Kitabı oku: «Éhség – Hazatérés», sayfa 4

A lány mocskos ruháit félredobta. Minden fiókot kihúzogatott valami használható ruha után kutatva. Farmerok és pulóverek, gyapjúkardigánok, csupa vastag, ormótlan holmi. Gabriel elgondolkodott, vajon hány éves lehet ez a nő… Talán idősebb, mint amilyennek látszik. Azok a fiatal lányok, akikkel eddig találkozott, csupa szexis, habkönnyű csipke és selyem holmikba öltözve jártak. Még senki olyannal nem találkozott, aki ilyesmit hordott volna.

Hosszas keresgélés után találta meg, amit keresett; egy bő pamutpólót és rövidnadrágot. Valami pizsamafélét akart keríteni rá, de úgy döntött, ezzel is beéri. A maga részéről soha nem értette meg, hogy tudnak az emberek még éjjelre is kényelmetlen ruháikba burkolódzni. Ha csak tehette, meztelenül aludt, sőt a lakásában is előszeretettel járkált így. Bár imádta a drága holmikat, ilyen – ahogy ő mondta – visszataszító ruhadarabra soha nem lett volna hajlandó kiadni. Rengeteget élcelődött emiatt Vallal is; mivel az ipse ebben is, mint mindenben, első ránézésre szánni valóan kispolgári volt. Előszeretettel viselt éjszaka spenótzöld, hosszú szárú és ujjú, végig gombos hálóruhát, ráadásul gusztustalan, sárga mintákkal teleszórtat. Abból az anyagból valót, amellyel bárhogy küzd is az ember, szúr, viszket, kibolyhosodik. Gabriel egyszer hagyta rábeszélni magát, hogy egyik náluk töltött éjszakája során egy ilyenbe bújjon… Tizenkét órán át tartó gyötrelem után arra jutott, a legjobb döntés lenne az emberiség számára, ha egyszerűen tűzre vetnék Val egész ruhatárát a hátsó udvarban.

Apró, elhaló sikolyt hallott az ágy felől. Riadtan odakapta a fejét; azt hitte, a lány felébredt, vagy ami még rosszabb, mégis megsérült, s most fájdalmában nyög.

Amit viszont látott… nos, azt szavakkal le se tudta volna írni. Szemei tágra nyíltak, s még levegőt sem tudott venni.

Lily álmodott… a takarót időközben lelökte magáról, s most Gabriel képtelen volt máshová nézni, csak bámulta vonagló testét. Egyik kezével a párnájába markolt, s az ajkát harapdálta. Combjait összeszorította, s csípője vadul körözött a gyűrött lepedőn.

A férfi vesszője egy pillanat alatt kőkeménnyé vált, egész teste megfeszült. Lily gyönyörű volt; arca lázas izgatottság pírjától égett, haja ziláltan szétterült körülötte. Gabriel nem tudta, kiről vagy miről álmodik, de hirtelen az jutott eszébe, bárcsak ő lenne az, aki csillapítja vágyait, még ha csak így, álmában is.

A lány most magasan felhúzta egyik lábát, s ahogy a hátán feküdt, feltárult nedvességben úszó ágyéka a férfi ámuló szemei előtt.

Gabriel úgy érezte, nem bírja tovább; mintha egy csapásra kinőtte volna a nadrágját, vesszője szinte átszakította a finom anyagot. Nem tudta, mit tegyen. Most a lehető legjobb ötletnek az tűnt, ha egyszerűen kimenekül a szobából.

Határozottnak szánt léptekkel, lehorgasztott fővel elindult az ajtó felé. Már majdnem kiért a folyosóra, ekkor azonban szeme sarkából megpillantotta, ahogy Lily keze lassan elindul lefelé a testén… Az az apró, édes, törékeny kéz az alabástrom combok közé siklott, s csakhamar rálelt az immár izgalomtól duzzadt csiklóra. Kutató ujjai a nedves redők közé simultak, s sebesen fel-le jártak köztük. Gabrielnek földbe gyökerezett a lába. Lily immár gyönyörtől megfeszült tagokkal vetette fejét a párnába. Arca egyre jobban eltorzult a kéjtől; szemöldöke már-már fájdalmas redőkbe rándult, s egyre csak dörzsölte, izgatta teste legérzékenyebb pontját, egyre hevesebb gyönyörrel ajándékozva meg saját testét.

Gabriel azzal nyugtatta magát, hogy Lily úgysem fogja megtudni, hisz’ úgysem lesz köztük semmi, a lány pedig semmire nem fog emlékezni az egészből.

