van.

4. fejezet

Az első eredmények

A csapat levonult az FBI manhattani épületének alagsorában található, kifejezetten a számukra berendezett, és minden más részlegtől elkülönített irodába, ahol valóban minden eszköz rendelkezésükre lett bocsátva a sikeres nyomozás érdekében. Nagyteljesítményű számítógépek, nyomtatók, kivetítők tömkelege, s természetesen hűtőszekrény és kávéfőző, hogy minden percük munkával teljen.

- Este nyolc óra van – közölte Jack, de ezzel a megállapítással nagy meglepetést nem keltett. – Most mindenki szépen hazamegy, kialussza magát, reggel nyolckor frissen, fiatalosan, üdén és kívánatosan munkára jelentkezik. Eredményt akarok, most! – vigyorogta el magát.

A csapat nem erre számított, gondolták: lesz valami napi összegzés, értékelés, vagy csak egyszerűen útmutatás, de nem kellett kétszer biztatni őket a távozásra, hosszú nap volt mögöttük. Egyedül dr. Kempler értette félre Jack szavait, s akarta a csapatszellemet fejleszteni.

- Esetleg egy sör a közeli kocsmában? – vetette fel, de látva Jack tekintetét, sűrű bocsánatkérés közepette távozott.

Jack visszament ideiglenes szálláshelyére, ahová természetesen már nem követte se a házvezetőnője, se az orvosa. Garcia Hernandez ügynök is lelépett búcsú nélkül. Magában némi vigyorral megállapította: ezek szerint visszanyerte Peter bizalmát, ellenőrzés nélkül teheti a dolgát. Az élet visszatért a normál kerékvágásába – ahogy régebben is, most is – Jack magára maradt. Kora ifjúsága óta egyedül élt. Főiskolásként, egyetemistaként egyedül bérelt lakást, és ezt a szokását a későbbiekben is megtartotta. Bár voltak barátnői, rövidebb-hosszabb ideig tartó kapcsolatai, odáig sohasem jutottak, hogy összeköltözzenek. Így Jack számára az élet természetes rendje volt az öngondoskodás, a magány és a csönd. Azt azért örömmel tapasztalta, hogy a hűtő fel volt töltve. Legalább ezzel nem kell foglalkozni. Jack az estét a konditeremben folytatta, majd fizikailag felfrissülve nekilátott jegyzeteket készíteni az elkövetkező napok teendőiről.

Másnap reggel nyolckor már mindenki a helyén volt az irodában, szorgosan kopácsoltak számítógépük billentyűzetén, vagy hangosan telefonáltak a szükséges információk megszerzése érdekében.

- Meg van az első válasz a kérdések egyikére – jelezte tíz óra magasságában Helen. A többiek azonnal abbahagyták munkájukat, és Helen asztala köré gyűltek. – Igaz, nem a legfontosabb kérdésre, de egy apró mozaik, mely beleillik Jack kirakós játékába. A kérdés az volt, Portlandben a merénylő miért nem vitt magával gépfegyvert? Harold Wilson három héttel a robbantás előtt eltörte a jobb kezét. Elesett a jeges járdán, és eltört a csuklója. Esélye sem lett volna, hogy fegyvert használjon, viszont láthatólag fontos volt, hogy a merényletre a kijelölt napon sor kerüljön. Ezért nem halasztották el, csak áttervezték a végrehajtás módját.

- Helyes – kommentálta Jack a hallottakat –, sokkal előrébb ugyan nem vagyunk, de legalább egyértelműen biztosak lehetünk abban, hogy a portlandi merénylet is a sorozat része. Egyúttal megállapítható, hogy képesek rövid idő alatt is egy nagy hatóerejű bombát készíteni, és azt eljuttatni a célállomásra. Mert Portlandben nem robbanómellényt használtak, hanem egy pusztító hatású bombát.

Peter nem sokkal később tiszteletét tette a csapatnál: a hír eljutott hozzá és úgy ítélte meg, bár ez egy apró eredmény, de a csapatszellem erősítése érdekében a személyes gratuláció egy megtérülő befektetés részéről.

- Mi a fő csapásirány jelenleg? – kérdezte, miután meghallgatta Helen ismertetőjét, és kifejezte elégedettségét az elért eredménnyel.

- Julia és John egy arcfelismerő programon dolgozik. A támadókról rendelkezésre álló fotók és videofelvételek alapján rekonstruáljuk, hogyan nézhettek ki a kilencvenes évek elején, aztán ezt összevetjük az akkor eltűnt gyerekek fényképével. Reméljük, lesz találat. Ez persze időigényes munka, napokig eltart.

- És sajnos kevésbé preventív jellegű, azaz az újabb, feltételezett támadók beazonosításában nem segít – állapította meg Peter. – Maximum Jack elméletét támaszthatja alá.

