Kitabı oku: «Bank Ban», sayfa 2

HETEDIK JELENET

Ottó és Biberach jönnek.

Ottó

Frissen – beszélj – találhattad magát?

Biberach (jelentőleg).

Találtam – a galamb helyett oroszlánt.

Ottó

Talán haragszik? Mit szólott?

Biberach

Hogy: eljön.

Ottó (örömmel).

Eljön!

Biberach

No csendesen! – Dicsérd csupán

Múltával a napot.

Ottó

Hiszen maga

Mondá Melinda, hogy eljön?

Biberach (fagyosan elmosolyodik s futva azon ajtóra veti szemeit,

melyen Bánk elment).

Maga.

(Hangosan, vélvén, hogy Bánk hallgatózhat.)

Germanciust, ki elrejté magát,

Hogy majd kilesse, mit beszéllenek

Felőle, nem jó ám követni mindég,

Mert a szelíd Germancius tudá

Az indulatjait mérsékleni.

Ottó

Miért beszéled ezt nekem?

Biberach

Csak úgy —

Ottó

Te indulat nélkül való teremtmény,

Esmérlek-é immár én tégedet?

Vagy egy csodálatos embernek óhajtsz

Látszani úgy-e? – Légy nekem barátom.

Biberach

Én nem.

Ottó

Nem? és miért?

Biberach

Hogy más legyen.

Ottó

Derék.

Biberach

Azon bolondság, amidőn

Az állapotját elfelejti az

Ember, nevetségesebb, mint ha a

Természetét erején fellyűl feszíti.

Ottó

No, adj tehát tanácsot most.

Biberach

Miben?

Ottó

Te esméred Melindát —

Biberach

Tán – igen.

Ottó

Szólj!

Biberach

Hm —! minden, ami a fehérszemélyek

Szív-büszkeségeinek hízelkedik,

Egyúttal az már tetszik is nekik.

Ők a legundokabb kirugdalódzót

Is még dicsőségesnek esmerik,

Ha benne egy kis rendkívül-való van.

Egy herceg – egy királyi néne – egy

Kereszt – arany lánc, mind egérfogók

Az asszonyokra nézve.

Ottó

S a derék

Bánk bán, Melindára?

Biberach

Férj, kit szeret.

Ottó

Elvesztem!

Biberach

Oh, dehogy! A férj se várjon

Az asszonyának szívétől soha

Többet, csak amit egy becsületes

Kalmártól: ez bármilyen szentül is fel —

Fogadja a kiválasztott jószáginak

A félretételét – mégis hazud —

Egész örömmel adja által a leg —

Elsőnek, aki értek többet ád.

Ottó

Mért könnyezett hát, hogy velem beszélt?

Biberach

Ez éppen a fő bökkenő! Uram,

Hidd el, hogy asszonyink ravaszabbak ily

Esetben, mint az ördög, amidőn

Az elragadni egy bűnöst törekszik.

Ottó

Oh, hát enyim Melinda!

Biberach

Nem hiszem.

Ottó

Nem?

Biberach

Mért akarsz elvenni egy szerencsét,

Melyet nem adhatsz vissza?

Ottó

Biberach!

Mi lesz hát ebből? hisz’ egyszer így,

Máskor pedig másképp szólsz —

Biberach

Mert sem a

Búdban, sem a szerencsédben soha

Ok lenni nem kivánok.

Ottó (felbosszankodván; megvetőleg).

Ostoba! (El.)

Biberach (egyedül).

A repkedő kicsinyke lelkek oly

Sokan donognak a világba’, mint

A szúnyogok; de vajjon hol van az

Az ember, aki abban elhitetné

Magát, hogy ő közikbe tartozik?

Sokszor derék, ha egy ily ostobát

Jól megzavarhat az ember, ámde úgy,

Hogy ő megént mást légyen kénytelen

Zavarni. Rajta csak kegyelmes Ottóm:

Ugorj! de Biberachod hátra áll.

S ilyen szegény egy ember? éspedig

Uralkodó ember! mégis kezében

A nénje szíve, akit egy nagy ország

Fél —! Tartományok hát csak machinák,

Amelyeket kis gyermek is megindít,

Ha félelem s reménység mindenik

Kereket helyén maradni kényszerít.

(Gondolkozik.)