Bár ezek nem voltak épp a legnemesebb érvek, legalábbis ahhoz elegek voltak, hogy ismét elmerüljön a látványban, amelyet Lily nyújtott neki. A lány újra meg újra felsikkantott, s most már csípője s keze is vad táncot járt. Gabriel látta, hogy tenyere is nedves, s hogy egész testét forró verejték lepte el. Mellbimbói keményen meredeztek előre; szinte hánykolódott az ágyon, hol erre, hol arra fordult. A vágy a csúcsig repítette, s egész lényét kitöltötte a kéj.

Gabriel szorosan behunyta a szemeit, s nagyokat lélegzett. Úgy-ahogy kitisztult a feje. Ahogy szenvedélye alábbhagyott, ködös tekintettel Lilyre pillantott.

A lány immár békésen pihent. Vonásai ellágyultak, s mély, sóhajtásszerű légvételeiből Gabriel tudta: az elmúlt percek édes enyhülést hoztak tomboló testének. Ajkain jóllakott, már-már pajkos félmosoly játszott, melynek láttán a férfi is akaratlanul elmosolyodott. Mintha csak ő költöztette volna ezt a békét a lány lelkébe.

Ahogy erre gondolt, hirtelen keserű csalódottság áradt szét a tagjaiban, melyhez hasonlót még soha nem tapasztalt. Nem, nem ő volt az. Nem hatolt a lány törékeny, gyönyörű testébe, nem ő halmozta el gyengéd érintéseivel. Nem ő adta meg számára az enyhülést, melyre – minden bizonnyal – a lány már régóta vágyott.

Undorral vegyes kiábrándultság kavargott benne, s legszívesebben a falhoz vágott volna valamit. Amíg a lány vonagló alakját nézte… az az érzés fantasztikus volt. De most, hogy tudatosodott benne, mit művelt az imént, szánalmasnak érezte magát. Eltelt immár több mint 120 év az életéből, s ez idő alatt sikerült eljutnia idáig. Idegen nők szobájába lopózik be, s lesi meg őket maszturbálás közben. Ennél közelebb még soha nem sikerült kerülnie egy olyan nőhöz, aki legalább távolról is értékesnek vagy érdekesnek tűnt.

Mivel hangosan nem tehette meg, magában, némán dühöngött hát tehetetlenségében.

Gondosan betakargatta a lányt. Egy darabig még elgyönyörködött alvó arcában, s aláomló tincseit simogatta. Tudta, meglehetősen bizarr, amit művel, de már nem törődött vele. Eddigi élete sem volt épp szokványosnak mondható. Kezdte elfogadni, hogy ez a sors jut neki.

Elgondolkodva Lily levetett ruháira pillantott. Azokat már csak nem fogja a mosógépbe gyűrni. Végül csak összehajtogatta és egy székre tette őket. Szerette volna, ha a lány mindent szép rendben talál, amikor felébred.

Képtelen volt elindulni. Minden pillanatban, amikor már elszánta volna magát, hogy kilépjen az ajtón, talált egy újabb ürügyet, hogy maradhasson, s így újabb másodpercekkel hosszabbítsa meg idejét, melyet a lánnyal tölt. Igazított egyet az így is tökéletesen sima takarón. Ellenőrizte, hogy nem hagy-e hátra semmit, amiből Lily rájöhetne, hogy járt valaki a szobájában. Újra és újra összehajtogatta a lovagláskor viselt ruháit.

Bolondnak érezte magát. Tudta, jobb, ha beismeri saját maga előtt; nem tud, és nem is akar elmozdulni a lány közeléből. Körbejárt a szobában, szemügyre véve minden tárgyat, mely nap mint nap körülveszi Lilyt.

Azzal nyugtatta magát, hogy ez a csendes nézelődés még mindig fényévekkel jobb, mint amit az imént tett Lily tudta nélkül. Puha léptekkel óvakodott körbe a szobában. A lakkozatlan fabútorok, melyeket láthatóan a lány maga festett le, valami különös, otthonos hangulatot árasztottak magukból. Bár a halványzöld, ósdi szekrények, hatalmas ablakok, s a régies mintájú, súlyos kárpitok egyáltalán nem nyerték el a tetszését. Ha valaki más házában látja őket, nem állta volna meg, hogy ne tegyen rájuk egy-egy csípős megjegyzést. Itt viszont… különös módon úgy érezte, még ezek is jól mutatnak.

