Kitabı oku: «Bank Ban», sayfa 5
HATODIK JELENET
Myska bán (jön többekkel).
Rejtsd el magad herceg, kér a királyné
Hol van? szavát hallottam. Hej! mi ez?
Biberach
Ottó döfött le – hátul – óh segíts —
Gyógyíts – azért nagy dolgokat fogok,
Bán, felfedezni, melyek a királynét
S hazádat illetik.
Myska
Hazámat? oh
Hozzátok őtet frissen hát utánam!
(Felemelik Bíberachot, ki a kezük közé hanyatlik.)
Függöny
NEGYEDIK SZAKASZ
A királyné szobája
ELSŐ JELENET
Gertrudis (az asztalnál ül mély gondolatban. Az udvorníknak – aki
az asztal megett áll, s egyik kezében egy már megolvasott levelet tart,
a másikban pedig egy világtörténet könyvét kinyitva – a levelet kivévén
kezéből, feláll, megnézi s ismét visszaveti az asztalra).
Csak szúnyogok – csak szőnyeget nekik. —
Elég! —
Udvornik (beteszi a könyvet és néz a királynéra).
Gertrudis
De hol van Ottó? – Törnek ő —
Rá; mert öcsém. (Az udvornikhoz.)
Már elmehetsz.
Udvornik (leteszi a könyvet az asztalra s meghajtván magát, elmegy).
Gertrudis (az ablakhoz menvén, kinéz).
Napest! —
(Az asztalhoz megy, felvevén a könyvet, végigpergeti ujjain,
s ismét leveti.)
Hogy nem lehet Solon és Lycurgus – asszony!
Immár ki háborgat megént?
MÁSODIK JELENET
Izidóra (jövén, távul meghajtja magát).
Kegyelmes
Nagyasszonyom – —
Gertrudis
Leány! szerencse, hogy
Te vagy – megént büntetnem kellene.
(Kezét nyújtja.)
Izidóra (megcsókolja azt).
Köszönöm. Igaz, hogy rendelésedet
Tudtam, mivel be nem bocsájtatik
Még maga Melinda is. De egy kegyelmet
Jövék kikérni —
Gertrudis
Szólj.
Izidóra
Bocsáss hazámba.
Gertrudis
Izidóra!
Izidóra
Én ez országodba úgy
Jöttem be egykor, mint egy asszonyi
Szép érdemünkkel büszke leány, de az
Ma meggyaláztatott; azért tehát
E büszkeségem megmaradt darabját
Engedd hazámba visszavinni még!
Gertrudis
Ha hazudsz, leány —
Izidóra (letérdepel).
Nem, istenemre, nem!
Nem!
Gertrudis
Szólj!
Izidóra
Szerettem Ottót —
Gertrudis
Mit beszélsz? —
A herceget?
Izidóra
Nem. Ottót a vitézt; de a
Vitéz bemocskolá magát s azért
A büszke német lány a bíborost
Is megveté.
Gertrudis
Leány, az én öcsémet?
Izidóra
Azt.
Gertrudis
Állj fel!
Izidóra (megteszi).
Oly igen szerethetém
Még akkor is, hogy megcsalt engemet:
De már ma félénk gyilkossá leve.
Gertrudis
Az én öcsém félénk gyilkos leve?!
Izidóra
Szemérmemet meggyőzve, mindenütt
Nyomában voltam estve ólta. – Hogy
Téged, nagyasszonyom, Melinda mellett
Az álom elfogván, feküdni mentél —
Előmbe jött lihegve Bíberach;
S midőn lefektedet megtudta, kért
Hogy menjek el Melindához, mivel
Italt adott mindkettőtöknek Ottó.
Gertrudis
Hah!
Izidóra
Én futottam; nem hozzád, mivel
Ez altató volt csak – futottam Ottó
Herceghez és Melindához hamar. —
Rendetlenül láttam kifutni onnét
A herceget. Szemmel tartván, alig
Értem Melinda ajtajához, amidőn
Egy durva lábdobogás riaszta fel.
Gertrudis
No —
Izidóra
Vállamat ragadta egy erős
Kéz – bélökött Melinda ajtaján,
S előttem állott Bánk bán.
Gertrudis (megmerevedik, végre halkkal mondja).
A nagyúr?!
Izidóra
Melinda felsikoltva elhanyatlott —
Én fagyva álltam, mint egy útazó
Az égnek első dördülésekor.