Itthon vagyon tehát – Melinda a jel —

Jó, jó – — de csak vigyázva. Meglehet,

Bánkhoz szegődök. Ott van a haza,

Hol a haszon – s miért ne húzzam azt?

Hisz’ aminek meg kell történni, az

Anélkül is megtörténik. (Kitekint.)

Ha! más

Oldalra a palásttal Bíberach.

NYOLCADIK JELENET

Izidóra (sietve jön).

Ő volt az! Úgy-e ő —?

Biberach (vállat vonyít).

Kisasszony! én

Száraz reménnyel nem tudlak tovább

Éltetni.

Izidóra

Mit? – Leselkedő! ezért

Csaltad tehát ki titkomat —?

Biberach

Hisz’ Isten

Én nem vagyok – ha mást szeret.

Izidóra

Való

Tehát? Melinda —

Biberach

És te is tudod?

Izidóra

Ha mások észre vehetik, én legyek csak

Vak? – Bíberach, oh, szólj, tudná magát

Melinda elfelejteni?

Biberach

Talán. Hisz’ asszony.

Izidóra (dölyfösen).

Asszony? Te érzéketlen ember! és

Te is tudod közelről e nemet

Esmerni —

Biberach

Megtanultam, emberi

Elmém ezernyi baklövésivel.

Izidóra

Melinda e szerént —?

Biberach

Asszony.

Izidóra (méreggel).

S azok —?

Biberach

Az ördögökkel is elenyelgenének,

Ha nincsenek körülöttök férfiak. (Kitekint).

Jönnek! (A legnagyobb hidegséggel ott akarja hagyni.)

Izidóra (szemeit tenyerével elfedi).

Jaj a szemeknek, melyek ezt

Látják – jaj a szívnek, mely érezi! —

Oh Bíberach, ne hagyj el!

Biberach (visszaballag).

Érted azt

Is megteszem. – De térj ki most előlök!

Egyetlenegy tanácsadásom ez:

Kövesd Melindát, szép kisasszonyom,

S ne ess utána Ottónak nagyon.

Sok férfiak – tudom magamról – az

Olyat, ki könnyű győzedelmet igér,

Azért se’ szívelik; de légyen a

Meghódítás nehéz, már akkor ők

Csak puszta büszkeségből is belé —

Szeretnek.

Izidóra (megsértetve).

Ah te szemtelen! (Elsiet.)

Biberach (könnyű vállvonyítással).

Szegényke!

(Szünet után.)

Kár ilyen csinos főért, hogy a

Velő hibáz belőle! Benne van

Szép két szem, amely hódítón beszél;

Szép ajkak, édesen beszéllenek;

És még egy elcsábíthatóan beszélő

Szajkói nyelv – és minden, ami csak

Beszélhet, azt beszéli, hogy:

Az ész hibázik, a fejecske kong. (Elkullog.)

KILENCEDIK JELENET

Melinda s Ottó belépnek

Melinda

Távozz!

Ottó

Melinda!

Melinda

Távozz, mondom!

Ottó

Egy

Szót csak, Melinda —!

Melinda

Édes Istenem,

Mi lett belőle! —

Ottó

Énbelőlem?

Melinda

Ál —

Orcádból, undok ember! oh szerelmes

Jó Istenem, be megcsalatkozék!

Ottó

Oh én is – én is megcsalatkozék!

Melinda

Kiben?

Ottó

Melindában. Midőn bejöttem ez

Országba – mindjárt a szemembe tűntél.

Egy szív után esenkedék, hogy e

Szívem’ felosszam. A sok udvari

Szívek között – bocsáss meg – a tied volt

Legegyügyübb, ártatlanabb, Melinda!

Melinda

Úgy, úgy! ezért kellett tehát nekem

Ide jönni és ezért nem ille Bánk

Bán hitvesének a magányba’ lakni?

Mert udvarunknak nagy szüksége volt

Tapasztalatlan együgyű szivekre. Oh

Ez fáj – kimondhatatlanúl.

Ottó

Midőn

Fülöp király ölettetése végett

Gyanúba jővén, szenvedésemet

Elbeszéltem, oly szerelmes érzés

Csillámla kedves könnyeidben —

Melinda

Jaj, jaj, tehát azon könnyeknek!