Végignézett minden polcot, a szoba minden kis szegletét. Kezébe vette az apró dísztárgyakat, mintha minden kis részletüket az emlékezetébe akarná vésni. A szoba sarkában álló tükrös asztalkához lépett. Oly óvatosan vette tenyerébe a rajta gömbölyödő ékszeres dobozkát, mintha csak egy csecsemőt emelt volna a karjaiba. Csakúgy, mint az apró, finom ezüstláncot s medált, melyek a doboz mellett pihentek. Egyéb nem állt az asztalon.

Csak most eszmélt rá igazán, milyen nagytermetű. Ez igencsak ostoba gondolat volt tőle, mégis; ezek között az apró, finom holmik között, melyek oly távol álltak tőle, úgy érezte magát, mint elefánt a porcelánboltban. Vagy inkább… nos, mint egy fenevad a porcelánboltban.

Más bútor nem is volt a helyiségben. Egy darab ruhásszekrény, egy könyvespolc, ágy, fésülködőasztal, szék. Alapjaiban véve a szoba meglehetősen puritán hatást keltett volna nehéz, gyér fabútorzatával. Valószínűleg a lány örökölhette a ház berendezését, s nem lehetett valami sok pénze. Egy-egy vázával, festménnyel próbálta otthonosabbá tenni a lakhelyét, mellyel sikerült sajátos bájt kölcsönöznie neki.

Lilynek furcsa álma volt.

Hope-ot lovagolta éppen, amikor az állat valami váratlan zajtól megijedt, s nagyot ugrott. Ő, Lily nem tudta megállítani a vad vágtába lendülő kancát, s hanyatt esett a talajra.

Ekkor az álomnak hirtelen vége szakadt, mintha csak valamiféle ködös látomás foszlányai elevenedtek volna meg előtte. De nyomban folytatódott is. A különös az volt benne, hogy látni nem látott semmit, csak apró neszeket érzékelt. A kádban feküdt, legalábbis úgy érezte, hogy víz simogatja mindenütt a testét… de volt még ott valami vagy valaki más is; mintha egy kéz érintését érezte volna magán. Nem tudta, miért ilyen biztos benne, de meg volt róla győződve, hogy férfi az illető.

Két erős kar fonta körül a testét, s érezte, hogy emelkedik. A háta valami puha, vízszintes felülethez nyomódott, s az ismerős illat ráébresztette, hogy az alak saját ágyára fektette. Az álom ismét megszakadt, de visszatérve immár tisztán s élesen látott mindent maga körül.

Egy magas férfi állt az ágya mellett, akit még soha nem látott azelőtt. Szőke, hullámos haja, s sötét, már-már állatias tekintete hihetetlenül vonzó volt. Drága öltönyben feszített, mégsem tűnt piperkőcnek. Bár inkább volt vékony, mint izmos, határozott kisugárzása oly erőt sugallt, hogy Lily biztos volt benne; veszélyes, s nem is akármennyire.

Lily azonban nem erre figyelt. Az alak merev férfiassága ugyanis szinte kettészakította a nadrágját; a vékony anyagon keresztül is kirajzolódott minden részlete. A lány képtelen volt levenni a szemét a hatalmas vesszőről. Nagyokat nyelt, s némán imádkozott, hogy az ismeretlen lépjen közelebb hozzá. Szabaduljon meg a ruháitól s feküdjön mellé. Még soha nem vágyott ennyire egyetlen férfi testére sem. Ágyéka tűzben égett, combjai síkosak voltak a nedvességtől; akaratlanul is összeszorította lábait, s enyhén szétnyíltak az ajkai. Tudta, hogy tekintetében kétségbeesett kérlelés ül, ahogy a férfiasságát bámulja, de nem törődött vele. Csiklója fájóan lüktetett, s mintha ez az izzó sajgás minden zsigeréig eljutott volna; combjai nedvétől csillogtak. Nem tétovázott; közéjük csúsztatta remegő ujjait. Még soha nem érzett magában ilyen szenvedélyt, ez az új érzés mintha minden kételyt kiölt volna belőle. Nem gondolkozott, csak vágytól telve simogatni kezdte saját testét, s egy pillanatra sem vette le tekintetét a férfiról. Lily egész teste remegett, bőre verejtékben úszott. Az ismeretlen látványa s illata a legizgatóbb dolog volt, amiben valaha része volt. Egyre csak dörzsölte, izgatta vágyban fürdő testét, s izgatott ujjai csakhamar a csúcsra juttatták. Felkiáltott; az orgazmus szétáradt a tagjaiban, a kéj a csontjáig hatolt, miközben nedve beborította a kezét s combjait.

Az álom épp oly gyorsan s váratlanul foszlott semmivé, mint ahogy elkezdődött; Lily nem is emlékezett rá, mikor ért véget.