- Ezzel párhuzamosan ennek a fordítottján is dolgozunk – szólt közbe John. – A kilencvenes évek elején eltűnt gyerekek fotójából kiindulva próbáljuk meghatározni a jelenlegi arcvonásaikat. Az így kapott képeket vetjük majd össze különböző adatbázisokkal, közösségi portálokon található képekkel, repülőterek, pályaudvarok biztonsági kamerái által rögzített felvételekkel.

- Tűt keresünk a szénakazalban – sóhajtott fel Peter.

- Igen, az esély kicsi, de ezt is meg kell próbálnunk. Abban az öt évben, amire most koncentrálunk, sokezer gyerek tűnt el. Ha le is szűkítjük a kört a kettő és öt év közötti fiúkra, akkor is a számuk tetemes. Persze az is egy lehetőség, hogy ezek az emberek külföldről jöttek, és akkor ennek vizsgálata zsákutca. Nem beszélve arról, hogy jelenleg semmilyen bizonyítékunk nincs arra, hogy a merénylők elrabolt gyerekek lennének, csak én érzem ezt lehetséges magyarázatnak – mondta Jack önmaga biztatására is. Bár nagyon hitt az elméletében, azért teljesen nem volt biztos benne.

- S az idő eközben vészesen fogy – aggodalmaskodott az irodavezető, aki szíve szerint leállította volna őket erről az irányról, de tudta: Jackkel most összeveszni az egyenlő lenne a csapat bukásával, s ez az ő karrierjére is látványosan kihatna. Bíznia kell Jackben és a megérzéseiben, nincs más választása.

- A másik fő vizsgálati irány – folytatta Jack, anélkül, hogy reagált volna Peter közbevetésére –, melyen Nick dolgozik az Josef Nagy és a leszármazottjai múltjának a felkutatása. Már felvettük a kapcsolatot a magyar és az orosz hatóságokkal, illetve az amerikai bevándorlási hivatallal. Várjuk a válaszukat.

- Azokat az embereket is újra ki kell hallgatni, akik a támadók szomszédjai, ismerősei vagy kollégái voltak – folytatta Bogdanov ügynök. – Olyan konkrét kérdésekkel kell őket felkeresni, amelyek esetleg arra deríthetnek fényt, hogy tartottak-e fent valakikkel olyan kapcsolatot, melyet igyekeztek leplezni közvetlen környezetük előtt. A kérdéssort és az ehhez kapcsolódó útmutatót ma átadjuk az érintett, helyi rendőrségeknek, akik ezzel keresik fel őket. Néhány napon belül remélhetőleg ennek is lesz kézenfekvő eredménye. S természetesen újra átnézzük a bizonyítéktárat, kiemelten keresve a fonott zöld-sárga zsinór nyomát minden egyes merényletnél – fejezte be a tájékoztatót Jack.

Peter felállt a székből. Magában megállapította, hogy a csapat kellő koncentráltsággal dolgozik, s remélhetőleg hamarosan meglesznek az érdemi eredmények is. Bólintott a csapat felé, majd köszönés nélkül távozott, nem tartotta szükségesnek, hogy bármi további elismerőt mondjon a társaságnak. Megtette azt már az elején.

Aznap délután egy órára a CIA New York-i központjába volt összehívva a Hírszerző Közösség (IC) speciális operatív ülése, melyen valamennyi kormányzati hírszerző titkosszolgálat, valamint egyéb védelmi szolgálat képviselte magát a legmagasabb szinten. Hammersmithnek tájékoztatást kellett adni Jack Benneth ügynök csoportjának felállításáról, és a munka beindításáról. Peter tudta, hogy Jack csoportjával párhuzamosan minden szolgálatnál meg van az az operatív csoport, mely a merényletsorozat felderítésén dolgozik. Pont ez a párhuzamosság idegesítette a legjobban. Az ellenség közös volt, de mégis mindenkinek az volt a legfontosabb, hogy a saját szolgálata oldja meg a problémát, és arassa le a babérokat. Természetesen az FBI-nak is megvolt a saját csapata, és az FBI-nak is az volt az érdeke, hogy a saját csapata legyen sikeres. S bár Hammersmith kapta a feladatot, hogy Jack csapatát felügyelje, azt az FBI-on belül sem tudta elérni a főnökeinél, hogy Jacknek alárendeljék az FBI többi egységét. A Benneth-csoport létrehozásában mindenki a konkurenciát látta, s bár az ötlet a CIA-tól jött, és több szolgálat is adott embert a csoportba, ennek ellenére ez nem a közös munkát erősítette, hanem csak az erőforrásokat porlasztotta. A megbeszélésről távozva Peter lesétált az épületben található menzára, evett valamit, majd kocsit kért és elindult a megbeszélt találkozóra.

Pontosan délután egy órakor Burt Wilson védelmi miniszterhelyettes megnyitotta a tanácskozást, és minden érdemi felvezetés vagy bemutatás nélkül átadta a szót Peternek, aki beszámolt a különleges nyomozócsoport felállításáról, az eddigi megállapításokról, és természetesen megemlítette Jack azon teóriáját, hogy a következő támadás szeptember 5-én hétfőn várható.