Ottó

Engedj

Meg! vak valék, mivel szerettem. Ottó

Többé nem az, ki volt. Ottó oda

Maradt Merániában: más terme itt

Már általad, Melinda. Akkoron

Levék teremtve, amidőn először

Megláttalak; mint gyertya által a

Világ lesz – úgy valék melletted, úgy

Követtelek; s levésemnek legelső

Pillanatában eltünt lételem.

Vétek-e ez?

Melinda

Oh én csak sírhatok!

Ottó

Melinda, kéméld könnyid záporát!

És mégis – esküszöm – drágák ezek

Előttem és vigasztalói meg —

Átkoztatott jövendőmnek —! (magában)

Helyessen

Mondád, ravasz kölyök!

Melinda

Sajnállak. – Oh

Herceg! Szerelmem által egy lehet

Csak boldog és szerencsés – az pedig

Bánk.

Ottó

Oh bizonnyal az ő – egy boldog ember!

(Sóhajtva, Melinda lecsüggő keze után hajol, s azt

hosszasan homlokához nyomja.)

TIZEDIK JELENET

Bánk (az ajtócskán ismét visszajön).

Vad indulat, mért kergetsz vissza ismét?

(Meglátván őket, tenyerét szemeire csapja.)

Oh véghetetlen, szent könyörületesség!

(Erős muzsika; Bánk megijedve szédeleg ki, vissza az ajtón.)

Melinda

Ah oszlanak!

Ottó

Csak egy szót még, Melinda!

Melinda

Bocsáss!

Ottó (szavakat láttatik keresni).

Melinda! Oh mért kell nekem

Olyan nagyon szeretni, mint soha

Még nem szerethetett egy szív is! Oh

Mért kell nekem csak nyögni ott,

Hol minden érző szív megrészegedne

Örömébe’! – Mért hogy reményem, szerencsém

Vígságait haladja és szerelmem

Oly vágyakat nevelni kénytelen,

Melyek talán elmémtől fosztanak meg —!

(hevesen)

Lennél csak egyszer enyim Melinda, úgy

Az álmot útálnám, mivel szemed

Szememtől elvenné – a szelet, mert elragadná

Tőlem lehelleted’ – s a napvilágot,

Mert képedet csókolná tőlem el.

Eszelős szerelmem egy egészen új

Világot álmod őrültségiben,

Melynek csak Ottó a lakossa és —

Melinda. (Letérdel.)

Melinda (megretten).

Térdepelsz?!

Ottó

Előtted, akit

Imádok. Oh engedd meg gyermeki —

Báb-módra minden gondolatjaim’

Enyészni, és csak a Melinda édes

Nevével agyvelőm betölteni.

Melinda

S ő térdepel! – Bánk, Bánk emlékezek

Szavadra —

Ottó (felemelkedik).

Bánknak a szavára?

Melinda

Arra.

Midőn kezem’ megkérte, nem rogyott

Ő térdre —! szép se’ volt igen; de egy

Alphonsus, egy Caesar állott előttem.

“Szabad tekéntet, szabad szív, szabad

Szó, kézbe kéz és szembe szem, – minálunk

Igy szokta a szerelmes: aki itt

Letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít.”

Ő mondta ezt, ámító! és bizony

Bánk nem hazud: s ezért megvet Melinda.

(Egész bosszúval el akar sietni; de szemközt jön Gertrudis.)

TIZENEGYEDIK JELENET

Gertrudis az udvari asszonyokkal megjelen, s hol a bosszús Melindát,

hol a magát feltalálni nem tudó Ottót nézvén, egy ideig megáll

hátulról; végre szúrósan felszólal.

Gertrudis

Hogy sokszor oly hivatlan érkezik

Az ember! és – (indulattal) mi volt ez itt

Melinda?

Melinda (keserűn).

Édes – mulatság —!

Gertrudis

Nem reményleném!

Melinda

Mindent lehet. Köszönöm, nagyasszonyom,

Hogy oly kegyes valál s átláttad azt,

Hogy a bojóthi Melindának nem illik

Falun magányban lakni, mert nagyúrné,

S alkalmatosságot szerzél nekem

Ezzel (Ottóra mutat) sok édes múlatságra is —

Oh, mert hiszen Melinda együgyű!

(Szinte illetlenül elsiet.)

Gertrudis (ajkát harapva néz utána).

A kis majom harap (szünet). Negyed napig

Előmbe nem bocsájtatik.