Amikor azonban felébredt, egyből kijózanodott a látványtól. Az álombéli férfi ott állt a szobájában, s mereven nézte őt. Lily először szóhoz sem jutott rémületében, utána velőtrázóan felsikoltott.

Miközben hazafelé tartott a faluból, Gabriel még mindig nem tudott napirendre térni saját viselkedése fölött.

Nem akart még visszamenni a lakásába, így céltalanul kószált, s egyetlen társasága az autópálya mellett álló, sormintaszerű utcalámpák voltak.

Tudta, hogy elcseszte. Lily meglátta, látta az arcát, csak veleszületett reflexeinek köszönhette a szerencséjét; ezt nevezték jobb híján láthatatlanná válásnak egymás között. Valójában pusztán arról volt szó, hogy faja génjeinek köszönhetően mozgása gyorsabb volt, mint ahogy azt az emberi szem követni tudta volna.

Mégsem tudta kiverni a fejéből… újra meg újra azon kapta magát, hogy maga elé idézi a lány alakját; ahogy megüli hátasát, ahogy a kádban fekszik… bosszúsan felmordult. Egy hirtelen mozdulattal félrekapta a kormányt, s lefékezett az egyik útmenti pihenőnél. Leállította a motort, s percekig csak dobolt a műszerfalon. Nem tudta visszafogni féktelen dühét; beleöklözött a szélvédőbe, fejét a kormánykerékhez csapkodta, akár egy elmebeteg. Az éjszaka zavartalan csendjében még a közelben bagózó benzinkutas is odapillantott az éktelen zajra. Amint meglátta, hogy mit művel a férfi, beóvakodott bódéjába, s aggodalmas tekintettel fürkészte tomboló alakját, immár tisztes távolságból.

Gabriel is rágyújtott, de legszívesebben cigarettatárcáját is kivágta volna az ablakon. Beletaposott a gázba, s dühödten kapkodta a kormányt. Úgy érezte, muszáj valahogy levezetnie a feszültséget, mely szinte szétvetette belsőjét. Vagy megőrül.

Lily képtelen volt visszaaludni.

Egyre csak a furcsa ismeretlenre gondolt. Betörő – ez volt az első gondolata. Mióta egyedül maradt, állandóan rettegett; gyűlölte, hogy egyedül él ebben a hatalmas házban, s az ódon épület minden kis neszére felriadt. Recsegett a padló, gurguláztak a csövek a falban, s Lilyt nem nyomta el az álom; újra meg újra körbejárt a házban, behatolók után kutatva.

Persze soha nem volt rajta kívül senki a lakásban, s egy idő után felhagyott az éjszakai őrjáratokkal.

Egészen addig, míg Gabriel meg nem látogatta.

Csak jobb híján nevezte ezt magában látogatásnak. Nem betörés volt; miután a férfi egyszerűen köddé vált, körbejárta a ház minden egyes szegletét. Nem tűnt el semmi, bár Lilynek ötlete sem volt, hogy ha valaki mégis arra adná a fejét, hogy betör hozzá, mit vinne magával. Semmi értéke nem volt, csak pár kötvény a bankban, de azok sem értek valami sokat.

Remegő ujjakkal kavargatta teáját, de keze végtelenül ügyetlennek bizonyult; végül csak félretette az egyik komód tetejére; félő volt, hogy tagjai cserbenhagyják, s a csésze ripityára törik a padlón.

Karjaival átölelte saját testét s kibámult az ablakon, bár a kivilágított nappaliból csak sötétséget látott.

Mikor a férfi eltűnt a szeme elől, első dolga volt minden lámpát felgyújtani a házban, s azóta mást sem tett egész nap, mint megrögzötten bámulta az utcát otthona rejtekéből.

Értetlenül tekintett körbe. Utolsó emléke az volt, hogy Hope-pal átszelik a vidéket. De mikor tudata kitisztult, rájött, hogy a hálóban, az ágyon fekszik, lovagláskor használt ruhái, bár a sár s fűszálak vastag rétegben borították őket, gondosan összehajtogatva hevertek az ágya mellett. Bőre üde illatot árasztott; valaki megfürdethette… Vagy ő maga volt az? Nem emlékezett rá, hogy megfürdött volna.

Fejében lázasan kavarogtak a gondolatok. Kirohant az istállóhoz – Hope békésen szendergett a helyén. Valaki leszerszámozta, de szőre éppoly csatakos és sárfoltos volt, mint az ő ruhái.

Amióta visszatért a házba, csak le-föl körözött a nappaliban, s újra meg újra az ablak felé fordult, révülten a semmibe meredve. Mintha csak várna valakit; várná, hogy az idegen visszatérjen hozzá.