Mindent kivallottam: melyért bezárt egy
Oldalszobába, – szabadulásomért
Ott várakoztam hasztalan. Segítség
Után akartam az ablakon kiáltni
Már; s ím kacajt hallottam fel. Szemem —
Világa elveszett. – Hajnalban egy
Idegen szobában – rajtam a kacaj!
Iszonyú erőt éreztem karjaimban
És felszakasztám Bánknak ajtaját.
Gertrudis
Bánk itthon —
Izidóra
Oh királyné! ez gyalázat!
Eressz hazámba: hiszen ez itt marad.
Gertrudis
Ottó! —
Izidóra
Kevés időre alattomosan
Megölte ritter Bíberachot —
Gertrudis
Ezt is?
Ottó!
Izidóra
Szerencsétlenségembe kezdem
Esmerni udvarod – milyen mohón
Kap a gyalázaton, hogy gúnyolódjon!
Gertrudis
Ottó! Meránia!
Izidóra
Midőn elvivé
Leányod, a követség – engemet
Itten hagyattál —
Gertrudis
Berchtold nemzete!
Izidóra
Jó Bertha, légy leányom anyja, mint
Én anyja leszek a tiednek! – azt
Mondád te akkor jó anyámnak. – Oh
Kegyes nagyasszonyom! Hazámba vágy
A szívem, és az ott vagyon, hol a
Holtteste nyugszik annak, akinek
Az életem s lelkem felébredését
Köszönöm.
Gertrudis
Dicső kinézésim!
Izidóra
Nagyasszony!
Hidd el, királyi udvarodra nem
Vagyok én teremtve. Itt nekem hideg,
Lármás, világos minden, oly nagyon —
Gertrudis
Izidóra!
Izidóra
A magányosságnak édes
Ölében voltam én nevelve, ott
Tanultam esmerni egy jobb világot. Ottó!
Gertrudis
Átok reád fiú, ki örök mocsok
Közé keverted a hazádat!
Izidóra
Ott
Fogok talán én megnyugodni; vagy
Könnyezni, elfelejteni.
Gertrudis
Izidóra!
Jöjj máskor el. —
Izidóra
Reménylhetek?
Gertrudis (kezét nyújtja, anélkül, hogy elfordítaná egy helyről szemeit).
Izidóra
Királyné!
Gertrudis (széjjelnéz s valamin nagyon láttatik gondolkodni).
Az egy halál —
Izidóra (mohón megcsókolja a kezét).
Minden keserveinket
Elűzi, és a sírban a sebek
Is mind begyógyulnak. – Mosolyogj remény!
(El)
HARMADIK JELENET
Udvornik (jön).
Nagyasszonyom —
Gertrudis (egy futó pillantással).
Jöjjön Melinda.
Udvornik
De… —
Gertrudis (elmerülve).
Uralkodás! Parancsolás! – minő
Más már csak ennek még a hangja is,
Mint engedelmeskedni – hát minő
Ez még valóságában? – Egy Magyar —
Országba! Majd Polyák – Podólia,
Aztán Velence, a kevély Velence —
Európa harmadába! (Szédülni láttatik.)
Gyenge lélek,
Szédülsz? – pirúlj! ha egyszer annyira
Segítne Endre fegyvere, semmivel
Se lenne szédítőbb, mint mostan ez.
(Elevenebben.)
Törvényt kiszabni, és úgy lenni e felett,
Miképpen a nap sok világokon! Csak ez
Is elfelejtetheti velünk rövid
Éltünknek álmatlan sok éjtszakáit.
(Az udvornikhoz.)
Hah! mégis itt?
Udvornik
Mikhál bán jönne be
Erővel is —
Gertrudis
Melinda.
Udvornik
Jól vagyon. (El).
Gertrudis
Saját eszünket s akaratunkat a
Legostobább köntösben is annyira
Szentté teremteni, hogy azt egy egész
Ország imádja: önmagunknak az
Lehetni, aminek szeretjük; és
Másnak parancsolhatni, lennie
Az, aminek kell lenni – átkozott! mitől
Foszthatsz meg, Ottó, még tán engemet!
NEGYEDIK JELENET
Melinda (hirtelen belép, megáll, merően néz).
Ez a magyar királyné?
Gertrudis
Kérdezed?
Melinda
Úgy, úgy, ez a kevély királyi asszony!