(Járkál, végre az udvariakhoz szól.)

Magam

Fogok maradni. – (Azok elmennek.)

TIZENKETTEDIK JELENET

Gertrudis

Ottó! hát mi volt ez?

Ottó

Kedves királyi néném!

Gertrudis

Félre azzal!

Ottó

Ő – ő —

Gertrudis

Mi ő? mi ingerelte oly

Nagyon fel őtet?

Ottó

Szívem.

Gertrudis

Szíved?

Ottó

Az.

Gertrudis

Ottó!

Ottó

Mi lelt?

Gertrudis

Azt kérded, biborunk

Bemocskolója?

Ottó

Istenemre —!

Gertrudis

Mit?

Ottó

Tűrtesd magad —

Gertrudis

Ki vagy te? és ki én?

Az én anyám, s hazám Meránia

Szült téged? a nagy Berchtold vére így

Fajúlt el?

Ottó

Egyszer minden útakat

Számomra készíted – azután pedig meg —

Gyalázol!

Gertrudis

A célod nem; de a módjaid

Útálhatom. Magam készítek útat,

Mivel beteg testvérem megvidámítása

Volt késztetőm; nem tiltottam soha

Tőled szerelmet! Vidámság, öröm,

Minden csak a szolgálatodra volt;

S most fajtalan véred tilalmas úton

Melinda bírására csörgedez.

Itt áll ím a gyűlöltetett; s az a

Szép győzedelmes, kit meg kellett volna győzni,

Amott meg – útálván ezt, engem is

Kerűl.

Ottó

De hallgass meg!

Gertrudis

Meráni herceg —

Egy férfiú nem tud kifogni egy

Asszonyszemélyen; s egy Gertrudis – egy

Asszony tud országok felett megállni.

Ottó

Na jó! tehát lemondok róla.

Gertrudis

Le —

Mondasz? s te tudhatnád azt tenni? úgy

Lelkemre mondom hát nem is szeretted.

Ottó

Szerettem, esküszöm: de most eszem

Szólt fel.

Gertrudis

Hazudsz! – Az a tűz, melyet a

Természet alkotott az asszonyok

Szemébe, oly sebesen elragad,

Hogy azt csak egy nyájas szó is dühös

Lángokra gerjeszti s az erőtlen ész

Elhallgat: ekkor már az észbe bízni

Csak annyi, mint egy nagy tüzet csupán

Buzgó imádság által oltani.

Ottó

De könnyeit tekintvén —

Gertrudis (elkomorodik).

Sír is!

(Keserűen elmosolyodik.)

És

Te róla mégis le akarsz mondani?

Nem ösmered tehát az asszonyi

Szív gyengeségeit? sem a hanyatló

Virtusnak e fogásait? – Hiszen

Könnyezni kell, hogy áldozatja színlett

Becsét nagyítsa és a könny az a

Gyöngy, mellyel a halálos ágyba’ fekvő

Szép virtus ékesíttetik! Ki ekkor

Is még lemond, az oktalan – bolond.

Ottó (unatkozva).

Néném, tehát mi lesz kedved szerént?

Majd bíborunk bemocskolása, majd

Megvettetett szerelmem által a

Rád háromolható szégyen gyötör.

Gertrudis

Tudd meg, kicsinylelkű, hogy e dolog,

Ha Melinda érdemét temette volna

El, úgy kikergettetni kész lehetnék

Országaimból – és mégis, ha azt

Megérni kellene, hogy reám mutatva

Susogni hallanám: ni itt megyen

Gertrúd, az öccse kinek kontár vala

Melinda elszédítésében – Ottó!

Ottó

De Istenem! tehát szólj, mit tegyek?

Gertrudis

Te engemet megláncolál, s magadnak

Egy gödröt ástál, mostan mégis én —

Én húzzalak ki abból?

Ottó

Csak te, oh

Gertrudis! add tanácsodat nekem.

Hogyan lehessen enyim Melinda szíve?

Gertrudis (elsárgulva visszarezzen).

Hallatlan (Járkál; végre kikiált.)

Asszonyok! – — Megyek.

Ottó

Kegyes

Néném! (ölelni akarja Gertrudist).

Gertrudis (visszalöki).

Hah! Vessz el itt arany kalitkád

Ürében, árva bíboros teremtmény —

Mit gondolok veled! (Elsiet, az asszonyok követik.)