Két kezébe fogta a fejét, s minduntalan a zilált tincsekbe markolt. Nem tudta, hogy mindez csak egy álom volt, vagy a valóság. Megrémült a gondolattól, hogy csak képzelete játszott vele; voltak pillanatok, mikor biztosra vette: megőrült. A rengeteg magányosan töltött nap során, melyekben csak Hope volt társa, megroppant az elméje, s már azt sem tudja biztosan, mikor mit cselekszik.

Gabriel kész idegroncs volt.

Fel-alá járkált a lakásban, s nem győzte kivárni az éjszakát. Nem tudta elfelejteni Lily képét. A hajnal eseményei még mindig hatásuk alá vonták, s úgy botladozott a nappali bútorai között, akár egy zombi.

S nem ez volt az egyetlen, ami nem hagyta nyugodni; a Család döntése súlyként nehezedett a lelkére, s elkeserítette a tudat, hogy nem tehet mást, mint kivárja az eskütétele napját. Még soha nem kívánta ennyire, hogy olyan lehessen, mint bármelyik emberi lény, akik között észrevétlenül járt-kelt. Ha megtehetné, gondolta, akkor legalább elmondhatná, hogy a Családtól távol töltött, utolsó egy évét tartalmasan élte. Így viszont… az éjszakázásokon kívül más nem jutott neki.

Nos, ez azért nem volt teljesen igaz; nemrég hívta fel Valt. Soha nem vágyott jobban Val és kedvese, Tyra társaságára. Ez a két ember olyan volt számára… nos, mint a második családja. Az igazi családja. Néha mulattatta a gondolat, hogy bár sokkal, sokkal öregebb volt mindkettejüknél, azok mégis fiukként kezelték. Emberi szemüket megtévesztette a férfi külseje, mely még mindig egy alig 30 éves fiatalemberé volt.

A lépcsőházban felharsant Tyra ismerős, rikoltó nevetése. Gabriel szívét elöntötte a melegség, s jóleső mosoly ült ki az arcára; ha vészhelyzetekről volt szó, a páros soha nem okozott csalódást: mintha csak hívására várnának, azonnal ott termettek. Nem tettek fel felesleges kérdéseket, nem húzták az időt értetlenkedéssel; jöttek, mert hívta őket.

Tyra szokásos stílusában egyszerűen rátörte az ajtót, ami hangos dörrenéssel a falnak csapódott, s visszapattant róla. Az asszony határozott lépteivel egyenesen odasétált hozzá, magassarkú csizmába bújtatott lábai lyukat fúrtak a padlóba, s kopogásuk szinte rémisztő volt.

– Szia, drága.

Agresszív fellépése után hangja meglepően lágyan csengett, s nyájas mosolya finom tónust adott kemény vonású arcának. Gabriel hálával telve fogadta az asszony üdvözlését; szorosan a karjaiba zárta, mélyen beszívva a bergamott illatot, melyet mintha testének pórusai árasztottak volna magukból.

Feltekintve megpillantotta Valt. A férfi szokásához híven a sarokban ácsorogva várta, hogy Tyra előresiessen, s csakúgy, mint minden alkalommal, elbűvölje az őt körülvevőket. Val tipikusan az a fickó volt, aki inkább csendben meghúzódott a fal mellett, s kivárta a megfelelő alkalmat a színrelépésre. Akár a színdarabok mellékszereplői, kik csak a történet elején bukkannak fel, majd eltűnnek a nézők kíváncsi tekintete elől. De csak azért, hogy hatásos belépővel térhessenek vissza a zárójelenetben, megmentve a főhőst, s elkápráztatva közönségüket.

Ahogy Tyra elhúzódott tőle, Val előrelépett, s barátságosan megszorította a kezét. Gabriel megilletődötten pillantott rájuk; senkije nem volt ezen a nyomorult világon rajtuk kívül.

Azok hasonlóképpen tekintettek vissza rá. Csak ácsorogtak egymással szemben a néma csöndben, s nézték egymást.

Természetesen Tyra volt az, aki elsőként megelégelte ezt a szeppent hallgatást, s megtörte a csendet.

– Kaphatnék végre valami piát?! Fel ne faljátok egymást a szemeitekkel, ez már nekem kínos.

– Tudom, hogy csak féltékeny vagy, mert Valnak jobban kell az én seggem, mint a tiéd. De ne félj, velem lehet egyezkedni.

Tyra undorodva lelökte lábáról a csizmákat, s elcsigázva masszírozni kezdte a talpát. Lustán elnyúlt a kanapén, s királynői mozdulattal intett kedvese felé. Val mintegy engedelmesen mellé telepedett.