Gertrudis
Eszelős!
Melinda
Hiszed, hogy reszketek?
Gertrudis
Mi kell?
Melinda
Mi? Kérdezed? Nem, nem! lehetetlen az!
Gertrudis
Micsoda?
Melinda
Hogy álmos a – rabló!
Gertrudis
Esze —
Veszett! megengedek. —
Melinda
Késő az immár!
Add vissza egy anyának gyermekét
Add vissza testvérnek testvéreit —
Add vissza férjét e tökéletessen
Megrontatott beteg lelkemnek is.
Gertrudis
Szánlak.
Melinda
Köszönném, hogyha elhihetném.
Nincs, aki szánjon – nincs, nincs, nincs. – Midőn
Kifutottam a sárkány elébe, még
Bánkom se jött utánam – szegény!
Azt vélte tán, hogy nála nélkül is
Elmenni tudnék lakodalomba. – Oh jaj!
(Fejét kezei közé szorítja.)
Gertrudis (megijedve néz rá).
Hah! istenem – Melinda!
Melinda
Csak ne lennél
Az, ami vagy: megátkoználak. Oh
Ti a szegény Melinda jó nevével
Ma egy egész familiát töröltetek
Az üdvözülhetők sorából el.
Átkozza férjem azt az esküvést,
Mely engem hitvesévé teve —
Átkozza a szerette gyermeket,
Mert a bojóthi Melinda szülte azt —
Gertrudis (csenget).
Udvornik! A nagyúr! —
Udvornik (bámul).
Itthon?
Gertrudis
Siess!
Udvornik (el).
Gertrudis (szelíden).
El kell az udvarunk hagynod, Melinda.
Melinda
El, el? helyes!
Gertrudis
De minden lárma nélkül.
Melinda
Semmit se félj, hogy pompásan hagyom
El! – Gazdagon jövék abba; és
Koldúsi módra költözök ki abból —
Gertrudis
Szegény Melinda!
Melinda
És – te tudsz így szólani?
Gertrudis (kezét nyújtja a csókolásra).
Melinda (nem fogadja el).
El ezzel a szennyes kézzel.
Gertrudis
Melinda!
Melinda
Nem csókolom – nem is csókolhatom
Azon kezet, mely útat nyithatott
Lelkem kirablására. Úgyde hát
Ki állhat a pestisnek ellene,
Hogy el ne terjedjen?
Gertrudis
Te oktalan!
Tudod, hol, és kivel beszélsz?
Melinda
Veled,
Koronák bemocskolója! aki meg —
Loptad királyi férjedet, – kitépted
Kezéből a jobbágyi szíveket,
Áruba tetted a törvényt – nyomád a
Nyomorultakat – mártirrá tetted az
Erkölcsöt és (sírva fakad) testvéri indulatból
Egy szennytelen nyoszolyának eltörése
Végett, királyházban bordélyt nyitottál.
Gertrudis (az oldalajtón kikiált).
Hah! asszonyok!
Mikhál (szava kívül).
Melinda!
Melinda (térdreesik).
Istenem!…
Ne hagyd bejönni őtet – csak ne most —
Ne hagyd királyné (eleibe mászik).
Mind csak kérdezé
Odakinn, miért sírok s fehér hajával
Törölte könnyeit, hogy nem tudá
Meg tőlem azt. Ha benned emberi
Érzés vagyon, ne öld meg őtet ön
Gyalázatoddal! (háborodva).
Mondd, hogy a menyegző
Két nyillövésnyi – az Bánk, és Melinda.
Gertrudis (a bejövő asszonyokhoz – méltósággal, de mégis
valamennyire szánakozva).
Vigyétek e szegény tébúltat el!
Melinda
Mindenható, ments meg kerűletétől
Minden tapasztalatlan sziveket! (Mennek.)
ÖTÖDIK JELENET
Mikhál (betör – néhány udvornikok visszatartják).
Gyilkoljatok meg, hogyha sírva kell az
Ajtó előtt itt az igazságnak el —
Aludni, amíg bébocsájtatik.
Meg kell ezennel tudnom, hogy mi lelt,
Melinda —
Melinda
Félre! Félre! eresszetek!
(Kiszalad. Az asszonyok követik.)
Mikhál
Hurcoljatok hát sírba engem is! (El akar menni.)
Gertrudis
Maradj! (Int az udvornikoknak, kik eltávoznak.)