Ottó

Hah!

(A bosszúság és a szégyen közt habozván, végre kikiált.)

Bíberach!

TIZENHARMADIK JELENET

Biberach belép és parancsolatot vár. Ottó valamit akar mondani, de

ismét abbahagyja, ki is akar menni, de nem bír magával, és végre az

elmosolyodó Biberachon akad meg kérdő szeme.

Biberach (vállat vonít. Ottóhoz akar menni, de a kis ajtó figyelmessé teszi.

Végre megfogja Ottó kezét és az ellenkező oldalnak elejére kivezetvén ezt súgja):

Eredj utána – mutass előtte ki —

Derűlt tekéntetet – kérj engedelmet —

Mondd, hogy sokat hallottál a magyar

Feleségek állhatatosságáról – ez

Csak próba volt. Örömében még maga

Fog a királyné elvezetni hozzá,

S a résztvevésig úgy is megpuhult

Melinda tán öleléssel is köszön

El nem rabolt bizodalomért. Kikérsz

Elútazásod végpillanatán

Egy János-áldását üríteni.

Ott leszek én majd a pohárnok; a —

Vagy légy magad – ne, itt egy kis hevítő;

(Porokat ád által.)

Emez pedig nénédnek altató.

Ha ezt az álom elszólítja onnan

Te vissza is mehetsz Melindához megént —

(Elmosolyodik.)

Ottó (megrázkódik az öröm, félelem és Bíberach iránt való

útálat s szeretet között).

Irtóztató – de köszönöm. Úgy van! ő

Enyim bizonnyal. – (A királyné után siet.)

Biberach

Hogyha bőkezűbb

Lettél s fizettél volna, jobb tanácsot

Is adhaték. Most jobb lesz tartani,

Jó herceg, a magyarsággal. – No csak menj!

(Le akar egy székre ereszkedni, de mintha valami jobb jutott

volna eszébe, halkkal felemelkedik, és a belépő Izidórának,

Ottó után mutatván, a másik oldalon elmegy.)

TIZENNEGYEDIK JELENET

Izidóra fájdalommal néz mind a kettő után, azután elsiet Ottó után.

Bánk Bán (eléjön a rejtek-ajtóból meztelen fegyverrel; magán kívül

sok ideig tipeg-topog).

Hogy e tetem fagyos, hogy e szemek

Vakok, hogy e fülek dugúlva nem

Valának! – Egy királyné és – Melinda —

Oh, oh!

(Hidegülve.) Megént lehelhetek, megént,

És érzem azt, hogy élek. A homály

Eloszla – megvirradt – felébredék.

Irtóztató kilátás a jövő

Nappalra! – Vond ki lelkem, most magad

Azon setét ködből, mely eltakarta

Előled a világot s emberi

Vak bízodalomba szőtt! – És ilyen asszony

Őriz meg, oh magyar hazám? Hah, egy

Fertelmes asszony, kit, hogy ördögi

Érzésiben ne lephessen meg a

Jobb ember, érthetetlenül beszéli

Kétféleképpen gondolatjait. —

De hát Melinda! oh! hát a haza!

Itten Melindám, ottan a hazám —

A pártütés kiáltoz, a szerelmem

Tartóztat. – Énrám bíz a szúnnyadó

Gondatlan – énrám tevé le a

Szegény paraszt elfáradt csontjait:

Nem vélik ők a zendülést, mivel

Bánk a király személye – esküszöm

Meg is fogok felelni ennek, és

Habár tulajdon síromon fog is

A békességetek virágzani. —

Szedd rendbe, lélek, magadat és szakaszd

Szét mindazon tündéri láncokat,

Melyekkel a királyi székhez és

A hitvesedhez, gyermekidhez, oly

Igen keményen meg valál kötözve!

Úgy állj meg itt, pusztán, mint akkor, a —

Midőn az alkotó szavára a

Reszketve engedő chaos magából

Kibocsátja. – Két fátyolt szakasztok el:

Hazámról és becsületemről. A

Bocsánatot hörgés közt is mosolygom,

Ha ölettetésem ezekért lészen! – Egy

Mennykőcsapás ugyan letépheti

Rólam halandóságom köntösét: de

Jóhíremet ki nem törölheti.

Függöny