– Nem egyezkedem. Ide az egyik flaskát, vagy vérengzésbe kezdek. Te leszel az első áldozat. – Tyra játékosan Gabriel felé bökött a fejével, s futó csókot lehelt párja ajkaira.

– Na mi van, Bébi, csak nem nehéz napod volt? – kérdezte megjátszott aggodalommal a hangjában. Soha nem merte volna bevallani előtte, hogy temperamentuma végtelenül mulattatja.

– Ó, azt te el sem tudod képzelni. – Az asszony bosszúsan felsóhajtott, s színpadiasan Val vállába temette az arcát.

A két férfi lopva egymásra pillantott, s nem tudták megállni, hogy ne vigyorodjanak el. Tyrának ugyanis mindig rossz napja volt. Az asszony végtelen törtetéssel gázolt át mindenen s mindenkin a cégénél, s a legapróbb ellentmondás is felbőszítette; feletteseitől – csakúgy, mint beosztottaitól s ügyfeleitől is – megkövetelte, hogy mindenben az ő szavának engedjenek, s csakis az ő ötleteit valósítsák meg. Szerencséjére mindig igaza volt, s ezt ő maga is tudta.

Gabriel hetek óta először önfeledten nevetett. Ha másért nem, ezért a két semmirekellőért sajnálta itt hagyni a várost, s visszatérni a Családhoz.

Eszébe jutott közelgő esküje, s arca elkomorult. Ahogy az már lenni szokott, két társa azonnal megneszelte, hogy valami nem stimmel.

– Gáz van? – Val hanyagul vetette oda a kérdést, mintha semmi jelentősége nem lenne szavainak. Nem nézett Gabriel szemébe, helyette nagyot kortyolt az italából. A férfi végtelenül hálás volt neki, amiért ilyen jól tudta, mikor kell a kemény témákról úgy beszélni, mintha csupán jelentéktelen apróságok lennének.

– Nem… csak a családom. – Felállt, hogy még egy whiskyt töltsön magának, s ezzel jó ürügyet szolgáltasson rá, hogy hátat fordíthasson nekik. – El kell vennem egy lányt. Muszáj megtennem.

– Jó nő?

Gabriel abszurd módon elnevette magát. Tudta, micsoda képtelenség, hogy mulattatja a dolog, mégsem tudta megállni. Val, akármilyen éles eszű és lojális pasas is volt, azért mégiscsak egy perverz disznó. Naná, hogy számára az jelentette a sztori lényegét, hogy mennyire csinos a nő, akit el kell vennie.

– Hát… tudja a franc. Ízlés kérdése. Nem az én esetem.

– Értem. Az szívás.

Gabriel komoran kortyolgatta az italát. Tyra és Val is hallgatott.

– És mi van, ha nem veszed el? – vetette fel végül tétován az asszony.

– Akkor kinyírnak.

– Szó szerint?

– Szó szerint, igen.

Újabb csend telepedett közéjük. A pár már rég lemondott róla, hogy közelebbi részleteket húzzanak ki Gabrielből, ha a magánéletéről volt szó. Annyit tudtak róla, hogy gazdag és kiterjedt család sarja, s apja örökségéből tartja fent magát. Mivel pénzét a családtól szerezte, így még mindig függött tőlük. Eleinte faggatták a férfit, de hamar belátták, hogy egyenes válaszok helyett csak mellébeszélést fognak kapni, bármily kitartóak is lennének.

Azt hitték, a férfi családja talán a maffia tagja, sőt; azok, akiket családjaként emleget talán nem is rokonai – lehetségesnek tartották, hogy a fiú maga is egy bűnszövetkezetnek dolgozik. Zokszó nélkül elhitték neki azt is, hogy el kell vennie azt a nőt, vagy megölik.

Gabriel éjszakai kiruccanásai során nem tudta elkerülni, hogy ne csapódjon mellé egy-kettő a mulatságot keresők közül. Nem is kellett sokat járnia a klubokat; Val, és kedvese, Tyra szinte az első estéjén mellé szegődtek. Gabriel megtetszett a nőnek, s megpróbálta elcsábítani. A férfi meghökkent Tyra erőszakos nyomulásán, s azon még inkább, hogy Valt ez egy cseppet sem zavarta.

Érdekes módon a páros figyelmét pont Gabriel visszautasító viselkedése keltette fel. Kezdetben azt gondolták róla, hogy nehéz eset, s a kihívás izgalma hajtotta őket. Nem szálltak le róla, s Gabrielnek is meggyűlt a baja velük, mire le tudta rázni őket.