Hová ragadott indulatod?
Mikhál
Mi lelte húgomat? miért szalad
Előlem el – mint atyját, úgy szeret.
És mégis elfut —
Gertrudis
Nem tudod, miért? (Szünet.)
Tehát miért kéredzkedél be hozzám?
Mikhál
Ni, szinte elfelejtem – Istenem!
A húgom, és – ez —
Gertrudis
Ez? mi ez?
Mikhál
Követség —
Gertrudis
Micsoda követség?
Mikhál
Oh, jaj, jaj! az eszem
Mint éjtszakáim, felzavarva van
A környülállások boldogtalan
Örvényin.
(Hirtelen.)
Óráim kiszabva vannak!
Csak egy szavadba fog kerülni és az
Irtóztatón megindult sors golyóbisa
Más jobb nyomon fog hengeredni el. —
Tekéntsd magad – tekéntsd országodat —
Gertrudis
Miért?
Mikhál
Hogy azt még kérdezed! – Kezem
Reszketve tészem össze.
Gertrudis
Talán
Miattam? – én nem reszketek.
Mikhál
De én
Országodért: te reszkess éltedért.
Gertrudis
Mit? éltemért? Tán nem vagyok királyné?
Mikhál
Légy hát azoknak anyja is, kik engem
Hozzád bocsájtottak —
Gertrudis
Kik?
Mikhál (megütközik).
Kik? – kik a
Hazaszabadító névvel bélyegezték
Meg magokat.
Gertrudis
Undokság!
Mikhál
Úgy hittem ez —
Előtt csak egy órával én is ezt: de
Kik már azóta elérték volna a
Célt, várakoznak kérésemre.
Gertrudis
Pártos!
Mikhál
Az nem vagyok; mert itt nem állanék.
Oh, töltsd be kéréseket, és egyről egyig
A lábaidnál láthatod.
Gertrudis
Mi kérést?
Mikhál (letérdepel).
Nézd – így fogok beszélni. Nem vagyok
Magyar, tehát nem is gondolhatod,
Hogy részrehajlás vagy haszon beszél
Belőlem: oh add vissza híveidnek
Azt, mit elraboltál —
Gertrudis
Balgatag!
Mikhál
A nyúgodalmat, békességet és
Az életen való gyönyörködést —
A volt vagyont, a testi-lelki meg —
Elégedést, fazékok mellől a
Fát, ételekből a húst és ágyokból a
Szalmát —
Gertrudis
Hah!
Mikhál
Mert biz ezt raboltad el,
S od’adtad a saját hazádbéli
Udvornikidnak.
Gertrudis (felkapja a levelet – erősen megnézvén Mikhált – ismét
visszaveti. Csendesebben).
Állj fel és beszélj,
Mint ember emberhez.
Mikhál (feláll).
De jobban is
Megmondhatom: Te ok nélkül bocsátád
El hivataljaikból a magyar
Alattvalóidat s tiéidet tevéd
Helyekbe – és lerontatád az ősi
Szép várakat s od’adtad a tulajdon
Felekzetednek.
Gertrudis (szünet után félutálattal).
Oh, nem ösmered
Te a magyart még!
Mikhál
Sőt igen: sem a meg —
Bántást, sem a jótéteményt soha
El nem felejti a magyar – de főkép
Felekzetednek.
Gertrudis (fellobban).
Ősz ember, kik a
Békételenkedők?
Mikhál
Meg akarsz ijeszteni. —
Pedig tekéntesz ősz hajszálaimra.
Gertrudis
S ha arra én tekéntni nem fogok? —
Mikhál (megdöbben).
Úgy – elbeszélem, mért őszült meg így:
Itt van az előljáró beszéd —
(Áradó könnyeit törölgeti.)
No már
Jó éjtszakát szivem végnyúgodalma! —
Nem hinni látszol s tántoríthatatlan
Megállni, mint minden kevély eszű.
Gertrudis
Úgy?
Mikhál
Ez lopá el tőlünk mindenünket.
Nem volt utolsó a bojóthi faj
Spanyol hazámban, és pajzsunkon a
Taréjos egyfejű sast esmeré
Régtől sok ellenség. Már férfiak
Valánk öcsémmel, amidőn anyánknak
Született ez a Melinda. Szép
Volt, mint az erkölcs. Akkor szült nekem
Is egy fiat feleségem. – Oh ti szép
Napok! ti édes éjtszakák! – Ehol
Jövének egyszer a mohádik, és
A maurusok hatalma a spanyol
Földön megént egészen eltenyészett.
minden csak azt kiáltá: “A mohádik! – —
Nem messze vannak a mohádik!” – Én
Szunnyadtam és – de hátha csak mese?