- Addig négy napunk van – állapította meg Wilson –, tudunk ennél többet?

- Sajnos nem – válaszolta Peter. – Benneth szerint nincs esélyünk arra, hogy ezt megakadályozzuk. Nincsenek hiteles adataink a merénylők valós motivációjáról, a bombaszakértő feltételezett kilététől eltekintve eddig senkit sem sikerült beazonosítani. Semmilyen mozgalomhoz, vallási csoporthoz vagy szektához nem tudjuk kapcsolni őket. Az eddigi támadások alapján azt lehet mondani, hogy bárhol Amerikában bekövetkezhet a hétfői merénylet.

- Valamit akkor is tennünk kell – harciaskodott Wilson –, az Elnök kifejezetten aggódik a nyomozás eddigi sikertelensége miatt: közeleg a választás, s bár ő már nem indul, a választás eredményét nagymértékben befolyásolhatja, hogy lesz-e addigra eredménye a nyomozásnak.

- Több ezer lehetséges célpont van – vélte az NCIS képviselője –, nem tudjuk biztosítani ezeket a helyszíneket, nem tilthatunk be minden közösségi rendezvényt.

- Koncentrálni kellene azokra a rendezvényekre, helyszínekre, melyek leginkább célpontok lehetnek a hétfői napon – javasolta egy hölgy az ONI-tól.

- Például? – nézett rá kérdően Wilson miniszterhelyettes.

- Kórházak, iskolák, repülőterek, pályaudvarok – válaszolta némi gondolkodás után az ONI képviselője.

- Miért pont ezek? Miért nem stadionok, bevásárlóközpont vagy színházak?

- Azt gondolom, hogy nagyobb tömeg hétfőn inkább ezeken a helyeken fordul elő – indokolta meg javaslatát az ONI elnökhelyettese.– És Hammersmith összefoglalójában az hangzott el, hogy minden eddigi támadásnál az áldozatok számának maximalizálása volt az egyik cél.

- Rendben – hagyta jóvá a javaslatot Wilson. – Kérem valamennyi szolgálat vezetőjét, hogy operatívan egyeztessenek egymás között: osszák meg erőforrásaikat, ne legyen egyetlen olyan jelentősebb kórház, iskola, repülőtér és pályaudvar az országban, amely nem kap kiemelt védelmet.

Peter úgy érezte: itt a lehetőség, hogy megossza véleményét a jelenlevőkkel.

- Miniszterhelyettes úr! – kezdte Peter – Rácsatlakozva az ön által imént elmondottakra, egyúttal javasolnám, hogy javítsuk az információáramlást, és az operatív együttműködést a szolgálatok között. Az az érzésem, hogy mindenki visszatartja a legfontosabb információit a többiektől. Sokkal eredményesebben haladna a nyomozás, ha az egyes szolgálatok nem a saját piti érdekeikre koncentrálnának, hanem a közös eredményre.

- Hammersmith, ezt az ostobaságot honnan veszi? – torkolta le a miniszterhelyettes. – Természetesen itt mindenki a közös cél érdekében dolgozik.

- Úgy vélem… – próbálkozott tovább Peter, de nem tudta folytatni a megkezdett mondatot.

- Maga csak ne véljen itt semmit – dühöngött Wilson. – Koncentráljon a munkájára, és szállítsa az elvárt eredményt mielőbb, ne a többiekkel foglalkozzon.

- Igenis, Uram! – semmisült meg Peter. Ő volt itt a legkisebb hal az asztal körül, és nem volt szokás ebben a társaságban, hogy ennyire alulról jöjjön egy kritikai megjegyzés. S bár az általa felvetett probléma mindenkinek a húsába vágott, természetesen senki sem szeretett volna nyíltan Peter pártjára állni. A központi költségvetésből az eredmények arányában osztották szét a tortaszeleteket a szolgálatok között. Az egyéni érdek fontosabb volt a csoporténál. Mindenkinek a saját szolgálatának jutó költségvetési forrás növelése volt a legfontosabb.

- Esetleg kommunikálhatnánk a lakosság felé, hogy lehetőség szerint a fokozott terrorveszély miatt kerüljék tömegrendezvények helyszíneit – javasolta a belbiztonsági minisztériumból a CGI képviselője.

- Nem szeretnék pánikot kelteni – szögezte le Wilson.

- Óvatosan kell fogalmazni, de elterelésnek is jó. Fokozottabb az ellenőrzés azokon a helyeken, amelyeket a kolléganő javasolt, ugyanakkor nagyobb a lakossági figyelem a tömegrendezvényeken, koncerteken, színházakban – védte javaslatát a CGI képviselője. – Tudom így is kevés az esély a támadás elhárítására, de talán csökkenthető annak súlyossága.