Úgy tűnt, Gabriel, Val és Tyra útjai minduntalan keresztezik egymást; a páros mindig ott bukkant fel, amerre épp a férfi járt. Mindenütt ott voltak; ha nem az utcán futottak össze, akkor éttermekben vagy klubokban.

Egy idő után a pár régi jó ismerősként kezelte őt; odaköszöntek neki, megszólították, s Gabriel sem tiltakozott. Már letettek róla, hogy megszerezzék maguknak, s csak egy érdekes fiatalembert láttak benne, aki társuk lehet a szórakozásban.

Ahogy telt az idő, Gabriel mindinkább rájött, hogy a pár a mindennapjait nem züllött élvhajhász módjára éli; „civilben” Val könyvelő volt, Tyra pedig menedzser. Igazi üzletasszony, rendkívül okos, s olyan szexuális kisugárzással bírt, mint senki, akivel addig Gabriel találkozott. „Szia. Van kedved inni velem valamit?” Ez volt az első mondat, amit a nő Gabrielhez intézett, s őszintén megvallva, a férfi elsőre prostinak nézte. Tyra tökéletesen begyakorolt léptekkel riszálta magát tűsarkain, fekete ruhába szorított idomait kacéran felkínálva az őt körbedongó férfiaknak. Ahogy leült Gabriel mellé, lábát lazán keresztbe vetette, s a kivillanó necc látványa nagy hatást gyakorolt rá. A nő rendkívül izgató jelenség volt, ezt kár lett volna tagadnia. Hosszú, kékesfekete hajkoronáját soha nem fogta össze, így az méltó keretet adott keleties vonásokkal ékített arcának.

Ahogy azonban Gabriel elpillantott a válla fölött, meglátta Valt; ahogy a férfi Tyrát nézte, egyből kitalálta, hogy csak a párja lehet. Amikor Val elkapta a férfi tekintetét, elmosolyodott, s poharát felé emelte, mintha csak köszöntőt mondana a tiszteletére. Gabriel a barátságos gesztust végképp nem tudta mire vélni.

Tyra is hátrapillantott, két ujjal hanyagul intett kedvese felé, s csibészesen rákacsintott.

– A párom nagyon… érdekesnek talál téged – búgta a nő a fülébe. Ebből Gabriel számára végre összeállt a kép, s rájött, hogy mindketten szívesen ágyba bújnának vele.

Ez viszont nem volt az ő műfaja. Ironikus, hogy pont őt sikerült kifogniuk, valószínűleg az egyetlen olyat a Klánból, aki nem lett volna hajlandó férfiakkal hálni.

Ugyanakkor nem tudta megállni, hogy ne mustrálja végig Valt. Első ránézésre ugyanis a legjellegtelenebb alak volt, akivel Gabrielt valaha összehozta a sors. Képtelen volt megérteni, hogy egy ilyen ragyogó nő mit keres mellette.

Nem tudta eldönteni, hogy mi a legelfuseráltabb rajta; az, hogy míg ő szokásos öltönyében feszített, addig Val képes volt kockás flanelinget húzni egy klubban; az a vastag keretes szemüveg, mely elmaradhatatlanul ott lifegett az orrán; vagy az, hogy egy ilyen első osztályú helyen is elszántan ragaszkodott ahhoz a kétdolláros sörhöz, amelyet szertartásszerűen fogyasztott minden este. A férfi hajlott rá, hogy az asszony számára egyetlen dolog lehet vonzó benne; a tárcája s a benne lapuló bankók.

Azonban Gabriel lassacskán rájött, hogy nem is tévedhetett volna nagyobbat a férfi kapcsán; Val a maga nemében zseniális fazon volt. A társaságában megállás nélkül rázta a nevetés, s bár Gabriel első látásra fitymálva méregette elhanyagolt külsejét, rá kellett jönnie: Val nagy ívben szart a világra, s ha épp arra szottyant volna kedve, a legelegánsabb fogadásokon is képes lett volna mackónadrágban részt venni. Imádta a szex minden formáját, akárcsak Tyra. Ha csak tehették, minden idejüket a hálószobában töltötték, s ha épp nem egymással voltak elfoglalva, minden lehetséges terepen újabb partnerek után kutattak. Mindenhez vonzódtak, amiben volt valami extrém, valami számukra rendkívüli. Nem véletlen, hogy Gabriel felcsigázta őket.