Mondá az én nehezen hívő öcsém.
Igy egyszer egy boldogtalan éjtszaka
Elvette mindenünket – nemzetünket —
Barátjainkat – ős Bojóthot és (elfojtódik)
Egyetlenegy fiamat, reményemet,
Lelkemnek egy gyönyörűségét, virágzó
Ifjú korában. Boldogok szülőink,
Kik már előre elköltöztek! – A
Hajam kitépve, futottam a halál
Elől, mivel Simon megölt fiamnak a
Testével oldalam mellett futott.
Nem akarta eltemetni, mert soha
Sem hitte, hogy meghalt: de ah! midőn
Melinda elfáradván, jajgatott
A test felett – midőn erőtlenül
Én ott feküdtem és ő gödröt ásott —
Gertrudis
Ember! ledőlsz – erősödj!
Mikhál
Majd – igen.
(Tenyerével mázolgatván legörgő könnyeit.)
Fájdalma meghaladta a saját
Fájdalmamat, – kezével véste a
Sírt, mintha csak maga akart volna abba
Belé feküdni. Igy talála ott
Bennünket egy magyar, ki Elmerik
Királynak a spanyol Constantiát
Vivő követségéhez tartozott —
Kunrád, a nagyúrnak édesapja.
Alig tudták Simont felvonni onnét —
Fájdalma meghaladta a saját
Fájdalmamat! s én azt mostan neki
Háláadatlansággal… —
Gertrudis (belevág szavába).
Egyike
A pártosoknak!
Mikhál
Hát ki mondta azt? – — —
Szegény öcsém! én voltam árulód! —
Gertrudis
Fedezd fel őket!
Mikhál
Hallgatásra tettem
Le esküvésemet.
Gertrudis
Hát mégis egy
Az összeesküdtek közűl —?
Mikhál
Fiam
Sírjára esküszöm, hogy nem vagyok.
De ők mohón kívántak bánni a
Dologgal és – Melinda volt eszemben —
Kértem, hogy addig csak halasztanák,
Míg nem beszéllenék veled: hanem
Meg kelle esküdnöm, hogy egyikét
Sem árulom közűlök el —
Gertrudis
Oktalan!
Első hited mindég királyodé.
Udvornik! (Udvornik belép.)
Őrizetet! —
Tüstént Simon
Bán elfogattasson.
(Udvornik, beszólítván őrzőket, elsiet.)
Mikhál
Ha meg találják
Ezt látni —
Gertrudis
Lássák és irtózzanak —
Gertrudis ingadozhatatlan áll.
Vigyétek!
Mikhál
Engem? asszony!
Gertrudis
Esztelen!
Nem fogsz talán csak átkozódni, hogy
Az éltemet kivánom őrzeni?
Öcséd kivallja majd, (gúnyolva) mivelhogy ő
Nem esküdött meg. Ah így megcsalatva
Saját teremtményemtől – a magyar
Se tette volna ezt… Vigyétek!
Mikhál (néhányszor előrevont hajfürtjeit nézvén: visszaveti).
Ősz
Fejem! – ily gyalázat – oh Simon!
Gertrudis
Hisz’ őtet
Átkozhatod —
Mikhál (magát rendbe szedvén).
Fiamnak sírja mellett
Fájdalma meghaladta a saját
Fájdalmamat. Jó éjtszakát! Te nagy
Sorsodban elvakult, kevély eszű,
Reszkess szerencsédtől – jó éjtszakát.
(Az őrizet közt ellézeng.)
Gertrudis (merően néz utána).
Reszkessek a szerencsémtől? miért?
Gertrudis a szerencsétől legyen
Reszketni kénytelen? —
Udvornik (bejön).
A nagyúr.
Gertrudis (döbög).
Ne még —! —
Jöjjön.
(Udvornik el.)
Gertrudis
Szerencsémtől – —?
(Kinéz az ablakon.)
Vitézi módra méssz
Le szép nap! Ah, hol ily halál? Eredj,
Eredj! utól nem érlek – én csak asszony
Vagyok.