A férfi kimondottan kedvelte őket, s egyenesen irigykedett rájuk. Akárhogyan is, de a köztük vibráló elragadtatott szenvedély mindenkiben sóvárgást kellett, hogy keltsen. Mindamellett, hogy nem tudtak betelni a másik testével – vagy bárki testével, ami azt illeti – mélyen szerették egymást. Fizikai valójukat megosztották ugyan másokkal is, de sosem jártak külön utakon, s maguknak azt tartották meg, amit igazán fontosnak véltek. Lelkük s szellemük csak az övék volt, s érzelmeiket csak egymásnak engedték át, féltve őrizve a párjukat, együtt nézve szembe a mindennapokkal, vállt vállnak vetve. Össze sem tudta hasonlítani a párt azokkal a nyálas, „apuci-kedvencei” kölykökkel, akiket csak a jó balhé ígérete vonzott, amikor mellé csapódtak éjszakai kirándulásai során.

Ma este azonban még az ő jelenlétük sem segített; nem vágyott rá, hogy azok ketten minden figyelmükkel feszült vonásait pásztázzák. Tudta, hogy ezekből a helyzetekből csak egy úton menekülhet.

– Mi lenne, ha elmennénk inni valamit? – vetette fel, s igyekezett, hogy meggyőzően játssza a nemtörődömöt.

Bár tudta, hogy minden színjáték hasztalan; barátai számára viselkedése már rég nyitott könyv volt, s bármennyire is próbálta megjátszani magát, átláttak rajta.

Valt és Tyrát viszont nem abból a fából faragták, hogy kellemetlen kérdéseket szegezzenek neki; tisztában voltak vele, hogy Gabriel hazudni fog, amíg csak erejéből telik. Az ilyen vitákban nem győzhettek.

Egy percig sem mutatták, hogy meglepte volna őket a férfi kérdése.

– Bulizni megyünk? – rikkantott fel Tyra, s már vissza is bújt magassarkú csizmáiba. Sokkal jobb színész volt, mint Gabriel. Azonnal a kis csapat élére állt, s oly izgatott ruganyossággal lépdelt előttük, akár egy gyerek. Val csendesen követte őket. Gabriel megtorpant, hogy maga elé engedje. Ahogy Val elhaladt mellette, egy pillanatra találkozott a tekintetük; aggodalmasan összeszorította az ajkait, s jelentőségteljesen barátja szemeibe nézett. De nem szólalt meg, helyette csak megveregette Gabriel vállát, s mintegy megnyugtatóan megszorította egy pillanatra. A férfi lehajtotta fejét, s nem volt hajlandó Val szemébe nézni. Úgy érezte, azonnal elárulná magát, s egy pillanat alatt kitörne belőle az a keserűség, melyet oly elszántan rejtegetett előlük.

– Én vezetek!

Már a parkolóházban jártak, s Gabriel kiáltására Tyra sebesen futni kezdett. Ez régi játék volt közöttük; a férfival minden egyes alkalommal megküzdöttek a kormányért. Csak úgy, mint eddig is, Gabriel volt a gyorsabb. Egy mozdulattal a volán mögé pattant, s Tyra cifrát káromkodva behuppant mögé. Val szokásos méltóságteljességével követte őket, s csendesen párja mellé kuporodott.

Tyra kecsesen eligazgatta szoknyáját, s egész úton be nem állt a szája.

– Hová megyünk? Ugye nem megint a Toledóba? Már nagyon unom azt a helyet.

– Ahova csak parancsolod, hercegnő – válaszolta halkan a férfi. Komoran nézett az asszonyra a visszapillantó tükörben, de azonnal el is kapta a tekintetét, ismét az utat figyelve.

– Ó, én választok? Akkor legyen a… Ricky.

– A Ricky?! Ne már! Annál a szemétdombnál még a Toledo is jobb – fanyalgott Val, s hitetlenkedve rámeredt.

– Jaj, fogd már be! – harsogta Tyra. – Egész jó hely. Isteni koktéljaik vannak – erősködött.

– Koktélok… – Val úgy ejtette ki ezt a szót, mintha azt mondta volna: „csótányok”.

– Tudod, hogy soha nem iszom ilyesmit. Koktélt bárhol kaphatsz, viszont a Ricky egy igazi romhalmaz. Csodálom, hogy nem dőlt még össze.

Ezt már az asszony sem hagyhatta szó nélkül. Nyomban heves vita kezdődött köztük. Gabriel azonban néma maradt, s szinte nem is hallotta, miről beszélnek. Teljesen máshol járt, s erre a páros is felfigyelt; megszokták, hogy a férfi az estéik lelke, nincs olyan vita, olyan balhé, amiből ő kimaradt volna, s általában az utolsó szót is ő mondta ki. Még Tyrát is képes volt lehűteni, ami nem kis teljesítmény volt tőle.